kérdezte: Anonim 6 hónapja

Végrehajtás

Párommal négy éve élünk együtt. Kapcsolatunk kiegyensúlyozott és boldog volt, de kiderült, hogy jóval korábban, amikor még sajnos elég léha életet élt (ivott, szerencsejáték gépezett), felhalmozott egy csomó tartozást, ami leginkább hitelkártya felhasználásból eredt. Erről valamelyest tájékoztatott is engem, de a mértékéről nem. Időközben Ő jóirányban megváltozott,a fiával kezdett dolgozni, kamionoztak. A kapcsolatunk kialakulása miatt később ezt feladta és itthon kezdett dolgozni, hogy együtt lehessünk. Sajnos az előélet visszaköszönt, a hitelezők (OTP Faktoring, Díjbeszedő Faktorház, Merkantil Bank) megtalálták és végrehajtás útján a fizetése felét jelenleg is vonják.A fizetési felszólítások és a fizetési meghagyások kibocsátása időszakában a fiával külföldön kamionozott, így nem tudott ellentmondani sem, a leveleket a volt feleség vette át (kis faluban lakott, a postás a volt nejjel átvetette). A tartozások 2006 körüliek, a későbbiekben nyilván figyelt a közjegyző/végrehajtó az elévülési időre. A végrehajtóktól kikértük a sorbanállói listát (11 db!!), amelyben kettőt is felfedeztem, hogy az az elhunyt édesapja nevére szól. A párom szerint nem volt hagyatéki eljárás, mert az apjának nem volt vagyona. Ilyen esetben öröklődik a tartozás?Írásbeli lemondás nem volt az öröklésről.
A tartozást hogyan lehetne megváltani? A jelenlegi jegybanki kamattal ellentétben az ilyen jellegű kamat uzsorásnak tűnik a maga 25-30%-ával... Mennyit lehet ajánlani a megváltásra, amit el is fogad a bank? Mondanak tőke 50%-ot egyösszegben...de ha van fizetés, aminek lehet az 50%-át bezsebelni, vajon elfogadnák?

0 ember szerint jó kérdés

1 Válasz

  • Pásztor Klára

    1 Pásztor Klára Jó válaszadó mondta 6 hónapja



    Kedves Kérdező!


    Nagyon sok eljárási kitekintésű kérdést tett fel. Bonyolult és különféle jogcímek mentén különféle eljárások segítségével tudja rendezni korlátozottan a vitás kérdéseit.

    Végrehajtási eljárás önmagában és közvetlenül nem tárgya a közvetítői eljárásoknak.


    Az MNB szervezeti keretei között a jogsértő pénzügyi szolgáltatói követelések miatti viták zajlanak.

    Önnek mindenképpen javasolt kimondottan a végrehajtásokkal foglalkozó ügyvédi irodát megkeresnie!

    Tisztázandó a ténylegesen lezajlott hagyatéki tárgyalás részletei is.


    Pásztor Klára
    Házasságvédő permegelőzés - Vagyoni jogvita rendezés
    Válás -Válóper- Vagyonmegosztás jogvitái
    Követelések jogvitái házastársak között, rokonok között

    https://vagyonmegosztas.wordpress.com



    ----------- Nők szakmai partnerei vagyunk, az élet nehéz dolgaiban irodánkkal! 2017!________


    - Női válások, élettársi szétválások, vadházasságok jogvitái https://valas-karterites.blogspot.com


    - Családi ingatlanok jogvitái, ingatlanok kárai és esetei https://meghatalmazas.cafeblog.hu


    - Egészségügyi jogsérelmek, betegek jogsérelmei. https://betegek.wordpress.com



Új válasz