kérdezte: Anonim 2 hónapja

Hogyan csinálhattam volna jobban ezt a kapcsolatot, ha egyáltalán?

Kedves szakértők és válaszkeresők!

A kapcsolatom ezzel a sráccal 4,5 hónapig tartott és kb. 1,5 hete ért véget. Én 30 vagyok, ő 32 éves. Nagyon szeretném átlátni, hogy mik azok a pontok, amik miatt ez a kapcsolat nem működött, mert egyelőre elég homályos, hogy én pl. mit tehettem volna másképp, egyáltalán képes lettem volna-e rá.
Egy nagyon népszerű társkeresőn ismertük meg egymást. Eleinte egészen jól működtünk, nem siettük el a kapcsolat építését. Viszonylag lazán fogtuk fel a kapcsolatot mindketten olyan értelemben, hogy nem görcsöltünk rá, hogy mikor találkozunk, mikor beszélünk. Én meghagytam neki azt, hogy ő keressen engem. Régen sokszor elkövettem azt a hibát, hogy én írtam rá az adott randi partneremre egyből a randi után és biztos akartam lenni abban, hogy jól érezte magát és, hogy újra szeretne találkozni... most inkább kivártam. Én egyébként akkor jöttem ki egy kapcsolatból, szinte fellélegeztem, hogy nem vagyok az előző párom szorításában, amikor is bármit csináltam, sosem volt elég jó neki... menekülni akartam ebből, eljártam a kollégáimmal esténként kikapcsolódni, beszélgettünk, közben már ismerkedtem az új sráccal, aki új színt hozott az életembe, szenvedélyt, lazaságot, vicces volt és flörtölős... olyan jól csókolt, mint előtte soha senki még. Az előtte lévő exemet azóta sem sírom vissza, ő nem igazán adott nekem ilyesmit - persze volt más, előnyös tulajdonsága. Sajnos ez a helyzet most reprodukálódott a másik oldalon, és az aktuális exem az, aki kimenekült a kapcsolatból, mert úgy érezte, hogy semmit sem csinál jól...

Az első 2 hónap egészen jó volt, bár akkor is minimálisan zavart pár dolog. Mikor telefonon beszéltünk, naponta 1x, este, akkor sosem mondta, hogy hiányoznék, vagy néha olyan volt, mintha egy haverral beszélgetnék, pedig én már akkor elkezdtem iránta érezni. Na jó, eleinte munka közben is volt, hogy rám írt, hogy milyen a napom, váltottunk pár szót írásban, vagy volt, hogy felhívott egy pár percre. Hogyha viszont találkoztunk, akkor odaadó volt, bár főleg ha kettesben voltunk. Puszik, csókok, ölelések, mindig csillogott a szeme a csókok után... amikor beteg voltam, hozott nekem teát, mikor nem tudtam elaludni akkor is teát főzött, névnapomon ágyba hozta a reggelit. Nem csináltunk sok változatos dolgot, sokszor csak filmet néztünk otthon, de nem számított, mert együtt voltunk - ezt ő is így gondolta. Boldogok voltunk és ezt is mindketten így gondoltuk. Mondhatjátok, hogy biztosan szexcentrikus volt a kapcsolat, és tény, hogy nagyon jó volt ez a része, nem csupán erről szólt - sőt volt, hogy ő nagyon fáradt volt a sok munkája miatt és elmaradt a szex. Amikor megismertem, akkor már 3 éve nem volt kapcsolata és mondta, hogy nehéz újra nem szingliként lenni, nehéz megtanulni újra valakit szeretni, hozzászokni, hogy nem csak ő van... Egy héten 3x találkoztunk, szerdán és szombat-vasárnap, aztán ez kibővült péntekkel. Mondhatni, hogy igazán szeretve magam személyesen éreztem, de a szavak akkor is elmaradtak. Csak a fizikai kontaktusra és a tetteire alapozhattam. Az volt bennem, hogy még friss ez a dolog és lehet, hogy időre van szüksége, hogy ki is tudja mondani az érzéseit, vagy egyáltalán szeretetteljesen tudjon beszélgetni. Egyébként bevallottan nem volt egy bókbajnok és az érzéseiről is nehezen beszél, később azt is mondta, hogy ő nem egy "ömlengős" típus, ő a tetteivel mutatja ki, hogy fontos vagyok neki. Az édesapjával nem volt jó a kapcsolata régen, állítólag gyakran megalázta verbálisan, igen agresszív volt és indulatos. Ez az ő viselkedésén is meglátszott, nagyon hamar indulatos lett, pl. hogyha vezetés közben valaki nem haladt előtte és nagyon csúnyán kezdett el beszélni... vagy, hogyha nem sikerült megszerelnie a csapot, akkor dobálta a villáskulcsot és ordenáré módon beszélt... ez gyakran túl ment a határaimon. Egyébként volt, hogy utaztunk valahova autóval és az 50 percet út alatt egyetlen szót sem szólt hozzám... azt mondta, hogy a vezetésre koncentrál csak. Én nem érettem, hogy ezt az időt miért nem arra használjuk, hogy megismerjük egymást.... ő erre azt mondta, hogy ő a lassú víz partot mos típus és szituációkon keresztül ismer meg egy embert, nem úgy, hogy beszélgetünk arról, hogy ki milyen (???)...egyébként persze én volt, hogy mondtam, hogy hiányzik nekem, vagy igyekeztem beszédre bírni miközben vezetett, de első esetben nem mondta viszont, hogy én is neki, inkább csak zavarba jött és annyit mondott, hogy "már nem kell sokat várni a következő találkozásig"... beszélgetni meg nagyon keveset beszélgettünk, miközben utaztunk, nem nagyon kérdezett vissza velem kapcsolatban...
2 hónap után sajnos a személyes kontaktos kapcsolódási pontunk is veszélybe került. Ekkor a munkahelyén kapott egy lehetőséget, hogy egy szinttel feljebb léphet, ha egyszerre két pozícióban teljesít, plusz a még meglévő pozíciójában is nagyon sok lett a munka. Így az lett, hogy reggel 7-8-tól este 10-11-ig bent volt az irodában és semennyire nem kommunikáltunk egymással, utána vagy pár szót beszéltünk, vagy csak írt egy üzenetet, hogy most végzett és megy aludni, holnap beszélünk. A találkozóink nagyon kiszámíthatatlanok lettek, sosem tudtam, hogy aznap tudunk-e találkozni vagy sem. Amikor találkoztunk végül hétvégén, akkor nagyon fáradt volt. Volt, hogy megérkeztem és csak a tv-t akarta nézni... emlékszem, hogy kezdeményeztem nála és ő azt mondta, 4 nap nem találkozás után, hogy ő csak annyit szeretne, hogyha csakúgy lennénk egymást ölelve, csendben, semmi mást, mert annyira fáradt és kivan, legyek a mentsvára... 3 hét után teljesen magam alatt voltam ettől a bizonytalanságtól. Egyébként azt nem mondtam, hogy eljártam a barátaimmal ugyanúgy találkozni, vagy edzeni, igyekeztem lefoglalni magam, de mivel bennem már voltak igen erős érzelmek iránta és szerettem volna, hogyha ez legalább akkor szóban kifejeződik, ha már találkozni nem tudunk, ezért nehezen viseltem. 3 hét után teljesen magam alatt voltam. Ezeket mind mondtam neki, hogy jól esne, hogyha valamivel könnyebbé tenné ezt nekem, de mindig ugyanazokat a köröket futottuk ezzel, hogy ő ennyire képes most - a napközbeni 0 kontaktra, az esti talán kontaktra és a talán, nagyon fáradt találkozásokra, valamint az olyan beszélgetésekre, mintha barátok lennénk. Ő azt mondta, hogy nem érzi úgy, mintha barátok lennénk, mert a barátokat nem hívja fel minden nap, nem mondja el nekik, hogy hogy telik egy napja, hogy ebből jobban megértsem, hogy miért van ennyire lefáradva és miért ennyire elfoglalt. Plusz kiderült akkor, hogy ő nagyon kedvel engem, de még nem szerelmes belém, neki ehhez több idő kell és ilyen dolgokról, hogy miért nem fejezi ki az érzéseit szóban még nagyon korai beszélni, szerinte ez a probléma fél - 1 év múlva esedékes. Nagyon patt helyzet volt... akkor ott úgy érezte, hogy vagy velem foglalkozik, vagy dolgozik, a kettő együtt nem megy és türelmemet kéri. Én sosem akartam őt zavarni munka közben, ha kerestem is, nem nagyon kaptam választ... csak néztem a telefonomat valamilyen kedves üzenetet remélve, amibe belekapaszkodhatok, de nem kaptam semmit, maximum nagyon ritkán egy helyzetjelentést. Mindig elmondta, hogy ő nagyon jól érzi magát velem és nagyon örül, mikor ott vagyok vele, hogy együtt megyünk dolgozni reggel, vagy hogy összebújunk, vagy csak, hogy ott vagyok nála. Egyébként anyukájával élt még és éppen albérletet keresett, ahova azóta el is költözött. Eleinte frusztrálta ez a dolog és kérdezte tőlem, hogy mennyire gáz, hogy még vele él, de engem nem bántott, látva a terveit a költözésre. Az is frusztrálta, hogy alacsony, hogy kopasz, hogy anyagilag sincs rendben, a hiteleit törlesztette és minden forintot meg kellett számolnia, mielőtt terveztünk volna valamit a hétvégére... Egyébként azt sem említettem, hogy szex terén is össze kellett csiszolódnunk, mielőtt igazán jó lett volna, mert korai magömlése volt. Ha fáradt volt, akkor még koncentrálni sem tudott arra, hogy ne menjen el olyan hamar - valószínűleg ezért sem akarta fáradtan csinálni. Én ott egy ponton (3 hét túlórázást után) sajnos besokalltam és azt mondtam neki, hogy nem tudom folytatni ezt így, mert úgy érzem, hogy csak egy púp vagyok a hátán, nem pedig az, akivel szívesen tölt együtt időt. Ő ezt abszolút nem értette, hogy mi miatt érzem így. Elkezdett könnyezni és azt mondta, hogy megérti valahol, hogy így érzek, de sajnos ő csak ennyit tud tenni jelen pillanatban... annyira elszomorított ez a dolog, hogy láttam rajta is, hogy tényleg fáj neki is ez, hogy még ott helyben elkezdtem vele megbeszélni, hogy akkor találjunk ki valamit - pl, hogy tervezzek én programokat a hétvégére, hogy ő pedig igyekszik jelentkezni gyakrabban. Jósolt egy bizonyos kifutási időt erre a nehéz helyzetre, azt mondta, hogy maximum még két hét innentől, de ennél több volt, kb. még 1 hónap. Én folyton csak vártam és vártam, az érzésekkel a szívemben... csináltunk mindenféle programot, ahogy idejéből és energiájából, pénzéből kitelt. Volt, hogy egy napra egy program jutott, de szexre már nem volt energiája, így az maradt másnapra. Nagyon nehéz volt lavíroznia így... e mellé folyamatosan mondogattam neki, hogy eléggé szenvedek ettől a helyzettől, hogy nagyon nehezen bírom, mert pl a többszöri kontaktból nem igazán lett semmi, volt, hogy este 9-10-11-ig semmit sem hallottam róla és nem is reagált semmire sem, pl h találkozunk-e este... nyilván nem tudta ezt megítélni előre sokszor, de akkor is, egy kedves üzenet jól esett volna, de ezt nem tudta megadni - mert nincs ideje és mert nem ömlengős... Többször eljutottam arra a pontra, hogy elegem van ebből és ezt gyakran el is mondtam neki. Ő kihozta belőle, hogy én nélküle nem tudok felszabadult lenni, én azt várom, hogy ő folyton engem babusgasson, hogy az érzéseimmel foglalkozzon, stb. és azt is mondta, hogy azzal, hogy folyton mondogatom, hogy mi hiányzik nekem csak azt az érzést keltem benne, hogy ő nem elég, kevés és nem csinál semmit sem jól. Holott egyébként én azért bókoltam neki, mindig mondtam, h milyen jóképű, szexi, figyelmes, amikor személyesen az volt, hogy milyen jól éreztem magam vele, hogy mennyire hiányzik és szexuálisan is mennyire kívánom... ő ezek közül egyiket sem mondta, soha. ő azt mondta, hogy próbáljam meg viccesen felfogni ezt a dolgot, mert ő olyan párra vágyik, akivel lehet minden helyzetben nevetni, bármilyen nehéz is legyen az élet. én próbáltam egyébként soha nem úgy fogalmazni, hogy ő mit nem csinál jól, hanem, hogy mi az amire vágynék. Azt mondta, hogyha folyton ezt látja a telefonján, hogy már megint mi hiányzik nekem, egyáltalán "nem izgatja a fantáziáját"... egyébként ezt meg is értem, de nem tudom, hogy hogy fogalmazhattam volna másképp. Később kiderült, hogy mikor én azt mondtam neki a legnehezebb időszakában a munkájában, hogy nem bírom tovább, az nagyon megtörte őt és onnantól vesztett a motivációjából. Innentől kezdve zuhanórepülést vettek a dolgok... helyreállt nagyjából a rend a munkahelyén, viszont sosem tervezte velem a találkákat előre, majd ahogy esik úgy puffan alapon csak találkozunk valamikor... neki fixen megvolt, h mikor megy edzeni, egy héten 3 edzés az stabilan megvolt, és néha elment inkább oda, minthogy találkozzunk, bár ez ritka volt. Nyilván én is feldobhattam volna, hogy akkor találkozzunk szerdán az edzése utána, de arra vágytam, h ő kezdeményezze legalább ezt, ha már más megerősítést nem kapok tőle... ezt sem kaptam. Egyébként bemutatott még az első két hónapban a barátainak, akiket nagyon nem kedveltem meg... nagyon közönséges és nyers társaság, nagyon leitták magukat és elég undorító dolgokat csináltak, a nők is flegmák voltak és nagyhangúak... én egy elég visszafogott lány vagyok hozzájuk képest, a volt barátomhoz képest is, nem akarnék soha olyan rondán beszélni. Anyukájával jól kijöttem. Kialakult egy olyan dinamika, hogy személyesen jól voltunk, nevettünk, jókat szeretkeztünk, beszélgettünk, aztán ha nem voltunk együtt én kiakadtam az említett okok miatt. Sokszor eljutottam addig, hogy legyen vége, írásban vagy telefonon, akkor volt egy nagy megbeszélésünk arról, hogy ő másképp működik, legyek türelmesebb, koncentráljak a jó dolgokra a rosszak helyett, de nem ment. Ja igen... azt is észrevettem párszor, hogy ismerős, csinos lányok képeit kedveli a közösségi oldalon, mindegy, hogy bikinis volt-e vagy csak szimplán az egyik vonzó ismerőse. Ez is eléggé bántott, főleg ebben a helyzetben.
Volt egy hét szünet a kapcsolattartásban, hogy átgondoljuk, hogy hogyan tovább, ezt ő kezdeményezte. Aztán újra találkoztunk, ő úgy jött oda, hogy szerinte csak egymás idegeit cincáljuk már és nem hiszi, hogy ebből még ki lehet hozni bármi jót. Én azt mondtam, hogy én másképp gondolom (hiszen szerettem, bár ezt sosem mondtam neki, miután ő mondta, hogy még nem így érez), de ha ő ezt nem így gondolja, akkor egyedül kevés vagyok ezt rendbe hozni. Elmondtam, hogy én a sok probléma ellenére mindig boldog voltam, mikor vele voltam és csupán csak ebből szerettem volna többek kapni, és belőle... jobban megismerni őt, megtudni, hogy milyen az, amikor eltelik elég idő és ő igazán megnyílik, mert amikor tényleg átadta magát a kapcsolatnak, akkor úgy éreztem, hogy harmóniában voltunk és hogy nagyon tud szeretni, nagy szíve van... és, hogy talán csak rosszkor találkoztunk, rossz időben. Akkor elbizonytalanodott, nagyon. Azt mondta, hogy nagyon rossz volt ezt a sok negatívumot kapnia tőlem... miközben egyébként én azért a jót is mondtam, adtam neki. És, hogy nagyon furcsa ezeket így hallani, hogy miért azt éreztettem vele, hogy semmi sem elég jó, amit csinál? Én nem értem, hogy ezt miért érzi így, nem tudom, hogy ezt hogyan tudtam volna másképp csinálni. Talán türelemmel... A lényeg, hogy olyan 1.5 órán keresztül sírt és azt mondta, hogy nagyon fél ettől a döntéstől, nem tudja, hogy mi a jó döntés és nem tudja, hogy ez az érzés ami most feljött benne, ez micsoda... nagyon kikészült. Azt is mondta, hogy lehet, hogy nem is az érzelmeivel van gond, hanem az érzelmi intelligenciája tér el az enyémtől, és, hogy egyébként is bizonytalan sokszor, még ha más is mutat. Elköszöntem tőle aznapra. Másnap megkeresett, hogy ő úgy érzi, hogy nem foglalkozott velem annyit, amennyit szeretett volna és szeretné, ha megpróbálnánk ennek még egy esélyt adni. Boldog voltam, hogy ezt mondja, átbeszéltük a dolgokat. Éppen költözésben volt már, tőlem 11 percre (!), előtte 1,5 órára lakott tőlem. Lefektettünk bizonyos új alapokat. Azt kérte, hogy a hibáival kapcsolatban legyek türelmes és cserébe ő figyelmesebb lesz. A következő nap találkoztunk, elmentünk egy parkba, fagyiztunk, beszélgettünk, amiket előtte még sosem. Ezután átmentem hozzá, este 9 volt, de azt mondta, hogy iszonyúan fáradt... ekkor már 2 hete nem szexeltünk, mire kijelentette, hogy alvás van, mert nagyon fáradt. Pokoli egy érzés volt... másnap reggelig vártam, hogy elmondjam, hogy ez nekem nagyon rosszul esett, mire azt mondta, hogy ez egyáltalán nem jó kezdet, hogy megint a rosszra koncentrálok ahelyett, h azt nézném, hogy egy szép estét töltöttünk együtt és igen, hogyha fáradt, akkor nem fogja akarni, sajnálja és különben is ne azt mondogassam megint szomorúan, h mi hiányzik, hanem csináljak úgy, hogy elérjem a célomat... mutassam amit akarok. De a tény, hogy ő nem akarta ezt magától már alapból szívszorító és még nekem kellett volna győzködnöm 2 hét után. Kiabáltunk, összevesztünk, de végül megint én kértem tőle bocsánatot, hogy nem tudtam a jóra koncentrálni... én tényleg a falat kapartam abban a 2 hétben, hétvégén sem tudtunk találkozni, mert vagy én utaztam el, vagy ő... később aztán azt is mondta, hogy a veszekedéseinktől és a fáradtságtól csökkent a libidója, sajnálja. Innentől még volt egy hét alatt két majdnem szakításunk, majd végül ő mondta ki a végét, 1 héttel az "újrakezdésünk" után, mert előző este azt mondtam neki, mikor iszonyú rideg és hideg volt a telefonban velem, pedig akkor már 1 napja megint nem beszéltünk, hogy felejtsen el... azóta semmit sem tudok róla. Nagyon határozottan elmondta, hogy nem akar semmit már és sajnálja, hogy így alakult, nem így tervezte, de már nem tudna ebbe a kapcsolatba beletenni többet és nincs motivációja. Én nagyon szeretem ezt a fiút, habár így leírva az egész történetet azt gondolom, hogy inkább el kéne felejtenem. A kérdésem az, hogy vajon mit csinálhattam volna jobban, mi az amire odafigyeljek a következőnél, vagy esetleg még vele, ha elcsitulnak a kedélyek? Azt már tudom, hogy a hirtelen jött szakítási kísérletek telefonon vagy írásban nem tesznek jót, habár a megbeszélések sem vezettek megoldásra, elege volt belőlük. Talán türelmesebbnek kellett volna lennem és mással foglalkoznom mint az alakuló kapcsolatom úgy, hogy amikor találkozunk, megint teljesen megteltem szeretettel és jó érzésekkel, majd újra lezuhantam a mélybe?! Mintha egy hullámvasúton lettem volna... Tudom, hogy ő sem egyszerű eset és bennem is alapvetően van sok bizonytalanság, több megerősítésre van szükségem alapból. Talán ez nem egy jó párosítás... Továbbá arra szeretnék kérni tippeket, hogy mit tehetnék a saját fejlődésemért, amitől kicsit biztosabban megyek bele egy új kapcsolatba.

Én néhány dolgot kitaláltam mindkettőre:
A chatelésen keresztüli problémamegoldás nem tesz jót, ezeket személyesen kell megbeszélni
Alapvetően a chatelés nem tesz túl jót, meg kell hagyni a napi történések megbeszélését személyesen
A türelmemen kell dolgoznom, ne akarjak mindent instant megoldani
A kimondott szavaimnak súlya van, nem dobálózhatok azzal, hogy vége van a kapcsolatomnak, hacsak tényleg úgy nem gondolom...

Úgy gondolom, hogyha felelősséget vállalok jobban az életemért, pl ha én is elköltözöm a családi házból, ahol a nagymamámmal együtt élünk, akkor az is fog egy tartást, magabiztosságot adni - egyébként én tartom el magam.
Amiket régóta halogatok - tánc kurzusra beiratkozni, megtanulni egy hangszeren játszani és rendszeresen mozogni - most megcsinálhatom, mert a rendszer, a társaság talán jót fog tenni

Úgy érzem, hogy önbizalom gondjaim is vannak, valamiért türelmetlen, bizonytalan vagyok - vagy ez egy normális szint, amit leírtam? Ha egyedül vagyok, párkapcsolat nélkül, akkor viszont ezek a dolgok pánikszerűen jönnek elő belőlem és úgy érzem, hogy kapcsolódnom kell mindenképp valakihez, mint a szimbiózisban lévő növények, hogy életképes legyek - ez viszont tuti, hogy javításra szorul. De hogyan?

A barátaim fixen mellettem vannak, akik a kollégáim is egyben, de rajtuk kívül is van még két lány, akiket barátaimnak mondhatok.

Minden meglátás, tipp és tanács érdekel.
Köszönöm szépen!

Szeretnék anonim maradni

0 ember szerint jó kérdés

3 Válasz

  • 3 A kérdező mondta 2 hónapja | válasz erre: 2

    !

    Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a határok megtartása alatt more gondol pontosan és ez a párkapcsolatra hogyan vonatkozhat?Köszönöm, ha válaszol!

  • 2 A kérdező mondta 2 hónapja | válasz erre: 1

    !

    Kedves Bea!
    Köszönöm a választ.
    Azért írtam le ilyen terjedelemben, hogy részletesebb képet kapjon az, aki olvassa. Nyilván tudtam volna rövidebnen is, de annak nem láttam értelmét. A pszichológusom szabadságon van, ezért kértem más szakemberek segítségét, addig is.

  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 2 hónapja


    Kedves Kérdező!
    Elakadtam a levél olvasásakor,azt éreztem, hogy Ön egy komplett terápiás segítséget vár. A levelének a terjedelmének alapján arra gondolok,hogy a határok megtartása nehéz Önnek.
    Biztatnám arra, hogy ha ennyi kérdése van és meg akarja érteni a kapcsolatában elkövetett hibákat, akkor ne ily módon tegye, írásban, hanem egy terápiás folyamatban. Az ötleteléssel senki sem megy semmire, leginkább az egyén, ez esetben Ön belső folyamatai lényegesek.
    Ha úgy érzi, szeretné önmagát és a kapcsolati nehézségeit megérteni, akkor kérjen külső segítséget, én is várom Önt szeretettel.

    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Pszichológus, szexuálpszichológus
    Párterapeuta és szexuálterapeuta
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia


Új válasz