kérdezte: tamasi34 Jó kérdező 4 éve

Ajánlanátok néhány poénos locsoló verset?

7 ember szerint jó kérdés

10 Válasz

  • 10 limade3 Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Ezek jó kis locsoló versek:

    Ajtó mellett állok, piros tojást várok.
    Ha nem adtok belőle, nem jövök el jövőre.

    Rózsavizet hoztam, csak nem féltek tőle?
    Gyertek hát közelebb hadd adjak belőle.

    Van nálam egy kis pacsuli, leloccsintom magát.
    Ha egy kicsi mázlija van, szereti a szagát.

    Zöld erdőben nem jártam, kék ibolyát nem láttam.
    Nem akart hervadni, nem-e kell locsolni?

    Húsvét hétfő reggelén mosolyog az ég is,
    Adjatok egy fél decit, mosolygok majd én is.

    Zöld erdőben jártam, két őzikét láttam.
    Az egyik kacsintott, ide a forintot!

    Egy gondolat bánt engemet: Elfeledtem a versemet.

    Locsolni jöttem, nem titkolom, szép szokás ez, úgy gondolom.
    Múljon vizemtől a téli álom, bizony most én ezt kívánom.
    Ha a hatása múlik is esztendőre, ígérem, itt leszek jövőre.
    S nem adok az illendőre, locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre.

    Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
    Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam.
    Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
    Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
    Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
    Zsebemben is elférnek a piros tojások.

    Korán reggel útra keltem, se nem ittam, se nem ettem.
    Tarisznya húzza a vállam, térdig kopott már a lábam.
    Bejártam a fél világot, láttam sok-sok szép virágot.
    A legszebbre most találtam, hogy öntözzem, alig vártam.
    Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi.

  • 9 spencikes2 mondta 4 éve

    !

    remélem nem lesz aktuális húsvét hétfőn de a mostani időjárása tekintettel:
    nem vagyok én tolvaj
    meglocsollak hóval

  • 8 bikaver45 Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Kilyukadt a cipőm talpa,
    Meglocsollak büdös banya

    Zöld erdőben jártam,
    Barna medvét láttam
    Szereti a mézet
    Add ide a pénzet!

    Van nálam egy kis pacsuli
    Leloccsintom magát
    Ha egy kicsi mázlija van
    Szereti a szagát.

  • 7 Bigticket Jó válaszadó Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Humoros locsoló versek:

    KÉK erdőben jártam, ZÖLD ibolyát láttam,
    Szemészetre holnap mennék, de most még azért locsolkodnék...

    Zöld erdőben jártam, akácfára másztam,
    kiszakadt a LEVIS-em, kifigyelt a ...

    Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
    Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a ... tojásom.
    Szabad-e locsolni?

    En most verssel nem keszültem,
    De hogy el ne hervadozzál, beraklak a zuhany alá.

    Ajtó mellett állok
    Piros tojást várok
    Ha nem adtok piros tojást,
    Oda is pisálok

    Zöld erdőben jártam, részeg vagyok, hánytam
    Most el fogok dőlni, nesze bazzeg, kölni!

    Sivatagban jár a teve, tele van a töke vele
    Nálam van a töke leve, meglocsolhatlak-e vele?

    Anyám tyúkja b...ik tojni
    Azér jöttem locsolkodni

    Zöld erdőben jártam,, elszállott egy sirály,
    Locsolkodni jöttem, Hö, király!

    Zöld erdőben jártam, Zöld levelet láttam.
    Elszívtam! Bejött!

    Zöld erdőben jártam véled, kezem erre-arra téved
    Úgy éreztem, nem vagy nedves, meglocsolhatlak-e kedves?

    Józsi vagyok, szép és laza
    Locsoljak vagy menjek haza?

    Trágyadombon él a bögöly
    meglocsollak meg ne dögölj.

    Árok partján döglött ló.
    Én vagyok a locsoló.

    Tele van a hajad kosszal,
    Meglocsollak Domestos-szal.

    Falu végén templom, locsoljak-e? Nemtom.
    Falu végén megint templom, locsoljak-e? Megint nemtom.

    Van nálam egy kölnisüveg, métereset spriccel,
    Mivel ilyen rakoncátlan, lezártam egy sliccel!

    Ól sarkában disznó röfög,
    meglocsollak, aztán döfök.

    Zölderdőben pirostojás, ibolya meg minden,
    Fogadjunk, hogy ha ott megállsz, eltalállak innen!

    Húsvét napján azt kívánom,
    legyen rúzsos a tojásom !

    Te vagy az, ki nekem maradt,
    meglocsollak, dőljél hanyatt !

    Kék az ibolya, kék az ég,
    kék a tököm, mi köll még ?

    Zöld erdőben nem jártam, kék ibolyát nem láttam
    Nem akart hervadni, nem-e kell locsolni?

    Piros tojás, fehér nyuszi, ez mind csak maszlag!
    Gyere kislány, meglocsolllak, oszt utána ... megbeszéljük.

    Én verset nem tudok, azt mondjanak a kicsik,
    és csak azért jöttem, hogy igyak egy kicsit.

    Én még kicsi vagyok, Verset ezért nem is tudok
    De majd jönnek a nagyok, Aztán majd mondanak azok

    Húsvét van, odakinn, mosolyog az ég is,
    Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!

    Zöld erdőben jártam,, kt őzikét láttam,
    Az egyik kacsintott, kérem a forintot!

    Zöld a moha, zöld a páfrány,
    Meglocsollak házisárkány.

    Van nekem egy csíkos gatyám, abban van az én ceruzám,
    Minden este írok vele, mégse kopik el a hegye.
    Piros tojás, kek tojás, nekem is van két tojás,
    Föl a szoknyát, le a bugyit, hadd locsoljam meg a nyuszit.

    Ződ erdőbe vótam
    Adj egy sört, oszt jó van.

    Egy tök, két tök, három tök, négy tök,
    Nem tökölök - Öntök.

    Zúg a traktor, szánt az eke,
    Elvtársnő, locsolhatok-e?

    Van nekem egy kis locsolóm, kölni nincsen benne,
    Ha én azt most elővenném, nagy röhögés lenne.
    De én azt nem teszem, mert kezemben a kölni!
    Locsolni jöttem, nem pedig tökölni!

    Van nálam egy kis pacsuli, leloccsintom magát
    Ha egy kicsi mázlija van, szereti a szagát

    Vencel téren jártam, nagy tömeget láttam
    Nem akart oszolni, szabad-e locsolni?

    Sivatagban él a teve,
    locsolkodni jöttem, he-he.

    Házunk előtt nagy a fű, nem fogja a kasza.
    Locsoljon meg titeket az apátok.

    Az én kedves locsolómra, 2 tojás van festve,
    Akit vele meglocsolok, elmehet az GYES-re.

    Nem vagyok én nyuszi, kell nekem a puszi!
    Gombold ki a blúzocskádat, hadd locsolom dombocskádat!

    Én kis kertész legény vagyok,
    Magam után szagot hagyok.

    Szeged felől jön a gőzös,
    Oda öntök, ahol szőrös.

  • 6 tamasi34 Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Köszönöm a válaszokat!

  • 5 nomad34 Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Fehérváron jártam
    Mert,pihenésre vágytam.
    Nyuszikat láttam szaladni,
    Szabad e a szép lányt locsolni?


  • 4 yes23 Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    KÉK erdőben jártam, ZÖLD ibolyát láttam,
    Szemészetre holnap mennék, de most még azért locsolkodnék...

    Józsi vagyok, szép és laza
    Locsoljak vagy menjek haza?

    Zöld erdőben pirostojás, ibolya meg minden,
    Fogadjunk, hogy ha ott megállsz, eltalállak innen!

    Én kis kertész legény vagyok,
    Magam után szagot hagyok.

    Ezek rövidek is viccesek is remélem tetszenek is:)Kellemes ünnepi készülődést kívánok!

  • 3 anoellita Jó kérdező mondta 4 éve

    !

    Nem tudom milyen az ízlésed így inkább oldalakat ajánlanék, ahol sok húsvéti locsolóvers van, így ha átnézed, olyat tudsz kiválasztani amilyet, szeretnél:)
    http://www.citatum.hu/kategoria/Locsoloversek
    http://www.netorian.hu/kategoria/19
    http://www.viccesviccek.hu/Husveti_locsoloversek

  • 2 lobomos3 mondta 4 éve

    !

    Én ezeket szoktam mondani amikor locsolkodni megyek:) általában sikere van:

    "Nem tagadom lusta ember vagyok,
    De a virágot kedvelem akár a nagyok.
    De a virágok közül csak egyfajtát ismerek,
    Mely azt mondja évi egy locsolást igényelek..
    Itt van már az idő nem késlekedem,
    S ha szabad máris intézkedem."


    "Ákom-bákom, berkenye,
    Szagos húsvét reggele.
    Leöntjük a virágot,
    Visszük már a kalácsot."

  • 1 gunter45 mondta 4 éve

    !

    Ismerek párat remélem lesz olyan közte ami elnyeri a tetszésed:)

    "Zöld erdőbe vótam,
    Aggy egy sört, oszt jó van. "

    "Sivatagban jár a teve
    Tele van a töke vele
    Nálam van a töke leve
    Meglocsolhatlak-e vele?"

    "Belvárosban jártam,
    Nagy tömeget láttam.
    Nem akart oszolni,
    Szabad-e locsolni?"

Új válasz