kérdezte: Anonim 4 hete

Mi a helyes út az életemben?

A férjemmel 8 éve alkotunk párkapcsolatot. Első évben szerette volna, ha a kapcsolatunk alatt közben ismerkedhene másokkal is, mindenki azt csináljon, amit szeretne, de közben legyünk egy laza kapcsolatban. Ez idő alatt ismerkedett, allitasa szerint nem feküdt le senki mással. Én ismerkedtem, és lefekudtem mellette elég sok mindenkivel (nem csak a kapcsolatunk elején), többek között azzal a személlyel is, akit a párom előtt ismertem meg egy évvel (csak szexpartner) és jelenleg is tart a szexuális kapcsolatunk (9 éve). A férjemnek én vagyok az első párkapcsolata. Én a férjembe szerelmes lettem, megkerte a kezem, meghazasodtunk, házat vettünk. A férjem később lett szerelmes belém, mint én belé, úgy gondolom,hogy legalább másfél évvel. Három -négy éve lakunk együtt, de az utolsó évben nagyon sokszor jut eszembe,hogy nem vagyok belé szerelmes, nem vagyok boldog vele. Ő elég egyszerű ember, hatalmas lelke van, a gyerekeim apjának mindig is ilyen embert képzeltem el. Imád engem, büszke rám, felnéz rám és tisztel.
A szex az első években nagyon jó volt, viszont évek óta nem vonzódom hozzá, és 10 alkalomból 9x csak az ő lelke, szükségletei miatt fekszem le vele. Azt,hogy miért nem vagyok boldog vele nem tudom megmagyarázni, mivel összeségében harmóniában élünk. Lassan harminc éves leszek, tervezzük a babát jövőre. Sajnos a boldog perceket a szeretommel töltött idők adják az eletemben (havi 2-3 alkalom), ő az akinek az erintese 9 év után is tűzbe hoz, akire ha ránézek iszonyat vágyat érzek iránta, szeretem,de nem vagyok belé szerelmes, és ő sem belém. (Párkapcsolat ebből sosem lehet és nem is akarnek vele). Nem tudom,hogy mi a helyes irány a házasságomban. Egyáltalán le lehet -e élni egy életet így? Vagy helyre tudom állítani magamban az érzelmeket? Köszönöm szépen a segítséget és a véleményét!

0 ember szerint jó kérdés

1 Válasz

  • Major Klára

    1 Major Klára Jó válaszadó mondta 3 hete


    Kedves Kérdező!
    Kezdhetném azzal, hogy az élet valóban tud olyan bonyolult lenni, mint esetükben, de ezzel nem szeretném leegyszerűsíteni a történetét.
    Legelőször is arra kérem, hogy erősen válassza szét a "boldogság" szó értelmezését a párja és a szeretője vonatkozásában. Csalóka az a végeredmény, amire jutott. Tudom, sommásan hangzik, de alant kifejtem, és őszintén remélem, hogy érteni fogja az óvatos hozzáállásomat. A szeretői viszony ugyanis egy szivárvány. Eltűnik seperc alatt. Nem hozzá kapcsolódik a felelősség, a törődés, a hétköznapok nyűgei és boldogságai, a lakáshitel fizetése, a rokonsággal való érintkezés minősége, a fizetés beosztása, a későbbi gyereknevelési kérdésekben való egyezségre jutás, stb, stb. Vagyis felhőtlenül, minden más körülmény kizárásával lehet a kiszakított pár órát élvezni. Pontosan azért, mert nem terheli semmilyen felelősség. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szeretője miként viselkedne, ha maga megbetegszik és ápolni kell. Nem tudja, estére elintézné-e bevásárlást, ha ebben állapodtak meg. Időben befizetné-e a csekkeket, ha az az ő reszortja. Kedves lenne-e az anyósával, az Ön unokatestvéreivel, vagy vitriolosan mindenkiben hibát találna? Azért nem tudjuk ezekre a kérdésekre a válaszokat, mert nem volt gyakorlati lehetőségük kipróbálni ezeket az élethelyzeteket. Pedig fontos tudni a válaszokat, hiszen többek között ezeken is múlik egy párkapcsolat harmonikus működése. És hogy tisztázzuk, értem, hogy nem vele tervez élete végéig. Csak szeretném, hogy tudja, mitől érzi sokszor őt jobbnak, mint a férjét. Nem kiábrándításként sorolom a szeretővel kapcsolatban ezt az egészet, hanem az igazság kedvéért, nehogy becsapja magát. Higgye el, egy szeretőnek mindig mindenki a legjobb pár óráját adja oda. Készül rá, de tudja, hogy rövid időn belül befejeződik a találkozás, és az nagyon felszabadító. Arra a pár órára pedig mindenki képes a szebbik/jobbik arcát mutatni. Ez sem ítélkezés, hanem a tények egyike. Tűzbe azért hozza, mert nem a magáé ez a bonbon, és mert időszakos a birtoklása, nem kell sokáig alkalmazkodnia hozzá, csakis jó emlékek kapcsolódnak a találkozásaikhoz.
    Bármilyen kérdést feszegetek itt, egyikkel sem kiábrándítani akartam. Sőt, nem a férje ellen, vagy mellett kampányolok, egyszerűen szeretnék tisztán látni, hogy segítsek az Ön számára megtalálni a valós választ. Viszont mivel ezeket még nem hallom, nem tudok elindulni azon az úton, amivel leginkább a segítségére lehetek. Korrekten hozzá kell tennem, hogy a válaszai egészen biztosan újabb és újabb kérdéseket vetnek majd fel bennem, de ahogy az okos levelét olvasom, biztos vagyok benne, hogy ezzel tisztában van. Vagyis csak hogy továbbra is a realitás talaján maradjunk, elképzelhetetlennek tartom, hogy egy kérdés és egy válasz alapján az életéről dönteni tudnánk ebben az egyszem levélváltásban. Természetesen örömmel veszem a válaszát, de kérem, fontolja meg a személyes konzultáció lehetőségét. Hogy az utolsó mondatában megfogalmazott kérdésére válaszoljak, az érzelmeket nem lehet tudatos elhatározással ide, vagy oda irányítani. Persze meg lehet próbálni, de amit szakemberi minőségemben eddig tapasztaltam - amikor bárki ilyesmin törte a fejét -, annak leginkább lelki és egészségügyi következményei lettek. Ne lépjen rá erre az útra. Ha hosszú évekig képes volt egy átmeneti állapotban tartani a lelkét (meg egyébként a testét is), szánjon még egy kis időt arra, hogy tiszta lelkiismerettel döntsön a további évtizedeiről. A nyertes Ön lesz, de nagyon fontosnak tartom felhívni a figyelmét arra, hogy pontosan ekkora nyertessé válik majd az az ember is, aki mellett dönt, vagy pontosabban akivel egymás mellett döntenek. És nem biztos, hogy a jövőbeni partnere a mostani férje, vagy a kedvese lesz, hanem egy harmadik, aki ezt a megerősödött, az igényeivel és képességeivel tisztában lévő, testi-lelki boldogságra vágyó harmincéves nőt a későbbiekben a társának tudja.
    Ha úgy érzi, segítségére lehetek, keressen bizalommal.
    Üdvözlettel: Major Klára
    Párkapcsolati és válóperes mediátor
    Életvezetési tanácsadó
    +36-30-302-4803
    www.mediacios-iroda.beszweb.hu


Új válasz