kérdezte: Anonim Jó válaszadó Jó kérdező 1 éve

tévedés az egész?

Tisztelt Szakértők!
én egy furcsa nő vagyok. 32 éves vagyok. úgy óvódás korom óta érzem, hogy férfi is vagyok, nemcsak nő. De nagyon sokáig tartott, mire rájöttem, hogy nem vagyok leszbikus, vagy a fizikai kapcsolat nővel engem egyáltalán nem érdekel, sőt taszít. pl Egy férfi meleg párt jobban el tudok fogadni, mint egy nőit. Viszont azok a pillanatok, amikre az ember öregen is visszaemlékszik, azok a percek, amik az örökkévalóságba röpítenek el, azokban a szerepem férfi. Hogy tudnám ezt elmagyarázni.
pl. van egy tavasszal visszatérő képem. van egy feleségem, és én egy jólmenő hulladék vállalkozást vezetek. EZ a kép teljesen magától jön, és amikor elképzelem, hogy ez igaz, akkor jól érzem magam atestemben. Aztán rászólok magamra, hogy ez úgyse fog teljesülni, mivel nő vagyok. nem fog rám úgy nézni egy nő ,mint egy férfire... Olvastam, hogy a lélek, lehet egy másik életből még tovább él, lehet ,hogy én előző életemből hozom ezt a lelket? Nyilván nincsenek sikereim a férfiaknál, bár szépnek mondanak, és értelmesnek is, szeretnék férjhez menni, de annyira zavaros a lelkem. Ezért nálam jóval alacsonyabb társadalmi és értelmi szintű férfiakkal kezdek.Szeretnék értelmes magyarázatot erre, az is vigasztalna, ha megírná, hogy másokkal is megesik ez, bármit, amivel ki tudnék békülni.Vannak barátaim, szerető családom, macskám, és egy hörcsögöm, de a párkapcsolat nagyon nehezen megy.

0 ember szerint jó kérdés

33 Válasz

  • Keresztes Attila

    33 Keresztes Attila Jó válaszadó mondta 1 éve


    Üdv! A lélek nem zavaros, csak az elme… Ez természetes, a tudatban pedig sok minden felmerül, sok impresszió, de ez múlékony, kár bele kapaszkodni. Mert egyszer hülyének, egyszer bölcsnek érezzük magunkat, ha a változó felhőkkel azonosulunk…

    Nem ez a jó irány, hanem az, ha megkeressük mi állandó, aminek még a nemekhez sincs köze. Ebben sokat segíthet pl. a meditáció. Ugyanis ebben merül fel minden az anima és animus is (férfi, női oldal).

    További infó: http://www.keresztesattila.hu/blog/szenvedest-tapasztalunk-vagy-szenvedesnek-eljuk-meg-a-tapasztalatainkat-a-szabadsag-erzes-tudatossag-eberseg-es-a-letezes-ertelme/


    Keleti életmód, pszichológia és gyógyászat
    www.keresztesattila.hu


  • 32 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Nekem kb. óvódás koromban mondta azt az apám, hogy sose fog senki szeretni, és csúnya, buta vagyok. Elhittem, hogy csúnya vagyok, a többit kevésbé, de átoknak kitűnő volt, megtört. Felnőttként már láttam a fotókon, milyen szép kislány voltam, a legszebb a környéken.., de talán azon túl is.. Neked anyukád is simán mondhatott ilyet, csak nem emlékszel...

  • 31 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Szerintem meleg párokat is azért fogadsz el jobban, mert a filmek szerint ők őszintébbek egymással, másokkal, és az érzelmeiket is megélik bátran.. Vagy te élőben is látsz meleg párokat?

  • 30 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 28

    !

    Esetleg úgy vagy vele, hogy inkább meg se szólalsz, nehogy őszinte légy?

  • 29 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 28

    !

    javítás: Stílusunk meghatározza a végzetünket........Stílusunk predesztinál.

  • 28 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 24

    !

    Keress Ikrek nőket, vagy Ikrek aszcendensűt stb., majd velük tudsz beszélgetni a politikáról...., meg egyébről is!
    Monroe ugyan Ikrek volt, ő meg politikusokkal akart házasodni, randizni, beszélgetni, rögeszmésen, tipikus Ikrek.. Éles eszűnek van mondva, szellemesnek, néhány mondata tanúskodik is róla, mégse tudta magát megvédeni a férfiaktól, sőt épp ezért, éles nyelve okozhatta a vesztét, állítólag megfenyegette a Kennedyeket, hogy kitálal, tehát hiába szőkített, bájolgott, csak nem bírt magával, sőt épp ezért, elvárta, hogy mindenki a lába előtt heverjen, visszautasítást nem tűrt, erőszakos volt ezek szerint, s állandóan letargiába süllyedt, ha nem sikerült állandó elfogadást kapnia, sőt épp ezért lett túl sok a kemény szó, fölényesség, mert hiányolta az elfogadást, és mert elfojtotta az intellektuális énjét. Panaszkodott, hogy nem kap Shakespeare szerepet.. , hát az ő sítlusával, életmódjával, állandó részegségével, nem csoda, nem látták meg benne az igazi nőt, csak a szexit, nem tudom, mit várt, hisz ő választott egy stílust a sikerért.. Sítlusunk meghatározza a végzetünk. Aki alacsony szintű férfiaknak akar tetszeni, gazdag épp lehet, de boldog az nem. Hát, csak fel a fejjel, ne fojtsd el az intellektuális hajlamod, mert épp ekkor burjánzik majd sértően sokra, ami miatt tényleg bántani fognak. Az egy dolog, hogy intellektuális férfit nem biztos, hogy találsz, még Monroe se kapta meg a neves, jó író férjétől, amit várt egy írótól, kihasználta az író anyagilag csak. Sítusunk peredesztinál. Az erős nőt, ha látják, kihasználják, ha a gyenge nőt látják, azt használják ki, nem a nő erejétől függ, hogy szemét-e a férfi, hanem attól, helyeden vagy-e, jókkal állsz-e szóba, jók közelében vagy-e, vagyis hozzád illők-e, mert ha nem, távozz mellőlük, hozzájuk se szólj! Ha lemondó vagy a férfiakat illetően, azaz kétled, hogy megtalálod-e a párod, negatív bevonzás ér, bántanak, zavarnak, zaklatnak.

    Te azt mondod, nem bántanak, nem akarnak elnyomni, de akkor meg miért nem mersz önmagad lenni mellettük? Miért akarsz szterotípiáknak megfelelni? Mert félsz, hogy elnyomnak, pedig állítólag nem szoktál hozzá az elnyomáshoz. Itt valami nem stimmel... Anyukád biztosan elnyomott féltékenységből, ha apukád, bátyád nem is.., de nagymamád stb. is lehetett ilyen. Sőt, az is lehet, hogy a bátyádnak, apukádnak akarsz tetszeni fiússággal, mert őket tartod értékesnek, nem anyukádat, aki elhagyott. Fiúsan öltözöl? Sportosan? Sportolsz? A bátyáddal élsz? Házas?

    Aki szimpatikus neked, biztos illik is hozzád, persze, nem írtad, egyáltalán vonzódsz-e a férfiakhoz, színészekhez akár? Szerelmes voltál?

    Azt mondtad, te egy őszinte típus vagy, ami ha jól értem, gondokat szokott okozni?, de nem részletezted mit is jelent ez nálad? Hisz máskor meg azt írod, nem tudsz beszélgetni a nőkkel. Sértegeted őket? Nem értem!

  • 27 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 24

    !

    Ez mit jelent : "r évődni, az alárendelt szerepét, és az erős nő szerepét játszani." ?

  • 26 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 23

    !

    Azt mondod később, hogy nem bántottak sose, de itt meg azt, megaláztak.. Mivel?

    Mi volt benned taszító?

    Azt is légy szíves, írd le, mit nevezel te férfiasnak magadban, mit nevezel másokban nőiesnek?

    Kevés időd van gépezni, noha azt írod, te semmit nem csinálsz, amiről beszélgetni lehet a nőkkel, de akkor mitől nincs időd? Mi a szakmád? Gépsoron melózol? Vagy irodai munka?

    Egy Ikrek, vagy akiben van Ikrek, biztosan imád a politikáról beszélni, lételeme, élete célja szinte, kiemelten érdekli, és intellektuális típus, azok a nők meg, akikkel csak a gyerekről, meg a főzésről, evésről, sminkről, ruháról, cipőről lehet beszélgetni, halálra untatják a környezetüket, a férfiakat is, lenézik őket, én nem nevezném igazi nőnek őket, nagyon is férfiasak, csak ezzel próbálnak nőesíteni, ellensúlyozni tudatosan, gyerek projekt és liba projekt. Intellektus elnyomás, hogy a férfiak ne bántsák őket, hogy elfogadják őket, szőke Barbie, Monroe-sítás, korai halál vagy dili.., drog, bulik, pia, aztán, hogy ellensúlyozzon, férje legyen, férjet megfogni szül.. a cselédnek, ő meg lakkoztatni jár.. Őket irigyled? Inkább sajnáld!

  • 25 A kérdező mondta 1 éve

    !

    21 igen, nagyon-nagyon érdekes, amit írtál, és egészen pontosan leírja, amit érzek. De mégis úgy érzem, amit írsz, az a felszín. Engem az ovodai incidenseken kívűl és ,hogy nem volt anyám, nemigen bántottak, nem próbáltak legyőzni sőt nagyon sok szeretetet kaptam. főleg a bátyám rengeteg segített az életben. Mégis így működök.

  • 24 A kérdező mondta 1 éve

    !

    kérdező 22

    megpróbálom leírni. Nem gondoltam ,hogy ennyire nehéz megfogalmazni.

    Egy közösségben, legyen az iskola, kirándulás vagy munkahely vannak férfiak és nők. A nőkkel nagyjából jó a viszonyom, bár erről is lehetne írni, de azokkal a férfiakkal ,akik nem gázosak valamiért, vagyis normálisak, nem tudok , mit kezdeni. Még a normális kollegiális viszonyt se tudom kialakítani, mert a férfi férfiből van, és vele szemben nekem nőként kéne viselkednem. Most az a baj, hogy te rögtön a szexre gondolsz, nem arra kell gondolni, nyilván nem rakom szét a lábam, hanem beszélgetni,r évődni, az alárendelt szerepét, és az erős nő szerepét játszani. Sokszor figyelem, amint a mögöttem úlő férfi és nő kolléga beszélgetnek és csak arra tudok gondolni, hogy én erre képtelen lennék. ráadásul a saját életemről nem is tudnék mesélni, hiszen nincs férjem, gyerekem, nem főzök, semmit se csinálok.
    könnyebben azonosulok ráadásul bizonyos férfi sztereotípiákkal, mint pl, a politikáról való beszélgetés, mint női gondolkodás, az nekem kínani.

  • 23 A kérdező mondta 1 éve

    !

    Rengeteget írsz, nincs időm elolvasni, majd délután.

    Nem, azt hiszem tévedsz, azt illetően, ami én vagyok. Nyilván nem jön át a levélben és életben se mondaná meg senki, hogsy milyen problémáim vannak. én vagyok az a köcsög, hímnős lány, aki nem tudja magát hovatenni.

    Nem senki nem bántott. Egyszerúen ilen az élet. Az ovődában a lányok vonzottak, de nem szexuálisan, hanem valahogy nem tudom hogy.
    Egyetlen fiu sem játszott velem, messziről elkerültek, érezhették rajtam, hogy vlaami más. egy barátom volt csak ,de őrá alig emlékszem. az igen, bántott, hogy nem néztek nőszámbta, de hát tény, hogy

    nem is voltam sem hercegnős, sem királylányos. persze, magamban én is az vagyok, de a megjelenésem már eltaszította őket. Nem is emlékszem egy fiu ovodatársamra se, csak egyre, aki egy kicsit megallázó helyzetbe hozott. majd folyt. mennem kell

  • 22 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 19

    !

    Nem értem, milyen szintű, típusú őszinteségre gondolsz, ami zavarja a munkád, kapcsolataidat. Ami a szíveden, a szádon? Titkokat kikotyogsz? Vagy sértegetsz? Vagy csak egyszerűen a normális kritika, hogy ezt ne így, ne úgy csinálja, ez, meg az, rossz úgy? Mert azt se bírják az emberek. A stílusoddal van baj? Azon szeretnél finomítani?
    Mindenki tudja, hogy működnek az emberi kapcsolatok, írod, ez mit jelent?

    Azért annyira nem tudják..., nagyon nem, nem is érdekli őket, tojnak a másikra, magukra is, ez az igazi, totál cinizmus, a pénz, kaja érdekli őket csak, azaz inkább nyelős világ van, meg agresszív, és lopós, csalós, hazug, de nem jól működő, csak lévő.., a felszínen látszólag működő, alatta rothadó, ezért ez csak egy hamis világ, színlelős, gonosz, pusztító, ördögien cinikus, azaz nem változni akaró.., mert iszonyúan fél a gonosztól, legyőzhetetlennek hiszi, magában is, ezért őt, életét leuralja a gonosz, rettegve él, ezért félelmében kivetít, átpasszol, másra keni, vádol, mást okol minden bajért inkább, ezért állandóan az ellenségnek vélt emberek, és az ördög ellen védekezik támadóan, sértegetve, heccelve, vagy egyetértést színlelve, beöltözve ördögnek pl., vagy boszorkányt, annak véltet éget, ők gyógyítók is voltak, tehát a pénztét, hatalmát félti tőlük, tudóst üldöz, megöl, vagy mágiával védekezik, vuduval, vagy védő amulettekkel, tárgyakkal, piros karkötő és társai, Ráchel keze..., kék szem.., csontok, tetkó stb.
    Nyel, ahol pénzt kap, és agresszív, feszültséget kiadva, ahol a gyengébbel megteheti.., és megteszi..

  • 21 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 20

    !

    Örülök, hogy, találónak találtad, de meg is lep, hogy épp ez lett az érdekes, lényeges neked. Vajon, miért pont ez? Jártál pszichológusnál? Csillagjegyed?

    Tudok csavarosabbat is. A pogánnyá vált női énedről való írásodról jutott eszembe.
    A női éned sérült, a hím nem miatt, bántottak, vagy erőszak miatt akár, ezért hogy védekezz, férfi szeretnél lenni, de mivel azért akarsz férfi lenni, hogy védekezz miattuk, hát épp olyanná válsz, mint ők. Amitől, akitől félünk, leural. Hogy ne félj tőlük, egy icur-picur cinizmus kell szerintem.
    Amit el akarnak nyomni benned, a nőt, a női tudást, azt akarod védeni férfi erővel, tudással, de ezzel meg épp tovább gyengíted a női ént, pedig erősíteni kéne, mivel ezzel csak azt igazolod számukra, hogy na, látjátok, tényleg mi vagyunk a világ ura, császára, legyőzhetetlenek, pedig egy kis női tudás többet ér, mint ezernyi férfi erő.., csak legyen meg az a női tudás, ezért születtünk, ezért teremtettek, hogy megtanuljuk ezt, éljünk vele, bizonyítsuk, hogy nem az erő az egyetlen úr.. Valóban az erő előbb ér célba, előbb győz, de csak azért, mert a gyengébbik nemmel, a gyengébbel, és a szeretni tudóval szembeni, úgy könnyű.. A szeretet nem harcol, mégis veszteségei, bajai ellenére boldogabb, mint az erő, mert aki csak erővel él, nem ismerte meg soha a boldogságot. Ez meg így nem is erő, hanem egy férfiatlan, szeretetlen állapot, így már neki se férfi agya van, hanem lelketlen gép, csak test, agy nélküli üzemmódban, mert a megfelelési kényszertől megőrült, démonizált lett, megszállott. Egy igazi, dolgos stb. férfi, aki lenni szeretnél, akire vágysz képzeletben, aki nem nőket elnyomó, hanem őket óvó, az biztos hiányzott az életedből, de kinek nem? Különben éhen halna Hollywood, ha volnának igazi férfiak.., ki nézne akkor filmet?
    A bántott nő lett aztán egy cigis, ateista, cinikus nő, akit okkal akarsz elnyomni, de ne férfi énnel tedd, hisz épp miattuk lett totál cinikus ez a nő.. Ami leural, attól előtte féltél, tehát féltél cinikus, pogány, ateista, cigis lenni, ne félj az lenni GONDOLATBAN, kimondva néha magadnak, átélve gondoltban -ahogy eddig a derék férfi énnel tetted, most a cinikus nőivel tedd-, nem kell vele másokat bántani. Az élet természetes része az időnkénti hitvesztés, ha élni hagyod, akkor nem kap elnyomást, hogy tombolni akarjon, és szépen mérséklődik, megszűnik, de ha nem szűnik meg, akkor se baj, sőt, egy pici, lehelletnyi cinizmus, ateizmus, a fújok rád gondolatbeli cigizés egészséges, csak humornak nevezzük akkor már, rugalmassá tevő bölcs ravaszság, a kígyó okossága, ez kell, de nem egyedül ő kell, csak egy pici belőle, hogy tudj valóban védekezni, mert ha nincs benned kígyó=ördög, nem győzheted le, mivel nem ismered, azonosulni vele nem tudsz enélkül, azonosulás nélkül legyőzni nem lehet, illetve gyógyítani se, segíteni se, a kígyó a gyógyítás szimbóluma is. Úgy mondják, a méreg kis adagban gyógyít, nagy adagban öl, a kígyómarást is kígyóméreggel lehet gyógyítani csak, illetve sámánok pszichésen is, de valami vér dolog mindig kell, állatáldozat, ha jól emlékszem a filmekből. Rengeteg gyógynövényre is igaz, hogy kis adagban gyógyít, nagyban öl, a gyógyszerekbe beleteszik.
    Mivel te részben jól érzed magad a férfi tudattal, részben már szabadulni szeretnél, ezért jelzi, túl sok lett a kígyóméreg, kevesebb elég. Pont annyi, amitől már, még nem feszengsz, nem félsz, hanem a minden nőben is jelenlévő jangos magabiztosságot, céltudatosságot ad, tüzet, önbizalmat, önállóságot, hogy ne csak jinesen, vizesen ellágyulni, elgyengülni, majd tehetetlen hisztiben kitörni tudj a férfiaktól, dühöngeni, sírni, de alapvetően passzívan, mindent tűrőn élni..

  • 20 A kérdező mondta 1 éve

    !

    Petúnia 14 remekül leírtad, a lényeget!!! köszi!!! látod, és nem tudom ezen mit nem értenek a pszichológusok, már bocsánat....

  • 19 A kérdező mondta 1 éve

    !

    akkor nem tudom, hogyan írjam. lehet ,hogy ösztön szinten működött a dolog. De biztosan tudom, hogy már ovódában más voltam ,mint a többiek. ez ilyen sablon szöveg, de tényleg. az baj ,az ,hogy alapvetően öszinte ember vagyok, és zavarja a munkámat, az emberi kapcsolataimat, hogy nem tudom magam hova tenni. Mindenki tudja, hogy működnek az emberi kapcsolatok. Néha magamon is meglepődök, menniyre férfi- agyam van. Keresem magamban a nőt, de nem találom, azon túl ,hogy fizikailag, biológiailag nő vagyok.

  • Dr. Bán Marianna

    18 Dr. Bán Marianna Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 17


    Kedves Kérdező,
    a tudatos lelki- szellemi munka legelőbb a 20-as évek eleje- közepe táján kezd kibontakozni. Ezt megelőzően ilyen jellegű szellemi- lelki munkáról még nem lehet beszélni.
    Üdvözlettel, Mariann


  • 17 A kérdező mondta 1 éve

    !

    Kedves Marianna,
    kisiskolás korom óta harmonizáló folyamatokat próbálok végbevinni, sikertelenül. Volt egy kb jó időszak az általános iskola alsó osztálya, mikor harmonikus voltam. Soha semmilyen érzelem hatására nem sikerült átvennie a lelkemnek a női szerepet, illetve, egy két rövidebb időre , hiába dolgoztam rajta. Hiszen volt komoly párkapcsolatom is.
    A helyzet az, hogy az Istennel való viszonyom, az ahogy az életet látom, az eléggé szilárd, de ismét férfi. A baj az, hogy hogy a női énem, olyan, mint egy pogány nő. Cigaretta, vallás nélkül tagadása Istennek emberségnek. Ilyenkor átveszi a férfi az irányítást, és mindent helyre rak, hogy úgy mondjam.

  • 16 A kérdező mondta 1 éve

    !

    köszönöm szépen a válaszokat fogok reagálni, amint lesz időm. .)

  • Dr. C. Molnár Emma

    15 Dr. C. Molnár Emma Jó válaszadó mondta 1 éve


    Kedves Kérdező!
    Javaslom, első lépésben forduljon olyan szakember pszichológushoz,pl. Daubnerhez, aki foglalkozik korregressziós hypnosissal.
    Üdvözlettel: DR. C. Molnár Emma


  • 14 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 10

    !

    Mielőtt a téboly szótól megijednél, elmondom, hogy mindenkit megtébolyít az idealizmus -és minden ember idealista, a korszellem is az, voltaképp a tömeg hangja-, csak mindenkit másban, abban, ami neki a legfontosabb terület/téma, azt veszti el, ott áll be kimerülés, zavar, romlás, gyengülés, betegség, abban, amit idealizált, bálványozott, azaz tőle várt (el) minden jót, nálad pl. a nő-tudat volt ez, hogy büszke vagy, hogy nő lehetsz, ettől a területtől, ténytől, állapottól vártál túl sokat, ezzel egy időben lenézed a férfinemet, még ha nem is tudatosul, bár van olyan cinikusnak tűnő mondatod, ami elárul: "bárcsak lennék "más", akkor már rég lenne barátnőm. hahaha", ezt megérzik, kisugárzik, és nem tudnak bízni benned, nem mernek közelíteni, ha meg igen, szadiznak esetleg, szemétkednek, nem tartanak ki melletted, kerülnek, vonzódásuk ellenére is, ilyesmik... Elveszett nőtudattal valóban nem lehetsz vonzó... eléggé, nem kellesz eléggé, hiába vagy szép, okos stb., ettől még sokan férjhez mennek ilyen állapotban -mást nem is láthatunk gyakorlatilag-, mert van az az összeg, meg van az a kényelemszeretet, ami kell a pasinak mégis..., aztán majd iszákos lesz, de a nő is.

  • 13 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 12

    !

    Apukádat pedig bálványoztad te is, tesód is, ezért halt meg, mert a bálványozást nem tűri Isten, részben, mert élhetetlenné tesz, másrészt gonosszá, butává. Akiktől mégse veszi el bálványait, vagy később, igencsak roncs emberek, és környezetüket kínozzák így-úgy.

  • 12 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 11

    !

    Anyukád kényeztetés miatt lett szemét veled...is, rabja egy életszinvonalnak, nem akar adni belőle. Fukar kéz, fukar szív, kemény szív.

  • 11 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 10

    !

    Kapcsolat-függést, bálványozást is ez okoz, anyukád külföldön is megéli ezt, ezért nem keres, mert rabja valakinek, valakiknek, sőt egy életszinvonalnak, életformának is, "mégse nő", azaz nem nőies, hisz nem jó anya.. Ezt akarod nyilván elkerülni a férfi-tudattal, hogy ne légy rossz anya, de persze vágysz gyerekre, bizonyítani (is) akarsz, hogy te más leszel, hát férfiként éled meg gondolatban a szülőséget, bár még nincs gyereked az álomképben, annyira félsz tőle (hogy rossz, szemét anya leszel), hogy álmodni se mersz róla, de ezt már csak tudat alatt érzékeled, az jön így felszínre..

  • 10 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 8

    !

    Az áldozat-tudatúság ördögi köre a téboly, téveszmék rabsága, pl. férfinak érzed magad.

  • 9 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 8

    !

    Ettől a megkeseredéstől, áldozat-tudatúságtól lett alkoholista anyukád, s halott apukád, hajtás miatt mindketten, amibe emiatt a "szemét/igazságtalan dolog az élet" tévhit miatt menekül az ember.

  • 8 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 6

    !

    A harmónia mint tétlenség szintén tud betegíteni, és merevíteni lelkileg is, ezáltal béna életet teremt, kudarcosat, minden jó adottság ellenére, szóval, a harmónia is árt, ha hosszú távon áll be, kényeztetettség a neve ilyenkor. De a rossz is csak akkor árt, ha hosszú távú, rövid távon nevelő. Hosszú távú akkor lesz a rossz, ha nem akarunk tanulni belőle, azaz az idealizmusunkhoz makacsul ragaszkodunk, az irreális világképhez/emberképhez/Istenképhez, egy álomképhez, azaz az állandó harmóniához. Ezt a kényeztetést lehet, hogy megélted apukád mellett, de nem vált volna javadra, ha megmarad, ezért az élet, Isten elvette, így nevel, tanít téged (a jóra), te viszont nyilván szemét dolognak tartod, ez az első reakció mindenkinél, hogy az élet/Isten igazságtalan, azaz szemét.., ettől megkeseredik az ember, és mindig másokban látja majd a nagyobb rosszat, a rosszat, önsajnálatba menekül, áldozat-tudatba, ördögi kör.

  • 7 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 6

    !

    javítás:
    4. bekezdés: ....védekezel férfi-tudattal...

    utolsó bekezdés:
    ...a férfiak uralta világtól...

  • 6 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 3

    !

    Szia!

    "Van mindenkinek olyan, amikor kattan valami a testében, lelkében, agyában, hogy most, ami történt, ez jó, ez kell." Ez mi a csudát akar jelenteni? Ha szerelemre gondolsz, hát, megnyugtatlak, a kölcsönös az olyan ritka, hogy szinte nincs is, illetve ami volna, mégis csupa elfojtásra kerülő, buta világ ez. A világ nem a boldogság szigete. Eltúlzod a nők, férfiak boldogságra való esélyét szerintem, ha azt gondolod, te valami selejtes vagy, bezzeg mások, mit a pinty, úgy kivágják a boldogságot. Azért nézz jobban körül, szinte minden nő a gyereknevelésbe, pontosabban gyerek-kényeztetésbe menekül a boldogtalanság elől.

    " bárcsak lennék "más", akkor már rég lenne barátnőm. " Ez furcsán hangzik, mert olyan, mintha azt mondanád, bárcsak lennél bátrabb, bárcsak lenne más a világ, elfogadóbb, akkor bele mernél fogni. Vagy úgy érted, manapság könnyebb egy lányt találni párnak, mint fiút? Hát, tény, nem akarnak házasodni a fiúk, maguktól nem, de a hasuknál fogva meg lehet őket fogni...

    Az, hogy nincsenek szüleid, sok mindenre választ tud adni, nőként az önálló élet megszünteti a nőtudatot, eléggé. Apukád mióta halott? Nem lehet, hogy ő akart szeméttel foglalkozni?

    Egy alkoholista anya miatt az anyaméhben akármi károsodás érhetette az agyat, de hát ez alól nem sűrűn lóg ki senki a világon, túl sokan isznak nők is. Normális emberek csak a mesékben vannak. Az is lehet, hogy anyukádra nem szeretnél hasonlítani mint nő, ezért védekezel férfi-tudatatl, mert apukád férfi, és példakép, meg ő törődött veled egyedül.

    "egy eleinte járhatónak tűnő út amibe később belegabalyodtam." Ez is fura mondat, mit jelent? Mihez járható út? Hogy elviseld a sok megaláztatást, ami nőként ért?

    A bátyáddal élsz? Ő dolgozik?

    Az előző életekben én nem hiszek, de hiszek az őseid, rokonaid rád hagyott múltjában, amit tanulságnak hagytak rád, meg erőforrásnak, képességnek, vagy megoldatlan feladatnak, amit neked kell megoldani.. Vizsgáld meg ebből a szempontból a látott képet, milyen tanulság, képesség, feladat, amit ad? Álmodod ezeket vagy ébren jönnek? Az is lehet, hogy valaki számára segítséget jelentene, mondjuk a bátyádnak, hogy fogjon ebbe a vállalkozásba bele. Van felesége? De a szemét jelentheti azt is, hogy szemét nőnek érzed magad, de inkább kivetíted a szemétre, sőt férfiként, mondván, a férfiak a szemetek, nem te, te csak védekezel ellenük, vagy szeretnél szemétkedni, de nőként nem mered.

    Írod, hogy belegabalyodtál, de belegabalyodni csak hazugságba lehet, annak ellenére, hogy az élet nem sima út, nem egyenes út a sikerbe, boldogságba, mégse kell labirintusként elképzelni, s halálra riadni tőle.., azaz hazudni. Kezdj el őszintének lenni, magadhoz elsősorban, magaddal kezd, az önvizsgálattal, nem kell félni, bármit találsz, semmi sem örök, változni tudó az ember, bár az se könnyű, inkább formálódni tudás ez, épeszűre, mert az idealizmusunkhoz, ideáinkhoz ragaszkodóak vagyunk, nehéz a realitások talaján maradni, de mindig találunk segítséget, ami nem hazugság, mint az, hogy férfi-tudat kell neked a túléléshez, ugyanis előbb-utóbb gyilkolni kezd téged, főleg az agyat, aztán húzza magával a testet is, betegítve, illetve már azonnal, hisz szinte minden hazugság méreg, ha mégse, mert tényleg életet ment, segít, legalábbis egy ideig, biztos, nem itt lennél most miatta, azaz hogy zavar ez téged, mert belegabalyodtál, szóval nem segít már. A környezetedet is kikészíti majd.

    Én nagyon ajánlom a latin táncokat, illetve hallgasd a zenéjüket, táncikálj rá, szamba, rumba stb., igen boldogítóak, kilazítanak, vidámítóak, erőt adnak, ott mozgatnak maguktól, ahol kell, a zene magával ragad táncra, nem is kell tanulni, és nőiesítenek is ezáltal, mert harmóniát teremtenek, mivel kimozdítanak a merevségből, testileg, lelkileg, azaz a földhöz-ragadtságból, ugyanis a harmónia nem földi, hanem mennyei, de mi a Földön élünk, megkeményszünk a rossz dolgok miatt. A nemi identitástudathoz kell a harmónia, igazad van, azaz ez az Istennel kapcsolat, de tudd, a harmónia egy lepke, ritkán jön, és kis ideig marad, de ha tartósan maradna, csak állnál mozdulatlanul, nem lenne az élet, a diszharmónia működteti az életet valójában, de a harmónia azért kell mint kísérő, tudni kell megnyugodni is a vilgágban, de túl sokáig nem lehet, a szerzeteseknek is csak úgy megy, hogy elvonulnak a tibeti stb. magas hegyekbe, ahol nem engedik a civilizációs fejlődést, hát így könnyű, de nem mindenkinek van ilyen szerencséje, és ez se minden, hisz a sors nem kegyes velük, elúzték a lámát is a hazájából, nem élhetsz istenként, azaz totál háborítatlanul, ez nincs senkinek megengedve. Másrészt koldulásból élnek, hát akkor, ha mindenki harmónia centrikus lenne, ki dolgozna? Nem élősködhetünk mások munkáján, nem igazságos, igaz? Illetve nőként jogod van eltartót keresni, jogod van elvárni a férfi munka pénzt hozó funkcióját, és jogod van nem akarni dolgozni nőként pénzért. Talán ettől félsz te igazán, nem?, hogy a férfiak, ha eltartanak, kiszolgáltatottság?, vagy a férfiak uralta világtől, férfi főnökök stb.? A nők se jobbak, a kivétel kevés.

  • Dr. Bán Marianna

    5 Dr. Bán Marianna Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 3


    Kedves Kérdező,
    nem harmonizáló időszakot, hanem feltáró lelki munkát javasoltam, ami elősegíti a harmóniát.
    Üdvözlettel, Mariann


  • 4 A kérdező mondta 1 éve

    !

    lehet ,hogy furcsa, hogy ezek mellett az írom ,szerető családom van, de tényleg ez van. Vannak unokatestvéreim, akikkel nagyon közel állunk egymáshoz, és még néhány közeli rokon, bár apám már nem él, ő volt a mindenem. A bátyám három évvel idősebb nálam.

  • 3 A kérdező mondta 1 éve

    !

    köszönöm a válaszokat. Egy " harmonizáló" időszak jó lenne, de valahol legbelül érzem, hogy én csak félig vagyok nő. Van mindenkinek olyan, amikor kattan valami a testében, lelkében agyában, hogy most, amit történt, ez jó, ez kell. hát én ezt mint nő ,nem érzem. Lehet ,hogy túlbonyolítom az egészet, de röpke 32 év alatt sem értem el semmilyen eredményt. Ilyenkor tényleg azt kívánom bárcsak lennék " más", mert akkor már rég lenne barátnőm. hahaha. Szeretnék nagyon gyereket, de úgy látszik, ez sem fog összejönni.

    A családomról annyit, egy bátyám van, akivel harmonikus a viszonyom,hogy anyám alkoholista, 9 éves korom óta nem láttam, lehet , hogy nem is él Magyarországon, semmilyen kapcsolatom nincs vele. Apukámtól rengeteg figyelmet ,szeretetet, és törődést kaptam a bátyámmal együtt,amíg élt, mármint az apám. Az biztos, hogy férfi tudatom van, de nem vagyok benne biztos, hogy ez védekezés. Inkább egy eleinte járhatónak tűnő út amibe később belegabalyodtam.

  • 2 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    "nem fog rám úgy nézni egy nő, mint egy férfire..." -erre vágysz ezek szerint. Miért lenne ez fontos? Miért akarod egy nő figyelmét úgy általában, ráadásul, nem nőként, hanem férfiként? Talán, mert az anyukád nem fogad el nőnek, nem figyel rád, nem büszke rád, nem szeret, mert nem vagy jól menő vállalkozó.., aki szerinte csak férfiként lehetnél. Mivel szép vagy, azért akkor apukád viszont, ha nem is szeret, de büszke rád, épp azért, hogy lány lettél, vagy valaki más rokonod, aki nevel, gondoz, gyakran vele vagy. Az is gond lehet, hogy apukád vagy más rokonod viszont pénzt kiházasítással akar belőled, vagy szép kurvaként kezel, akiből hasznot remél, ezért elkezdtél védekezni egy férfi-tudattal. Ez lehet.

  • Dr. Bán Marianna

    1 Dr. Bán Marianna Jó válaszadó mondta 1 éve


    Kedves Kérdező,
    valószínűleg nem sztereotip válaszokat vár, így - ha komolyan foglalkoztatja a kérdés- érdemes volna egy biográfiai, önismereti, harmonizáló folyamatot elindítani. Ehhez , természetesen, idő, rendszeresség, kitartás szükséges. Igen, megesik ez másokkal is, ami pedig a megnyugvást illeti, az önismereten, a jelen inkarnáció elfogadásán, a valamikori emlékek és a jelen- szimbólumok értelmezésén, elengedésén és önmaga aktív kibontakoztatásán múlik. Ezt a folyamatot lehet terápiás szinten támogatni.
    http://www.banmarianna.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=112
    http://www.banmarianna.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=119
    Üdvözlettel, Mariann


Új válasz