kérdezte: aherc 3 hónapja

Létezik-e más megoldás?

Tisztelt Doktor Úr,

Férjemmel már több mint 1 éve veszünk részt lobikbébi kezelésben a Kaáli Intézetben és most már sajnos túlvagyunk az 5. eredménytelen próbálkozáson.
Az 5 esetből 4 alkalommal eljutottunk a beültetésig, mert a leszívott petesejtekből mindig volt 2-3 szépnek mondott fejlődő petesejt amit vissza tudtak ültetni. 1 esetben sajnos nem fejlődtek a sejtek ezért akkor a beültetés elmaradt.
1 évvel ezelőtt a lombikprogram megkezdése előtt, minden olyan vizsgálatot elvégeztek rajtam amit az intézet előírt: méhtükrözés, rákszűrés, citológia, HIV, Hepatitis szűrés, DNS panelekkel egybekötött vérvizsgálatok, stb.

Ezek közül egyetlen vírusfertőzés mutatkozott pozitívnak amire antibiotikumos kezelést kaptam. Illetve a méhtükrözés során állapították meg, hogy petevezetők tájékán egyiknél sem tapasztalható áramlás, de ezügyben további vizsgálatra, pl. petevezeték átjárhatósági vizsgálatra nem került sor. A férjemnél is megállapítottak alacson yszámú és kevésbé aktív spermiumokat, de azt mondták, hogy nincs jelentősége ezzel foglalkozni, mert a lombik eljárásnál ez úgyis irreleváns. Illetve a pajzsmirigy hormonszintemnél állapítottak meg akkor egy normálértéken belüli, de babaváráshoz magasnak mondható szintet amire 1/4 100 mg-os L-Thyroxin szedését javasolták.

A lombikprogramon kívül az orvosunk a korunk miatt (akkor 40 évesek voltunk) nem is javasolt más eljárást, az eredményesség minimális esélye miatt.

Közben idén nyáron egy másik endokrinológus is megvizsgált, aki krónikus autoimmun eredetű pajzsmirigy gyulladást állapított meg pajzsmirigy alulműködéssel. Új gyógyszereket és vitaminokat kaptam: Sintroxine + Normoxil tablettát. És NK sejtmeghatározást is végeztek nálam ahol az NK sjetek aktivitását 150%-ban mutatták ki a normal 80-120% heyett. A leleten szerepelt, hogy ez oka lehet a sorozatos vetéléseknek és beágyazódási problémákat is okozhat. A Kaáli intézetben orvosunk erre azt mondta, hogy ők nem foglakoznak ezzel a kérdéssel addig amíg többszöri vetélésem nem lesz, addig pedig a saját protokolljukat tudják csak követik.


Doktor Úr,

Önhöz az lenne a kérdésem, hogy ezek ismeretében javasolna-e más kiegészítő vizsgálatokat, vagy lehetséges-e bármi más eljárás/megoldás a babák megtartására?

Vagy egyszerűen törödjünk bele, hogy "szervi bajunk" úgymond nincs ami gátohatná a teherbeesést, csak a sejtjeink nem fiatalok már és emiatt nem tudok teherbe esni? És hogy a nagyszámok törvénye alapján, ha elég sokszor próbálkozunk, akkor egyszer biztosan sikerülni fog. És ne keressünk tovább okot a nekem miért nem sikerül-re?

Köszönöm szépen megtisztelő válaszát előre is,


Üdvözlettel:
Bothné Hercigh Andrea
Tel.: 30/966-80-66

1 ember szerint jó kérdés

Új válasz