kérdezte: mszoni Jó kérdező 3 éve

Mi ez az attitűd?

Kedves Szakértők!
Legyenek szívesen magyarázzák már el, mert nem tudok rájönni. Anyu x,y dolog miatt nem tetszik neki a párom. Neki is persze megvannak a hibái. Olykor én sem tudok neki jót csinálni, bár meg szoktam neki mondani a véleményem, hogy vegye már észre magát. Amikro a figyelem nem rá irányul, akkor paprikás hangulata lesz. Volt neki egy barátja. Régen meghalt. Mondtam neki a barátja egy aranyos, intelligens ember volt, mégis egy idő után anyu nekem mormogott, hogy a barátja x.y természetéből mennyi elege van, stb.. Neki nem jó senki? Mi lehet ez mögött? Amikor apuhoz mentem, vagy mentünk annak idején a tesómmal, akkor is szitkozódott. Mert, hogy ő mennyit tesz, de nem akarja azt észrevenni, hogy mi a nem jó! Mikor olyanja van egy kritizáló, bíráskodó, lenéző, másokat megbántó. De mikror megmondom neki, hogy most ezzel és ezzel megbántott, akkor hallgat. Neki nem lehet mondani, mert megsértődik. Sajnos mamával alma a fájától. Gondolkodásbeli korrekcióra lenne szüksége. NEm tudom hogyan, miért képes így félreértelmezni dolgokat. Sajnos nekem ezzel el kell mennem szakemberhez, mert magamon is felfedeztem dolgokat. Az önbecsülése nem jó. Miért értelmez, érzékel hibásan, Kissé paranoiásnak tudom gondolni. Párommal is programra megyünk, akkor ugyanúgy paprikás és szitkozódó lesz, mint mikor annak idején apu jött szóba, vagy apuhoz mentünk. Pár évvel ezelőtt rájöttem arra, hogy azért mérges, mert apuval tartom a kapcsolatot holott, apu őt megbántotta. Próbáltam neki elmagyarázni, megértetni vele miért van egy gyereknek, miért van szükségem apura is. Gyerekes gondolkodása lenne? Érzékeny, kifordítja a dolgokat. Persze megvannak a jó dolgai. A leírtakat nem tudom mire vélni. Sajnos a mama gondolkodását szippantotta magába. ÉS nem is kérdőjelezi meg a mama által kapott információt, tanultat. Nebáncsvirág? Egyke. A mamától elég fura gondolkodást tanult.És el se gondolkodik rajta, hogy máshogy is lehet gondolkodni. Volt, hogy a párommal arra jutottunk, azért mérgesek, mikor programunk van, mert nem körülöttük forgunk és segítünk nekik sajnálni őket dolgok miatt. Ugyanis apu sokáig szidva volt, pedig anyu mennyit tett a családért.. APu jó dolgait sajnos "elfelejtették". Szoktam emlékeztetni őket. Anyu haragtartó. MAgát nem veszi észre. MIlyen érdekes. MAmám testvére, nenám, mennyire más volt. Ő is keresztülment dolgokon, mlgsem sajnáltatta magát. Mégis normálisan gondolkodott. Mama sajnos ugy tud gondolkodni, hogy ő(k) a legszerencsétlenebbek. Eltúloznak, Drámáznak. lételemük.Nem szidni szándékozok ezzel. Tények.

1 ember szerint jó kérdés

7 Válasz

  • 7 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve

    !

    Tisztelt Kérdező!

    Felismerhető egy idő múlva, hogy ugyanazt az utat járja, mint édesanyja egykor, ugyanazon -hibás- motivációból választott társat, és ugyanazon -fájó- következményekkel szembesül (össze nem illés a bálványozott társsal), és a -kétségbe esett, türelmetlen- panaszkodásban is követő lett, hiszen -egyéb és korábbi- kérdései -is- inkább panaszok (melyekben szerintem mostanra már magára ismert, hogy olyan, mint édesanyja), mint kérdések, hiszen most szégyelli magát..
    Mentségére legyen mondva, ezt a csapdát minden ember ismeri. Ebből tanulunk, ebből ismerjük meg magunkat, a másik nemet, a világot, a lelket, szellemet, testet, hogy milyen gyarló, milyen könnyen csapdába csalható, pedig mi biztosak voltunk benne, hogy velünk ilyen nem eshet meg, mert mi nem vagyunk olyan buták, hülyék, züllöttek.

  • 6 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve

    !


    Nézzük rövidebben, miért panaszos, miért senkivel soha nem elégedett, miért családját túlkorlátozó, miért haragtartó valaki:

    A mama a papával azért házasodott, mert rá akart hasonlítani -istenítette-, ezért magát megtagadta, elvesztette, elveszettségérzete lett, kétségbe-esettsége, reményvesztettsége.

    Kétségbe esve keres valamit, csak nem tudja mit, hát, éppenséggel saját magát, csak nem tudja, nem tudatosult, ehelyett másokkal foglalkozik -kivetít, felelősséget hárítva, ld. elhárító mechanizmusok-, hogy miért is áldozta fel magát értük, ha nem ismerik el, sőt elhagyják, a gyerek meg elmegy otthonról kikapcsolódni, feltöltődni, sőt, van mersze férjhez menni akarni, nahát, milyen hálátlan, nem szereti a mamáját!...

    Azért áldozta fel magát, mert az ő állandó elismerésük és (megfélemlített, önbizalom-vesztett) nyalizó, ál-szeretetük (hisz a valódiban nem vagyok függésben, kiszolgáltatva, vannak szárnyaim) által szeretné visszakapni az önbecsülését, de azt nem lehet így.

    Ha másoknak akar valaki megfelelni, elveszti önmagát, marad a panaszos, bezáruló, ítélkező, magányos, társas magányos, keserű lét. A(z önzetlen és valódi) segítőkészség kihal (helyette adok, hogy kapjak van), mert máson csak akkor tudok segíteni, és csak akkor vannak mellettem biztonságban, és fejlődni tudóan, ha magamon is tudok segíteni, ahhoz meg az kell, hogy kibéküljek magammal -akkor békés állapotom jót sugároz kifelé, pozitívat-, megéljem önmagam, s csupán annyit vegyek el belőle, amit az alkalmazkodás a szeretet nevében megkíván.

  • 5 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve | válasz erre: 4

    !

    Istentagadás a neve az elhárító mechanizmusnak. Nem tetszik, amit Isten szán sorsnak, vagyis a szenvedést, gondokat, akadályokat nem tűri, ezért tagadja meg Istent. Csalódásból, ahogy az embereket is... ezért gyűlöli.

  • 4 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve

    !

    Tehát édesanyja azért keseredett meg, mert nem tudja elfogadni, hogy nem azt szánta férjnek neki a sorsa, akit ő szeretett volna, kierőltette, de nem is illenek, hisz csak panaszkodni tud, a férje hibái fontosabbak mint erényei, nem is látja azokat, azaz nem szerelem ez, sose volt, nem szeretet, sose volt, de ettől még nem ezt érzi az ember, sőt szerelemnek, szeretetnek érzi, főleg az elején, mikor belevág egy ilyen irigységen alapuló kapcsolatba, ahol a másikra való hasonlítási vágyat összekeveri a szerelemmel, rajongás ez, ami hamar -féktelen- gyűlöletbe torkollik.
    Minden ember belesik ebbe a csapdába, ezért is mondja találóan a magyar nyelv: beleestem valakibe. Csapdába..., tévedésbe..., nehéz kijönni belőle, nehéz elengedni, igen betegítő a harag, megbocsátani nehéz, hogy átvertek... , de előbb magát veri át az ember, illúziót kerget, egy álomvilágban él, de az mégse az optimizmus, hanem keserűség elleni hazug mese világ.. , önáltatás, hárítási mechanizmus..
    Nem a mese a baj, az kell, de van mese, ami nem reális, nem reális mese az, ahol nem segítenek természetfeletti lények a hősnek, azaz Isten.

  • 3 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve

    !

    Remélem, tudok segíteni az alábbiakkal, saját gondolataim.

    A tökéletességre, hibátlanságra, árnyoldal nélküliségre, bűntelenségre, tévedhetetlenségre, a mindent tudásra, a bármire képesnek levésre törekvés -a következménye az önistenítés, narcizmus- miatt kialakul a megfelelési, bizonyítási kényszer, a túlvállalás, majd emiatt a kimerülés, majd emiatt az összeomlás, majd emiatt a hárítás valamilyen fajtája, nem tud veszíteni.
    Másrészt az árnyoldalmentességre törekvés, és a sors árnyoldalának elkerülési törekvése miatt nem tud szembe nézni az árnyoldallal, azaz tagadja létét, de amit tagadok, megnő, óriásira, pánikot okoz, tehetetlenség érzetet.., megkeserít tartósan, depressziót okoz, reményvesztést, hitvesztést, pesszimizmust, az életből, az emberekből való teljes kiábrándulást, bezárulást, ha a keserűtől, csalódástól, negatívtól, rossztól, bűntől menekülök.
    Elfogadni az élet negatív oldalát, ez szükséges az optimista léthez, ha nem harcolok ellene, akkor nem merít ki ez az értelmetlen küzdelem, ugyanis emberi erővel a rossz nem leküzdhető, csak Isten képes rá, de aki emberként akar győzni, mindig csalódik, dicsőségkeresésnek hívják, átkot hoz, ha nem Istent dicsőíti az ember, azaz nem Neki köszöni meg, nem Neki tulajdonítja a jót, hanem emberi képességnek.

    A veszíteni nem tudást tenném tehát kulcs szónak, noha nem más, mint az élet, az emberek, és a magunk kikerülhetetlen negatív/képtelen oldalával való értelmetlen küzdelem, meg azzal is küzdés, hogy nem kaphatok meg mindent, nem érhetek el mindent, vannak korlátok -azaz sors-, ez a küzdelem állandó békétlenséget okoz, kiöli a szeretni tudást, a szerelemre való képességet is, mert -állandó- harag. Sorstagadás is egyben, a nem neki szánt sorsot erőlteti az öndicsőséget kereső harcos. Ahol harc, ott sorstagadás van, sors hárítás, mást akar, mindig jobbat, vagyis a tökéleteset, de olyan nincs. Tehát mivel maga is tökéletes szeretne lenni, ezt várja másoktól is, de senki nem képes rá, ezért becsavarodik, megőrül, összezavarodik, megbetegszik, megsérül, mert értelmetlen harc, voltaképp Istennel harcol, ellene, ezért az ördöggel cimborál, akár akarja tudatosan -van, aki igen, mert azt hiszi, úgy győzheti le a gonoszt, ha azonosul vele-, akár nem, de az ördög és a démonok megszállják, zaklatják.., ekkor velük is küzd már, de hiába, vesztes marad, ha emberi erőben bízik.. Azt mondják szakmai körök is, nézz szembe a démonaiddal. Mondjuk úgy : Ne tagadd, hogy ért csalódás. Aki nem tud veszíteni, az tagadja.
    Aki tagadja, hogy csalódott, az elfojtás, hazugság -ez vonzza be az ördögöt, démonokat, ez okoz megszállottságot, megszállott viselkedést, mert az ördög a hazugság atyja-, emiatt megnövekedett szinten éli meg a csalódást -pánikkal-, amitől összeroppan, és ránt magával mást is, csimpaszkodik, tapad, élősködik, rántani akar magával..

    Ami elől menekülök -mert azt hiszem, ekkor fogok tudni felejteni, megkönnyebbülni, ha tagadok-, azzal állandó foglalkozás lesz a következmény, az agyamra/agyára megy/ment, mondjuk hétköznapi módon.
    Az összeroppantságot mindenki másképp éli meg, van, aki sajnáltatja magát, folyton panaszkodik, van, aki viccel, van, aki elnyom, terrorizál, rohangál az autóval, van, aki munkamániás lesz stb., de voltaképp mind elnyomása másoknak ... is.
    Valamilyen menekülésbe fog a démonoktól való rettegés miatt, azaz ami nem más, mint tagadja, hogy
    csalódás érte.. Ahogy Csernus dokinál is hallottuk : Bevállalod?..., hogy nem vagy isten, csak ember?

    Az őszinteség az ellenszere a tébolynak, nem a tagadás, szőnyeg alá seprés, voltaképp önfelmentés, mást okolás egyben.., és a sors el nem fogadása, hogy nem arra születtem, amit én szeretnék. Mivel nem erre született, amit erőltet(ne), szeretne, de irigységet érez (mindig a másé kell), az önfelmentés jogos, hisz nem is érhetné el, de ami nem jogos, az a mások eltúlzott okolása, az ítélkezés. A baj az, hogy az irigységgel párosult önfelmentés cinizmus, ami igen bántó, romboló, ártó, pusztító, gyilkos szándék/indulat, kegyetlenség, az ördöggé/döggé, szemét döggé/szemétkedővé válás, féktelen harag..
    Kibékülni a sorssal, ez az életbölcsesség, és az optimizmus, lelki béke..


  • 2 Petúnia Jó válaszadó mondta 3 éve

    !

    "Elhárító mechanizmus

    A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

    A pszichológiai szakirodalomban a védekezési mechanizmusok vagy (el)hárító mechanizmusok tudattalan lelki működések. Funkciójuk megakadályozni az „én”-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Miközben az énképet jótékonyan védik a hibáival való bántó szembesüléstől, eltorzíthatják a valóság megfelelő érzékelését. "
    "Szimpatizmus vagy sajnáltatás
    Az egyén saját erejéből el nem érhető céljai elérését a környezete részvétének, sajnálatának manipulatív kiprovokálásával próbálja megvalósítani."
    -----------------------------------------------------------------------------

    "Identifikáció: Az agresszorral való azonosulásnak is nevezik. Az egyén úgy gondolkozik, érez, és cselekszik, mint az a személy, aki problémáját okozta, átveszi attitűdjeit, nézeteit, másokat terhel azzal, hogy őket fenyegeti az imitált viselkedéssel. Legegyszerűbb – és sajnos legjellemzőbb – példa, mikor az üzemből hazatérő munkás oly módon alázza meg családtagjait, ahogy vele viselkedett felettese. Másik, mikor egy szeretett személy elvesztését úgy kompenzáljuk, hogy vele azonosulunk, azaz folytatjuk munkáját, átvesszük jellegzetes viselkedését." pindur.hu
    ----------------------------------------------------------------------
    Szerepjátszás és tehetetlenség-nyilvánítás
    Mindkettőnél azt a nézetet valljuk egy helyzetben, hogy semmit sem tehetünk. A tehetetlenség nyilvánításnál a helyzetet tekintjük reménytelennek, így nem ciki feladni a küzdelmet, elkerülhetjük a nehézségekkel való szembenézést. A szerepjátszásnál a „szerepem” nem engedi meg a cselekvést. A szerep nagy veszélyeket rejt magában, azt nem kockáztatjuk. napfenyes.hu

  • Sebestyén Erzsébet Tara

    1 Sebestyén Erzsébet Tara Jó válaszadó mondta 3 éve


    Kedves Kérdező!
    Hogy miért lett ilyen az anyukája, nem lehet innen kivülállóként megmondani . De azt tudom, hogy senki sem jókedvéből olyan, amilyen. Nyilván megvannak a mamának és az anyukájának is a traumái, amik miatt ilyenek lettek.
    Az ön számára, úgy gondolom megoldás lehet, ha elfogadja őket olyannak, amilyenek. Ez a hozzáállás ad esélyt önnek, hogy ön másképp csinálhassa.
    Üdvözlettel
    Tara


Új válasz