Szakértőink

Kocsis Kata Virág

Kocsis Kata Virág

Webdesign oktató, Honlapkészítés szakértő, Webdesigner, Keresőoptimalizálás szakértő

Kérdezni szeretnék

Motto

Képzelet, kreativitás és szaktudás az üzleti célok szolgálatában.

Kocsis Kata Virág

Bemutatkozás

Az internet magyarországi indulásával szinte egy időben kezdtem a pályámat. Amikor az első web-alkalmazások fejlesztésébe belecsöppentem, még hosszan kellett magyarázkodnom, ha társaságban arra terelődött a szó, mivel is foglalkozom. Tizenhét éve vagyok azon a pályán, ahol két-három évente jelennek meg a teljes szakmát, és túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a teljes társadalmat átalakító változások.
Programtervező matematikusként végeztem, de ha az egyetem végén abbahagytam volna a tanulást, már régen nem lennék itt. Egy honlapot megtervezni, a köré szerveződő közösséget definiálni, megcélozni és elérni, a webdesign-t vagy a cég arculatot kitalálni és megvalósítani, vonzó tartalmat írni legalább annyira izgalmas, mint programozni.
Egy honlap elkészítése olyan összetett alkotói folyamat, amely nagyon sok képességet meg-mozgat. Tisztában kell lenni az online marketing összefüggésekkel, a technológiai alapokkal, de a vizualitás, az ízlés, és a jó kommunikációs készség is nagyon fontos. A kódolás már régen nem elég egy üzleti és marketing értelemben is jó minőségű honlaphoz.
Ma már a sarki zöldséges is tisztában van a keresőoptimalizálás jelentőségével, a fodrásszal pedig nem az aktuális bulvár hírekről, hanem Wordpress bővítményekről társalgunk. Nagyon sok kisvállalkozás, nonprofit szervezet kénytelen saját maga gondoskodni a honlapjáról, a Facebook megjelenéséről, a hírleveleiről, a hivatalos arculatáról. Tapasztalatom szerint óriási az igény a honlap készítéssel kapcsolatos ismeretterjesztésre, többek között ezért is „költöztem” az Nők Lapja Café szakértői oldalaira.
Várom mindazok kérdéseit, akik honlapot terveznek, indítanak, vagy már üzemeltetnek, és technológiai szakzsargontól mentes válaszokat szeretnének.
Akik pedig éreznek elhivatottságot, hogy megtanulják a honlap készítéshez szükséges integrált ismereteket, azokat szeretettel várjuk webdesign tanfolyamainkon.

A szakértő több kategóriában is ad tanácsokat! Ha neki szeretnél kérdést feltenni, válaszd ki, hogy mely kategóriában indítod a kérdésed.