Szakértőink

Rusznák Tiborné Ági

Rusznák Tiborné Ági

Kriston Intim Torna tréner

Motto

„Változtasd meg gondolkodásodat, és ezzel a sorsodat is megváltoztatod.”

Rusznák Tiborné Ági

Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek Téged, mint a Nők Lapja c@fé intim tornával foglalkozó szakértője.
Rusznák Tiborné vagyok, Ági a keresztnevem. Idén januárban betöltöttem az ötvenedik életévemet. Amikor ezt leírom, vagy mondom, mindig elcsodálkozom ezen a számon.

Testnevelő tanári diplomámat 1978-ban szereztem a Magyar Testnevelési Főiskolán. Tanítottam általános iskolában, dolgoztam kerámia műhelyben, vezettem napközis táborokat, gyerektorna foglalkozásokat.

Két gyermekem van, Laura 26 éves és egy multinacionális cég munkatársa. Martina építész diplomával rendelkezik, még keresi a helyét a világban.
Férjem szintén testnevelő tanár. Jelszavunk: sportolj, hogy egészségesen halhass meg, ennek jegyében elindulunk minden futóversenyen, síelünk, teniszezünk, kirándulunk.

Második kislányom születése után kezdtem el női torna foglalkozásokat tartani. 1996-ban elvégeztem a gyógytestnevelő tanári szakot, az itt tanultakat is hasznosítom az óráimon.
Ha megkérdezik, hogy milyen típusú a torna - mélyizom, zsírégető vagy alakformáló - akkor én azt válaszolom, hogy egy zenés kondicionáló torna, szökdelés nélkül, táncos elemek felhasználásával, ügyelve arra, hogy minden izomcsoportot megmozgassunk.

Amikor betöltöttem a 45-ik évemet rájöttem arra, hogy lassan el kell döntenem, mi leszek, ha nagy leszek. Ekkor találkoztam Kriston Andrea intim torna módszerével. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, 2000-ben elvégeztem a tréneri tanfolyamot. Már ötödik éve tanítom az intim tornát, ezalatt a idő alatt öt - hatszáz lányt és asszonyt tanítottam meg a gáton lévő izmok működtetésére. Valamennyien hasznosnak találták az ott tanultakat, beszámoltak a kedvező változásokról, az enyhülő tünetekről. A tanfolyamokon egy személyre szabott egyéni programot adok, amelynek rendszeres gyakorlásával megerősödnek a medencefenék izmai, jobb lesz a gát tónusa, ezt a változást a férjek, barátok örömmel fogadják.
Munkára fel, a jobb orga(ni)zmusért!

Úgy érzem, sok tapasztalatot szereztem ezen a téren, ezért ajánlom fel segítségemet Neked, ha kérdésed van az intim tornával, kismedencei szervekkel, egészséged megőrzésével kapcsolatosan, akkor tedd fel bátran. Minden kérdésre válaszolok, ha tudok. Ha olyat kérdeznél, amire azonnal nem tudok felelni, akkor igénybe veszem a telefonos segítségeimet, trénertársakkal, szakemberekkel konzultálva válaszolok.

A szakértő több kategóriában is ad tanácsokat! Ha neki szeretnél kérdést feltenni, válaszd ki, hogy mely kategóriában indítod a kérdésed.