kérdezte: Marika30 5 hónapja

El szeretném felejteni az exemet de nagyon nehéz mit tegyek?

Jó napot kívánok a tanácsukra lenne szükségem. Holnap lesz pontosan 1 hónapja,hogy szakítottunk a párommal. Vagyis a szakítást ő akarta és nem én. 1 év 2 hónapig voltunk együtt én ott laktam vele meg a családjával. Szóval az anyjával apjával meg az öccsével. Most nem akarom az egész történetet elmesélni mert nagyon hosszú lenne de viszont még mindig nem tudtam túltenni magam a szakításon egyszerűen én nem tudom őt elfelejteni olyan könnyen. Sajnos az a baj velem,hogy én mindig is nagyon mély érzésű lány voltam és szeretethiányos társfüggő meg még sorolhatnám,hogy mennyi lelki eredetű betegségem van. Azért is lett vége a kapcsolatunknak mert nem értettük meg egymást vagyis jobban mondva ő nem értett meg engem. Szinte mindenben eltért a gondolkodásunk ő is mást akart az életben meg én is. Nekem az nem tetszett benne,hogy a munka rabja volt imádott dolgozni meg a szüleit nagyon szerette. Velem nem sokat foglalkozott inkább a munka volt az első számára. Mivel én az a típus vagyok aki szereti ha sokat foglalkozik vele a párja ha teheti akkor minden szabad idejét a párjával töltené. És ezt hiányoltam benne,hogy neki nem volt erre igénye. Meg a közös programok hiánya is rossz volt mert én szerettem volna néha elmenni ide oda kikapcsolódni egy kicsit csak,hogy ne legyünk otthon a szüleivel. De neki nem igazán volt erre igénye. Ha nem a munkahelyen akkor otthon csinált valamit a ház körül. Nagyon unalmas pasi volt amúgy ő. De ennek ellenére is imádtam tiszta szívemből és sose hagytam volna el. Ő viszont könnyen túltette magát a szakításon mert nem szeretett úgy igazán vagyis nem annyira mint én őt. Mindig is én ragaszkodtam jobban mindegyik páromhoz hozzám soha egyik pasi se ragaszkodott. A másik nagy probléma az pedig az édesanyja volt mert az a nő engem sose kedvelt. Nagyon sokszor összekaptam vele és ő volt az aki kidobott a házából. Erről is nagyon sokat tudnék mesélni de nagyon hosszú lenne. Én most a tanácsukat szeretném kérni. Az a legnagyobb baj,hogy nem tudom őt elfelejteni még mindig. olyan nap nincs,hogy ne gondolja rá.Amióta szakított velem teljesen megváltozott úgy kezel engem mint egy idegent. Egyáltalán nem érdeklődik utánam nem is ír semmi jelét nem mutatja,hogy érdekelném. Amikor utoljára írtam neki mondanom se kell,hogy én kezdeményeztem a beszélgetést akkor is csak annyit mondott,hogy ha majd újra akarja velem kezdeni akkor írni fog keresni fog. De a napok csak telnek és semmi :( Nem tudom mit tegyek a szívem mélyén tudom jól,hogy már nincs remény csak magamat áltatom. Nem is értem miért akarom,hogy visszajöjjön hozzám amikor nem is voltam vele boldog főleg az utóbbi időben. Ja meg nem is lenne értelme újrakezdeni vele mert másodszorra se működne a kapcsolatunk. Ő is nagyon jól tudja ezt azért nem is keres. Ja meg ugye ott van az anyja is aki meg se engedné,hogy a fia újrakezdje velem mert mindig is utált engem. Hiszen ő volt az aki elküldött a házából. Adjanak tanácsot mit tegyek? Várjak még rá,hogy hátha meggondolja magát és majd keresni fog. Vagy pedig hagyjam őt örökre?

0 ember szerint jó kérdés

6 Válasz

  • 6 Marika30 mondta 4 hónapja | válasz erre: 5

    !

    Hát pedig most azt kell mondjam,hogy ebben téved mert én sose akartam gyereket se a volt páromtól sem az azelőtti kapcsolataimban. Én nem szeretem a gyerekeket igazán és ezt mindenki tudja rólam aki ismer. Nekem csak egy társra van szükségem aki szeret és megbecsül. Akivel leélhetem az életem csak mi ketten. Én erre vágyom. Nekem család nem kell gyerek meg főleg nem. Én egyik páromat se tudtam elhagyni aki volt mindig ők dobtak el engem mert nem tetszett nekik a modorom. Azt mondják agresszív vagyok hirtelen haragú lobbanékony természet. Az a baj velem,hogy sok törődésre vágyom és ha nem kapom meg a páromtól akkor agresszívvá válok. Nagy szeretethiány van bennem :(

  • Major Klára

    5 Major Klára Jó válaszadó mondta 4 hónapja | válasz erre: 4


    Kedves Marika,
    ne is bonyolítsuk tovább, adjunk hálát az égnek, hogy minden úgy történt, ahogy. A gyermekvállalás kérdéséhez csak annyit, hogy nehezen tudom elhinni éppen magáról, hogy egyszer majd ne akarna gyereket. Hiszen egy igazi társ mellett a kiteljesedés maga a családalapítás, a gyermekvárás, a közös élet, a harmónia. Viszont arról, amit a volt párjával kapcsolatban említ, miszerint ő nagyon is akart gyereket, maga meg nem, hát azt mondom, nagyon, de nagyon elgondolkodtató a tény. Mert ezek szerint a mélyben valahol Ön határozottan tudta, hogy itt valami nincs rendben. Sőt, hogy egyáltalán nem egy ideálisan működő kapcsolatról beszélünk. És akkor vesse most össze ezt a tényt azzal, hogy mennyire ragaszkodik az emlékhez, a fiúhoz. Szerintem leginkább a "szerelem" lehetőségét látta benne - mint ahogy a legtermészetesebben beleképzeljük ezt minden megismert új párunkba -, és úgy érzi, azzal, hogy összevesztek, soha többé nincs sansza a boldogságra, ez a srác elvitte minden reményét. Higgye el, nem lehetett annyira szerelmes, és tartósan vele élni akaró, ha a gyermek-kérdést ilyen erősen el volt képes hárítani. Kedves Marika, lehet, hogy ideje lesz bevallania magának, hogy tulajdonképpen hosszútávon egyáltalán nem tervezett ezzel a fiatalemberrel, de nincs tapasztalata abban, miként adja ki az útját bárkinek, nincs ereje/képessége ahhoz, hogy maga rúgja őt ki, mégpedig páros lábbal. Csak szeretném halkan megjegyezni, hogy éreznie kellene, az élet épp most kezdődik, mert megszabadult egy olyan személytől, akivel nem illettek össze. Biztos vagyok benne, hogy meg kell tanulnia képviselni a nagyon is tudott, tökéletesen megérzett érdekeit. Meg kell tanulnia, hogy miként szerezzen érvényt annak, hogy kimondja, vagy megcselekedje, amit a lelke mélyén akar. És akkor vissza is kanyarodhatunk az előző válaszomhoz, miszerint van mit dolgoznia az önértékelésén, az önbizalmán.
    Sok sikert kívánok hozzá, és változatlanul felajánlom, ha személyesen gondol erről tovább beszélgetni, keressen meg, várom szeretettel a jelentkezését.
    Üdvözlettel: Major Klára
    Párkapcsolati és válóperes mediátor
    Életvezetési tanácsadó
    06-30-302-48-03
    www.mediacios-iroda.beszweb.hu


  • 4 Marika30 mondta 4 hónapja | válasz erre: 2

    !

    Amúgy meg a párom családjára visszatérve én tényleg nem voltam közéjük való. Nem éreztem jól magam ott bevallom az igazat mert más vagyok mint ők. Ezért nem is tudtak elfogadni. Az anyját akkor is utáltam mindig főként miatta szorongtam abban a házban. Mert éreztem,hogy nem kedvel már a nézésből is észre lehetett venni. De az viszont igaz,hogy a párom soha nem védett meg tőle sőt inkább az anyjának adott igazat mindenben. Nagyon sokszor kiabált velem az anyja meghallotta,hogy veszekedünk a fiával azon nyomban feljött és ordibált velem mint egy utolsó jöttmenttel. És a drága párom sose állt ki mellettem. Amúgy meg a gyerekre visszatérve ő szeretett volna de én viszont nem. Sose voltam oda a gyerekekért nekem nem kell. Ez se tetszett neki mert ő minden áron akar gyereket.

  • 3 Marika30 mondta 4 hónapja | válasz erre: 2

    !

    Kedves Klára köszönöm a válaszát nagyon sokat segített. Igen sajnos mi nem értettük meg egymást szinte semmiben. Neki a munka volt az élete meg a szülei én csak utána következtem sajnos. Az elején még jó volt minden a kedvemben járt sokat foglalkozott velem. Tudom hamar összeköltöztem vele ez volt a baj. 2 hónapi ismerkedés utána már mentem is oda lakni hozzájuk. Mindenki azt mondta,hogy elkapkodtam de már nem tudom visszacsinálni a történteket. Én nagyon hamar szerelmes lettem belé és ez volt a baj. Sajnos én ilyen vagyok könnyen szerelembe esek és ragaszkodok. De ez mindegyik páromnál így volt :( Meg arról nem is beszélve,hogy mindig én futottam a pasik után. Én már elvesztettem a bizalmamat a férfiak iránt nem tudok bízni senkibe ennyi csalódás után. Senki nem tud mellettem megmaradni mindig elhagynak a férfiak és az az egészbe a legrosszabb,hogy engem okolnak mindig ha nem működik a kapcsolat. Nekem olyan társra van szükségem akinek én vagyok az életében az első és legfontosabb. Aki nagyon tud szeretni és ragaszkodni hozzám ahogy én.

  • Major Klára

    2 Major Klára Jó válaszadó mondta 4 hónapja


    Kedves Marika,
    a levele alapján legelsősorban azt üzenem, hogy talán a teljes kétségbe esés helyett hálásnak kellene lennie azért, hogy a párja elhagyta. Aki nem értette meg, aki mellett nem volt boldog, aki unalmas, aki annyira más gondolkodású, akivel nem csináltak közös programokat, és még sorolhatnám a szomorúbbnál szomorúbb tényeket a levele alapján. Valójában azon gondolkodom, miként tudott vele összeköltözni? Belelátta a jót, a szerelem lehetőségét? Talán kicsit elkapkodta, nem gondolja? Természetesen értem azt a tényt, hogy elhagyottnak lenni elkeseredettségre okot adó. Azt viszont nem értem, hogy az érzékenységét, illetve a számtalan pontban való különbözőségüket miért nevezi lelki eredetű betegségnek? Szerintem inkább büszke lehetne az igényeire. Szinte biztos vagyok benne, hogy a levelezés nem ad elég lehetőséget minden mélységében megismerni a hozzánk, szakértőkhöz forduló levélírót. De azért az írása rengeteg mindent elárul. Például azt, hogy ez az ember, míg együtt éltek, addig sem törődött magával, így miért tenné ezt, miután szakítottak? Nem érzi, hogy nem is lehetne másként, és micsoda szerencséje van, hogy nem vele kötötte össze az életét, nem tőle fognak a gyermekei születni? Belegondolt már abba, milyen kilátástalanul magányosan, magára hagyottan, boldogtalanul élte volna le az életét mellette, és mitől szabadult meg? Az anyósához meg csak annyit, hogy kérem, gyorsan vegye őt le az utáltak listájáról. Ugyanis csak azt lehet befolyásolni, aki hagyja magát. Így aztán ne őt, hanem a kedves fiát hibáztassa, aki engedte, hogy Önnel úgy bánjon, ahogy megírta. Érti, ugye, mennyire nem az anyósában kell a hibát keresnie, hanem a volt párjában?
    Azt írja, tanácsot szeretne kérni. Értem minden sorát, a fájdalmát, mégis felmerült bennem, létezik, hogy éppen arra a típusú megerősítésre van szüksége, mint amit az első mondatomban írtam. A történetére ugyanis egyszerűen nem lehet másként reagálni. Amennyiben reményként szeretne őbelé, vagy a közösen együtt töltött idejükbe kapaszkodni, azt javaslom, inkább töltsön el némi időt kizárólag önmagával foglalkozva. Szeretném figyelmeztetni arra – ha nem tudná enélkül is -, hogy a történetükben Ön nincs sehol. Egyszerűen nem látom a helyét abban a családban. Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy a saját önbizalmán kezdjen dolgozni, nehogy még egyszer az életében egy ugyanilyen kapcsolatba lépjen bele. Ha egyszer majd kislánya születik, anyukaként biztosan nem egy ilyen megalázó, mellékszereplői mivoltra ítélt menyasszonyként szeretné őt látni egy férfi mellett. Nem mellesleg amit leír a párjáról, az meg sem közelíti azt a fogalmat, hogy ő egy társ, egy szeretni tudó férfi, hogy figyelmesség, gyengédség jellemezné. Mondja, kinek kell egy ilyen? Senkinek. Ha mégis utána sír, gyorsan kezdjen bele abba az önismereti munkába, ami hitem szerint már régóta vár magára. Az úthoz sok szeretettel erőt, kitartást kívánok, és jelentkezzen, ha úgy érzi, személyesen is a segítségére lehetek.
    Üdvözlettel: Major Klára
    Párkapcsolati és válóperes mediátor
    Életvezetési tanácsadó
    06-30-302-48-03
    www.mediacios-iroda.beszweb.hu


  • Geist Klára

    1 Geist Klára Jó válaszadó mondta 5 hónapja


    Kedves Kérdezőm!

    1 hónap még nagyon kevés. Érthető a fájdalma. Jó lenne, ha elkezdené saját életét újra felépíteni, a partnere nélkül. Ő maradt a saját családjában és valószínűleg máshogy értékeli a szakítást. Különböző módon gondolkodnak arról is, mit jelent a párkapcsolat.
    Egész biztos, hogy lassan sikerül majd túltennie magát.
    Írtam a témáról a wellnesscafe-n: https://wellnesscafe.hu/wellness/2008-07/szakitas_utan__igy_epitsd_ujja_az_onertekelesed/

    Sok sikert kívánok: Geist Klára


Új válasz