kérdezte: Anonim 7 hónapja

Vissza fog jönni hozzám egyszer ez a lány akit szeretek?

Tisztelt: Bea és Klára!

Van egy lány akit még mindig szeretek, pedig már el telt 2 év. Őrülnék neki újra velem lenne, sokszor róla álmodok boldogok vagyunk.
Én első látásra beleszerettem a lányba, kedves volt velem, és olyan jó volt vele az 1 nap randi 2 éve már. Nálam volt a lány 2 éve már, őrült neki le smároltam meg engedte meg pusziljam a hasát, ő meg jól meg szorította a péniszemet nadrágon keresztül de előtte nekem kellet oda rakni a kezét.
A randi után kezdődtek a furcsaságok, el hanyagolt, hiába írtam neki facebookon nem írt vissza pedig fent volt, én még egyszer rá írtam de csak sajnos el olvasta ez már két éve volt. 5 Honnapja újra rá írtam, mondtam neki még mindig szerettem, ő erre azt válaszolta ilyenkor kell rá írjak, én mondtam neki én írtam rá 2 éve de ő nem írt vissza. Meg is kérdeztem tőle miért nem írt vissza nekem randi után mikkor én kérdezősködtem, erre azt válaszolta nekem csak úgy. Úgy látszik nem voltam fontos neki randi után, lehet csak meg akart engem kapni, meg is kérdeztem tőle, de erre csak azt válaszolta nem nem azért jött le hozzám, csak tetszettem neki. Ez szerintem kamuzott mert mikkor itt volt akkor meg azt mondta szeret. És sajnos engem hibáztat mindenért, pedig vissza írt volna nekem randi után akkor még mindig velem lehetne. Meg azt mondta sokat csalódott az életbe sok fiúba, és bennem már nem tud megbízni, Mondta össze jött egy sráccal akit nagyon szeret. És azt kérte tőlem hagyjam és sajnos le is tiltott facebookon. Tudom ez nem szép dolog kamu facebookon nézem a lányt de nem bírnám ki nem láthatnám. És már avval a sráccal sincs együtt, úgyhogy megint van neki új pasija. Miért jó így váltani neki a pasikat. A haverommal beszélgettük lehet vissza fog jönni hozzám mert még ez a lány csak 16 éves és még a kalandot keresi.
Szerintetek én vagyok a hibás?
Pedig én írtam rá párszor de nem válaszolt vissza nekem és el is hanyagolt, pedig ő engem hibáztat mert ilyen későn írtam rá.
Szerintetek van még remény vissza jöjjön hozzám?
Szerintetek miért engem hibáztat?
A lány 16 éves
Én 25 éves vagyok
Tudom kicsi kór különbség van, de én ennyire szeretem, engem nem zavar hány éves.
16 éves srácot is le tiltotta a facebookon akit nagyon szerettet, de lehet csak kamuzta, és az új pasija 22 éves.

Előre is köszönöm a segítséget!

0 ember szerint jó kérdés

Kérdező szerint legjobb válasz

52 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 50

!

Azt, hogy nincs célja (=felszínes) nem úgy értettem, hogy benned bezzeg megtalálta, megtalálná, hanem csak azt, hogy azért vonzottátok be egymást, mert céltalanok vagytok. Tudod, olyan ez, mint ha egy erős szélben két papírdarab összetalálkozik az úton, de nem lesz jobb, ha együtt sodorja őket tovább a szél..

Nem találta meg a célt benned ez a lány, hisz a személyiségére nem voltál jó hatással, sőt, rosszul, hisz csak szexuálisan hatottál rá, de azt is úgy, hogy már nagyon elege lehet ebből a dologből, ezért szorított meg. Ez nem öröm neki. Ezért ment el. Többre vágyik egy kapcsolatban, és igaza van. Ez nem volt több, mint szexuális vonzerő. Neked se volt több.

Fölösleges keresni, havernak is, tesódnak is. Előbb találd meg az életcélod, amire születtél, ami te vagy, ahhoz fog majd érkezni, aki passzol, egyelőre csak csapódsz a szélben ide-oda, szinte széttépődve, ahogy mondod.. Hiba, hogy a családod vagy a barátaid arra biztatnak, hogy próbálkozz még nála, várj még rá. Gondolom, csak jót akarnak, hogy ne akarj meghalni. Ez a lány nem tud neked segíteni, senki se tud, ha egyszer megtagadod azt, hogy önállóan fedezd fel önmagad. Ha sokáig erőlteted még nála, elérheted, hogy esetleg jól megaláz kínjában -ismét-, mert zaklatod, akkor talán majd felébredsz, hogy nem ő az, akit keresel. Ha kellenél neki, nem tiltana ki. Ha kellenél neki, nem csak facebookon lenne kapcsolat. Ez a facebook világ egy nesze semmi fogd meg jól, mint a Mátyás királyos népmesében, vigyél is ajándékot a királynak, meg nem is, hát, vitt egy galambot, ami, miután megmutatta, mit hozott, szépen elszállt.

Össze nem illő emberek próbálnak összeillést színlelni, kikínlódni, ez a facebook, nem élő kapcsolatok.., csak kikapcsolódás, menekülés a pocsék életük elől, de ördögi kör. Aki a facebookon mutogatja legújabb kapcsolatát, együttjárását, és ott levelezgetnek, hát, az annyit is ér. Nem több, mit egy képes újságot nézegetni sztárokkal. Álmok, amik nem válnak valóra, mert nem sors. Szórakozni jó, másra nem, de keserűség a vége. Egy film többet ér szórakozni, vagy egy könyv. Ez így csak bulvár, pletyka szint, nem megbízható hírközlés, egyoldalú, hiányos, kevés egy szóval, sose fogsz általa tiszta képet kapni egy emberről.. Ez a felszínesség szintén széttépettség érzést ad, mert idegesítő! Ezért kár magunkat tépni, bár mindig csapdába esünk..., izgat mások látszólagos jobb állapota.., pedig nem több, mint retusált, és előnyös oldalról pózolós képek, hazug szöveggel, esetleg féligazságokkal, és egy fotón mindig minden szebb, mint az életben, egy ház is, kert is, lakás belső is, zöldebb a kert, fa pl., erősebbek a színek, nem látszanak a hibák annyira... , elhalványulnak.

Az ember is akkor van a facebookon, ha szebbnek akar látszani, ügyesebbnek, okosabbnak stb. Még gasztroblogot is olyanok írnak nem ritkán, olyanok osztanak meg recepteket, akik sose főztek, sose sütöttek, és ezt szégyellik, másokét fotózzák le, azt se tudják, miről firkálnak, hülyeségeket írnak, nem elkészíthető recepteket közölnek, de nagyon szeretnének hozzáértők lenni, csak nem csinálnak semmit, csak HAZUDNAK, mert a dicsőség érdekli őket, ezért firkálnak össze-vissza minden hülyeséget. Ilyen a facebook is, irka-firka tétlen, lusta, de dicsőségvágyó emberektől. Mások írásait gyűjtik egy kupacba pl., mert saját gondolatban nem bátrak. Ne akarj ott jó lenni, ahol csak irka-firka vagy, ahol felszínes vagy, ahol csak másolsz. Egy jól működő, egy működőképes kapcsolat nem irka-firka... Ha valaki nem tud beszélni, vagy nem jól, se írni, az felszínes, ha egy lány nem akar érthető lenni veled, ő is.

A kerek kép kell egy emberről, az majd nem kiborít, hanem megnyugtat, mert nemcsak a jóról szól, hanem a másik a gondjait is megosztja veled, ettől értékes egy kapcsolat!, és aki akarja, hogy kerek kép legyen róla, nem facebokkon tart kapcsolatot, de nem is elzárkózik. Aki elzárkózik, nem akarja, hogy megismerd, ő se akar téged megismerni. Ezt erőltetni fölösleges, hisz akármennyire nem boldog az élete, neki kell rájönni, hogy a felszínessége az ok, ezen kívülről nem lehet változtatni, belső igény kell, hogy zavarja végre a felszínesség. Lehet, hogy sose fogja.
Ha jó kapcsolatot akarsz, a gondjaid is oszd meg a másikkal, különben irigyelni fog, lehet, így is, de te ettől többet nem tehetsz. A gondok megosztása nem jelenti automatikusan azt, hogy megtaláltad a párod, barátod, hisz lehet, hogy csak teher vagy neki, mert érzi, nem vagy őszinte, csak panaszkodsz, vagyis tőle várod azt a megoldást, ami nem az ő dolga, hanem az tiéd. Ha valaki tehát sértően, érthetlenül eltávolodik tőled, terhelted, azaz csak panaszos vagy, nem akarod a te dolgod elvégezni. Nem mindenki tűri, aki igen, az is miután elmentél, felsóhajt, hogy na végre..

126 Válasz

  • 126 A kérdező mondta 3 napja | válasz erre: 125

    !

    Köszi szépen, az Üvöltő szelek az.

  • 125 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 napja | válasz erre: 124

    !

    A rabszolga passzol az Üvöltő szelekhez, hivatalosan nem rabszolga, de úgy bánnak vele.

  • 124 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 napja | válasz erre: 123

    !

    Kendő van az Othellóban is, de nem fejen, csak a féltékeny férj erről hiszi el, hogy bizonyíték a hűtlenségre. Rabszolga nincs, de Othello néger, ex rabszolga. Kislány talán csakis az Üvöltő szelekben lehet.

  • 123 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 napja | válasz erre: 122

    !

    A Kilimandzsáró havában van folyó, van talán kendő is a nőn, a folyónál akar öngyilkos lenni a férfi, mire épp odajön egy nő, és így nem teszi meg.., vagy ilyesmi. Folyó van a Lapátra tett férjekben is, végénél, ahol épp öngyilkosak akarnak lenni, férfi nem biztos, de a nő igen, a nő az ölébe pottyan, mikor leugrik.

  • 122 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 napja | válasz erre: 121

    !

    Talán az Üvöltő szelek lesz ez, ott jár vissza szellemként a nő, az ablakon kinézve látszódik, folyó szerintem nincs. Érdekházasságot kötött, abba bolondult bele, a szerelme is eléggé.

  • 121 A kérdező mondta 3 napja | válasz erre: 120

    !

    Áprilisba vagy Májusba.

    Szerelmes film.
    Ha jól emlékszek egy nő kinézet a ablakon, és többen voltak egy szobában, közbe zene is volt film vége felé.
    Végig kerestem amiket küldtél de nem találtam köztük.

  • 120 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 napja | válasz erre: 119

    !

    Ezt én ajánlottam volna? Fogalmam sincs, mi ez! Mikor ajánlottam?

  • 119 A kérdező mondta 4 napja | válasz erre: 117

    !

    Tisztelt Petúnia!

    Ajánlottál nekem egy filmet de nem jut eszembe a címe.

    A film végére emlékszek.

    Nem tudom jól emlékszek e, nőn kendő volt e, vagy rabszolga. De arra emlékszek remélem jól, a férfi követte a nőt és a nő át változott kislánnyá és eltűnt mint egy szellem a folyónál.

    Ha eszedbe jut meg írhatnád a címét?

    Köszi!

  • 118 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 117

    !

    Mikkor smároltunk az ágyon, én puszilgattam a nyakát az órát fülét arcát és tapiztam. ő miért nem csinálta ezeket nekem? Pedig még a pólómat is levettem mert melegem lett, meg is kérdezte tőlem melegem lett. Csak péniszemet simogatta.
    E-mailbe küldök egy videót, ott is a nő nem puszilgassa a férfit, csak a férfi a nőt. A nő is szó nélkül ki lépet az életéből, mint nálam a Klaudia. Szerinted kicsit hasonlít a nőre a Klaudia?

  • 117 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 116

    !

    Ez a rajongása teszi ilyen csapongóvá, sok mindenkire nyitottá, de ez hűtlenség is, állhatatlanság..., és egyúttal kiállhatatlanság..

  • 116 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 115

    !

    Azért a mulatozás, pénzszórás csak a jéghegy csúcsa, érdemes mögé nézni, mi okozza, és ugyanaz okozza, mint a színészkedő, incselkedő, csábító, rejtélyes viselkedését is. Ez vallási kérdés! Röviden mondva: Nem tudja elviselni, hogy a bűn legyőzheti, mind a sajátja, mind másoké, nem bírja, hogy gyenge, ezért macsóskodik, arcoskodik, vagánykodik, hazudik, pózol folyton, lenéz, de szégyellős is, eltűnik, rejtőzködik, fél a bűntől, ezért az leuralja.. Nem tud magának és másoknak se megbocsátani. ettől csak megőrülni lehet, hétköznapi nyelven dilis a csaj, orvosilag ez a mániás depresszió, bipoláris zavar, azt hiszem. Veszélyes állapot. Kiszámíthatatlan, hipergyors. Vagy rajong vagy gyűlöl, amikor gyűlöl, nem ember vagy többé számára, hanem az ördög maga, vagy démon, akit meg kell ölni. Noha ő maga is kéjenc, ezt igyekszik tagadni, titkolni, máskor meg épphogy nem, akkor kitör.

  • 115 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 114

    !

    Első randira jó a csoki, de mondjuk a 700 Ft-os. A bonbon stílusosabb, de cukrosabb, ha nem eléggé minőségi. Ezért egy kakaóban gazdag a jó választás csokiban, bonbonban, a 70 %-os kakaó mondjuk. A virág is jó lett volna hozzá. Nem tudom, mit várt tőled, egy olcsó, átlagos csoki azért nem a szeretetet és komoly szándékot jelentené randinál, se azt, hogy anyagilag támasz a másik. Lehet, hogy elvárta, hogy találd el az ízlését, hisz csoki és csoki között is van különbség, meg virág és virág között, ki mit szeret.. Lehet, hogy drágább, de inkább a doboza nagy méretű, kevés bonbonnal. Szóval érted, legyen nagyon márkás a bonbon, mondjuk a Ferrero, Merci minimum.. Szépen becsomagolva, vagy szép zacskóban.

    Nem tudom, miért mondta, hogy veled nem unatkozna, hisz elhagyott, mert unt. Ha nem un, nem hagy el. Talán arra akart rávenni, hogy több pénzt áldozz a közös szórakozásra, utazásra, bulira, kajára, lakomára. A cigányok szeretnek mulatni, pénzt szórni, nem egy germán, németes, katonás, spórolós nép.

  • 114 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 112

    !

    Születésnapján kezdtünk először beszélni Október 5-én. Mondtam neki vesszek neki ajándékot majd találkozunk, ő kérdezte tőlem mivel érdemli ki az ajándékot, mondtam neki szülinapja van és sokat jelent nekem. Próbálta ki szedni belőlem mint vesszek neki de akkor se mondtam el, mondta nekem nem nagyon szereti a titkokat. Találkozási előtte való napon meg kérdezte tőlem akkor kap valamit, én mondtam neki igen. Inkább egyelőre csak egy tábla csókit vettem neki. Szerinted milyen ajándékot akart tőlem?
    Miért mondta nekem, mikkor suli után várta a buszát és azt mondta mellettem nem fázna és nem unatkoznánk?

  • 113 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 112

    !

    Igen, de csak azért mert mondták itthon hogy szórakozásért jött el.

  • 112 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 111

    !

    Gondolom, mielőtt feljöttél ide kérdezni, már ezt gondoltad, hogy csak szórakozott, igaz?
    Akkor, ha igen, minden kérdésed, hogy ezt vagy azt miért csinálta, miért mondta, nem volt más, mint azt kutatni, miért mond, csinál valaki ezt vagy azt, ha szórakozik. Hát azért, mert szórakozik. Színésznő.

    Egy színésznő attól jó, hogy nincs személyisége, akarata, vágyai, ezért mások írják neki a forgatókönyvet, ezért is kérdezi, mit tennél, mondanál, mert neki nincsenek tervei, álmai, csak sodródik, de eljátssza, hogy ő aztán tudja, mit akar, dehogy tudja!

  • 111 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 110

    !

    Nekem az idegen akivel még sose beszéltem és nem ismerem.
    A lány nem akart semmi többet tőlem csak szórakozott, pedig én mindig ott lenék mellette vigyáznák rá, és örökre vele lennék. pár év után megkértem volna a kezét.

  • 110 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 109

    !

    Mi az, hogy idegen? Mi neked az idegen? Nem is úgy kell túl lenni egy lányon, hogy más lányokat nézegetsz, úgy nem lehet kigyógyulni.
    Először is tisztázzuk, szerinted miért nem lett ebből a kapcsolatból semmi?

  • 109 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 108

    !

    Szerintem nekem már többet lehet nem is lesz barátnőm, mert az idegen lányoktól félek, nagyon a szemükbe se tudok bele nézni. Szerintem még mindig nem vagyok túl ezen a lányon.

  • 108 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 104

    !

    javítás:
    Fejlődnöd kell a szeretetben,...

  • 107 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 106

    !

    AHOL SÜRGETNEK, ONNAN MENEKÜLÜNK, VAGY HA NEM, BETEGSZÜNK, KIMERÜLÜNK.

  • 106 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 105

    !

    A türelemben kell fejlődni, az megnyugtat, jó energiaszint, és akkor jönnek a jó bevonzások, tapad ránk a jó lehetőség, ami már nem fájó csalódás.

  • 105 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 104

    !

    AMÍG NEM ÉRZED, HOGY EGYEDÜL IS JÓ, ADDIG MÁST IS CSAK UNTATSZ, FÁRASZTOD, TÜRELMETLENSÉGEDDEL, KAPNI AKARÁSODDAL, TE IS IDŐVEL UNNÁD ŐT.
    UNALOMBÓL MINDIG BÁNTÁS SZÜLETIK, ROSSZINDULAT, ÁRTÓ DÜH, KIKÉSZÜLÉS, ELVÁRÁSOK ÖRDÖGI KÖRE.

    SZERETET=EGYEDÜL IS JÓ, VAN ERŐM EGYEDÜL IS, EZÉRT, HA VALAKIT AZ UTAMBA SODOR AZ ÉLET, A SORS, és látom, hogy hiányt szenved, bajban van, TUDOK ADNI NEKI, segíteni, és HA ÚGY ÉRZEM, TARTÓSAN TUDOK, AKKOR ABBÓL LEHET TARTÓS KAPCSOLAT.

    AZ ENERGIAVÁMPÍR MINDIG ÚGY ÉRZI, Ő TUDJA, MI A SZERETET, BEZZEG A MÁSIK NEM, HARAG VEZÉRLI, DE CSAPONG IS, VISSZATÉR, DE DÜHÖSEN, LEGFELJEBB ÁLCÁZZA BŰBÁJOS VISELKEDÉSSEL - A LÁNY IS EZ TETTE, MIKOR KÉRDEZTE, MIT TENNÉL VELE, MIT MONDANÁL-, HISZ A HARAG MÁR CSAK ILYEN.

    UNATKOZOTT, EZÉRT KÉRDEZTE, MIT TENNÉL VELE, MIT MONDANÁL, DE AKÁRMIT IS TESZEL, HA NEM ÖNZETLEN, MINDIG UNALMAS LESZ, FÁJÓ, EZÉRT AZ ÖNZETLENSÉGBEN KELL FEJLŐDNI. EGYELŐRE TE AZ ELFOGADÁSRA VÁGYSZ, AZ ÖNZÉS, NEKED IS FÁJNI TUD CSAK. ÍGY CSAK EGY KISZÁMÍTHATATLAN, CSAPONGÓ VISELKEDÉSRE SZÁMÍTHATSZ RÉSZÉRŐL, DE TE IS IDŐVEL ILYEN LENNÉL.
    A SZÁMÍTÓGÉPRE ABBAN IS HASONLÍTUNK, HOGY HA GYORS EREDMÉNYT AKARUNK, ÖSSZEZAVARODUNK, CSAPONGUNK, KISZÁMÍTHATALANNÁ VÁLUNK, MERT A TÜRELMETLENSÉG ÖNZÉS, ELGYENGÍT, VÁMPÍRKODNI TUDUNK CSAK, HOL ITT, HOL OTT, AHOL NAGYOBB A CSÁBÍTÁS A KÖNNYED KIKAPCSOLÓDÁSRA.

  • 104 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 102

    !

    Az ember olyan, mint a számítógép, ha túl sok feladatot, programot tesznek rá, összezavarodik, összeomlik, azaz kiszámíthatatlan lesz. Te most egy kiszámíthatatlan dologra kérdezel, de az biztos, a lány túl sok embernek akar megfelelni, vagy ha nem túl soknak, túl nagy elvárásoknak. Ha sikerül róla lebeszélned, van esélyed a barátságra, illetve ha le akarod beszélni, már a barátja vagy, mert óvod, de ettől még nem biztos, hogy szerelem is lehet, barátság igen.

    Te is kiszívtad a nyakát, ez is csak energiavámpírkodás volt, azaz nem baráti gesztus, ne számíts elfogadásra, a sors erre nem tud köszönömöt mondani, erre nem lehet normális kapcsolatot építeni. Fejlődnöd kell a szeretben, a törődésben, aztán majd kiderül, ki való hozzád. Nem értem, mitől kedves ez a lány, ha szóba se áll veled?
    Sosem fogod elfelejteni, de ha el tudnád, az nem lenne normális, az amnézia lenne, ez nem dolgunk. Idővel csökken a hiányérzet, a fájdalom meg elmúlik, ha beláttad, hogy azért nem ő, mert te sem szeretted, amit annak érzel, az nem az, az csak szeretetre vágyás, adni nem tudás. Szeretetben fejlődni, az az önelfogadásban fejlődni, ahhoz egyedül kell lenned.

  • 103 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 101

    !

    Mindig nem tudom el felejteni a lányt.
    Mindennap rá gondolok, és be gondolom a képzeletembe, és a múltra gondolok, mindennap nézem a képeit.
    Szerintem én sose tudom elfelejteni őt, ilyen kedves lány nincs még egy mint ő.
    Szerinted se tudom sose elfelejteni őt?
    Egy napig nem látnám a képeit nem tudom mi lenne velem, még a buszjegyeket is nézegettem az egyetlen amit kézzel meg tudok fogni ami rá emlékeztet. :( ;(

  • 102 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 101

    !

    Szerinted majd egyszer feloldja a facebook tiltást, hogy újra ismerősök legyünk?
    Az előttem lévő pasiját 2 évig letiltotta, de öt már fel oldotta.

  • 101 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 100

    !

    NEVEZHETED ENERGIAVÁMPÍRNAK IS. ENERGIÁT KAPNI MENT HOZZÁD.
    CSAK SZERETETBŐL (JÓ SZÁNDÉKBÓL) LEHET ENERGIÁT KAPNI.

    A GONOSZ ( =NEM BARÁT, DE LEHET, HOGY HÍZELKEDŐ, CSÁBÍTÓ IS) TEHÁT MINDIG SZERETNI TUDÓ EMBEREKET KERES, ÉS ELNYOM, BÁNT, MEGLOP, KICSÚFOL STB., ELVESZI AZ ENERGIÁJUKAT, ÍGY TÖNKRETESZ AZZAL, HOGY ÉLŐSKÖDIK.

    ÉLŐSKÖDIK AZ, AKI CSAK KAPNI JÖN. ZAVAR(Ó), FURA, VÁRATLANUL, HIRTELEN JÖN, LETÁMAD VOLTAKÉPP.

    AHOGY ZAVAR TÉGED AZ, HOGY NEM ÉRTED, MIT MIÉRT CSINÁL, EZ IS AZ, ZAVARÓ ÉLŐSKÖDÉS.

    HOLLÓ HOLLÓNAK SZEMÉT NEM VÁJJA KI. SZÍVATNI CSAK RENDES GYEREKET, EMBERT LEHET, CSAK Ő FOGJA HAGYNI, MERT NEM SZERETI AZ ERŐSZAKOT, NEM ÜT VISSZA, NEM SÉRT VISSZA STB., DE ETTŐL MÉG TÖNKREMEGY, ELVESZIK A MÉLTÓSÁGÁT, TARTÁSÁT, BÜSZKESÉGÉT, ÖNBIZALMÁT, VAGYIS AZ MÉG NEM VOLT AZ IGAZI, MERT AZ IGAZIT NEM LEHET ELVENNI.

    NEM KELL VISSZASÉRTENI, VISSZAÜTNI SE MINDIG MUSZÁJ, HISZ VANNAK ŐRANGYALAINK, AKIK VÉDENEK, HA NEM IS MINDIG.., DE MEGTANULNI AZT AZ ÖNBIZALMAT, AMIT NEM TUDNAK ELVENNI, AZ DOLGUNK, MINDIG VISSZAÁLLÍTANI, HA ELVESZIK, MEGTANULNI, HOGY NE MÁS EMBEREKBŐL SZÍVJUNK ENERGIÁT, LÁTSZÓLAGOS ÖNBIZALMAT, NE MÁSOK ELFOGADÁSA MIATT AKARJUK JÓL ÉREZNI MAGUNKAT. SZERINTEM MINÉL INKÁBB MEGTANULTUK EZT, ANNÁL INKÁBB VÉD AZ ŐRANGYAL AZ ERŐSZAKTÓL.

    EZ A JÓLESŐ CSÓK SE VOLT MÁS!, CSAK ERŐSZAK, HISZ NEM EGY TÖRŐDÉSSEL EGYÜTT JÁRÓ KAPCSOLAT RÉSZE, HANEM EGYEDÜLI ALKOTÓELEME SZINTE, TEHÁT CSÁBÍTÁS, VAGYIS ENERGIA KISZÍVÁS.

    NEKI JÓL-ESETT, HOGY EGY FEHÉR FIÚ ELFOGADTA, ÉS KB. ENNYI, DE NEM SZERETI A FEHÉR FIÚKAT. CSAK BIZONYÍTANI AKARTA, HOGY LÁM, NEKIK IS KELL.

  • 100 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 99

    !

    KÖNNYEN=FELELŐSSÉGVÁLLALÁS NÉLKÜL, MELÓ NÉLKÜL, CSAK KAPNI AKAR.
    ODATESZI PERSZE MAGÁT, A TESTÉT, NEMI SZERVEIT, SZÁJÁT, LÁTSZÓLAG TEHÁT TESZ VALAMIT, LÁTSZÓLAG AD.
    CSAK EGY DOLGOT NEM AD, A TÖRŐDÉST A MÁSIKKAL.

  • 99 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 98

    !

    SZERETETÉHSÉGBŐL MONDTA.
    GYORSAN FEL AKART DOBÓDNI. KÖNNYEN.
    A SZERETETÉHSÉG NEM TUD HŰSÉGESEN KÖTŐDNI, CSAK CSAPONGANI,
    AZAZ HA NEM TALÁL JOBBAT, MÁST, VISSZAJÖN, DE TALÁLT.
    Olyan ez, mint PL. a csoki, bor, feldob gyorsan, de mindig van jobb, drágább, ha módja van rá az embernek, arra tér át, egy minőségibbre.
    Téged nem talált elég minőségi bonbonnak, hogy úgy mondjam, de senkit se fog, mert a szeretetéhség örökké elégedetlen, azaz mindig egy jobb után fut, és ha házas, akkor is mindig félrelép majd.

  • 98 A kérdező mondta 5 hónapja | válasz erre: 95

    !

    Erre is gondoltam hogy meg mentette volna, vagy azért okol engem.
    De akkor miért tette fel nekem ezt a kérdést, mit fogok csinálni vele először amikkor találkozunk? Vagy mit mondanák neki?
    Csókot nekem kellet kezdeményezni, de mikkor meg csókoltam, azt mondta nekem azt hitte már sose csókolom meg?
    Az ölelést ő kezdeményezte, miért ölelt át engem? ölelés után történt meg köztünk az első csók azt én kezdeményeztem.
    Kezét ő nyújtotta felém hogy kézen fogva menjünk.

  • 97 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 96

    !

    SAJNOS A JÁTSZADOZÁSBA A HAZUDOZÁS IS BELEFÉR NEKIK, ÍGY VESELKEDÉSÜK SE ŐSZINTE, ÍGY OKKAL NEM ÉRTHETŐEK, ÖSSZEZAVARNAK, DE MAGUK IS ZAVARTAK, NEM FOG NORMÁLIS VÁLASZT ADNI.. A HASA AZ ISTENE. EZ MEG SZERETETÉHSÉG, DE EGYÚTTAL ISTENTAGADÁS IS.

  • 96 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 95

    !

    SZERINTEM NEM SZEXÉRT JÖTT, AKKOR KEZDEMÉNYEZTE VOLNA, SZÓL RÓLA, ÉS NEM VÁR RÁD. JÁTSZADOZNI JÖTT, MENEKÜLT OTTHONRÓL.
    NEKI CSAK JÁTÉK AZ ÉLET.
    A TITOKZATOSKODÁS VALÓBAN SZEXCENTRIKUS JELLEMET, ÁLLAPOTOT TAKAR, DE SZÉGYELLI IS, EZÉRT E JÁTSZADOZÁS, INCSELKEDÉS, CSIKI-CSUKI. AZ OTTHONI ELNYOMÁS, ÉS EGYÉB ELNYOMÁS MIATT ITT, ÍGY TÖR KI, NEM TUDJA, HOGYAN MÁSKÉPP KÉNE. BESZÉLGETNI MÉG NEM TUD, MÉG NEM ÉLI MEG ÖNMAGÁT, AZ ELNYOMÁS UGYANIS ELŐNYÖKKEL IS JÁR, EZÉRT VISSZATÉR, ÉS OTT ENGEDELMES, DE EGYÚTTAL ÖNELFOJTÓ. AKI NEM ÉLI MEG ÖNMAGÁT MINDEN VONZALMA CSAK KÍSÉRTÉS MÉG, TEHÁT NEM KOMOLY, NEM IS SZABAD ŐKET KOMOLYAN VENNI, NEM ISMERIK MAGUKAT, FOGALMUK SINCS, KI ILLIK HOZZÁJUK, CSAPONGANAK IDE-ODA.

  • 95 Petúnia Jó válaszadó mondta 5 hónapja | válasz erre: 94

    !

    GONDOLOM, EZ A SOK VISSZA-VISSZATÉRŐ KÉRDÉS MIND ARRÓL SZÓL, HOGY SZERINTED A SZEX MEGMENTETTE-E VOLNA A KAPCSOLATOT? HÁT MILYEN KAPCSOLAT AZ, AMI EZEN ÁLL VAGY BUKIK?

  • 94 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 92

    !

    Mikkor ezt a kérdést feltette nekem hogy mit fogok csinálni vele először, lehet azért tette fel nekem a kérdést hátha azt mondom neki leakarok vele feküdni. de lehet másért tette fel nekem a kérdést. Nem tudom nem nagyon értem.

  • 93 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 90

    !

    Lány nem mert meg csókolni engem, mikkor én meg tettem azt mondta nekem azt hite már sose csókolom meg. Miért várta meg én csókoljam meg?
    De ő adta az első ölelést csók előtt, nekem az nagyon jó érzés volt mikkor engem át ölelt furcsa érzés volt és nagyon jó hogy át ölet. Szerinted miért ölelt át engem?
    Mikkor még nem ölelt át engem akkor én még nem mertem meg csókolni, mikkor találkoztunk akkor is csak puszit adtam neki, de akkor láttam az arcán meg lepődött a puszin.
    Mikkor meg történt a csók utána oda nyújtotta a kezét és kézen fogva mentünk ebédelni.
    Mikkor még nem volt a találkozás azt kérdezte tőlem facebookon, mit fogok csinálni vele először, vagy mit mondanák neki először, én írtam a lánynak nagyon szépet mondanák és az érzés szerintem tetszene, ö szerinte is, ö csak annyit mondott hogy ö mit csinálna velem hát nem is tudja!!!!!!. Szerinted miért tette fel ezt a kérdést nekem, mit fogok csinálni vele először? vagy mit mondanák neki először?
    Lány nagyon szeretett titkolózni, de neki nem nagyon tetszett hogy én titkolózók mert kíváncsi volt az ajándékra.

  • 92 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 90

    !

    Idézet a Szindbád c. filmből, arra is ad választ szerintem, hogy hogyan lehet a nőknek ellenállni a bukáshoz, csalódáshoz vezető kísértéseknek:

    "Majmunka: Hát én tökéletesen kiábrándultam magából kedves barátom.
    Szindbád: Gyöngyvirágszál, semmi szemrehányás. Már megint a sötétebbik szemüvegedet tetted fel. Az élet a szép hazugságok láncolata. Nincs a szerelemnél meghatóbb érzemény, mert korunkban, amikor a nemes érzések, a vallásosság, a hűség, a tisztelet, a barátság, a hazaszeretet, lassan kivesznek a világból, csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját. A nők gyöngédségére nagyobb szükség van mint valaha, mert minden nő, még a legközönségesebb is rokonságban van a holddal, a túlvilággal, a babonával. Csak a nők javíthatják meg az állati sorba jutott férfiakat, és minden alkalmat meg kell adni a nőknek, hogy a javítás munkáját elvégezhessék a férfiakon.
    Majmunka: Ne erről beszéljen Szindbád úr. Ismerjük mi már egymást. Maga lump, dagadt, szürke hajú, elzüllött ember. Nem bízhatom magára tovább a becsületemet."
    ----------------------------------------------------------------
    "Az a baj, hogy én annyit értek az élethez, mint egy gyerek. Nem tudom a titkát annak hogyan kell viselkedni. Hogy mit kell mondani. Hogy kell boldogulni. Nekem tulajdonképpen egy kertben kellene ülnöm, vagy egy kórházban és tervezni, csak tervezni, csak tervezni. Mert amint cselekedetre kerül a sor, rögtön elhibázom a dolgot. Melléütök a szegnek."

    -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    "Szindbád: Nem szerettem én soha senkit, csak a hiúságom, a büszkeségem. Meg azt, hogy különb embernek hittem magam."
    -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    a többit itt találod, de nézd meg a filmet is:
    https://kritikustomeg.org/film/8895/szindbad-1971/idezetek/

  • 91 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 90

    !

    Azt még hozzátenném a mondáshoz, hogy a férfiak is a szeretetéhség miatt szexelnek, csak ők férfiatlannak tartják, ha kimutatnák, hogy érzelmekre vágynak, ezért keménykednek jobban, tagadják a valóságot. A nők jobban mernek beszélni a lelki vágyaikról, érzéseikről, érzelmi szükségleteikről, a szeretetről.., de amíg kamasz, kevésbé, mert az egy dackorszak is, és meg is játssza magát, öntudatlanul is. Kemény, merev, arcoskodik, beképzelt, sértődik, ezért vagy lelép, vagy támadó, mikor mi. Megjátssza magát -öntudatlanul is- mivel felnőttebbnek akar látszani, felnőtt, szabad akar lenni végre....

  • 90 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 89

    !

    Látszólagos (=egy lépés előre, egy hátra, csiki-csuki, nyit-zár, érthetetlen önellentmondásos viselkedés) szexuális nyitottságával felnőttebbnek, érettebbnek akar(t) látszani, mint ami. Szerintem se szexelni akart, csak zavarja, hogy még nem felnőtt, te egy amolyan gyakorló, játszó terep voltál önámításához, de aztán megijedt, teljes joggal, veszélyes játék a szex, vagyis nem játék.

    Van az a mondás is -hol egyik, hol a másik szóval idézik--, hogy a nők még szexre is hajlandóak a romantikáért, gyengédségért, kedvességért, szerelemért, a férfiak még a romantikára, gyengédségre, kedvességre, szerelemre is, a szexért. Valahogy így. Gyengédséget, szeretetet, elfogadást keres az ember, és ezért hajlandó beérni a szexszel is, ha buta, de ez a lány ezek szerint inkább nem buta, mert leállt.
    Zavarhatja a csak szexuális töltésű kapcsolat és az erőszak bármely formája, szexuális támadás, lopás, verekedés, sértés, zaklatás, zavarás -noha ellenállni nem nagyon tud a kísértésnek, és maga is szeret ijesztgetni, szexuálisan letámadni, zavarni, zaklatni, bántani, de próbálkozik ellenállni, csak nem tudja, hogy kéne- , ezért is öltözik ijesztően, fiúsan, pókosan, fekete köröm, fiús sapka, és csak sportos öltözet, nem nőies.. A te pólódon is skorpió van, az is erről szól.

    Egy magánélet hiányzik nektek, ahol senki se zavar, az intim szféra, ezt kereste ő is, de miután találkozott a családdal, ha jól gondolom, azt látta, nem lesz ilyen, hisz összezárva éltek, valamennyire legalábbis, azaz túl szoros, és túl közeli lehet a kapcsolat szülő, gyerek között.. Csillagjegyei nagy szabadságvággyal járnak együtt, és az erőszak, elnyomás kerülésével, nem szeret fulladozni, másokkal összezárva, harcos amazon típus is.

  • 89 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 88

    !

    Megkérdeztem a lánytól facebookon még szeptemberben. Amikkor nálam volt lehet csak leakart feküdni velem, erre a lány ezt válaszolta, nem nem azért jött el hozzám. Szerinted is hazudott nekem? csak a szexet akarta?
    Mások azt mondták nekem csak a szexet akarta tőlem, és azt ne várjam el egy nőtől hogy el mondja az igazat.
    De a lány nem mert kezdeményezni, nekem kellet lépni. Azt is meg engedte pusziljam és nyaljam a hasát, és a kezemet oda raktam neki nunijához nadrágon keresztül nem szolt érte semmit, és a melleit is ruhán keresztül éreztem, nem szolt érte semmit hogy így tapiztam. De mikkor kicsit a kezemmel kezdem nadrága közelébe tapizni (el rakta volna a kezem, vagy pólójával eltakarta, mint ha nem engedte volna nadrága alá nyúljak) Már nem emlékszek rá pontosan de lehet csak direkt csinálta, de lehet erőszakosabb lettem volna, vagy meg kérdeztem volna tőle lehet lefeküdtünk volna. Szerinted akkor miért jött le? Ahogy én kezdeményeztem utána már ő is mert engem meg csókolni és a péniszemet tapizni ruhán tapizni, és a kezemet is meg fogta és kézen fogva sétáltunk.

  • 88 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 87

    !

    Én a bevonzásban hiszek, a sorsban, vagyis, hogy ami a te utad, sikeres, ami nem, az nem a te utad.
    26-ban van 6, ami Vénusz, az kedves.
    Mivel a Skorpió jegyben történtek a dolgok, és nem sikerültek végül, emeljük ki a Skorpió ide passzoló árnyoldalait, pl. nem tud elengedni, megbocsátani, bosszúálló. Vagyis nem tudott elengedni (mert nem szeret!), de vonzódik is, ezért e kettősség miatt szó nélkül lelép, kilép (nevezhetjük öntudatlan bosszúnak, hisz sértő), zavarodott, számára ijesztő vagy, de ő is számodra, hisz abszolút nem bírtok beszélgetni, normálisan semmiképp. Akit nem szeretek, az ijesztő, ez annyit tesz, nagyon más, mint én, nem illünk, de ettől még vonzhat magnetikusan, épp a félelem miatt.. Akitől félek, ellenőrizhetem, az igaz, hogy nem fog-e bántani, fordíthatod úgy, hogy szeret-e, úgyhogy ha nagyon akarod, igen ellenőrzött, de nem azért, mert vár rád, sem azért, mert érdekled, hanem mert retteg. Akire várok félelem nélkül, azt nem ellenőrzöm, nem tesztelgetem, nem nyomozok utána, hanem bízom benne, mert szeretem, megértem..

  • 87 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 85

    !

    A lány nálam volt 2014.10.25.-én, 2014.10.26.-kán én írtam rá facebookon és egyből vissza is írt nekem. Szerinted akkor még miért mondta nekem hogy szeret, és hiányzom neki, és várja a következő találkozást, és még küldött szívet is?
    2014.10.27.-től nem volt fent két napig, de Szerdán 29-én rá írtam, ő vissza írt de akkor már nem írta hogy szeret és egyből ki is lépet facebookrol. Szerinted 26-án miért volt még olyan kedves velem? Lehet csak ellenőrizett engem hogy szerettem?

  • 86 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 85

    !

    Ne keményekkel próbálkozzak. Csak az a gond mikkor felraknak az ilyen lányok képet magukról ártatlannak néznek ki mosolyognak, és így be dőlök neki hogy kedves stb, aztán ki derül hogy gonosz és szórakozik.

  • 85 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 84

    !

    Bővebben nem lehetne? Mi az, ami segített?

  • 84 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 83

    !

    Igen segítettél már, 3 napja nem sírtam már érte, de azért még gondolok rá. Kicsit jobb kedvem lett.

  • 83 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja

    !

    Változtattak-e benned valamit, amiket írok, kaptál-e olyat, ami eddig nem jutott eszedbe, de hasznos? Vagy inkább rossznak érzed? Továbbra is egy angyallányt látsz benne? Élni jobb kedved van-e? Ha már angyallány, hallgasd meg a számot, ami erről szól, biztos tetszeni fog, ott is visszavár egy lánykát, és segít lazulni, lágy és rock zene is. Angyallány a V-Moto'Rock-tól.

  • 82 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 80

    !

    Akik egy kapcsolat által szeretnének éretté, felnőtté, sikeressé válni, ezt nevezem -ördögi- csapdának, de sokkal inkább nem szeretnének felnőni.., csak húzatni magukat -de majd folytatom máskor..

  • 81 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 80

    !

    Össze nem illő emberek próbálnak összeillést színlelni --ahogy már írtam máskor, kiemelted felülre--, ez az ördögi módszer. De minek ez? Egy csalódott állapot előzi meg már eleve..., mások miatt, a tökéletes, a hibátlan meg nem találása miatt, és ez ismétlődik, fokozódik..., ez a csalódottság érzés.., végül megölhet, nem kell odáig eljutni. Rugalmas emberekkel próbálkozz, ne keményekkel... A keményektől elkopsz, a rugalmasoktól csiszolódsz.

  • 80 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 77

    !

    Hűség helyett rabságot élsz meg, de te hűségnek érzed. A hűségben nem szenved az ember, a rabságban igen. Ez az ördög csapdája, trükkje, szédítő ereje -XV-ös Tarot-, hogy nem látod a különbséget, mert elvakít a gyors siker, azaz/és a gyors felnőtté válás hamis reménye.. Elszédített ez a kislány, nem több ez, ő is gyorsabban akar felnőni, mint lehet, te lettél volna az egyik eszköze, de vannak mások is, ígéretesebbek, örökké lesznek, akik szintén csalódások lesznek, ha ilyen értelmetlen célt követ az ember. Lassan járj, tovább érsz... A mesterségesen érlelt gyümölcs nem édes, kemény is, de szép piros, nagy is, ez a csali a lányban is, a mesterségesen viselkedő először kedves, csábító, okosabbnak, bölcsebbnek tűnik, mint ami, majd kemény, ízetlen, csalódás, buta, bután viselkedik. Ilyen, mert mert el akarja adni magát idő előtt, azaz még nem érett egy kapcsolatra, de erőlteti, ilyenek vagytok.. A kemény lehet makacs is, te az vagy, hisz még óriási csalódás után sem tudod elengedni. A csalódások részei egy kapcsolatnak, mert senki se tökéletes, vannak hibái, sőt bűnei is, de az a csalódás, ahol már kemény velünk a másik, azt nem szabad kapcsolatként megőrizni. Valójában a kemény ember nem is akarja a kapcsolatot, viszont kidühöngeni magát csalódottságai miatt nagyon jó neki a másik, ha hagyja.. Ne akarj a másiknak boksz zsák lenni.. Valójában az érettség, felnőttség tényleg az, ha már tudjuk, mit lehet eltűrni csalódásként, mi fér bele egy kapcsolatba, mi nem. Mi, gyarló emberek abszolút csalódások nélkül akarunk élni, de olyan nem igen van, ha van, óvakodnék tőle -de ezt mondani könnyű, csinálni nem-, az már nem emberi, az már színészet. Ha abszolút csalódások nélkül akarunk élni, akkor lehet az, hogy egyik ördögi csapdából a másikba sodródunk, ahogy pl. te is, de minden ember volt már az ördög csapdájában, és bármikor lehet újra...., ha a tökéleteset keresi. Nehéz letenni ezt a batyut..., hogy keressük a hibátlant. Elég a keményt kerülni, de azt kötelező.

  • 79 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 78

    !

    ez már jó.

  • 78 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 77

    !

    az előző nem lett jó, remélem, ez igen:

    http://blog.cristianacaria.com/wp-content/uploads/2016/09/taro25.jpg

  • 77 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 75

    !

    https://reinedelair.files.wordpress.com/2015/06/devilkiss1.png?w=614&h=392

    A XV-ös Tarot kártya, Az Ördög ábrázolja szerintem azt, mikor szerelem van (ám én nem szerelemnek nevezem ezt, csak a kedvedért, mert te azt hiszed, ez az, amit érzel), de szeretet nincs. Ezen a képen, ahová kattinthatsz, meglátod egy jó ábrázolását a kártyának, de nem ez a szokásos, de nekem tetszik, mert arról szól, hogy valaki érettebbnek akar látszani, mint ami, ilyenkor agyonizmosítja magát, de a kislányos arcán látszik, nem felnőtt nő, ám erőlteti, hogy a vele szemben lévők csókolózzanak, parancsolja nekik, fejüket összehúzza, a két másik személy sem érett felnőtt, hisz érzelmeket kiparancsolni nem lehet, és érett nem hagyja magát belerángatni ilyen megalázó, megszégyenítő helyzetbe.., nem több ilyenkor, mint a pornó, vagy a nemi erőszak, hisz nincs érzelem, mert ha van, magától van.
    Az éretlen ember szeretne érzelmet, és azt hiszi, az az erőltetéssel is megy, hogy az azzal megy. Ilyenek vagytok, voltatok. Üsd be a keresőbe a XV-ös Tarot kifejezést és nézegesd a képeket, amik bejönnek. Van, ahol zöldek az emberek : https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTcL6m_NrAQ0AoQTIHWVPc_melqadDxrYIJ0_17Lg9UzGG0P8Dg1w, és az ördög is, meg vörösek, ez is az éretlenség (zöldfülűnek is mondjuk) lángolással (ég a vágytól) párosítva. Maga az ördög is vörös. Passzív, de másokat erőltet össze, azaz elcsábít, ez az ő ereje, aztán jön a zuhanás, csalódás, ez a következő lap, A Torony.. : XVI-os Tarot.

    Csak a félelem köt ilyenkor össze két embert, félnek, hogy nem nőnek fel szex nélkül, illetve előbb akarnak felnőni, mint lehet..

  • 76 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 75

    !

    Nézd meg az Othello-t is.

  • 75 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 74

    !

    Tudod, a szerelem csak egy esetben veheti el az eszet, ha nem szereted a másikat. Szeretet nélkül bűn kötődni akarni. A szeretet jelzi ki, hogy Isten kötött össze, és azt már semmi, senki sem szedi szét, ellenben ezt... , bármi, bárki.. Minek neveznéd azt a szerelmet, ami mellett nincs ott a szeretet? És mi értelme volna?

  • 74 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 73

    !

    Már nem tud megbízni bennem, énszerintem csak azért mondta ezt hogy érrezek bűntudatot mert nem írtam neki, én írtam neki találka után kettő honnapig párszor de egyre se válaszolt vissza, akkor nem én vagyok a hibás, de erre meg is mondta a lány miért nem írt csak úgy nem volt kedve, vagy az is lehet mert mondtam neki vesszek neki ajándékot, de első randira mégse vettem neki ajándékot, inkább csak egy tábla csokit kapott tőlem aminek nem nagyon örült látszott rajta, mikkor én buszommal mentünk látszott rajta kicsit unalmas vagyok, vagy az is gond lehetett nem feküdtem le vele.

    Már találka előtt észre kellet volna vennem rajta hogy nem akar komolyat mert el kértem a telefon számát hogy fel hívhassam de ő erre azt mondta elromlott a telefonja és így nem adta meg, hát ez elég hülyeség mert mindig mobilról volt fent facebookon, úgyhogy azért nem akarta meg adni nekem ne tudjam felhívni. Meg mondtam neki én csak úgy tudok lemenni hozzá hogy ott is alszok mert a buszjárat elég rossz arra felé, és pár nap után azt mondta ő jön le hozzám de csak úgy tud lejönni hozzám hogy délután megy haza. LEHET MÁSIK FIÚVAL IS VOLT DOLGA :( Meg mondta nekem volt egy buliban én meg kérdeztem tőle mit csinált a buliban erre azt válaszolta SOK MINDENT. És azt monda utána már várja a holnapot és kap valamit tőlem. Mikkor nálam volt meg kérdeztem tőle megint mit csinált a buliban erre az válaszolta rá nyomult egy srác de ha tovább próbálkozott volna a srác akkor a lány ki ütötte volna a fogait a srácnak.
    Szerintem a buliban is olyant csinált ami nekem nem tetszett, de mikkor már azt mondta buliban volt már akkor szarul eset nekem, de utána egyből azt mondta várja a holnapot.

    Anyám meg észre vette a lányon kicsit sunyi volt, meg is kérdeztem anyámtól látszott rajta e hogy szeret a lány de anyám azt mondta nem látszott rajta semmi csak sunyiság nézelődött a lakásba és csak szórakozásért jött le. Azt is mondtam anyámnak a buszon mikkor el kezdett nevetni a lány, erre anyám azt mondta a lány többet nem jön le, vagy hogy így bele tudtam szeretni és ezért nevettet ki engem. Azt is megkérdeztem anyámtól látszott e rajtam hogy szerelmes vagyok a lányba erre anyám azt mondta igen látszott rajtam hogy szeretem.

    Úgyhogy anyám látta rajtam hogy szerelmes vagyok a lányba, akkor a lány is látta rajtam biztos ezért nézhetett smárolás közben is, és mégis el hagyott engem :(

    Ezt a kérdést még én írtam ki olvasd el akkor még boldog voltam:
    https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szerelem__6194644-szerintetek-lehet-ebbol-kapcsolat

    Milyen furcsa és rossz érzés hogy már elmúlt az a nap mikkor azt a kérdést írtam ki, de jó lenne vissza lehetne pörgetni arra a napra az időt hogy boldog lehessek. Még a mai napig őrzőm a buszjegyeket amiket vettem neki 2014.10.25.-én és el is sírom magam hogy már csak egy emlék és már olyan régen történt. :( :(


    Még nem néztem meg a filmeket de hétvégén meg nézem őket.

  • 73 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 72

    !

    Már nem tud megbízni? Miért volt, hogy igen? Szerintem, nem.

    Sajnálom, de már nem szeretlek..., gondolj bele, ugye, hogy sántít, ilyet nem mondunk! Kivéve, ha hazudik, vagy tévesen fogalmaz valaki, hisz önellentmondás, mert ha szeretek, maradok, a szeretet ugyanis nem múlik el, a hamis remények viszont igen, az illúziók.

    Sajnálom, de már nem szeretlek, az azt jelenti, sajnálom, de sose szerettelek
    (de megpróbáltam, esetleg, jobb esetben, ha nem hazudik,
    sajnálom, hogy nem ment,
    se a bizalom, hisz az is szeretethez kötött érzés).
    Sose bíztam benned, sose szerettelek, de esetleg: sajnálom, hogy nem.
    Valószínűleg okol, de mindig a másikat okolja az, aki illúziókat kerget. Illúzió=nem reális elvárás, az ember istenítése.

    Ma láttam egy jó filmet a kért témában, vígjátéki formában az újrakezdés férfiaknak, még az öngyilkossági kísérlet is igen humoros formában... Lapátra tett férjek (Steve Martinnal), eredeti címen A magányos fickó.. lenne, hisz nem csak férjekről szól..
    A másik két filmet esetleg megnézted? Esetleg lehetne még a Világok harca Tom Cruise-zal, bár csupán üldözéses, vérengzős ufó filmnek tűnik, nem csupán az, hisz ....
    SPOILER!:
    akkor mennek el az ufók, mikor megbékél azzal, hogy az elvált feleség mással boldog. Azaz: akkor szűnik meg a megszállott, önpusztításba, italozásba hajló állapotod, ha el tudod engedni az exet, meg tudsz bocsátani, de ehhez időnként kell a sok szenvedés, félelem, amit ő pl. az ufókkal átél, és túlél, a gyerekeivel, akkor már nem az számít, ki kivel él, hanem, hogy él... még..

  • 72 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 70

    !

    Azt mondtad nekem azért okol engem a lány. Azért, mert könnyebb mást okolni, magát felmenteni. Ezt értem is, meg azt is értem nem volt neki kedve vissza írni. Azt már tényleg nem értem, miért mondta azt nekem már nem tud megbízni bennem sajnálja?
    Vagy lehet azért mondta ezt hogy én érezzem magam bűnösnek amiért engem okol?

  • 71 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 70

    !

    Nem hasonlít rá.

  • 70 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 69

    !

    Anyukádra hasonlít a lány, vagy anyukád leánykori arcára, vagy bármikori arcára, esküvő stb.? Olyankor szoktak megvadulni a fiúk.

  • 69 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 68

    !

    Igen sántít. De az nekem fájt mikkor én vissza akartam szerezni rám kent mindent, hogy ilyenkor kell keresnem, ő vissza írt volna nekem akkor még mindig velem lehetne, és azt is írtam neki unokaöcsémnek is hiányzik, de ezt se érdekelte a lányt csak el olvasta, és 2 év után engem hibáztat idáig lese sz@rtam. De ezt már írtam. Én csak egy pillanatra nyitottam ki a szemem hogy meg nézem menyire jó neki, de hát elég sokszor nyitva volt a szeme, de engem az nem érdekelt, inkább becsuktam a szemem és élveztem a csókolózást. Tegnap este megint elkezdtem sírni mert újra összejöttek a Márióval, ez nekem nagyon fáj és rosszul esik hogy mással boldog. :( ;( Mondják egymásnak facebookon így szereti úgy szereti ő jóban stb, kár már nem nekem mondja a lány. :( ;(

  • 68 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 63

    !

    Végig csukva kell tartani, az a szerelem, az igazi szerelem, különben maximum jó barátok (minden filmben benne van, hogy így csak szétmenni lehet, egy kivételt láttam eddig filmben, de gyanúsak voltak még így is, nem tetszett, hogy nincs végig csukva a fiúnak, csak egy időre), de lehet kurválkodás is.. Ez a lány nem viselkedett barátként sem veled, hanem kezdő, ravaszkodó kurvaként. Felizgat, majd leáll, hogy adj többet a pénzből. Lehetne még az is, ha jobb indulatúan nézem, hogy elege van már abból, hogy senkinek se tud ellenállni, ezért belekezd, majd abbahagyja, menekül, de ez úgy sántít mégis.., nem? Érzed, hogy nem ez a helyes válasz.

    Egy mosoly lehet vigyorgás is, műmájerség. Én nem hiszem, hogy ti valóban mosolyogtatok, hisz ilyen vége annak nem lehet. Megpróbáltatok örülni egymásnak, ennyi volt.., akarat, nem érzés. Könnyű összekeverni, de a szívet nem lehet becsapni. Szívtelenség, kedvetlenség valójában. Szívtépett érzést, szívet tépő érzést érezhetsz, azaz erőlködés, akarat, de nem érzés.
    Hogy mit gondolt, mikor te mosolyogtál, nem tudom. Csalódottságot inkább, ha egyszer műmájerség. Csalódott, mert nem tejeltél.

  • 67 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 62

    !

    Kitűnő szemed, megfigyelő képességed, koncentráló képességed van, én képtelen voltam azt meglátni, melyik utat választja.. Azt hiszem, dicsérik is a Rákok memóriáját, hogy kitűnő..

  • 66 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 56

    !

    Egy jó film a kért témában, könyvben is elolvasható, Hemingway írta, aki Rák volt, mint te, mindig öngyilkos hajlamú volt, idősebb korában meg is tette, de a film Happy End-es :
    A Kilimandzsáró hava

    Folytatom a filmek keresését.

    Ez a másik nem Happy End-es, de azért tanulságos, hogy ne akarj így járni egy nő miatt: Üvöltő szelek, ez is elolvasható könyvben, Emily Bronte írta

  • 65 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 59

    !

    Ezek is eszembe jutottak amiket mondót randi előtt. Azt mondta suli után várta a buszát a buszmegállóban, és azt mondta fázik amikkor velem lesz akkor már nem fog fázni. És kérdezte tőlem mit fogok vele csinálni először vele mikkor le jön hozzám.
    Mikkor csókolóztunk rám mászott.

  • 64 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 59

    !

    Nekem nem a szexre kellet a lány, nekem azért kellet hogy velem maradjon örökre és vele terveztem volna a jövőmet.

  • 63 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 59

    !

    Eszembe is jutott mikkor vele smároltam ő ritkán csukta be a szemét, inkább nézett engem hogy én menyire élveztem. Szerinted miért nézett olyan sokszor smárolás közben? Én élveztem kívántam a csókját, én sokszor be csuktam a szemem.

    Randi előtt mondtam neki veszek neki ajándékot a szülinapjára, szülinapján kezdtünk el beszélgeti, és érdeklődött mit veszek neki, én mondtam neki titok, erre azt mondta nem nagyon szereti a titkokat, de azért meg győztem hogy nem mondom meg. De inkább karácsonyra terveztem volna az ajándékot mert olyan hamar nem lehet drága ajándékot venni neki. Mikkor le szált a buszáról oda adtam neki egy tábla csokit észre vettem nem nagyon örült neki, de lehet azért sem örült mert puszit adtam neki még akkor. Meg mikkor én buszommal mentünk, láttam rajta kicsit unalmas vagyok neki, és már tudom miért mert ő már akkor tudta többet úgysem jön le hozzám, de akkor még nem jöttem rá mert nagyon bele voltam szerelmesedve, de még most is szeretem. És én sókat mosolyogtam rá, ő is mosolygott rám. Szerinted mint gondolhatott hogy én mosolyogtam rá? És kedves voltam vele? Lehet azt gondolta na végre ez a pasi belém szerettet, és az enyém lesz az ágyban is. Mert csak azért csinálta nekem hogy simogatta hogy felizguljak, de biztos érezte nagy, és akkor kezdtem kicsit be indulni mikkor simogatta, és azt mondta mindjárt le tépi nekem. Muterrom már akkor észre vette a lányon hogy többet sosem jön le mikkor be lépett az ajtón.

  • 62 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 58

    !

    Számkivetett film úgy lett vége elkezdett gondolkodni melyik irányba menjen, és azt választotta a nő után megy, de azt már nem mutatták, de lehetett látni rajta azt az irányt választotta.

  • 61 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 57

    !

    Egyet értek veled. Már jó lenne új életet tudnák kezdeni mint a számkivetett filmebet a férfi.

    Egyik csúfolódó lány szomszédja volt a Klaudiának, többi csúfolódó lány nem ismerik egymást.

  • 60 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 58

    !

    javítás: ....új kapcsolatra, új életre...
    --------------------------------------------------
    Van, hogy azért jön valaki csak, hogy adjon egy pofont, egy élesztőt, akár durva, akár kedves, de tettei, szavai, cselekedetei, ruhája, életmódja stb. megdöbbent, meglep minket, leállít tévutunkon, ez a dolga! Adja a pofont, hideg vagy meleg zuhanyt, mert már nagyon nem a mi utunkat járjuk, voltaképp alszunk csak. Ez a lány is ezért jött csak hozzád, a sors/Isten akarata szerint, nem maradni, csak ébreszteni.., ld. Vanília Égbolt is.

  • 59 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 56

    !

    Ez a lány gyakorlatilag egy randi után, során azt mondta, hogy szeret, ez sose igaz... Te voltál kéznél.., akit hülyíthet, mivel látta, nagyon magányos vagy, ő a hasát szereti, a kényelmet, a hatalmat, nem téged..

  • 58 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 56

    !

    Gyakorlatilag minden második film erről szól, de majd ha eszembe jut valami nagyon jó, leírom, most így hirtelen nem..

    Minden filmben kiderül amúgy, hogy nem az igazit veszítette el, azt nem lehet, aki illik, azt nem lehet. A számkivetettben sem tér vissza nő a régi párjához..., kellemetlen beismerni, hogy pénzesebbet választott, mondjuk, de a végén kiderül, nem pótolhatatlan a nő, van még szép és kedves nő, sőt pont az, akihez valami csomagot vitt a munkája révén? És épp társtalan a nő.. Bár nem értettem a végét, mit is választott a pasi? Marad, nem marad? De a reménye legalább megszületett egy új kapcsolatra, új éltre, meggyógyult.., mitől is? Nem láttam sajnos az egész filmet.

  • 57 Petúnia Jó válaszadó mondta 6 hónapja | válasz erre: 55

    !

    Akkor ezek szerint sikerült olyat írnom, ami segít vagy erőt ad? De legalább egyetértés van. Ez kötőerő egyébként két ember között, tehát egy kapcsolat is csak így működik jól, ezért is bizonyíték a lány távolságtartása arra, hogy nem ért veled egyet, ezért nem kötődik.

    Az jutott még eszembe, hogy nem ismerősei, barátnői, szomszédai ezek a csúfolódó lányok egymásnak? Lehet, hogy egy tolvaj banda..., gyanúsan egyféle lányok vannak körülötted. Egy fiút lehet szándékosan is öngyilkosságba kergetni, ha pl. a házad, telked kéne, a szüleid összeomlanak, és megveszik fillérekért pl., de az állásuk is kellhet.

  • 56 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 54

    !

    Tudsz ilyen filmeket mondani? Olyan filmek érdekelnek, van egy srác aki nagyon szeret egy nőt, de a nő már nincs vele, mert a nő nem szereti már, új pasija van. de a srácnak el kel felejtenie a nőt mert már új pasija van a nőnek. És azért is el kell felejtenie a szerelmét hogy új életet kezdjen a szerelme nélkül. Nem tudom vannak még olyan hasonló filmek mint a Számkivetett c. film.

  • 55 A kérdező mondta 6 hónapja | válasz erre: 52

    !

    Szerintem azért simogatta nekem feküdjek le vele, volt már ilyen volt barátnőm ő is ezeket csinálta.

  • 54 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 53

    !

    Megpróbálta benned is keresni a célt, maximum, de lehet, hogy csak az anyagi jólétet, de szerintem amúgysem lehet egy ember az életünk célja, értelme, senkinek, egy ember csak társ lehet az életünk során, persze hűségben élve.., az lenne az igazi, amikor megtalálta, akit keresett. Az a baj nálad, hogy te életed értelmének tartod őt, ami nagyjából azt jelenti, hogy az eszét többre tartod a tiédnél.., nem bízol az eszedben.

  • 53 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 52

    !

    javítás.
    ....nem úgy értettem, hogy benned bezzeg megtalálta...., hanem úgy, hogy...

  • 52 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 50

    !

    Azt, hogy nincs célja (=felszínes) nem úgy értettem, hogy benned bezzeg megtalálta, megtalálná, hanem csak azt, hogy azért vonzottátok be egymást, mert céltalanok vagytok. Tudod, olyan ez, mint ha egy erős szélben két papírdarab összetalálkozik az úton, de nem lesz jobb, ha együtt sodorja őket tovább a szél..

    Nem találta meg a célt benned ez a lány, hisz a személyiségére nem voltál jó hatással, sőt, rosszul, hisz csak szexuálisan hatottál rá, de azt is úgy, hogy már nagyon elege lehet ebből a dologből, ezért szorított meg. Ez nem öröm neki. Ezért ment el. Többre vágyik egy kapcsolatban, és igaza van. Ez nem volt több, mint szexuális vonzerő. Neked se volt több.

    Fölösleges keresni, havernak is, tesódnak is. Előbb találd meg az életcélod, amire születtél, ami te vagy, ahhoz fog majd érkezni, aki passzol, egyelőre csak csapódsz a szélben ide-oda, szinte széttépődve, ahogy mondod.. Hiba, hogy a családod vagy a barátaid arra biztatnak, hogy próbálkozz még nála, várj még rá. Gondolom, csak jót akarnak, hogy ne akarj meghalni. Ez a lány nem tud neked segíteni, senki se tud, ha egyszer megtagadod azt, hogy önállóan fedezd fel önmagad. Ha sokáig erőlteted még nála, elérheted, hogy esetleg jól megaláz kínjában -ismét-, mert zaklatod, akkor talán majd felébredsz, hogy nem ő az, akit keresel. Ha kellenél neki, nem tiltana ki. Ha kellenél neki, nem csak facebookon lenne kapcsolat. Ez a facebook világ egy nesze semmi fogd meg jól, mint a Mátyás királyos népmesében, vigyél is ajándékot a királynak, meg nem is, hát, vitt egy galambot, ami, miután megmutatta, mit hozott, szépen elszállt.

    Össze nem illő emberek próbálnak összeillést színlelni, kikínlódni, ez a facebook, nem élő kapcsolatok.., csak kikapcsolódás, menekülés a pocsék életük elől, de ördögi kör. Aki a facebookon mutogatja legújabb kapcsolatát, együttjárását, és ott levelezgetnek, hát, az annyit is ér. Nem több, mit egy képes újságot nézegetni sztárokkal. Álmok, amik nem válnak valóra, mert nem sors. Szórakozni jó, másra nem, de keserűség a vége. Egy film többet ér szórakozni, vagy egy könyv. Ez így csak bulvár, pletyka szint, nem megbízható hírközlés, egyoldalú, hiányos, kevés egy szóval, sose fogsz általa tiszta képet kapni egy emberről.. Ez a felszínesség szintén széttépettség érzést ad, mert idegesítő! Ezért kár magunkat tépni, bár mindig csapdába esünk..., izgat mások látszólagos jobb állapota.., pedig nem több, mint retusált, és előnyös oldalról pózolós képek, hazug szöveggel, esetleg féligazságokkal, és egy fotón mindig minden szebb, mint az életben, egy ház is, kert is, lakás belső is, zöldebb a kert, fa pl., erősebbek a színek, nem látszanak a hibák annyira... , elhalványulnak.

    Az ember is akkor van a facebookon, ha szebbnek akar látszani, ügyesebbnek, okosabbnak stb. Még gasztroblogot is olyanok írnak nem ritkán, olyanok osztanak meg recepteket, akik sose főztek, sose sütöttek, és ezt szégyellik, másokét fotózzák le, azt se tudják, miről firkálnak, hülyeségeket írnak, nem elkészíthető recepteket közölnek, de nagyon szeretnének hozzáértők lenni, csak nem csinálnak semmit, csak HAZUDNAK, mert a dicsőség érdekli őket, ezért firkálnak össze-vissza minden hülyeséget. Ilyen a facebook is, irka-firka tétlen, lusta, de dicsőségvágyó emberektől. Mások írásait gyűjtik egy kupacba pl., mert saját gondolatban nem bátrak. Ne akarj ott jó lenni, ahol csak irka-firka vagy, ahol felszínes vagy, ahol csak másolsz. Egy jól működő, egy működőképes kapcsolat nem irka-firka... Ha valaki nem tud beszélni, vagy nem jól, se írni, az felszínes, ha egy lány nem akar érthető lenni veled, ő is.

    A kerek kép kell egy emberről, az majd nem kiborít, hanem megnyugtat, mert nemcsak a jóról szól, hanem a másik a gondjait is megosztja veled, ettől értékes egy kapcsolat!, és aki akarja, hogy kerek kép legyen róla, nem facebokkon tart kapcsolatot, de nem is elzárkózik. Aki elzárkózik, nem akarja, hogy megismerd, ő se akar téged megismerni. Ezt erőltetni fölösleges, hisz akármennyire nem boldog az élete, neki kell rájönni, hogy a felszínessége az ok, ezen kívülről nem lehet változtatni, belső igény kell, hogy zavarja végre a felszínesség. Lehet, hogy sose fogja.
    Ha jó kapcsolatot akarsz, a gondjaid is oszd meg a másikkal, különben irigyelni fog, lehet, így is, de te ettől többet nem tehetsz. A gondok megosztása nem jelenti automatikusan azt, hogy megtaláltad a párod, barátod, hisz lehet, hogy csak teher vagy neki, mert érzi, nem vagy őszinte, csak panaszkodsz, vagyis tőle várod azt a megoldást, ami nem az ő dolga, hanem az tiéd. Ha valaki tehát sértően, érthetlenül eltávolodik tőled, terhelted, azaz csak panaszos vagy, nem akarod a te dolgod elvégezni. Nem mindenki tűri, aki igen, az is miután elmentél, felsóhajt, hogy na végre..

  • 51 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 49

    !

    Lehet a nővérem jobb hatással lenne a Klaudiára mert ő is nő?

  • 50 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 47

    !

    A lánynak sincs nélkülem célja, akkor miért nem oldja fel a tiltást?
    A lány érzi hogy gondolok rá?
    Vagy lehet hogy fog keresni engem?
    Ő most sajnos össze van törve mert valaki feltörte a facebookját, és aki feltörte mindent el vett tőle, és bekevert neki és ezért a barátja el hagyta.
    A haverom akar írni a lánynak, hogy meg győzze nekem a lányt?
    Szerinted jó ötlet hogy haverom ír neki?

  • 49 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 47

    !

    Egy újabb fordítás szerint Leának voltak kedves szemei, aki képes volt megtéveszteni, elcsábítani Ráheltől a nászéjszakán Jákóbot, aki Ráhelt szerette, aki viszont szép arcú, szép termetű volt. Azért beszélek a tekintetről, mert a lány, akiért odavagy, nem szép, de a tekintete kedves, szép, ezzel csábíthatott el.. Régen úgy mondták volna, elbűvölt a tekintetével, elvarázsolt, megbabonázott, de a szemmel verés fogalma, ténye is innen ered, a szemben erő van, vagyis rajta keresztül..

  • 48 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 47

    !

    javítás: Mániákusan, vadul segíteni akarás valakin az nem jó, az nem cél, hanem céltalanság..

  • 47 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 44

    !

    Vágycsökkentő hatása van, a szexuális hormonokat megfékezi, ha nem alszol párnán, kispárna se legyen. A nők elől menekülő aszkéták, remeték is így alszanak, úgy tudom, de nem miattuk mondom, hanem, mert tapasztalatom..

    Gyújts gyertyát, kerüld a villanyt, max. egy-égős kislámpát használj ehhez-ahhoz, ez is segíteni fog szerintem. Emlékeztet arra, hogy az ember csak gyertyaláng, nem Nap, nem elpusztíthatatlan, nem mindenható erőforrás, hanem rászorul arra, vagyis Istenre. Akkor vannak bajok, amikor mindent egyedül akarunk megoldani, noha még egy lélegzetvétel is Isten akarata bennünk..

    Mivel Rák vagy, hajlasz arra, hogy cipeld mások terhét, mocskát, ezért elveszíted az egód, az önazonosságod, eggyé válsz másokkal, ahogy a többi vízjegy típus is (Halak, Skorpió), és nem tudod, mit is akarsz, és amikor meg makacskodsz, erőltetsz, hát az épp ezért van, mert nem tudod, mit akarsz, helyette kimerülten csimpaszkodsz valakibe, aki úgy látszólag tudja, valójában ő se- gondolok itt pl. a lányra!-, hisz hasonló hasonlót vonz.

    Az ego=Nap (Oroszlán), Mars (Kos, Skorpió), tudni, mit akarunk, tenni is érte, önazonosság, önbizalom, büszkeség, tartás, uralkodás, akarat, aktivitás, önállóság. Ellentéte a Hold/Rák, szorongás, kételyek, céltalanság, függés, szolgálat, álmok, vágyak, alvás, érzés, együttérzés, társulás.

    Kell a szolgálat, kell az álmodozás, kell az érzés, de a túl sok szolgálat, álom, álmodozás viszont megárt, elveszted az önbizalmad.

    Uralkodni, azaz az egót, egyéniséged megvalósítani nem azt jelenti, hogy leuralni a másikat, hanem kijelölni a célokat bátran. Aki céltalan, az pl. karmoló oroszlán, vad kos. Nem bátor, hanem ostobán fejest ugrón vakmerő, ami után jön a sérülés (lelki is), csalódás, keserűség, betegség.. Egy oroszlán szét tud tépni. Céltalanságra utal ez is benned, azaz a bátorság hiányára, gyávaságra magyarul, hogy széttépettnek (szétesettnek) érzed magad.
    A lány nélkül úgy érzed, nincs célod, ő is úgy érzi, nélküled neki sincs, ez abból következik, hogy vele van kapcsolatban ez az érzés, hisz hasonló hasonlót vonz.
    AZ nem tud célokat kijelölni, s válik egy másik emberen élősködővé, aki elszakadt Istentől, aki kijelölné a célokat, helyette ő akarja kijelölni.., Nap/Mars akar lenni, nem elfogadva, hogy csak gyertyaláng, így csak bevadulhat. Hatalmat akar. Egy Oroszlán, vagy Kos, Skorpió jegy/típus számára ez nagy gond, de bárkinek, hogy megtalálja az egyensúlyt, azaz célt kijelölni, de nem másokat elnyomva, hisz nagyon céltudatosak, így könnyen makacsok, de bárki, akkor sérül pl. a fej, gerinc, szem, izom, szívbetegség, izomgondok, bénulás, érgondok, vérzés stb. lépnek fel, fogtörés, hisz ezeket uralja a két bolygó. Az eszméletvesztés is idetartozik, ami volt neked, az is a Naphoz van sorolva. Szóval, magyarán, ne akarj te célokat kijelölni az életben, engedd át Istennek, akkor nem ájulsz el, de szép tekintetű lányoktól se fogsz beájulni... Szép tekintetű és gyönyörű volt Ráhel is, Jákób 14 évet gürizett érte, aztán mégis megcsalta az első éjszakán, annyira nem volt magánál, észre se vette, kivel van, aztán később szerzett még feleségeket mellé.. Ennyit a beájulásról, ráadásul a Biblia szeretetnek nevezi Jákób érzését Ráhel iránt, hát köszönöm én az ilyen szeretetet, de Ráhel se volt különb.. , ezek csak versengések, hiányzó önbizalom miatt.

    Ha másokat akarunk elnyomni, azaz erőltetünk, na, akkor jelenti azt, hogy nem Isten jelölte ki a célt, hanem mi. Egy Oroszlán, Kos, Skorpió is akkor normális, de bárki, ha ezt betartja, s nem betart másoknak.., azaz nem verseng. Szóval, egy kis gyertyaláng, egy kislámpa ebben a tudatos alázatban segít. Templomokban sem véletlenül van gyertya, sok.. Segít magunkba mélyedni, hogy megértsük a lélek/lelkiismeret szavát, Istenhez közeledni tudjunk, hogy mit is akar tőlünk, vagyis mi életünk célja.. Enélkül vagyunk céltalanok (=széttépettség érzet). Mániákusan segíteni akarás valakin, az nem ez.

  • 46 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 44

    !

    Ha odaképzeled őt a gondolataidba, nyilván mivel önkínzás, ezért érzed, hogy olyan, mintha széttépnének. Ne kínozd magad! Olyat képzelj el, amitől jobban vagy!!! Ilyenkor lehet egy filmet is nézni, posztert venni, valami szép sztárral, szóval, legyen benne olyan nő, aki a zsánered, vagy aki szimpatikus, humoros, de a romantikus, kalandos vígjátékokat is csak javasolni tudom, miután kisírtad magad, pl. A smaragd románca, A Nílus gyöngye, ha nevetni akarsz, Danny DeVito mindig bejön, vagy a Csak egy kis pánik, Még egy kis pánik, Robert De Niro-val.., nevetni is kell, miután sírtál. Van olyan filmje Vito-nak, ahol őt választja egy gyönyörű, sikeres üzletasszony, akinek még sose volt orgazmusa, csak vele, mert van humora, mert meg tudja nevettetni, (ő is sikeres üzletember, matracokat árult egykor, most meg úszómedencéket), ő a nyerő, pedig alacsonyabb a nőnél jóval, és duci.

  • 45 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 44

    !

    Sírni jó dolog, én már szeretek, gyakran már hiányzik is, ha nem megy, kell az, gyógyít. Ne szégyelld a könnyeidet! Bár, lehet, hogy nem szégyelled, de sok fiú azt hiszi, férfiatlan dolog. Emberi dolog. Persze, ha túl sokáig sírok, kénytelen vagyok aggyal leállítani, hisz akkor már nem kapok levegőt se.

  • 44 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 43

    !

    Köszönöm! Igen egyetértek veled.

    Máma már elégé elkezdtem sajnálni a lányt. Mindig azt várom hogy keressen, elég sokat gondolok rá, még annyira rá gondolok hogy oda képzelem a gondolatomba. És belül olyan rossz érzés mit ha széttépnének, mert úgyse fog keresni soha, már sírtam is.

  • 43 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 42

    !

    Ja, és azt is kívánom neked, hogy megtaláld a te párod! Én párnak azt tartom, aki mellett nem elmegy az ember esze, hanem megjön. Az a jó, nem?

  • 42 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 40

    !

    Kívánom neked, hogy megismerd a szeretetet, és a büszkeséget, ami képessé tesz az elengedésre is, a megnyugvásra is, mert egyelőre nem ismered.

    Javaslom, hogy menj el könyvesboltokba, és amelyik könyv sugárzón magára tereli a figyelmed, és örömet okoz, azt vedd meg! Mindig van egy könyv, ami épp arról szól, amire szükségünk van a megvilágosodáshoz. Ne az áramban keresd! Az áram Uránuszi, a megvilágosodást jelenti. Kívánom, gyúljon fény a fejedben, hogy ne uraljon le a sötétség, ami arról győzött meg, hogy szeretetnek azt nevezed, ami csupán a te akaratod, te vágyad, azaz az önzés. Ez a lány nem vágyik rád, nem eléggé, nem okolhatod érte, nem bűne. Zsarnokság mást hinni.

  • 41 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 39

    !

    Most rakott olyan képet ki Klaudia magáról hogy sír, elveszítette a Máriót.

  • 40 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 39

    !

    Szokták mondani egyszer rájönnek ki volt hozzájuk kedves. Sók lánynak nem kell a rendes jó szívű fiú mint én és haverom, és inkább nagyképűekkel jönnek össze akik majd úgy is elhagyják, meg csalják, némelyik meg is verik a lányokat. A volt barátnőm is így járt, verte és fojtogatta a pasija, később vissza is akart jönni hozzám, de én már nem akartam. Jó szívű kedves fiúkkal ennyit játszanak a lányok és sok fájdalmat okoznak kihasználják, előbb utóbb meg változnak a sok fájdalom miatt. És az ilyen nagyképű pasik biztos annyira nem tudnak egy nőt szeretni mint én és haverom a lányokat, Mert én mikkor meg láttam kapcsolatba lett Klaudia egy sráccal akkor még Milánnal járt, nagyon rosszul eset nekem mikkor meg láttam és el kezdem sírni és elég rossz érzés volt belülről is, és én inkább egyből elkezdtem inni az alkoholokat és vettem be gyógyszert mert csak így kicsit könnyebb volt elviselni, később már nem is tudtam fel kelni az ágy mellől mert olyan gyenge voltam és el is sötétült a világ, de hát sajnos túl éltem. Nekem Klaudia nagyon fontos, én könyörögtem neki mennyire rossz nekem az életem nélküle és sokat sírtam is, de öt ezt nem érdekelte, hiába írtam le neki regényeket lese sz@rta. Mikkor vége lett közöttünk mindnek, én azt is mondtam neki nagyon rosszul eset hogy vége lett és úgy feküdtem le minden este fájt szúrt a szívem és alig kaptam levegőt reggel meg úgy keltem fel szédültem majdnem össze is estem, de ő ezt is lese sz@rta ami történt velem. Ha meg ölném magam lehet azt is lese sz@rná lehet még örülne is neki. Pedig már múlt héten gondolkoztam hogy meg teszem mert nélküle nem bírom tovább, csak nem alkohollal és gyógyszerrel akartam hanem víz és árrom, lehet az lenne a legjobb meg tenném valamelyik nap. De az biztos a nagyképű pasik ilyent nem csinálnának mert azok nem tudnak úgy szeretni egy lányt sem. De én tudok szeretni de ezt lese sz@rják.

  • 39 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 38

    !

    És ebből kéne, hogy egyszer majd rájöjjön, hogy te menyire szeretted? Hogy csak azt nézed, őt mikor dobják, és most ő is szenved? Ebből csak azt fogja kihozni, hogy mégis jól tette, hogy nem téged választott, mert kárörvendő vagy. Noha nem csak ennyi egy választás, nem csak észből, hisz szerelmet is keres az ember, jobb esetben. Cinikussá váltál, nagy baj, bezár a magányba. Azt tapasztaltam, hogy aki miatt meg akarunk halni, nem is éri meg, silány ember, aki csak tönkretenni tud. Hát miféle ember az? Akitől jobb állapotba kerülünk, de legalább nem rongál rajtunk, azzal éri meg az élet, különben minek?

  • 38 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 37

    !

    A lánynak a barátja a Márió le törölte a közös borítóképüket és törölte a Klaudiát.
    Mondták haverjaim vissza kapja az élettől, most szomorkodhat a Klaudia mert törölte a Márió. Legalább megtudja milyen érzés. Márió meg észrevette hogy írt neki az Isti a Klaudiának ez nem tetszett mert az Isti azt írta szereti a Klaudiát, és Klaudia le tiltotta az Istit, mert Klaudia Máriót szereti, már késő volt mert a Márió észre vette és törölte a Klaudiát. Én örülök neki legalább megtudja milyen rossz érzés. :D
    Legalább most jó kedvem lett, és sokat nevettem ma. :D Úgy látszik az isten segített amiről én csak gondoltam jó lenne, és mára már meg is történt. :D

  • 37 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 36

    !

    Egy arcot túlértékelni nemcsak azt jelentheti, hogy túl szépnek tartod, hanem csupán annyit is, hogy a sikerhez (párkapcsolati stb.) vezető úton túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, hogy milyen az arcod, illetve nem veszed figyelembe, hogy másoké se születetten szép.. Ha valaminek eltúlzottan nagy jelentőséget tulajdonítunk, egyéb dolgokat elhanyagolunk, nem veszünk figyelembe, és az hiba.
    Egy ember nemcsak arcból áll, és a siker sem, másrészt a világsztárok bőre nem ritkán kifejezetten csúnya, tág pólusú, de retusálják, bekenik, Brad Pitt, Catherine Zeta-Jones, Sharon Stone, akinek meg nem a bőre csúnya, annak a vonásai, smink nélkül. Orrműtét nélkül pl. semmi nem lett volna Angelina Jolie, Halle Berry, Scarlett Johansson stb., arról ne is beszéljünk, hogy senki se született hófehér fogakkal, és van, akinek még csálé is volt, Tom Cruise.
    Csak arra akartam arra célozni, született szépség nincs sehol, hibák bőven vannak a legszebbként elhíresülteknél is. Szóval, aki csúfol, ezekkel vajon tisztában van-e? Valószínűleg, pl. aligha volt ezek között a csúfolódó lányok között, akinek nincs vastag sminkje, meg festett, és két órán át formára szárított, vasalt vagy csavarózott haja.

  • 36 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 33

    !

    Tudod, hogy nem sértésnek szánom, de aki akkora balfék, hogy nem veszi észre, ha egy kurvával van dolga, akkor mivel nem reális képpel él, pánikolni tud csak, marad a halálvágy. A vaníliás pasinak se volt képe, ki után fut, de a szőkének se, aki megölte magát miatta, hisz a pasi se volt az, akinek szerette volna.., csak egy szoknyapecér volt. Értelmet az életnek az értelem ad, az, hogy jobban belegondolsz, hogy vajon miféle ember (vagy bármi más, virág, ország stb.), aki ilyen meg olyan, és ettől van kedved élni, mert kutatod az okokat, csiszolod az elméd, illetve bölcsebb leszel.
    Az elveszett büszkeséget vissza kell szerezni, amit azok vettek el, akik elhitették, hogy csúnya vagy. A tudás ad büszkeséget, és tudásvágy, mert aki megáll a tudásban, csak gőgös lehet ettől, úgyhogy kell a fejlődés..
    A vanília pasi se halt volna meg, ha azon gondolkodik, hogy azon kívül, hogy jól nézett ki, meg gazdag volt, meg sikeres a lányoknál, van-e más értelme az életének, mert ez azért igen kevés, hosszú távon legalábbis. Tudom, hogy egy adott életkor, amiben te is vagy még, nem gondolkozik nagyon másról, csak a külsőről, de sok millió idősebb se tudott magasabb szinteket elérni, és nézz rájuk, milyen nevetségesek, illetve károsak, hisz a fiatalokkal versenyeznek, őket elnyomva. A vanília pasi talán épp azért veszítette el az arcát balesetben, hogy kényszerítse a sors, hogy gondolkozó ember legyen, de nem sikerült neki, öngyilkos lett inkább. Amit a legtöbbre tartasz, azt támadja az ellenség, tehát az arcodat tartod a legtöbbre... , és semmit se szabad túlértékelni, még az észt se amúgy, de a bölcsességet se, hisz attól még nem garantált, hogy szeretni tudunk.. , már pedig, aki nem tud szeretni, nem találhat jó kapcsolatot.
    Tehát összegezve, azért fáj neked annyira múlhatatlanul, hogy nem kellesz a lánynak, mert azt hiszed, csúnya vagy és nem kellesz másnak se.. Mindenki azért rakosgat fel fotókat a facebookra stb., mert állandó visszaigazolást akar, hogy jól néz ki.. Ha ez a lány együtt jár valakivel, akkor ha nem hiszi el, hogy tetszik a fiúnak, akkor vagy igaza van, vagy nincs, akárhogy is van, ez a kapcsolat már megbukott önbizalomhiány miatt, persze ettől lehet együtt maradni, de nem lesz jó nekik együtt, szoronganak folyton.. , kikacsingatnak mások felé, és hiába mondja neki más ott, hogy szép vagy, nem lett tőle jobb kedve, nem hisz jobban a meglévő kapcsolatában se, akkor meg látható, nem ettől függ az önbizalom, ahhoz nem kell tükör, se rajongók ezrei, de még arc se, hanem egy kíváncsi élet, ami segít elhinni, nem csak annyi a világ, amit egyelőre megtapasztaltunk...
    Egyelőre te egy beszűkült világképpel rendelkezel, neked a világ most ez a lány.., vajon miért? Mert túlértékeled. Akit túlértékeltünk, túlzó elvárásokkal terheljük meg, nem tud megfelelni, elmenekül. Irántad is túlzó elvárásokkal van a lány, ezért vágysz halni. Akit értékelek, az erős marad mellettem, akit túlértékelek, tönkremegy, akár meg is halhat, elvehetik tőlem, hisz igyekszik majd olyan irányba menni -ha maradt még hite-, ahol reális elvárások vannak.. Az illik hozzám, akit reálisan látok, reálisan értékelem, nem terhelem, nem un.

  • 35 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 32

    !

    Ha valakinek azt mondják, hogy csúnya, s elhiszi, hiába nem csúnya, akkor tönkretehetik az életét, és ez is volt a cél, hogy elkeseredjen, hogy ő nem kell majd senkinek, és esetleg fizetős ügyfele legyen a lányoknak... Sőt, el is lehet csúnyulni akkor, ha elhiszed, hogy csúnya vagy...

    Azok csúfolnak, akik el vannak keseredve, mert ők se kellenek senkinek, ingyen nem, legalábbis ezt tapasztalták eddig.. Azok a lányok, akik csúfoltak, azok vagy kurvák lehettek, és a fiú a stricijük, vagy ha együtt járásban voltak, akkor nem olyannal, akivel szívesen jártak, és, ha mégis, akkor meg csak szexre kellettek a fiúnak, vagy a pénzük, na, de honnan van pénze egy lánynak arra, hogy fiúkat pénzeljen, a családja erre szánja a pénzt, miért nem férjre már akkor, miért léhűtőkre? Ha meg ilyen jómódúak, minek kellettél volna te, ha egyszer nem tetszel nekik állítólag? Marad az, hogy prostikkal jártál, akik azt hitték, vastagabb vagy anyagilag..., szerintem ennyi.

  • 34 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 31

    !

    El akartam már felejteni a lányt, de nem tudom, mindig rá gondolok, a szívem nem akarja el engedni. Egy napot nem tudnék be lépni a kamu facebookomba elégé rosszul esne nem tudnám mit csinálna, mikkor rak ki új képet magáról.

  • 33 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 31

    !

    Ha meghalnék akkor már nem fájna nekem mással látni a lányt.
    Meg haverom jelezné a lánynak ha meghalnék, és lehet a lány rájönne én ennyire szeretem őt, és lehet rá is jönne és vissza jönne hozzám csak akkor már késő.

    A vanília égboltba is akkor jött rá a nő mikkor már öngyilkos lett a férfi, és akkor kezdett csak sírni a nő.

  • 32 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 30

    !

    Csúnya vagyok azt mondták a volt barátnőim. Ők meg akartak verettetni a pasijukkal, én mondtam nekik be lehet jönni, de csak nagy volt a szájuk netten és a telefonba.

    Máriónak hívják azt a srácot akivel jár most Klaudia. Észre vettem a Márió le törölte a közös borítóképüket. De jó lenne szét mennének és vissza jönne hozzám, tudom ez nem szép dolog ilyent kívánni.

    Ma néztem a kamu facebookomat, és láttam a lányra rá írtak a képe alá piszkálják a lányt.

    Ide másolom be amit írtak Klaudiának:

    Isti: Szép szerelmem joképlett de élőben még szebb vagy
    Klaudia: Hallod ember nem lehet megérteni h van barátom nem igaz h nem tudod megérteni, Nézz magadra és szeretnem h télleg le szálnál rólam én szeretem a Máriot és senkire és semmire nem cserélnem le ezt jobb ha felfogod.
    Attila: Szép vagy Klau !! :)
    Klaudia: Nah koccolj te is elég volt már az előző hozzászólás is
    Attila: Kössz....:@@@
    Klaudia: Most mi van az igazságot mondom ember
    Attila: Nekem neee emberezzé te :@@@
    Klaudia: Mert
    Attila: Mert normálisan szóltam azért b@meg!!!!!!!!!!!!
    Klaudia: Chhhh
    Attila: mi chhh zel

  • 31 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 26

    !

    Mi alapján gondolod, hogy ez szeretet? Hisz ha szeretek, nem akarok meghalni, ha a másik/bárki elhagy.

  • 30 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 29

    !

    Miket mondtak?
    Lehet, hogy ezért ragaszkodsz ehhez a lányhoz, mert végre valaki nem csúfol? Téged úgy alapvetően sokat csúfolnak mások? Fiúk is, felnőttek is? Vagy csak egy pár lány volt ilyen, aki szakított?

  • 29 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 27

    !

    Igen úgy értem.

    Nekem ez meglepő volt a fiatal 16 éves lány ilyeneket nem mondott nekem, és nem is fenyegettet meg, mint a többi lány.

    Mintha nem akart volna nekem több nagyobb fájdalmat okozni. Lehet majd egyszer keresni fog, ezt csak én gondolom, és én szeretném, de lehet tévedek.

  • 28 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 26

    !

    Átgondolom.

  • 27 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 24

    !

    Csúnyákat mondani más jegyek is tudnak, -úgy érted, csúfoltak?

  • 26 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 25

    !

    Sokan szokták mondani hogy egyszer rá jönnek hogy ki szerette őket és kibánt jól velük. Nekem mondták haverjaim egyszer úgy is rájön a lány hibát követtel hogy el hagyott. Egy volt barátnőm vissza is akart jönni hozzám, de én nem akartam már mert nem szerettem, és van kettő gyermeke.
    Meg azt is szokták mondani úgyis vissza kapják az élettől, egyik volt barátnőm akinek van kettő gyermeke ő vissza is kapta, verte az úrra fojtogatta.

    Neked mi a véleményed arról amit mondtak nekem hogy egyszer rájön a lány?

    Mondtam is ez a lány még csak 16 éves lehet azért szórakozik még. Elég sok ilyen fiatal lányt látok pár hétig vagy honnapokig kapcsolatba akit nagyon szeret, utána meg új kapcsolatuk lesz, ilyenek a fiatal lányok.

  • 25 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 24

    !

    Így a Kos szeret fenyegetni, vagy valami marsikus erő, fényszög a képletben, vagy Kos bolygó, aszcendens hatás, valahol van benne Kos jelleg.., a hangoskodás is ilyesmi.

  • 24 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 23

    !

    Szerinted miért nem fenyegettet meg, miért nem mondott nekem csúnyákat hogy jobban fájón?

    A többi volt barátnőim mind meg fenyegettek hogy meg leszek verettetve mikkor vége volt a kapcsolatnak, de csak a szájúk volt nagy.

  • 23 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 21

    !

    Nem tudom, hogy látta-e, hogy belé szerettél, csak azt, hogy nincs veled nehéz dolga, könnyű eset vagy, túl engedelmes, nyomulós, és nyilván épp ettől vagy unalmas, és számára nevetni való eset -hogy úgy hiszel magadban, benne, és ezért nyomulsz, de hiába-, aki semmit nem jelent így neki, csak egy balekot. Amit könnyen megkap az ember, nem értékeli. A fiúknak is ettől unalmas a lány, ha könnyű megkapni. A szerelmet felismerni nem könnyű, hisz sok a színész, és szerelmet nem igen talál az ember.., kihalófélben van, kihalt inkább. Ha könnyű eset valaki, elkényelmesít, cinikussá válik a lány/fiú..

  • 22 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 20

    !

    Nem tudom hogy tudjam elfelejteni ezt a lányt, 2 év elég sok és még mindig nem tudom elfelejteni. Mikkor rá jöttem már nem voltam neki fontos hiba írtam rá, akkor kezdem elég sokat sírni meg szerintem kicsit ki vannak az idegeim, nem nagyon szeretek már társaságban enni, úgy próbálok enni ne lehessen észre venni remélem nem is vették még észre, mikkor szüleimmel ebédelek kicsit mindig remeg a kezem, és sokat vagyok ideges, mikkor egyedül eszek akkor nincs gond.
    Mikkor a lányt meg láttam másik sráccal kapcsolatban akkor is sokat sírtam úgyhogy kicsit könnyítettem a fájdalmamon vetem be gyógyszert és alkoholt ittam rá bórt, konyakot, pálinkát, olyan gyenge lettem később alig tudtam felkelni a szőnyegről és elsötétült a világ. Jobb lenne nekem is öngyilkosnak lenni mint a filmben. Lehet a lány örülne neki hogy megtenném lehet még pezsgőt is bontana.
    Vagy be kerülnék a kórházba lehet bese jönne hozzám, csak ki nevetne.
    Szerinted se jönne be hozzám?
    Unalmas így nélküle az életem, mikkor itt volt nálam olyan boldog voltam, azt hittem már többet sose érzem azt a fájdalmat aztán még nagyobb fájdalmat éreztem és érzek.
    Amikkor át ölelt olyan furcsa érzésem volt még olyant sose éreztem egyik volt barátnőimnél sem. Milyen jó volt vele kézen fogva menni az utcán.

  • 21 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 19

    !

    Előttem lévő pasija azt írta a lány adatlapjára kérdezte tőle, kit szeret ennyire, erre a lány azt írta neki vissza nem őt, erre a srác azt írta vissza neki akkor még nem azt mondta, lány vissza írt neki sose szerette.
    Nekem meg azt mondta a lány meg látta ezt a srácot másik lánnyal kapcsolatban facebookon, szerintem nem csinált ilyent az a srác. Szerintem vele is szórakozott mint velem. És nem tudom miért jó neki letiltani azokat a fiukat neki akikkel együtt volt. 16 éves srácot is le tiltotta, pedig nekem azt mondta szereti. Meg engem is letiltott. Szerintem én voltam hozzá a legkedvesebb mert ki is szolgáltam, fizettem neki a buszjegyet is.

    Szerinted látta rajtam bele szerettem? Elvileg a lányok észre veszik hogy valaki beléjük szeret.

  • 20 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 19

    !

    javítás: .....jelen esetben arra, hogy bolondulsz utána...

  • 19 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 18

    !

    Hogy miért nevetett? Nem tudom biztosan, hisz nem láttam a szitut, de nem hiszem, hogy azért, hogy nem lát többet. Inkább azon nevet, hogy ilyen nagy hatással van a fiúkra, ő, aki mindenkit csak hülyít, és nem is szép. Ez neki se lehet kellemes, hogy tapadnak rá. Ilyenkor kínjában nevet szerintem az ember, megkönnyebbülést szolgál a nevetés egy megoldhatatlan problémára, jelen esetben azt, hogy bolondulsz utána, bízol benne, noha neki nem kellesz, és nem megbízható. Élvezi félig, mulattatja, de azért gyötri is, mert ha öröm lenne, nem nevetne ki. Mit élvez? Hogy nem szép, mégis vadító az ereje, ujja köré tud bárkit csavarni, boszorkányosság, ez a hipnotikus vonzerő.

    A CSAK ÚGY=Nem volt kedve? Nem volt célja? Nem volt miért? Számára nincs jelentősége, hogy írjon.. Nem volt veled többé célja. Csak úgy írogatni, minek is, ha nem filozófus, se terapeuta..., de nem is blogger, és nem is barátod, nem kollégád.., nem jártok sehova együtt, szóval, nem áll érdekében, nincs haszna belőled, de nem is kíváncsi rád.. Nem is a szavak embere..., nem is tud írni, ahogy te se, fecsegés, amit addig is csináltatok, inkább pózolni szeret, ha jól látom, szerepelni, megmutatni magát, külsejét, csiszolni azt, öltözködni, és futni, sportolni, erre mondják, hogy a testkultusz híve, nem a gondolkozásé.. , nem a tanulásé. Inkább modell lenne, ha választhatna, vagy színésznő, akinek mások írják a szöveget, esetleg dalszöveget, ha énekes lenne.
    Másrészt a CSAK ÚGY-ból cselekvők keserűségből cselekvők, menekülnek a depresszió elől vidulni valahová. Nevet bohócként, sírva nevet, mániás depressziós, bipoláris zavar, nagy magasságok, nagy mélységekkel, nagy, túlzó remények, a minden lehetséges illúziója, óriási, de rövid lelkesedés, fejestugrás, ígérgetés is, adakozás, pénzszórás is, pénzvágy is, szerencsejátékos alkat, önimádó, biztos abban, hogy nyerni, győzni fog, nemcsak a pénz vonalon, hanem bárhol, majd gyors kiábrándulás, csalódás, összetörés, megtörés, öngyilkosság akár. Amikor valakihez, valamihez nagy reményt fűzött, majd csalódott, akkor jöttél te szerintem a képbe, hogy nálad vigasztalódjon, panaszkodik, ha nem is szavakkal, csak a cinikus, keserű, lehúzó, de tüzes jelenlétével, sajnáltatja magát, de közben meg buja is, az is vigasztalódás neki, a szex.

  • 18 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 11

    !

    Én nem szeretném hogy csak a pénzemért legyen velem. Mikkor még nem volt a randi mindig kereset facebookon. Én el kértem a telefonszámát, de ő kamuzott hogy nem jó a telefonja, én fel ajánlottam neki én meg csinálom, erre azt válaszolta nem kell úgyse foglalkozik azzal a telefonnal. Az volt a durva mindig telefonnal volt fent facebookon. Mikkor már a buszán volt és elindult el kezdett nevetni rajtam, én szerintem őrült neki hogy többet nem lát engem. Szerinted is ezért nevetett rajtam?
    Én meg kérdeztem tőle miért nem írt vissza nekem randi után mikkor én kérdeztem tőle, erre azt válaszolta CSAK ÚGY, miért csak úgy? Én mondtam neki legyen őszinte erre azt válaszolta hagyjam.

  • 17 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 16

    !

    javítás: ígéretes

  • 16 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    A hipnózis az ördög műfaja, ezért bénulsz álmod után, mert hipnózisból=önámításból, ámításból (fűt-fát ígérőbe, nagyon igéretes szélhámosba kapaszkodásból) ébredsz.

  • 15 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    HA KÉT EMBER ILLIK, A BARÁTKOZÁS MEGY SIMÁN, NEM AKADOZIK, NEM KELL ERŐLKÖDNI. Ha két ember nem illik, szenvedés. Lásd meg, te szenvedsz! =Ébredj fel! Nyisd ki a szemed!
    Ha két ember illik, a másik hiányától se szenvedhet, hisz akkor van (már a másik megjelenése előtt is) önbizalma (ereje, ötletei, el tudja magát foglalni, ez a tartalmas élet, amit már említettem, ami nem éget ki, nem üres, ahol nem a másik parancsára, ötletére vár, hanem önálló),

    ha olyannal van, olyat választ, akihez illik, vagyis, aki nem veszi el az önbizalmát, aki mellett nem senkinek, butának, csúnyának, szegénynek, gyengének, ügyetlennek stb. érzi magát, ahol nem nyomják el, nem nézik le, nem használják ki, aki mellett nem irigykedő rajongó-gyűlölködő.., aki mellett így nem lesz kesergő rab(szolga).

  • 14 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 13

    !

    Aki nem szereti magát, szívesen hipnotizálja magát (lerészegedik akár, meg robotol, és drogozik akár, és keresi a tömegeket, a tömegerőt, bulik, szekták, egyházak, sport körök, klubok, kocsmák stb.), illetve hagyja, hogy más tegye vele (hagyja, hogy átverjék, fűt-fát megígérve), fogékony, nyitott rá (naiv álmodozó, de mégis nagyon is makacs, önző), ezért ekkor még azt is elhiszed, hogy boldog vagy, aztán jön a zuhanás.
    Furcsa is volt, mikor azt írtad, hogy boldogok vagytok álmodban, eleinte csak ezt írtad, valóban természetellenesnek tűnt ennyi szenvedés után, ennyi gyötrő kétely, nem értés, elhagyás után, de aztán hozzá tetted később, hogy többször zuhansz utána, na, ez már reális, látod, az álmok nem hazudnak.

  • 13 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    Azt is kérdezed, te vagy-e a hibás. Igen, hisz nem szereted magad, így csak szélhámosok karjaiba futhatsz csak...

  • 12 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 10

    !

    Illúziót anyagias nők/férfiak miatt tudunk kergetni, ők a színészek, akik miatt zuhanunk aztán.... magunkba..., van, aki öngyilkos lesz, hisz csak kihasználták, akár szexuálisan is. Ezt éli át a Vanília Égbolt-ban a gyönyörű latin szépség mellett a férfi.. , csak nem akar vele szembe nézni, ezért mondják neki: Nyisd ki a szemed!, Ébredj már fel!!! Woody Allen-nek van még hasonló filmje: Vicky Cristina Barcelona.

    Egy anyagias, másokat kihasználó is lehet öngyilkos, sőt, ők hamarabb, mint áldozataik, szerintem, a Júdás típus, aki kettős életű, kettős lelki állapot, egy vallásos, egy világias, nem tud dönteni. Minden áldozatban ott a tettes is, hisz miért is ment bele, hogy kihasználják? Mert ő sem volt igazán őszinte, hogy szeret..., az nem az volt.., inkább egy magányos kétségbe esett kapaszkodása.., arra hivatkozva, hogy ő szeretetből teszi, nem önzésből, pedig magába nézve megtalálja, hogy hogyan is beszélhet szeretetről az, aki magát se szereti, hisz hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle, hogy csak szexuális tárgy legyen, meg csupán pénzforrás, vagy (rab)szolga. "Rabod vagyok" (=te vagy a mindenem..), ez erről szól, ezt éled át te is, rabszolgává tesz.

  • 11 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 9

    !

    Akin nem tudunk eligazodni: szeret, nem szeret? téma, az egy színész csupán, van egy rejtett énje, amit színjátékkal takar (csupán anyagi oka van, nem más), a megvetést takarja, az irigységet, nekik sose elég senki, semmi, nem tudnak szeretni.

    Azt kérdezed, miért téged okol a lány. Azért, mert könnyebb mást okolni, magát felmenteni, így össze-vissza hazudozik, hogy ő szeret, meg mit tudom, még mi, de valójában tisztességtelen szándék vitte hozzád, azaz vagy csak alkalmi szexet akart, vagy csak pénzt, de ez az érem két oldala, egy típus űzi, aki mindenkit csak kihasznál, és mivel nem talált nálad elég pénzt, ment máshoz. Szégyenében hazudozik, hisz szégyelli, hogy tisztességtelen szándékkal van irántad, de őt a pénz érdekli csak. A szégyen nem azt jelenti, hogy meg akar változni, hanem azt, hogy nem, de szenteskedni azt szeret, mást okolni magyarán, de a lelkiismeret az így is kijelez, hogy bűnös, ezért titkolózó élet.
    Ha elég gazdag leszel, akkor van esély, hogy visszamenjen. Erre vágysz?

  • 10 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 2

    !

    "A múltban gyakran előfordult velem, hogy tévedtem. Néhány tévedésem olyan nagy horderejű volt,
    hogy össze is roppantam miattuk. Az első tévedéseim egyike a szerelemmel kapcsolatos.
    Elveszítettem egy embert, aki akkoriban „az életemet” jelentette. Olyan nagy illúziót dédelgettem
    magamban, hogy miután felismertem, sötét szakadékba zuhantam. Szabadesésem közben egyre azt
    kérdeztem magamtól: Miért pont én? Miért most? Miért ő? Miért fáj ennyire? Miért követtem el
    ekkora hibát?
    Egyszer aztán jelentkezett bennem egy hang, amelyik azt mondta: „Mert ez jelenti azt, hogy emberek
    vagyunk. Ez az élet.” Ruediger Schache

  • 9 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 8

    !

    Szerinted van esély hogy vissza jöjjön hozzám mikkor már 19 éves lesz?
    Mert most még csak 16 éves és ilyen kórban még kalandot keresi legalábbis haverom, és nővérem szerint.

  • 8 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    Tapasztalatom szerint a kiismerhetetlen, szégyellős (bár ettől még vadulhat, sőt épp ezért), nem egyértelmű emberek érdekházasságot kötnek, de szeretetéhségük miatt szívesen szívóznak bárkivel.

    Azért jó kívánságok megfogalmazásával mindenképpen segíthetsz, illetve ennyit mindenki tud segíteni a másiknak, megáldod voltaképp, gyógyulást kívánva, boldogságot, sikert, anyagi szükségleteket, egészséget stb., ez is segít az elengedésében. Bár, ha mindig könnyen meggyógyulunk, könnyen sikert érünk el, ha sose kevés a pénz, legalábbis nem sokáig, akkor nem tanulunk hibáinkból, és beképzeltek, buták leszünk. A betegség, bajok, szenvedés, kínlódás, nehézségek tanítanak is, hogy megismerjük magunkat és az életet, és felfogjuk, nem mindenható az ember.

  • 7 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    Ez a testi merevség arról is szól, hogy oly sikeresen, és oly régóta beszéled már be magadnak, hogy nem szenvedés ez a lány, meg, hogy szép, jó, hogy nem rossz ő, csak szerencsétlen sorsú, hogy e hazugságtól, álomtól, reménytől megrészegültél, boldogságot álmodsz, mert önhipnózisra vagy képes, mert akarsz magadnak hazudni kényelemszeretetből, megszokások rabjaként, félve az újtól, mástól, -persze, lehet, hogy ittál is alvás előtt..., nem tudom, a részeg agy hogyan álmodik....
    Egy ilyen zavart, szeretni nem tudó -ha egyszer nem érthető, hogy mit is akar, tehát szívózik- lány mellett neked kevés szavad lehetne, ezért is nem tudsz beszélni ébredéskor.., elnyomna. Megalkuvás lenne mindkettőtöknek, hisz ha két ember illik, nem kínlódnak egymás miatt.
    Erőszakos lány lehet, szerintem a megjelenő ördög őt is képviseli, nemcsak a te erőlködésed, ám ne akarj nála kikötni végleg, akkor megerősödhetsz, tudj egyedül is erős lenni, vagyis a magány ne ijesztő legyen, hanem tartalmas élet.

  • 6 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja

    !

    Nemcsak arról van szó, hogy másban kerested, keresed a tökéleteset, majd kiégtél, mindenkit unsz, tehetetlenül kínlódsz, hanem magadban is kerested, azaz mindenható akarsz, akartál lenni. Én elhiszem, hogy mindenhatóként segíteni is akarsz a lánynak, de nem tudsz, a jelek szerint, nem tudunk mindenkinek segíteni, lehet, hogy egy másik ember tud, lehet, hogy ember már nem, csak a saját hite, és Isten. Nem illik mindenki mindenkihez, bárkihez, azaz nem tud mindenki mindenkin, bárki bárkin segíteni.

    Nem tudsz veszíteni, ez jelenti azt, hogy mindenható akarsz lenni, ez elengedni nem tudás, görcsöt okoz, ez a pánik másik neve. Miután kiég az ember, görcsös, hiábavaló erőlködése miatt, megalkuvó, lemondó, keserű lesz, a megszokások rabja, nem tud változtatni, hiába rossz neki, hiába szenved, tagadja, ilyenkor van, hogy szépnek lát egy csúnyát, jónak egy rosszat.., hisz hazudik magának, de már hiszi is igaznak, ez a legveszélyesebb állapot..
    Aki megalkuvó, mivel behazudja magának, hogy neki jó, győztesnek mutatja magát, ha vesztes is, ha szenved is, ez nagyon ijesztő tud lenni, pánikot okoz, taszító. Az hazudja be, aki nem tud veszíteni.
    Ha tudsz veszíteni, ha nem akarsz mindig nyerni, ha nem akarsz mindig segíteni se -az már fullasztó, zavaró, hisz csak magányodat enyhítenéd vele önzőn-, elhagy a gonoszok ijesztgetése, elhagy a magány miatti ijedtség..

  • 5 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 4

    !

    javítás: "zavarossá tesz tesz ": zavarossá tesz (=érthetetlenné).

  • 4 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 3

    !

    Ja, még elfelejtettem, hogy a filmről jutott eszembe, hogy azért olyan titokzatosak az alkotók, mert szégyellni való életet élnek, önzőt, ezért szégyellősek. A spanyol verzió, az első film rendezője már homokos házasságban is él azóta, ennyit a szenvedélyes, tanult, gyönyörű nők kereséséről..., belefáradt?, mert reménytelen..., nincs tökéletes nő...
    Szégyellősek, ahogy a te üldözötted is ezért viselkedik titokzatosan, szégyellősen voltaképp, hisz nem egyértelmű mindig, mit akar. Szeretet sehol, csak önzés, ez szégyellőssé, zavarossá tesz tesz.

    Ez a lány nagyon önző életet élt, de szerintem igyekszik leszokni, hisz szépült. Annak a nagyon önző, keserű életnek volt a következménye, hogy belement a veled való egy alkalomba is, ahogy nyilván mással is elment így, de csak hülyített, ahogy magát is, hisz neki senki se elég, ha egyszer nem bír egyértelmű lenni, azaz ő zavaros még.. Mit tudja ő, kit akar, kb. a mindent és könnyen, egy emberben megtestesülve, és hogy ára ne legyen, de az/ilyen nincs, nincs tökéletes. Csak szeretőt keresett, vagy pénzes kapcsolatot, ettől szégyellős, hisz ez bűn, te meg attól bénulsz, hogy belemennél -de a lelkiismereted él még, nem hagyja olyan könnyen magát, nem enged olyan könnyen téged elcsábulni-, magányodban, ahogy ő is.. A tökéleteset keresi -ahogy te is-, de kiégett, belefáradt -ahogy te is-, hisz olyan nincs. Megcsömörlött, mindenkiben csalódott, ahogy mondja. Csak a szeretet=nem önző lét ad -valódi- erőt (nem erőlködést, szívózást).

  • 3 Petúnia Jó válaszadó mondta 7 hónapja | válasz erre: 2

    !

    Ha meg se tudsz mozdulni, az az ördög jelenléte. Ő a hazugság atyja, a bűn szimbóluma, és akkor jelenik meg, ha ámítod magad, azaz te ezt a kapcsolatot szépnek, jónak, boldognak akarod látni, visszamenőleg is mindent, ami történt megszépítesz, mivel nem tudod elfogadni, hogy nem kellesz.
    Az ördögöt testesíti meg Pán isten is, mitológiai isten, szeret ijesztgetni is, miatta van a pánik szó, tehát, mikor nem tudsz mozdulni, az pánik. Pán a magányt is képviseli, hisz pásztorokat védő isten, a pásztorok meg magányosan vándorolnak. Tehát, nem szabad félni a magánytól, mert látod, ez a vége, megdermeszt, és olyan emberekhez akarsz erővel kötődni, akik nem akarnak téged.. Pán csúnya isten, talán azért lett az, mert dolga, hogy ijesztgessen, hogy védje a pásztorokat, de nekünk embereknek nem ez a dolgunk, ezért jelzi, ha látod, hogy ijesztő vagy, gondolkodj el, hol is van a helyed. Nem kellesz, mégis erőltetsz, akkor csakis ijesztő lehetsz. Félsz a magánytól, ezért erőlteted. Csúnyának tartod magad, ezért egy csúnya (már kevésbé, de azért még helyesnek nem mondanám, hozzátenném, nem melletted szépült, azért ezen gondolkozz el!, igyekszik a helyét megtalálni ő is, te is ezen légy!) lányt akarsz magadhoz láncolni. Aki erőltet, az elcsúnyul vagy/és ijesztő. A lány már igyekszik szerintem leszokni erről, ezért már kevésbé csúnya, te is igyekezz nem ijesztő, nem zavaró lenni, bár, te nem csúnya vagy... még. Tudd, hol nem vagy szeretettel fogadott vendég, és ne fuss már olyan lány után, aki a tököd is megcsavarja!

    A filmekről annyit mondanék, hogy jól agyon vannak komplikálva, nekem az öngyilkosság fel se tűnt benne. Eddig nem értettem miért olyan titokzatoskodók az alkotók. Már értem így, hogy az öngyilkosságot megemlítetted, hisz az egy üres élet következménye. Egy gazdag, szép fiú minden nőt megun előbb-utóbb, mert mindig talál jobbat, mást.. Hogy te miért ezzel álmodsz? Szerintem azért, mert te is ki vagy égve, azaz mindenkit unsz már, s belehabarodtál egy nyomorult sorsú cigány lányba, aki nyilván a szenvedélyes cigány vért képviseli számodra -ebből akarsz erőre kapni-, ahogy a filmben a nő meg a latin vért.. , az éleben is zsákutca ez, nem csak a filmben. Egy mindenkit unó állapot akkor jön létre, ha mindig csak kapni akar az ember, adni nem, a szexualitás az nem adás, nyilván érted... , és nem is csak a pénzről szól ez, hogy adsz, hanem a törődésről szól, hogy pl. törődsz a másik érzéseivel, hogy mit akar, mit nem.
    A szeretet nélküli kapcsolat kiéget, untat -eleinte persze feldobhat, de hamar zuhansz, ahogy álmodban, hisz a másik nem lehet drog az életedben-, a törődés a szeretet. Ha a másik drog, akkor vérszívója lehetsz csak, nem törődvén azzal, mit akar ő.
    Ha törődsz mások érzéseivel, elhagy az ördög, nem fog ijesztgetni, és esélyed van egy hozzád szeretettel kötődni bíró lányra, mert önzőn csak ijesztő, idegesítő, kimerítő leszel, a szerelemre sincs esély így..

  • 2 A kérdező mondta 7 hónapja | válasz erre: 1

    !

    Szoktam a lányról álmodni de akkor boldogok vagyunk. Néha úgy szokott be fejeződni az álmom zuhanok a mélybe, mikor fel ébredek 5mp-ig kb nem tudok meg mozdulni, nagy nehezen meg tudom mozgatni az ujjam, vagy a számat, és alig kapok levegőt. Lehet valami bajom van?
    1 Honnapja néztem egy filmet annyira meg lepődtem a filmen, mint ha saját magamat láttam volna a filmben. A férfi bele szerettet a nőbe első látásra, úgy tűnt mint ha a nő is bele szerettet volna, de inkább egy másik férfit választott. És aki első látásra bele szerettet a nőbe tovább csak álmába volt boldog a szerelmével, mert valóságba nem lehetett. A film végén ki derült öngyilkos lett, és az álmát úgy fejezte be le ugrott ház tetőről, és újra el kezdett álmodni a szerelmével.
    Meg is lepődtem ilyen hasonló filmek is vannak rólam.
    A film címek:
    - Nyisd ki a szemed
    - Vanília égbolt

  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 7 hónapja


    Kedves Kérdező!
    Van úgy, hogy az első randi után kiderült, egyik fél nem érzi jól magát a másikkal, vagy éppen jól érzi, de úgy dönt, nem akar kapcsolatba lépni. Ön egy dédelgetett álomba szerelmes, egy randiból nem lehet egy lányt megismerni. A fantáziánk egy idealizált képet dédelget, ami nagyon szép és jó. Ebbe leszünk szerelmesek. Platói szerelemnek hívjuk ezt a jelenséget, ami nagyon intenzív, de nem valóságos.
    Azt tanácsolnám Önnek, lépjen ezen túl, mert így nehéz lesz újabb kapcsolatot találnia. Jobb egy valóságos kapcsolatot élni, mint egy fantáziabeli kapcsolatban szenvedni a beteljesületlenség miatt.
    ha nem tudja elfelejteni, lehet, hogy szükséges lenne pszichológusi segítség.
    Én várom szeretettel, ha Ön is úgy érzi, szükséges.
    Üdv:
    Bibók Bea
    Szexuálpszichológus
    Szexuálterapeuta
    Szextanácsadó
    Párkapcsolati tanácsadó
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/parkapcsolatok/


Új válasz