kérdezte: Ajándék 1 éve

Hogyan válhatnék jobbá? Hogyan találjak értelmet az életemnek? És hogyan hozhatnám helyre a dolgokat a párommal?

Kedves Szakértők!

Elnézést, ha hosszú leszek, de sok részletet fontosnak tartok, mert ezek összessége alkotja a problémám.
24 éves egyetemista lány vagyok. A sulival 1,5 éve kellett volna végeznem. Ekkor kezdődtek a gondok. A szakdolgozatot kezdtem írni, és egy külsőst választottam témavezetőmnek. De a konzultáció nem sikerült jól. Visszahúzódó természetű vagyok, nehezen tudok beszélgetni, sokszor nem is jut eszembe mondanivaló, mert hozzászoktam, hogy hallgatok. A tanár ezt nem nézte jó szemmel. Szerinte ilyen hozzáállással alkalmatlan vagyok a pályára (tudományos szak). Kifejtette, hogy biztos azért viselkedem így, mert 13 évesen elvesztettem az anyukám. Részben igaza van, azóta vagyok ennyire zárkózott, bár előtte sem voltam a társaság középpontja. Akkor elköltöztünk, de az iskola miatt egy évig külön éltem apukámtól és az öcsémtől, aki a mindenem volt. A nagymamámmal laktam, aki talán kicsit elkényeztetett. Aztán a családom után költöztem egy teljesen új környezetbe (városból falura), amihez nem tudtam alkalmazkodni. Ők már beilleszkedtek, csak nekem volt új, így nehéz volt. Nem találtam barátokat, apukám új élettársával nehezen jöttem ki, stb. Viszont a tanárnak ehhez semmi köze, bántott, hogy alkalmatlannak titulált az egyetlen szakmára, ami érdekelt. Megsértett, hogy így kivesézett, főleg amilyen bunkón, ezért többet nem mentem hozzá. Az is bennem volt, hogy igaza lehet. Bár a jegyeim jók voltak, de a tudományos pályához tényleg szükséges az érdeklődés, a jó problémamegoldó és előadói képességek, és ezek belőlem hiányoznak. Úgy éreztem, nincs értelme tovább folytatom. Minden félévben elhatároztam, hogy megcsinálom, de képtelen vagyok rá, szégyellem is magam, hogy szó nélkül eltűntem, és úgy érzem, nem nekem való. De már annyi energiát belefektettem, hogy sajnáltam feladni, nem tudtam dönteni, és végül nem tettem semmit. Új szakot kezdeni nem lett volna se pénzem, se kedvem.
A párom próbált a maga módján támogatni, de neki is annyi gondja van, hogy nem sok ereje maradt erre, csak néha jött szóba, én sem szerettem róla beszélni, mert stresszelt a helyzet. Azt javasolta, hogy menjek el dolgozni, ha nem csinálom a sulit. Itt jött az újabb gond. Sajnos nem éltünk együtt, mert ő is egyetemre jár, két város között ingázik, itthon az anyjával él, akit támogatnia kell, a másik városban pedig szobát bérel. Hétvégén dolgozik, kevés szabadideje, pénze és energiája van. Az összeköltözés így nem ment, akárhogy próbáltuk megoldani. Én ismét a mamámmal élek. Viszont már nem jövünk ki jól. Nem szereti a páromat, folyton bánt miatta, azt hangoztatta, hogy csak kihasznál, engem k*rvának titulált, alaptalanul. Nem tudja megérteni, hogy nálunk másképp működnek a dolgok, bántotta, hogy nem ülök vele otthon egész nap, és hétvégente a páromnál alszom. Azzal gyanúsítgatott, hogy nem tanulok és több fiúm is van, pedig ez nem így volt, akkor még az egyetem is jól ment. Így amióta a párommal voltam (3,5 év) rengeteget veszekszünk a mamámmal és elmérgesedett a viszonyunk. Ez nagyon zavar, mert azelőtt jól kijöttünk, ráadásul nehéz ilyen stresszes környezetben élni, ahol minden nap bántanak és lenéznek. Ha valakinek sokat mondják, hogy értéktelen, egy idő után el is hiszi, pláne, ha a hozzátartozói mondják. Teljesen elzárkóztam így tőle, semmit sem mondtam el neki, amiért szintén a páromat hibáztatta, mint mindenért, úgy beszélt róla, mint egy féregről, és ezzel magára haragított. Próbáltam összebarátkoztatni őket, de nem akarta elfogadni a párom, aki mindennek ellenére kedves volt vele. Annyira rossz lett a viszonyunk, hogy már alig szólunk egymáshoz, már elég idős és beteg, de a hozzáállása miatt nem tudom rávenni magam, hogy segítsek neki. Idegesítenek a rigolyái és az öregséggel járó dolgai, pedig sajnálom. Próbáltam javítani a viszonyunkon, mert az én lelkiismeretem bántja, igyekeztem kedves lenni vele, segíteni, de ilyenkor is csak bántást kaptam, így letettem róla. A napjaimat a gép előtt töltöttem, hogy ne kelljen vele foglalkoznom, persze ettől csak még hisztisebb lett. Egyedül hétvégente éreztem úgy, hogy élhetek, amikor a párommal voltam. Csak ilyenkor tudtam kikapcsolódni. Az lett, hogy hétköznap próbáltam túlélni, hétvégén meg feltöltődni, így nem maradt erőm az egyetemmel vagy munkakereséssel foglalkozni, annyira kikészültem idegileg. A sok lealacsonyítás miatt félek is a munkavállalástól, mert nem tudom, képes lennék-e bármit is jól csinálni, annyi kritikát kaptam. Abban reménykedtem, hogy meg tudjuk oldani a párommal az összeköltözést, és ha kikerülök ebből a környezetből, lesz motivációm az egyetemhez vagy dolgozni.
De nem tudtuk megoldani, a páromat pedig kezdte feszélyezni a helyzet. Ő rengeteget dolgozik, és bántotta, hogy én otthon lógatom a lábam. Nem lustaságból, hanem mert ki vagyok készülve, és valamennyire meg is értette, de úgy érezte, túl régóta tart ez az állapot. Azzal próbáltam kompenzálni, hogy igyekeztem levenni róla némi terhet. Hétvégén elvégeztem az otthoni feladatait, takarítottam, vásárolni jártam, stb. Az egyetemi dolgaiban is segítettem, a beadandóit sokszor én írtam meg, segítettem az adatok gyűjtésében, feldolgozásában, néha a munkahelyén is, mindezt önszántamból, hogy érezze, hogy támogatom. Viszont a családja és a barátai ebből nem sokat láttak, ők csak azt látták, hogy nem dolgozom, és nem tanulok. Ők nem tudják, min megyek keresztül, velük sem tudok sokat beszélgetni a zárkózottságom miatt. Ezt is nehezményezik, mert nagy család, szeretnek összejöveteleket tartani, amiken én ugyan részt veszek, de nem nagyon folyok bele a társalgásba, amit nem tudnak megérteni. Pedig semmi bajom velük, azt leszámítva, hogy ők is értéktelen semminek tartanak, és ezt a páromnak is mondták, akit zavar, hogy nem fogadnak el. Mindezek hatására kezdte úgy érezni, hogy alkalmatlan lennék társnak. Hogy nem teszek semmit a közös jövőnkért, nem lennék képes elvezetni egy háztartást, még főzni sem tudok, mert nem volt kitől megtanulnom, nem tudnék gondoskodni a gyerekeinkről, stb, így kezdett elhidegülni tőlem. Csalódott bennem, és ez megölte benne a szenvedélyt. Persze az is közrejátszott, hogy nagyon kevés érdemi időt tudtunk együtt tölteni az utóbbi időben, csak hétvégén láttuk egymást, akkor is fáradt vagy dolgozik. Kb. egy éve alig tudunk közös programot csinálni, és ettől is alább hagyott a tűz. Már nem voltam neki elég fontos, nem kaptam tőle figyelmességet, még a szülinapomra sem kaptam ajándékot, stb. Ez engem bántott, próbáltam rávenni, hogy változtassunk, de sosem tudott rám elég időt fordítani. Februárban azt mondta, szeret még, de már nem annyira, és jobbnak látná, ha szakítanánk. Akkor megegyeztünk, hogy megpróbálunk változtatni, megbeszéltük, hogy ő többet figyel rám, én meg elmegyek dolgozni, stb. Tudtam, hogy bántja, hogy nem csinálok semmit, de eddig a pillanatig nem, hogy ennyire. Elhatároztam, hogy befejezem a sulit és elkezdtem munkát keresni, de a sors közbeszólt. Nagypapámnál komoly betegséget diagnosztizáltak, és egy hónap alatt elment. Ez nagyon megviselt, csak ezzel tudtam foglalkozni. Úgy voltam vele, nem számít, hogy egy hónappal később kezdek neki a dolgoknak, a párom majd megérti. Valamennyire értette is, de úgy vélte, ettől az életnek mennie kellett volna tovább. Mivel én nem tettem meg az egyezségünk rám eső részét, így ő sem tette meg az övét, még kevesebb figyelmet és támogatást kaptam, pedig most még többre lett volna szükségem. A temetés után egy héttel, Húsvétkor azt mondta, hogy szeretné megőrizni a kapcsolatunk szép emlékét, de ha így megy tovább, akkor a maradék szeretetét is megöljük, ezért szakított velem.
Azóta még inkább a padlón vagyok. Eddig is csak ő tartotta bennem a lelket, és ezzel az egyetlen támaszomat vesztettem el, és az egyetlen esélyem, hogy kiszakadjak a környezetemből. Valahol értem az álláspontját, de ígéretet tettem, hogy változtatok, és ennyire elszánt még sosem voltam, csak egy kis türelmet kértem. De nem tudta megadni, pedig én is türelmes voltam vele sok dologban. Amióta együtt vagyunk, várom, hogy leszokjon a cigiről, mert megígérte, de nem tette. Már nem is akarja. De megértő és türelmes voltam, csak ennyit szeretnék visszakapni én is. Mert sosem volt rossz a kapcsolatunk. Egy-két kisebb veszekedéstől eltekintve nem voltak problémáink, megértettük egymást, közös volt a látásmódunk, megvolt az összhang, még apróságokon sem volt nézeteltérésünk. Együtt könnyen megoldottuk bármit, mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Egyedül a cigi, a kevés együtt töltött idő, és az én helyzetem okozott némi feszültséget közöttünk, de sosem éreztem vészesnek. Ő volt az egyetlen, akivel bármit meg tudtam beszélni, mellette csacsogtam, kérdeztem, olyan nyitott voltam, mint senki mással. Sokat változtam pozitív irányban, mióta ismerem, nőtt az önbizalmam, sosem voltam még ennyire önmagam. És rettentően szeretem. Nem akarom elveszíteni, megígértem neki, hogy mindent megteszek, de ő azt szeretné, ha magamért akarnám ezeket, nem pedig érte. Nem érti meg, hogy nekem ő az igazi, és ha érte teszek valamit, azt magamért is teszem. Azt szeretné, ha önálló, felelősségteljes nő lennék. A felelősséggel sosem volt bajom, mindig megtettem, amit kellett, de az állandó bántásoktól már nincs, ami erőt adjon. Egyedül ő képes erre. Egész életemben csak bántásokat kaptam mindenkitől, ezért is lettem önbizalom-hiányos. Nekem csak az ad erőt és önbizalmat, ha van mellettem valaki, aki szeret és elfogad. Enélkül nem látom értelmét az életnek, nincs miért küzdenem. Nekem a családalapítás a legfontosabb az életemben, és vele akartam megtenni. De így hiábavalónak találom az egészet. Miért menjek el dolgozni, ha úgysem kaphatom már meg, ami a legfontosabb?
Az elmúlt hónapban rengetegszer beszéltünk erről a párommal, jobban értjük egymást, de mégsem sikerült meggyőznöm, hogy folytassuk. Javasoltam, hogy menjünk el párterápiára, de nem hinné, hogy eredménye lenne, hogy egy idegen segíthetne, és nem akarja, hogy pénzt adjak ki rá. Már nem hisz bennem, nem hiszi, hogy meg tudom tenni, és nem akar esélyt adni, mert felesleges lenne, csak megmérgeznénk, ami volt. De én tudom, hogy képes lennék rá, de csak ha mellettem van, nélküle nem. Időnként találkozunk, és akkor jól érezzük magunkat. Sokszor ugyanúgy fogja a kezem, kapok tőle puszit, ölelést, csókot, még mindig kicsimnek szólít, szóval biztos vagyok benne, hogy érez még irántam, és most még helyre lehetne hozni. De elzárkózik a próbálkozás elől, és ezt nem értem. Talán több lehet mögötte… Egy ismerősöm szerint talán van valakije, és miatta hagyott el, de ezt nehezen tudom elképzelni. Szerintem szégyell a barátai és a családja előtt, de azt állítja, hogy akkor sem döntött volna másképp, ha nem szólnak bele. Azt mondja, nem tudja eldönteni, hogy jó-e neki, ha velem van, és idő kell neki, hogy rájöjjön, de ezt már egy hónapja hajtogatja. Mégis meddig várhatnék, mikor úgy érzem, sosem fog már mellettem dönteni?
Nem tudom, hogyan csinálhatnám vissza a dolgokat, ha nem hagyja. Szerinte az lenne a legjobb, ha rendbe tenném az életem, ő pedig igyekszik megőrizni, amit még érez, és talán egyszer lehetne folytatás, de vegyem úgy, hogy vége. De ebbe nem tudok beletörődni, hogyan akarná megőrizni, ha akkor sem tudta, amikor mellette voltam? Így nem tudom rendbe hozni az életem, azt várva, hogy talán évek múlva rájön, hogy tévedett, nekem minden perc szenvedés nélküle, ingerült leszek, ha arra gondolok, mennyi időt pocsékolunk el külön. Úgy érzem, az utolsó reményem veszik el, ha beletörődöm, mert ha már most sem szeret annyira, akkor a távolság csak még inkább elfeledtet vele. Most még tüzet lehetne gyújtani a parázsból, de ha hagyjuk kihűlni, már nem lesz remény, hiába tennék bármit, már semmit sem érne. Hamarosan egy barátjának esküvője lesz, amire hivatalosak voltunk, de már nélkülem fog elmenni rá. Úgy érzem, ha egyedül odamegy, azzal aláírja, hogy vége… Nekem az összetartozásunkat jelezte volna, ha együtt jelenünk meg, de így olyan, mintha a világ elé tárná, hogy jól érzi magát nélkülem. Fáj, hogy ő éli tovább az életét, programokat csinál a barátaival, amit velem ritkán tett, míg én otthon zokogok egész nap, nincs kivel beszélnem sem, és egy fagyit sem tudok megenni nélküle, annyira szeretném, ha közösen csinálnánk valamit. Amióta elhagyott, rettenetesen féltékeny vagyok, folyton nézem a lányokat körülötte, haragszom a családjára és a barátaira, amiért beleszóltak az életünkbe, és kicsit rá is, amiért nem jelentek annyit neki, hogy esélyt adjon nekünk, erőt és időt fektessen a kapcsolatunkba. Egyre többet gondolok arra, hogy világgá megyek, és inkább az utcán élek, minthogy beismerjem a családomnak a szégyenem (még az öngyilkosság is eszembe jutott, de nem akarnám, hogy miattam bűntudata legyen, vagy a családomnak fájjon, így nem tenném). A párom nélkül már úgysincs értelme, tudom, hogy sosem fogok mást akarni. Az ember érzi, ha megtalálja a lelki társát. Még soha senki nem volt rám ilyen hatással, mint ő. De addig nincs esélyem nála, míg nem változtatok, de képtelen vagyok változtatni, amíg nem ad erőt nekem legalább a remény. De az sincs, és az időm is fogytán. Úgy érzem, értéktelen vagyok, az elmúlt fél évben minden barátom elfordult tőlem, a párom elhagyott, és a korábbi kapcsolatomban is azért tettek ki, mert nem voltam elég jó, bár más miatt. Mamámat még nehezebben viselem, mert így még többet vagyok vele, még több a stressz. Az sem segít, hogy nem vagyok a párommal, aki miatt elkezdte a vitázást, nem viselkedik jobban, és őt is hibáztatom a történtekért, mert ő a fő stresszforrásom. Azt mondta, ha nem fejezem be az iskolát, akkor kirak a lakásából, ami heteken belül be is következik, mert júniusban kéne végeznem, de nem fogok. És nem lesz hová mennem, már nem is álmodhatok róla, hogy a párom összeköltözne velem, a családomhoz pedig nem fogok hazamenni, hogy tőlük is hallgassam a megaláztatásokat. Csak a világgá menetelt látom az egyetlen „választásomnak”. Annyi spórolt pénzem van ugyan, hogy kibéreljek egy szobát pár hónapra, és ha dolgoznék, akkor hosszú távon is menne, de nincs rá erőm. És félek a magánytól, főiskolai koliban voltam egy évet, ott sokat voltam egyedül, nagyon megviselt, nem akarnék még egyszer teljesen egyedül élni, akkor pláne olyan érzésem lenne, hogy magam vagyok az egész világon.
Mit tehetnék, hogy erőt vegyek magamon, ha nem érzem, hogy bárkinek is fontos lennék, mellettem állna, hisz mindenki csak elhagy? Miből nyerjek önbizalmat, ha semmit sem sikerült elvégeznem, és még annak sincs egy jó szava hozzám, akiről azt hittem, képes értékelni, amit adni tudok? Mert rengeteget adtam… Hogyan tarthatnám magam értékesnek, ha senki sem tart annak? Vannak olyan tulajdonságaim, amiket értékesnek gondoltam és szerettem, de a visszajelzések ezt is megölték… Hogyan találjak értelmet az életemnek, ha elvesztettem a lehetőséget az egyetlen dologra, amit igazán szerettem volna (család a párommal)? És legfőképp hogyan hozhatnám helyre, amit elrontottam, ha nem kapok rá lehetőséget? Hogyan érhetném el, hogy a párom újra szeressen, és akarjon tenni értünk? Nem csak az én hibám, hogy tönkrement a kapcsolatunk, de magamat hibáztatom érte, mert ha jobb lennék, akkor talán nem így történt volna… De már hogyan lehetnék jobb, ha nincs miért? Csupán magamért nem éri meg, mert értéktelennek látom magam, és amúgy is önzetlen típus vagyok. Ritkán tettem a saját érdekeimért, sokszor hoztam áldozatokat másokért (azokért is, akik utáltak). Az egyetlen dolog, amit magamért is akarok, visszaszerezni a páromat… De ez az egyetlen dolog, amit nem tudok megtenni. Hogyan tehetném meg ezt az egyet végre magamért? Hogyan oldhatnék meg ennyi problémát, ha sokszor azt kívánom, bár elütne egy autó, hogy ne kelljen azzal a tudattal élnem, hogy nem kellek annak, aki nekem mindennél fontosabb?

Köszönöm a tanácsaikat!
Ajándék

0 ember szerint jó kérdés

Kérdező szerint legjobb válasz

9 ittmost Jó válaszadó mondta 1 éve

!

Az pont a függés legnehezebb esete,ha azt látja,ami van:hogy a támogatása és a szeretete nélkül lényegében semmi ambíciód nincs az élethez.

Hiába véled úgy,h azért vannak a nehézségek,h erősítsék a kapcsolatot.Ez csak az egyik magyarázat a nehézségekre,és egyébként mostanában nagyon felkapott:mert az emberek szeretik azt érezni,hogy erőfeszítésekkel nagyon sok mindent elérhetnek.Holott valójában sokszor azért vannak a nehézségek,hogy észrevegyük:nem a nekünk való életben élünk.Szintén saját bőrű tapasztalásból mondom.
Ha a másik nem akarja megadni a lehetőséget a javulásnak,még ha te úgy is érzed,h csak egy kicsin múlna,akkor az azt jelenti,h ő nem igazán akarja azt a javulást.Erőltetni pedig nem szabad,nem érdemes ezt:most még legalább emberformában tudtok szakítani,még ha neked nagyon nehéz is.Ebből lehet még egy életre szóló barátság később,ha ennyire közel álltok egymáshoz.
Lehet,h más probléma is van,oylan,amin nem tudsz javítani önmagad feladása nélkül,csak a srác nem akarja elmondani,nehogy mélyebbre taszítson a rossz állapotodban.ez tapintatos és szeretetteli eljárás tőle.
Az erőt nem szabad másoktól várni,magadban kell megkeresni,különben egész életedben másoknak kiszolgáltatva fogsz élni,az pedig örök bizonytalanság,és betegségek forrása.

44 Válasz

  • 44 eancsibaba Jó válaszadó Jó kérdező mondta 1 éve

    !

    ajándék 30 hoz szeretnék hozzászólni. Csak a véleményemet szeretném leírni. Meg kellene tanulnod meg vonni a vállad és letojni a nagymamádat- de konkrétan ebben a témában. Másban lehettek jóban, nyilván szeret, meg minden ,de ha szexre terelődik a szó, tojd le. Vond meg a vállad és rekeszd ki a fejedből, mit mond. Mondok valamit. Az én nagymamám pont ilyen volt, és már síkideg voltam, mikor hozzá mentem, amúgy szerettem, aranyos volt hozzá mindig. De egy - két téma miatt a plafonon voltam. Aztán amikor haldokolt, és anyukámmal ápoltuk, akkor megértettem, hogy mindez nem lényeg. Hogy nekem van igazam- vagy neki van igaza. Olyankor már csak a törődés és a szeretet számít. Mivel meg is értetted, nagyon okosan, hogy ez őbelőle fakad, hát legyél tökös csaj, és kezeld. És vedd külön, a nagymamát és azt amit mond.

  • Dr. C. Molnár Emma

    43 Dr. C. Molnár Emma Jó válaszadó mondta 1 éve


    Kedves Kérdező!
    Örülök, hogy ennyi baráti tanácsot kapott. Egyetértek Velük. Egy viszont fontos: az érezhető, hogy zaklatott, ki akarja beszélni a belső érzéseit, gondjait. Javasolnám, hogy keressen pszichoterapeutát, jobban fel tudná így dolgozni a belső bizonytalanságait, nem tanácsra van szüksége, feldolgozási folyamatra.
    Üdvözlettel: DR. C. Molnár Emma


  • 42 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 26

    !

    Úgy érzed, neked kell változni előbb, hogy lássa, működik, de máskor meg azt írtad, nem tudod összeszedni magad a párod nélkül, de akkor hogyan tudnál mégis megváltozni szerinted? Ez így amúgy is önellentmondás, azaz hazugság, önámítás.

  • 41 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 40

    !

    Ha nem hiszel a sorsban, akkor pláne nem értem, miért hagytad ott az egyetemet, gyáván megfutamodva, miközben nem szeretnél gyáva lenni. Vagyis mondjuk, értem, nem szeretnél gyáva lenni, de az vagy, és azt szeretnéd, ha a párod bátorítana. De hisz azt megtette, azt mondta, menj vissza. Akkor mit nem mondott?

    Azért a tanárodról elmondanám, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű, azaz ne ítélj, hogy ne ítéltess!, vagyis ő is alkalmatlan a pályára, mégis űzi, vagy nem azt űzi, csak tanítja, ezért az irigység eszi, ha másnak esélye van, tőled és bárki mástól viszont az alkalmatlan, de alkalmasságra sóvárgó mindig félni fog, taposni fog, hisz bizonytalan, pánikol. Ha te félsz tőle, te is pánikolsz, azaz alkalmatlan vagy, ahogy ő. Ettől még taníthatod, ahogy ő. Sőt csinálhatod is, pancserul, de te rendes lány akarsz lenni, kiszálltál, mert nyilván nem megfelelő a képzés, meg erőd sincs, de ha hiszel a képességeidben, ennek ellenére is, nem szálltál volna ki, vagyis lenne erőd.. A hit vagy adatik, vagy nem, erőltetni nem lehet, mástól se várhatod, hogy megadja. Ha hitet a párodtól vársz, de neked nincs, a tanuláshoz, munkához, igenis idealizálod, ez nem realitás.. Ha karóz téged, programozott robot leszel. Ez hipnózis. Robotoló, kiégő. Lehet, hogy úgy helyesebb mondani, hogy eddig hipnotikus voltál, de mivel a fiú kiszállt, és a tanár is durva volt, kijózanodtál, felébredtél a sokk hatására a hipnózisból, az önámításból. Csak azt nem tudom, ki tartotta benned a lelket, míg nem volt ez a fiú, hisz ha jól számolok, nélküle kezdted el az egyetemet, egy jó ideig nem volt veled, vagy két évig?
    Szüleid diplomásak? Tesóddal mi van? Miért mondtad, hogy a mindened?

  • 40 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 39

    !

    Amit kiemeltem, azt véletlen emeltem ki, de nem tudom, hogy kell visszacsinálni... Azzal sem értek teljesen egyet, van, amit jól írt a válaszadó, de nem hiszem, hogy a nehézségek azt jelentenék, hogy a nem nekem való életben élek és fel kéne adni. Különben soha senki nem vitte volna semmire az életben. Ha minden tudós, orvos, stb feladná az első akadálynál, arra hivatkozva, hogy a sors nem ezt az utat szánta neki, akkor nem tartana ott az emberiség, ahol.
    Írtam, hogy abból a szempontból nem is akarok változni, hogy erkölcstelenebb életet éljek. A lelkiismeretem nem vinne rá. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a mai világban hátrány jónak lenni, hátrány segíteni másokat, mert még soha nem kaptam vissza semmit. Persze nem azért csinálom, a baj az, hogy kifejezetten rosszakat kaptam. Hiába tettem jót azokkal, akik bántottak, ugyanúgy bántottak tovább, hiába segítettem embereknek, sehol nem kaptam vissza azt. Én mindenkivel kedves és segítőkész voltam, de velem mindenki csak bunkó és megalázó. Én mindenkire áldoztam az erőmből, de értem még senki nem hozott áldozatokat. De nem hiszek abban, hogy a nehézség azt jelentené, hogy nem nekem való, így nem fogom csak azért feladni az értékeimet, és elkezdeni bántani az embertársaimat, mert én ezt kaptam eddig, és te azt mondod, hogy nekem a sors más utat szánt. És attól, hogy te pár levelemből arra következtet, hogy nem vagyok rendes lány, még nem lesz igazad. Nem is ismersz, nem láttál engem, hogy hogyan viselkedem másokkal, nem tudod, miket tettem másokért. Pusztán azért következtetsz erre, mert nem kaptam vissza belőle semmit, tehát szerinted nem is vagyok jó... És egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszek abban, hogy ne léteznének olyanok, akik nem züllenek, csak azt mondtam, hogy a többség züllik. Ettől még tudom, hogy rajtam kívül is léteznek rendes emberek.
    Nem hiszek a bevonzásban, a sorsban, Istenben, semmilyen vallásban, égi jelekben, természetfeletti vagy ezoterikus dolgokban, vagy abban, hogy azért vagyunk a földön, hogy valami felsőbb erő által kiadott feladatot teljesítsünk, ha ez a kérdésed. És abban sem, hogy bármi ilyesmiben hinnem kéne ahhoz, hogy rendben legyen az életem. Az ember maga alakítja a sorsát, az nincs megírva előre, és az elé kerülő akadályok nem azt jelzik, hogy rossz úton halad. A világban egyedül a másik ember lehet hatással az életedre, nem pedig természetfeletti, láthatatlan erők. Az ember jellemét mások alakítják, az emberek, akikkel találkozik, ahogy azok viselkednek vele, amit lát a környezetében, stb. Minden ember függ a többi embertől, mert társadalomban élünk. Másik ember nélkül nem tudnánk élni, egymásra vagyunk utalva. Az életem függ attól, hogy hogyan áll jelenleg a tudomány, az orvoslás, a politika, stb. Mert ugyanezzel a jellememmel más körülmények között teljesen másképp alakulna az életem. Ha csak annyit lett volna más a múltamban, hogy nem költözöm nagymamámhoz, teljesen más lenne az életem most. De ebben nem a sors keze van, hanem az emberi döntések és viselkedések.
    Szerintem természetfeletti dolgokban hinni az önámítás. Csak arra jók, hogy levegyék az emberről a felelősséget, hogy elmondhassák, hogy nem az én hibám, hogy nem voltam sikeres vagy jó valamiben, mert nem ez a feladatom. Azt írod folyton, hogy hipnotikus állapotban vagyok, holott én józanul gondolkodom, nem próbálom hárítani a felelősséget magamról olyanra, ami nincs, nem hiszek olyanokat, amik nincsenek. Mindent megbeszéltem a párommal, többségében tudom, hogy mit miért gondol, miért tesz, és sosem ámítottam magamat olyannal, ami nem volt. Tudományos pályán tanultam, a gondolkodásom is reális, az eszemre hallgatok, nem vak hitekre. Viszont pont te vagy az, aki hipnotikus... És én sem bántásból mondom, de folyton a sorssal dobálózol meg a kijelölt utakkal. Értékelem, hogy tanácsot próbálsz adni, de ezek számomra sajnos nem segítenek. Olyan véleményeket mondasz, amik teljesen abszurdul hangzanak úgy, hogy nem ismered azt, akiről beszélsz. Meghasonlott személyiségűnek titulálod a párom, elferdült nemi identitásúnak, szerinted én illúziókat kergetek, és szembeszegülök a számomra kijelölt sorssal, holott esetünkben semmi ilyenről szó sincs. Reálisan álok a dolgokhoz, mérlegelek, elemzek, tárgyalok, érvelek, és mindezek mellett jutottam oda, hogy igenis meg tudnánk oldani a problémát, mert az igazán jelentéktelen ahhoz képest, amin eddig együtt átmentünk, és sokkal többet érhetünk el, mint azzal, hogy gyáván megfutamodunk.

  • 39 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Szeretném megkérdezni, hogy túl azon, hogy nem züllesz és ateista vagy, miben hiszel? Hisz csak az fog működni, amiben hiszel, csak az hoz sikert s nem csalódást. Sokszor hisszük valamiről, hogy az hit, de mivel csalódás, csak önámítás volt. A rendes lány dolog nem működik, tehát nem vagy rendes lány, ezzel nem megbántani akarlak, hanem jelzem, csak szeretnél az lenni, na ebben nem vagy egyedül, csak ebben az országban ez nem kifizetődő..





    ,

  • 38 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 30

    !

    Ne kábítsd magad azzal, hogy a züllött párok boldogok, csupán részegek.
    Azt írod, nem érték a rendes lány éned, az erkölcs, csak nehezíti az életed, mert nem tudsz megváltozni. Miért kéne? Viszont szó volt róla, hogy a nehézségek azért vannak, hogy jelezzék, nem nekünk való életet élünk. Te nehézségnek éled meg az erkölcsöt, tehát nem neked való. Nem, mert anyagilag ebben a régióban gátló, és mivel te ki akarsz szabadulni a családodból hazánkban, s nem külföldön, ezért itt valóban ez a járható csak, hogy ne maradj igazán rendes/erkölcsös lány, de én azt mondom, a külföld még nem veszett el, de ha idegenkedsz tőle, hogy idegen kultúrába lépj, akkor valóban nem fogod meglépni, de mivel alapvetően erkölcsös szeretnél lenni, mindig bántani fognak, a tanárok is, mert a tudatalattidat tükrözik.. Azért Magyarországon is akadhat zülleni nem szerető fiatal, csak te már nem hiszel benne.., akkor meg számodra nincs valóban, de nem a hitetlenséged miatt, csak nincs.

  • 37 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 35

    !

    Én sem a vallási, biblia törvények miatt említem az erkölcs szót, valóban ez egy belső igény, hogy nem drogozol, nem züllesz stb., de azokban a korokban, amikor volt szigor, ez nem volt ilyen erős, a züllés, illetve nem nyilvánosan, -és stabilan, nem félelemből betartani semmi erkölcsöset nem lehet hit nélkül.., régen legalább félelemből betartották, mert a társadalom kirekesztette másképp, ma épp fordítva van.
    Nem kötelező a bevonzásban hinni, hogy azt kapod, amit magadról gondolsz, de így mindig értetlenül fogsz állni a párod viselkedése előtt is, meg a mamádé előtt is, a papádé előtt is, és azzal ütöd el, hogy nem hízelgett ez a fiú, vagy épp te. Igaz, hogy a hízelkedés hipnotizáló erejű, látszólag másképp fog viselkedni, de mögötte más van, el nem fogadás, lenézés, és kábító, óriási mértékű a kényeztetés a magyar családokban, és a lehetőségeket kínáló modern világ, kölcsönök, látszólagos egyenjogúság stb. is kábítanak, szédítenek.

  • 36 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Amit kiemeltél pipával, abból kiemelném, hogy azért vannak a nehézségek, mert nem nekünk való életben élünk, meg, hogy manapság az emberek szeretik azt érezni, hogy erőfeszítéssel sok mindent elérnek, és ha ezzel egyetértettél, nem értem, miért erőlködsz, maradni akarván egy nehézséggel terhelt kapcsolatban, ahol az erőfeszítés uralkodik már, de szerintem előtte is, csak hipnotikusan nem észlelted már..

  • 35 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 34

    !

    Igen, mint írtam, valamennyire egyetértek a tanárral, de nem csak azért sértődtem meg, mert kritizált, hanem ahogyan...
    Úgy írtam, hogy szeretem a páromat. Itt ez azt jelenti, hogy szerelmes vagyok belé, úgy éreztem, ez elég egyértelmű... Azt mondtam, rettentően szeretem, ez nem csak az sima szeretetre utal. Hogy az ő részéről a szerelem nem változott-e csak simán szeretetté, abban nem vagyok biztos. Azt mondta, már nem szeret annyira, mint régen, szóval nem kizárt. De a szerelem nem is tart pár évnél tovább. Az a lángolás, ami elmúlik egy idő után. Akik 30 éve házasok, már nem szerelemből szeretik egymást, ez minden kapcsolatban így van. Csak meg kell találni a módot, hogy a szeretet olyan legyen, hogy fenntartsa a kapcsolatot. Ezt a párom is tudja, beszéltünk erről, mondtam neki, hogy nem várhatja, hogy örökké tartson, mert akkor egyik kapcsolata sem lesz hosszabb pár évnél. Érez még irántam, csak nem azzal a szenvedéllyel, de ez mint írtam, normális.
    Én most is rendes lány vagyok... Sosem mondtam, hogy az erkölcsöt keresztény erkölcsnek értem... Normál, emberi erkölcsökre gondoltam. Nem vagyok vallásos, meg sem vagyok keresztelve, ateista vagyok, és a családom is. Ez előtt a párom előtt is volt egy pasim, vele mamámnak nem volt baja, mert ő nyalizott neki folyamatosan. De tudja nagyon jól, hogy már nem voltam szűz, amikor annak a kapcsolatnak vége lett. Sosem tartottam úgy, hogy nem fogok házasság előtt szexelni, mert ezzel sosem értettem egyet. A vallási szigorral nem értek egyet, sőt, az egész vallással nem, de nem kéne ezt ide hozni. Nem ilyen értelemben vártam az értékek elfogadását. A lényeg, hogy semmit nem változtam ilyen szempontból, semmilyen erkölcsöt nem adtam fel. és ezeket sem a vallás miatt tartottam, hanem az emberi értékek miatt. Mert elítélem az olyan embereket, akik fűvel-fával csinálják, mert ezzel más embernek ártanak... Nem érdekel, hogy mit mond róla a Biblia vagy bármelyik vallás, az érdekel, hogy mit tesznek más emberrel. És én sosem teszek ilyet, és nem adtam fel semmi ilyet.

  • 34 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 30

    !

    Lehet, hogy nem gazdag, de az akar lenni, és egy kiugrott egyetemista ebben nem partner, pláne, hogy nem is dolgozik, gondolj bele, hirtelen alábbhagyott a vágya irántad, amikor kiugrottál, nem gyanús ez neked? Épp azért kurváznak le, mert te rendes lány voltál, míg meg nem változtál a kor szelleméhez igazodva, amit bánsz, őrlődsz miatta, de a tudatalattidba űzted a hagyományos keresztyén erkölcsi éned, pl. hogy no szex házasság előtt, amiben egykor hittél, de tudod, nem lesz belőle elfogadás a mai világban, anyagilag is kudarc, legalábbis Magyarországon és számos országban, ahol nincs vallási szigor..

  • 33 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 25

    !

    Ez "a jelenlegi állapotod", aminek nevezed, hogy abbahagytad a szakdolgozatot, diploma előtt fél perccel kiugrottál, összeomlottál, mert mondott egy sértő kritikát a tanár, hogy alkalmatlan vagy, ez azért nem piti kis probléma, amit egy kis baráti támogatás megoldhat, hisz a kritikára való sértődés azt jelzi, egyetértesz, azaz te is alkalmatlannak találod magad a pályára, ezt már írtam. Ez így furcsán hangzik, hogy mitől egyetértés a sértődés, pedig ha jól belegondolsz, az, csupán tudatalattról, erőlködik a beismerés ellen, elnevezi tudatos, szorgalmas, jó, igaz életnek..

    A szerelem szót sem találom. Jó szex az volt, azt mondod. Ha alkohol, afrodiziákum, hipnózis, masszázs, erogén zónák stimulálása, akár simogatással, nem kellett a jó szexhez, akkor szerelem, amúgy a tudatalattiból előhívott illúziókergetés, hipnózis, idealizálás, mese. Viszont, ha szerelem is, nem csak szeretet, akkor sem kéne tudnia elhagyni, pláne nem. Ha meg elmúlt, csak rajongás volt, ami csalódást hozott, ahogy szokott, kijózanodott. A szeretet nélkül létre se tud jönni a szerelem, meg se marad, tehát, ha múlik, a kötődési vágy is, akkor önámítás volt, akkor is, ha beteges a kötődési vágy, azaz függés, elengedni nem tudás.. A szeretetéhség tud hipnotizálni józanul is, elhülyít, elbolondít (bolondul utána, mondjuk a szerelemről tévesen, azaz elment az esze miatta, eszi a fene utána, bekattant, hajt, bizonyítani akar, pláne, ha szakítás a vége, eszét vesztette, meg akar halni), extázisba visz, jó a szex akár, meg minden, aztán egyszer csak arra "ébrednek", hogy üresek, csalódottak, nem éreznek semmit már, de senki iránt sem, azaz elmelegednek. Hát így kell ezt értened, amiket írtam korábban a biszexről is, meg a melegről is, hogy addig ámítja magát az ember, míg meghasad, identitását veszti szeretetéhség, megfelelési kényszer, hajtás, pörgés miatt, szorongás, öngyűlölet, önlekicsinylés miatt, nem érzi magát -igazi- nőnek/férfinak, görcsöl, pánikol, csimpaszkodik, folyton aggódik.., folyton küzd/izzad.

  • 32 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 29

    !

    A családja jó modorú, nem parasztiak vagy bunkók, de nem is olyan fennkölt sznoib stílusuk van. Ha nem is kifejezetten úgy tanultak, hogy diplomások, de jártasak a világ dolgaiban, többnyire műveltek, de nem abban a sznob stílusban, hogy kiállításokra járnak meg ilyenek, csak ismernek dolgokat, művészeket, zenészeket, stb. Viszont egyáltalán nem gazdagok, nem arisztokraták, csak sima, hétköznapi emberek, akiket érdekelnek a világ dolgai.

  • 30 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 27

    !

    Nem hiszem, hogy mamám rágalmai az én tudatalatti gondolataimat tükröznék vissza. Sosem érezhettem magam kurvának, még tudat alatt sem, mert sosem tettem olyat, ami akár a legkisebb mértékben is kurvás lenne... Mamám azért titulál annak, mert más korban nőtt fel, majdnem 90 éves, náluk teljesen más volt a szokás, rá se nézhetett a fiú, míg nem vette el... És nem tudja elfogadni, hogy ma már nem így megy. Anyukámat sem csípte, mert miatta költözött el apukám, az ő kicsi fia otthonról... Egyszerűen nem tudja elfogadni, ha nem ő van a középpontban, és nem úgy megy valami, ahogy szerinte helyes. De sosem értettem egyet ilyesmiben, biztos vagyok benne, hogy még tudat alatt sem gondolhattam ilyet. Akkor kurvázott le először, amikor este 9-kor jöttem haza... Ez tényleg nagy bűn ám... Más lányok akkor mennek el a buliba, amiben piálnak, drogoznak, cigiznek, és minden második fiúval összefekszenek. Én sosem jártam bulizni, mert utálom, nem cigizek, utálom az alkoholt, sosem drogoznék, és sosem feküdtem le olyannal, akivel nem jártam, azzal sem rögtön az első héten... Tehát nem érzem, hogy bármiben is bűnös lennék, vagy rosszabb lennék, mint egy átlagos lány. Sőt, sokkal különb vagyok, mint a mai fiatalok többsége, ennek ellenére mégis csak bántást kapok. Mamám pont ott támad, amire a legbüszkébb voltam... Büszke voltam magamra, hogy normális életet élek, elveim vannak, amikhez tartom magam, erkölcsösen viselkedem. Erre mit hallgatok 3,5 éve? Hogy milyen erkölcstelen, romlott nőszemély vagyok, hogy ha a páromnál alszom, akkor már biztos, hogy egész éjjel csak szexeltünk, és ha fáradtan jövök tőle haza, akkor az azért van. Ez lelombozó. Főleg, amikor azt látom, hogy azok, akik tényleg olyanok, mint amilyennek mamám beállít, buliznak, drogoznak, egyik ágyból a másikba járnak, ők boldogok... Nekik van párjuk, aki odavan értük, még ha együtt is züllenek tovább, de mégiscsak van mellette valaki... Én meg itt vagyok egyedül, és az értékeim senkinek sem kellenek, senkinek sem számít, hogy én jó vagyok (erkölcsi értelemben)... Ebből az jött le nekem, hogy semmit nem ér az ember azzal, ha erkölcsös. Mert senkinek nem számít... Így ez már nem számít értéknek, csak egy tulajdonság, amivel még nehezebbé teszem a saját életem, mert ezen nem tudok és nem is akarok változtatni.
    Mitől gazdagodnék meg? Érdekházasság? A párom egyáltalán nem gazdag, írtam is, hogy sok gondja van neki is. Pont azért kell minden hétvégén dolgoznia, hogy tudja fizetni a szobát a városban, ahol egyetemre jár, és tudja támogatnia az anyukáját, akivel lakik. És még így is nehezen jön ki abból a kevés fizetéséből. A családja sem gazdag, mindenkinek megvan a maga kis élete, amire költenie kell, de még ha azok is lennének, az rajtunk nem segítene, mert ugyan mit látna ő a testvérei pénzéből, amikor nekik is családjuk van?Tehát még ilyen szinten sem lehetek kurva, hogy kihasználnám, érdekből lennék mellette.

  • 31 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 27

    !

    Nem hiszem, hogy mamám rágalmai az én tudatalatti gondolataimat tükröznék vissza. Sosem érezhettem magam kurvának, még tudat alatt sem, mert sosem tettem olyat, ami akár a legkisebb mértékben is kurvás lenne... Mamám azért titulál annak, mert más korban nőtt fel, majdnem 90 éves, náluk teljesen más volt a szokás, rá se nézhetett a fiú, míg nem vette el... És nem tudja elfogadni, hogy ma már nem így megy. Anyukámat sem csípte, mert miatta költözött el apukám, az ő kicsi fia otthonról... Egyszerűen nem tudja elfogadni, ha nem ő van a középpontban, és nem úgy megy valami, ahogy szerinte helyes. De sosem értettem egyet ilyesmiben, biztos vagyok benne, hogy még tudat alatt sem gondolhattam ilyet. Akkor kurvázott le először, amikor este 9-kor jöttem haza... Ez tényleg nagy bűn ám... Más lányok akkor mennek el a buliba, amiben piálnak, drogoznak, cigiznek, és minden második fiúval összefekszenek. Én sosem jártam bulizni, mert utálom, nem cigizek, utálom az alkoholt, sosem drogoznék, és sosem feküdtem le olyannal, akivel nem jártam, azzal sem rögtön az első héten... Tehát nem érzem, hogy bármiben is bűnös lennék, vagy rosszabb lennék, mint egy átlagos lány. Sőt, sokkal különb vagyok, mint a mai fiatalok többsége, ennek ellenére mégis csak bántást kapok. Mamám pont ott támad, amire a legbüszkébb voltam... Büszke voltam magamra, hogy normális életet élek, elveim vannak, amikhez tartom magam, erkölcsösen viselkedem. Erre mit hallgatok 3,5 éve? Hogy milyen erkölcstelen, romlott nőszemély vagyok, hogy ha a páromnál alszom, akkor már biztos, hogy egész éjjel csak szexeltünk, és ha fáradtan jövök tőle haza, akkor az azért van. Ez lelombozó. Főleg, amikor azt látom, hogy azok, akik tényleg olyanok, mint amilyennek mamám beállít, buliznak, drogoznak, egyik ágyból a másikba járnak, ők boldogok... Nekik van párjuk, aki odavan értük, még ha együtt is züllenek tovább, de mégiscsak van mellette valaki... Én meg itt vagyok egyedül, és az értékeim senkinek sem kellenek, senkinek sem számít, hogy én jó vagyok (erkölcsi értelemben)... Ebből az jött le nekem, hogy semmit nem ér az ember azzal, ha erkölcsös. Mert senkinek nem számít... Így ez már nem számít értéknek, csak egy tulajdonság, amivel még nehezebbé teszem a saját életem, mert ezen nem tudok és nem is akarok változtatni.
    Mitől gazdagodnék meg? Érdekházasság? A párom egyáltalán nem gazdag, írtam is, hogy sok gondja van neki is. Pont azért kell minden hétvégén dolgoznia, hogy tudja fizetni a szobát a városban, ahol egyetemre jár, és tudja támogatnia az anyukáját, akivel lakik. És még így is nehezen jön ki abból a kevés fizetéséből. A családja sem gazdag, mindenkinek megvan a maga kis élete, amire költenie kell, de még ha azok is lennének, az rajtunk nem segítene, mert ugyan mit látna ő a testvérei pénzéből, amikor nekik is családjuk van?Tehát még ilyen szinten sem lehetek kurva, hogy kihasználnám, érdekből lennék mellette.

  • 29 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 25

    !

    Elit alatt értettem a gazdag polgári vagy arisztokrata származást, a tanultakat, művelteket, elegánsakat, jó modorúakat, kifinomult stílusúakat, a nem parasztit

  • 28 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 25

    !

    A szeretet nem múlik el, ezért nem hagyhat el a fiú, ha szeret, de elhagyott.. A szeretetéhséget nagyon könnyű összekeverni a szeretettel. Az, hogy addig "szeret", míg tanulsz , dolgozol, nélküle nem, az mióta szeretet?

  • 27 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 24

    !

    Mivel neked nincs anyukád, nem tudom, ki tükröz majd, talán nagymamád, apukád, akik kellő közelségből ismerték meg az energiáidat, reakcióidat, állapotodat, rezonanciádat, a kisugárzásodat érzékelik tudat alatt is, állandó jelleggel észlelnek, azaz akik a legtöbbet voltak a közeledben, veled élnek, melletted, de egy akárki, épp most erre, vagy feléd járó idegen is tükröző, akár az utcán is, ez az ezotéria tanítása is, hogy a világ csak tükröz, azaz amit elfojtasz, tagadsz, titkolsz, ők kimondják, megteszik helyetted, gátolnak akár, hogy ne élj hazugságban, hisz elfojtani nem helyes, csak a korlátokat kell figyelembe venni, nem letagadni a vágy, cél létét, csak mérsékelni, -amikor a fiú karózott, ez is az, téged képviselt, de amikor a tudatalattimat tükrözik, hiába én vagyok, de csupán illúzióim korlátokat nem ismerő tengere. Ezért gyakran helyesebb azt mondani, anyuka tudja, ki illik a gyermekének az illúzióihoz, kivéve, ha a gyermek nem kerget illúziókat, de akkor nem kell karózni, azaz lelket önteni belé, vezetni felnőtt, kamasz kora ellenére, pátyolgatni, kényeztetni. Épp 12 éves kor a határ, onnantól jogos az önálló döntés, a zsidóknál is Jézus 12 évesen köp arra, mit akar a szülő, meg mit érez, aggódik-e, Jézus elmegy oda, ahová akar, és nem szól..
    Valós, nem csalódást hozó lehetőség tükrözése akkor van, ha a szülő stb. nem türelmetlenül, és nem durván beszél, cselekszik, nem rohanós, de nem is csiga, mikor nyilatkozik a gyermek (akárki) párjáról, és egyéb dolgairól, illetve, mikor cselekszik valamit a gyermeke ügyében.. Nagymamádat durvának látod, tehát csupán illúzióidat, lehetetlen, elérhetetlen elvárásaidat tükrözi, azaz, türelmetlen veled, bántó, sürgető, de másban gátló is, mert te is az vagy magaddal, türelmetlen, önsürgető, és kurvának érzed magad tudat alatt, és érzékeli, hogy ha ilyen tempóban akarsz meggazdagodni, ilyen mértékben, az egyenlő a kurvasággal, mivel egy érdekházasság lenne, ahol ráadásul ki is használnak, ha maradsz.

  • 26 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 24

    !

    Nem hiszem, hogy csak nekem kell változni. Sokszor beszéltünk róla a párommal, és ő is tudja, hogy neki is tennie kéne dolgokat. De úgy érzem, nekem kell kezdenem a változást, hogy utána ő is képes legyen megtenni, mert látja, hogy van eredménye, működik, lehetséges, képesek vagyunk rá, van miért küzdeni, és továbbra is jók vagyunk együtt. Valakinek mindig kezdenie kell, hogy lökést adjon. És türelmesen várni az eredményre, ami jönni is fog.
    Nem elvakultam imádom, tisztában vagyok az ő hibáival is, de mivel szeretem, elfogadom ezeket. Persze amit nem tudok elfogadni, azt elmondom neki, és megbeszéljük, ahogy a cigivel is így volt. Sok fejlődést ért el azon a téren, a napi több mint egy dobozt leredukálta napi 3 szálra, és azt is olyankor igyekszik elszívni, amikor én nem vagyok mellette. De a sok probléma miatt nem folytatta a dolgot, és itt megrekedt.
    Nem nyelek le mindent, és nem idealizálom, nem gondolom tökéletesnek. Ha megbánt, mindig mondom neki, ha úgy éreztem, hogy keveset törődik velem, szóltam róla, ha hibázott, megbeszéltük. Csak nem ezekre fektettem a hangsúlyt a kapcsolatunkban. Semmi értelme nem lenne csak a negatív dolgokat nézni, azzal azt érném el, hogy én is elhidegülnék tőle. A pozitív dolgokra kell koncentrálni, azokat előtérbe helyezni. Ettől a negatívak nincsenek elhanyagolva, foglalkozva van velük, de ha rá gondolok, nem azt akarom, hogy az jusson eszembe, hogy egyszer nem vett nekem virágot nőnapra, helyette inkább arra gondolok, hogy Valentin-napon milyen kedves ajándékkal lepett meg. A mediátoroktól is gyakran hallom, látom, hogy nagyon fontos a hozzáállás. Ha én azt nézném, mennyi mindent nem kapok meg, akkor rosszul érezném magam. De helyette azt nézem, hogy mennyi mindent megkaptam ennek ellenére, és máris sokkal pozitívabban állok hozzá és a kapcsolatunkhoz. Ez nem azt jelenti, hogy fanatikus vagyok, rajongok érte, vagy istennek látom... Ennek kéne a normálisnak lennie.

  • 25 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 21

    !

    Kicsit zavaros nekem, amiket írsz...

    Miért ne lenne a saját életcélom? Mielőtt őt megismertem, akkor is az volt a vágyam, a célom, hogy megtaláljam a férfit, akivel családot alapíthatok, aki mellett boldog lehetek. És úgy érzem, az ő személyében találtam meg. A 3,5 év alatt mindig boldog voltam mellette, el tudta feledtetni velem a problémáimat, amikor vele voltam, és összeillünk, szeretjük egymást, ezért vele szerettem volna ezt megtenni. Egyikünk sem érdekből vagy törtetésből volt a másik mellett... Nem azért voltam vele, mert mellette fejlődtem, hanem mert szeretem. És ő is szeretet, és ennek volt az eredménye a fejlődés, ami nyilván nem azonnal kezdődött. De ez nem cél volt vagy feladat, csak jött melléktermékként, és amikor felfigyeltem rá, örültem neki, hogy így történt, mert ez is azt jelezte, hogy jók vagyunk együtt, jó hatással vagyunk egymásra, és még inkább összeillünk. Minden kapcsolatban segíteni, támogatni kell a másikat, ettől vagytok egy pár, ettől lesztek család. Nyilván vagy egy határa, például az már nem normális, ha egy kapcsolatban mindent csak az egyik félnek kell csinálni, de mi ezt nem léptük át, nálunk nem így volt, kölcsönös volt a támogatás, nem egyoldalú. És csak ezt szeretném továbbra is, hogy egy picit támogasson a nehéz időkben, ahogy egy társtól elvárható. Ha neki lennének gondjai, ha ő lenne maga alatt, én segíteném, nem pedig elhagynám, mert ez egy kapcsolat alapja.
    A családja nyilván más, mint az enyém, bár az elit alatt nem tudom, mit akarsz érteni. Annyi a különbség, hogy ők sokan vannak, nálunk meg csak szűk család van, ahhoz vagyok hozzászokva. Nálunk egy ünnepi ebéden 4-en vagyunk, náluk meg 14-en, mert több testvére van meg minden... De ezzel nincs bajom, én is mindig arra vágytam, hogy a család úgy üljön össze beszélgetni az ünnepekkor, ahogy ők teszik. Csak a zárkózottságom miatt velük még nem tudok annyira beszélgetni. Külön-külön elmegy velük, bár akkor sem mindenkivel, de van egy-két családtag, akivel egész jól el tudok dumálni, de a nagy tömegben meghúzom magam, nem szeretek közbeszólni, amikor egymásnak mesélnek, meg szerény és halk vagyok, nem tudok közbeordítani, hogy nekem is van ilyen sztorim, meg nem tudom, mit mondhatnék, ami érdekelné is őket, sokszor olyan témákat hoznak fel, amiről nem is tudok mit mondani, mert nem értek hozzá. De úgy érzem, ez is javulhatna idővel, ha nem lenne bennem, hogy tudom, hogy nem fogadják el a zárkózottságomat. Eleinte a párommal sem voltam olyan nyitott, de ő sosem hangoztatta, hogy ugyan már, miért nem csacsogok órákon át, mint más nők, és így magamtól kinyíltam, és magamtól megtettem később. De a családjánál ez azért nem megy, mert feszélyez, hogy elvárják. Pont azzal a testvérével jövök ki a legnehezebb, aki a legjobban próbálja belőlem kierőszakolni a beszélgetést, és aztán megjegyzéseket tesz, ha nem sikerült. Megkérdezi, hogy mizu, amire nem tudom, mit felelhetnék, amikor semmi izgalmas nem történik velem, nincs közös érdeklődésünk meg semmi, aztán csodálkozik, ha azt mondom, hogy semmi. De azzal a testvérével, aki csak úgy elhívott beszélgetni, és konkrét kérdéseket tett fel, amikre lehetett válaszolni, felhozott témákat meg minden, vele tök jól el tudtam beszélgetni, és ő nem is panaszkodott.
    Nem értem, hogy a kicsim becézésből miért jönne az, hogy fél tőlem... Nekem pont az jön át belőle, hogy engem félt, vigyázóan mondja, nem félelemből. Mert a férfi dolga, hogy védelmezze a nőt. Nyilván én vagyok a kisebb, a gyengébb, mert nő vagyok, így teljesen természetes, hogy a "kicsi"-je vagyok. Az, hogy jóképű-e, szerintem semmit nem számít. Nem a külseje miatt szerettem belé, amikor megismerkedtünk, akkor sem az volt az elsődleges szempont. Nyilván tetszik, de semmit nem érne, ha csak jóképű lenne, de közben nem találnék benne egy értékelhető tulajdonságot sem. Nem az a típusú nő vagyok, aki utána fordul a pasiknak az utcán, hogy de jól néz ki, és amikor ismerkedtem, akkor is azt néztem először, hogy hogyan viselkedik, beszél, stb. Nem az érdekelt, hogy mennyi pénz van a számláján, milyen márkásak a ruhái vagy hogy mennyire kigyúrt szépfiú, mint manapság a lányokat... A belső értékeket fontosabbnak tartom. Nem a külseje miatt kísértés számomra, hanem mert szeretem, de nem kizárólag a külseje miatt. Ha rá gondolok, sosem az jut eszembe először, hogy hogyan feszül a farmer a fenekén, hanem pl. hogy milyen édes volt, amikor csak azért felhívott, mert hallani akarta a hangomat...
    A szexszel kapcsolatos mondataidat sem teljesen értem. Sosem volt probléma közöttünk, jó volt a szexuális életünk, és nem kellett sosem praktikákhoz folyamodnom, hogy megkívánjon és menjen neki a dolog. De nem értem, hogy ha ettől függetlenül is elhagyott, akkor miért lenne biszex vagy meleg... Ez csak annyit jelent, hogy tisztel annyira, hogy csak a szex miatt ne maradjon mellettem, mert jó ember, és nem akar kihasználni. Én sem akarnám, hogy csak emiatt maradjon mellettem. Azt szeretném, ha újra úgy szeretne, mint régen.
    Attól, hogy jelenleg nem tudok dolgozni, az nem hiszem, hogy azt jelentené, hogy egész életemben képtelen lennék rá, és arra születtem volna, hogy eltartsanak. Mindenkinek vannak nehezebb időszakok az életében, de ez nem azt jelezni, hogy a pillanatnyi helyzetet az egész életére ki kéne vetíteni... Pont erről szeretném meggyőzni a páromat is, hiszen látta, hogy azelőtt, mikor még normális volt a viszonyom mamámmal meg kevesebb problémám volt, akkor képes voltam küzdeni az egyetemen, és nála is elvégzek dolgokat, tehát nem vagyok teljesen alkalmatlan rá, csak a jelenlegi állapotomban.
    Persze, hogy vannak körülötte lányok, ki körül nincsenek? Ott vannak a szaktársai, a munkatársai, a barátai, vannak köztük lányok. Nem úgy értettem, hogy csapja a szelet nekik, vagy kajtat utánuk, nem úgy vannak körülötte, hogy csajozik, hanem mert együtt dolgoznak, tanulnak. Viszont amióta nem vagyunk együtt, félek, hogy egy olyan lány is kerül mellé, aki majd megtetszik neki, akiről azt hiszi majd, hogy jobb, mint én, és akkor végérvényesen lemond arról, hogy velem valaha is rendbe hozza a dolgokat.
    Szerintem változni mindenki tud, aki akar... Talán gyökeresen nem, de sok dologban igen. És én nem akarok 180°-os fordulatot venni, nem úgy akarok változni, hogy feladjam magam. Mert ezek a változások, amiken keresztülmentem mellette, mind jót tettek. Kicsit nyitottabb lettem a világ felé, de ettől nem változott a látásmódom, a gondolkodásom vagy bármi, csak könnyebb lett az életem, már nem szorongok, ha meg kell kérdeznem valamit a boltban, vagy odajön hozzám valaki egy kérdéssel... De a személyem lényege nem változott. És attól, hogy új helyzetbe kerülök, például összeköltözöm a párommal, ezáltal megmutathatom neki, hogy képes vagyok dolgozni és gondoskodni egy háztartásról, ettől lényegében nem leszek más, mert ezek mind bennem vannak, csak nem a felszínen, eddig is akartam volna csinálni ilyeneket, csak lehetőségem nem volt rá a körülményeim miatt. Itthon a mamámmal való viszony miatt nem csinálok ilyeneket, de ez nem jelenti azt, hogy nem lennék képes a férjemért megtenni. A változást nem úgy értem, hogy teljesen más ember akarok lenni, úgy szeretnék változni, hogy könnyebben tudjam kezelni az életemet, a problémákat, a feladatokat, kicsit határozottabb legyek és eredményesebb. Ezek nem ütköznek a korlátaimba, hiszen képes lennék rá, tudom magamról, érzem, hogy bennem van, hogy igen, képes vagyok gondoskodni a családomról vagy akármi. Csak lelkileg nem vagyok jelenleg elég rendben hozzá. De ez nem jelenti azt, hogy örökké így is marad.

  • 24 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 4

    !

    Gyökér=szemét, anyagias, mivel a Gyökércsakra (=láb, ergo kirúg, vagy helyette berúg) az anyagi, testi, egészségi biztonságot jelzi, bizonyára ide is köthető a szó eredete, földies, anyagias, anyás, anyafüggő.. Ám egy anya mindig tudja, ki illik a csemetéjéhez, hiába nem szereti akár a gyermekét, de tükörként, radarként működik a gyermek lelkéhez. Te szegény lány vagy, és ők meg gazdagok akarnak maradni, lenni.., azzá válni. Te is..., ez túlmegy az anyagi biztonságra való törekvésen, egyetlen életcél a gazdagság lesz, bármi áron, ezért a láb gyorsul, rohan, túlterhelődik, rugdos, kirúg párt, a láb betegszik, sérül, gyenge lesz.

  • 23 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 22

    !

    magyarázat:
    lényeg= a pozitív változást hozó lépés

  • 22 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 21

    !

    önazonosság=szív nem heves, nem izgatott, nem rajongó, nem féltékeny, -ha féltékeny vagy, az is jelzi, nem a te párod.., csak idealizálod, túl sokat hiszel róla, elvakultan imádod, látszik is, kritikátlan vagy, amikor egyértelmű, hogy jellemtelen volt, de te csak magadban keresed a hibát, változni szerinted csak neked kell, és akkor minden helyre jön.. Nem érted, miért nem támogat a változásban, nem is értheted, mert a lényeg épp a szakítás, na, ebben épp jellemes, mivel megkímél a későbbi csalódástól, de valószínűleg, sőt biztos, hogy nem érted teszi, hanem magáért, hogy ő ne csalódjon később..

  • 21 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 20

    !

    önazonosság= normál tempó, nem rohan, nem csiga, és nem néma, nem hangos, nem hadar, nem dadog, nem beszél mellé

  • 20 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Hogyan találjak értelmet az életemnek?, kérded, hát úgy, hogy nem utasítod el önmagad, hanem követed, de kereteidet, korlátaidat, a sorskorlátokat se utasítod el, ezek tesznek bölccsé, óvatossá, de céltudatossá, jóságosan erőssé is, nem csupán erőlködővé, erőszakossá, azaz gonosszá, gonosz erővel felruházván, önzővel, és az önelfogadás, korlátok elfogadása kiirtják a veszélyes illúziókat, és a korlátok elfogadásából, általa jönnek a lehetőségek is, ami ezen felüli, az önámítás, zuhanás, kiégés, csalódás, kudarc a vége..

  • 19 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 16

    !

    Csak ideig-óráig való alkalmasság, a szakmában, és az adott párral. Kiég a szakmai erőnlét, képesség, és a kapcsolat is, neked szerencséd, hidd el, hogy most jött el ez, van időd javítani még fiatalon, nem kell középkorúan, legyengülve, akkor a nehezebb..

  • 18 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 17

    !

    A gyors vagy dadogó (gyorsaságtól lebénult) beszéd, hadarás vagy makogás, motyogás, mellébeszélés, érthetetlen, túl belegabalyodó, zavaros szövegelés, érvelés se kiállás, csak zavar.

  • 17 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 16

    !

    Nem tudsz érvelni, kiállni, -tanulmányi téren se, ahogy írtad, hogy kuka vagy, néma-, menekülsz, később betegségbe!, mert meg akarsz felelni, de ez nem te vagy.., csak egy ideálkép, önelutasítás ez.., öngyűlölet!, nem fejlődés szeretetben, sikerben, hanem hipnotikus felszökés a csúcsra, aztán zuhanás.

  • 16 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 15

    !

    javítás: ...nem vagy alkalmas a szakmára..

    Ha sem apukáddal szemben, sem nagymamáddal stb. szemben nem tudsz kiállni szavakban, ellenérvekkel, akkor a tudatalattid jelzi ki, egyetértesz velük, de csak a tudatalattid tud erről, a tudatodból kiűzted az önazonosságodat, mert meg akarsz változni, de nem lehet, vagyunk, akik vagyunk.., a változásra, jobbulásra, ha van esély, és van, azaz szeretetben növekedni,
    (ön)elfogadásban, céltudatosságban, sikerben, erőben, csak akkor van esély, ha elfogadod, hogy milyen típus, alkat, karakter vagy, mi a hitvilágod, meggyőződésed, vágyad. Akkor a siker jön, mert saját kereteiden belül jöhet csak, azok a lehetőségeid is. A hipnotikus, vad hit nem hit. Vakhit, fanatizmus..

  • 15 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 14

    !

    Ebben a hipnotikus, elbűvölt állapotban jártad jó eredménnyel az egyetemet, de ennek a következménye a kiégés, összeomlás, közöny, elgyengülés, megkeseredés, agresszió, kritikától összeomlás, ha később munkába állsz, akkor is, azaz nem vagy alkalkalmas a szakmára, látszólagos a jó képesség, ezért állított le a sors, hogy ne végezd úgy, mint sokan, bedilizve, betegen, alkoholistaként, a munkában is felelőtlenül. A fiú és a barátai kritikája is összeomlást okozott benned, hisz nem tudsz kiállni magadért szavakban, inkább pitiztél neki, ez jelzi, a kapcsolatra sem vagy alkalmas vele, nem illesz oda, máshova illesz.

  • 14 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 12

    !

    Mármint azt jelzi az írásod, hogy hipnotikus állapot..., márpedig azt nem szabad követni, mert robotolás csak, megerőltetés, szembe szállás a sorssal.

  • 13 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 10

    !

    "rettenetesen féltékeny vagyok, folyton nézem a lányokat körülötte" -írod, tehát vannak körülötte...?

  • 12 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 11

    !

    " az egyetlen esélyem, hogy kiszakadjak a környezetemből" ahogy írod is, de az írásod száguldó, szövegösszefolyós, hipnotikus dinamikája is jelzi.. És azt is írod, hogy nem kaptál szülinapi ajándékot, nem voltak közös programok egy éve már, mióta nem tanulsz, nem dolgozol. Mi ez? Jutalomfalat osztás megvonása nem engedelmes kutyusoknak, vagy szerelem? Na látod, nem szerelem. A cigi is árulkodó jel, fúj rád...is. Távolságtartás közellét ellenére.

  • 11 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 8

    !

    Számomra elég világosan látszik, hogy aggyal voltál, vagy emellett a fiú mellett, ez nem szerelem, hanem törtetés esztelen, naiv, a pasit minden alól felmentegető rajongással.

  • 10 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 8

    !

    Te nem jobb ember lettél emellett a fiú mellett, hanem egy őrülten, súlyosan megfelelési kényszeres beteg, a "jobb ember lettem, vagyok, szeretnék lenni" melletted szindrómával, de sokkal helyesebb azt mondani, több akarok lenni általad, mint vagyok, mit ami megy, és ezért is omlottál össze, mert nem saját életcélod ez az egész, ő tartotta benned a lelket, azaz karózott, azaz hajtott, míg kedve volt, és addig volt kedve, míg azt látta, előbb-utóbb nem kell karó, eddig azt látta, jól elvagy, haladsz, míg nem jött egy kritika a tanártól, de mikor azt látta, kell mindig a karó, meggondolta, ő nem karónak készül, annyit nem ér neki, talál gazdagabb lányt, akit karóznak a szülei. Szinte lélegeztetőgépként nyomta a másikat dolgozni, tanulni, ahogy a szülők teszik, hisz hány diák bírná szülői karó nélkül? De kimerült a fiúd is, ahogy a szülők is ki szoktak. A te anyukád nem véletlenül halt meg korán, kit is karózott? Ám az évekig karózás nem szerelem!!! Csupán érdek, bűbájos köntösben, kicsim így, kicsim úgy, behipnotizálás. Biztos jóképű, meg egyebek, óriási kísértés lehet neked, megértelek, biztos elit család.. Nagy család, nagy összejövetelek, duma ezerrel, ami neked kimaradt otthon... A kicsim megszólítás, tudjál róla, nem jó jel. Kicsinyítőképző, mert fél tőled.., ezért kicsinyít, de mióta félelem a szerelem? A rajongás az más, ne keverd össze vele! A rajongó csak Casanova, nem hű. Egy nőt karózás munkára, tanulásra, azaz hajtani egy nőt, elférfiatlanít. Nem erre születtek. De ha nem vagy már igazi férfi, igazi ember se leszel, ezt szépen megtapasztalhattad, hogy jellemtelen.. A szexben is meglátszik az ilyen elférfiatlanodás, elég volt-e a látványod, hogy merevedése legyen, vagy kellett a keze is, meg hosszas előjáték, esetleg pornó, csupasz nők, más nők látványa mennyire izgatta, nem csak csupaszon? Ez fontos kérdés, mert mindent elárul.. Kacérkodott előtted másokkal? Szemezett valakivel? Nem ok nélkül lépett le emiatt se, nem kíván már, de sose kívánt igazán, látnod kellett, hiába erőltette esetleg, sőt épp ezért.... Ha meg nem látszódott semmi nyoma, hogy nem tart elég vonzónak, mégis lelépett, gondolj bele, az a rosszabb az elveszett nemi identitás szempontjából.., nem érdeklik már a nők... eléggé. Biszex lehet már, vagy meleg. Te nem lusta nő vagy, hanem arra születtél, hogy a férfi legyen az anyagi támaszod teljes mértékben, aki ezt nem tudja megadni, ne csajozzon egyelőre..., mert elveszíti nemi azonosságát., no, a nő is. Ebből lett elege nyilván. Tudom, gazdasági világválság.., de akkor is, sőt épp ezért lett világválság is, mert előtte megelőzte a lelki válság, az identitászavar nemileg is, nem akarnak nemük és származásuk szerint élni az emberek, kasztrendszeri, társadalmi osztályokból kiugrások, kitörések vannak felfelé, másoknak zuhanás lefelé emiatt, miattuk, azaz helytállás nem lesz, csak ingás, összeomlott a társadalom, a világ nagy része.. Nagy ugrás felfelé, bukás. Nagy ugrás felfelé, mások elnyomása lefelé, kitúrás. A fiú is nagyot akar ugrani felfelé, téged túr ki belőle. A kitúrt állapot bevonzása is okkal, mert a kitúrt is túlzottan fennt volt már, nem a helyén. Ha társadalmilag a helyeden vagy, rang, származás által, ha amiatt jogos a helyed, és, ha nincsenek túlkapások, túlzott elvárások, túlzott anyagiasság magyarán, nem túrnak ki onnan.

    Talán azért nem tudsz eleget a dolgozó nő életéről, mert anyukád kamaszkorodban meghalt, vagy azért, mert nem volt dolgozó, és te most azt hiszed, azért halt meg, mert csak gürizett a háztartásban életcélok nélkül.

  • 9 ittmost Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Az pont a függés legnehezebb esete,ha azt látja,ami van:hogy a támogatása és a szeretete nélkül lényegében semmi ambíciód nincs az élethez.

    Hiába véled úgy,h azért vannak a nehézségek,h erősítsék a kapcsolatot.Ez csak az egyik magyarázat a nehézségekre,és egyébként mostanában nagyon felkapott:mert az emberek szeretik azt érezni,hogy erőfeszítésekkel nagyon sok mindent elérhetnek.Holott valójában sokszor azért vannak a nehézségek,hogy észrevegyük:nem a nekünk való életben élünk.Szintén saját bőrű tapasztalásból mondom.
    Ha a másik nem akarja megadni a lehetőséget a javulásnak,még ha te úgy is érzed,h csak egy kicsin múlna,akkor az azt jelenti,h ő nem igazán akarja azt a javulást.Erőltetni pedig nem szabad,nem érdemes ezt:most még legalább emberformában tudtok szakítani,még ha neked nagyon nehéz is.Ebből lehet még egy életre szóló barátság később,ha ennyire közel álltok egymáshoz.
    Lehet,h más probléma is van,oylan,amin nem tudsz javítani önmagad feladása nélkül,csak a srác nem akarja elmondani,nehogy mélyebbre taszítson a rossz állapotodban.ez tapintatos és szeretetteli eljárás tőle.
    Az erőt nem szabad másoktól várni,magadban kell megkeresni,különben egész életedben másoknak kiszolgáltatva fogsz élni,az pedig örök bizonytalanság,és betegségek forrása.

  • 8 Ajándék mondta 1 éve | válasz erre: 4

    !

    Köszönöm a válaszokat!

    Persze fel lehet fogni úgy, hogy mindennek oka van. De én úgy vélem, azért vannak nehézségek egy kapcsolatban, hogy erősítsék azt... Hogy megoldjuk azokat a problémákat, nem pedig elfussunk előle. És az zavar ebben az egészben, hogy a párom meg sem akarja próbálni megoldani... Mert ha megpróbálnánk, és tényleg nem menne, akkor megérteném, ha látnám, hogy nem sikerült, akkor talán tényleg igaza van... De mivel én hiszem, hogy meg tudnánk oldani, mert nem olyan probléma, aminek elvileg közénk kéne állnia, mert lehetne ellen megoldást találni, csak egy kis időt és energiát kéne belefektetni, amit megtennék. De nem ad magunknak lehetőséget sem, és ez olyan, mintha nem is akarná, mert nem vagyok neki fontos...

    A szakmáról... Ez volt, ami gyerekkorom óta érdekelt, és szívesen csináltam volna. De az egyetem és az azokon kívüli problémák kiölték belőlem az érdeklődést. És az egyetemben is csalódtam. Nem csak a tanár miatt, hanem ahogyan az egészet tanítják... Persze ettől függetlenül még érdekel a dolog, csak már nem olyan lelkesítően, hogy küzdjek érte. De sosem volt ez a szakma a legfontosabb. Mindig a családot tartottam elsődlegesnek. A szakma mindig csak második lett volna. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekelne, csak hogy nem akarok belőle kiemelkedő lenni, csak átlagos. Csinálni a dolgom napról napra, de nem megfeszülni benne, hogy a családomra ne jusson idő mellette. És így nem hátráltatna a családban, hanem segítene. Mert a mai világban nem lehet egy családot egy fizetésből eltartani, házat venni, stb. A párom sosem csalna meg, nem olyan ember, mindig őszinte volt... És nagyon sokat dolgozik, és hajt az egyetemen, hogy később a szakmájában jó állást kapjon. Nem azt várja, hogy én tartsam el a családunkat. Hanem hogy közösen tegyük, mert egyedül nem lehet. Ezt nagyon jól tudom, sosem vártam, hogy csak ő keresse a pénzt. És ő sem ezt várja tőlem. De ha össze akarunk költözni, esküvőt akarunk, gyerekeket vállalni, ahhoz nem elég az ő fizetése, ha a szakmájában fog dolgozni, akkor sem. Ezzel nekem nincs bajom, sosem várnám el, hogy csak a férfi tartsa el a családot, nem is lehet a mai világban. Nem azért nem dolgozom, mert nem akarok, hanem a lelkiállapotom miatt. De ha a párom mellettem állna, akkor kilábalhatnék a családommal és az egyetemmel való válságból, és fejlődhetnék. Jobbá tehetném a saját életemet, és ezáltal a közös életünket is. Ő is ezt szeretné. Hogy tegyek valamit. De azt nem tudom megérteni, hogy akkor miért nem támogat egy kicsit, hisz akkor mindketten megkapnánk, amit akarunk, és hosszútávon is jó lenne.
    Az egyetemen államilag támogatott szakon voltam, csak a csúszás, vizsgák, stb költségeit kellett fizetnem, de elfogytak a támogatott féléveim, és a vizsgalehetőségeim is. Ezeket a költségeket az ösztöndíjamból spóroltam össze. Innen van a félretett pénzem is. De ezt a pénzt nem költhetem el egy nyaralásra, mert ha a mamámtól el kell mennem, csak ebből tudok élni.
    A családomhoz több okból sem szeretnék hazamenni. Egyrészt azért, amit írtam is, a szégyen és a kioktatás miatt. Már sokkal jobb a viszonyom apukám élettársával is, mint régen, de ettől függetlenül otthonról is azt kapom folyton, hogy kezdjek már valamit az életemmel. Persze tudom, hogy jót akarnak, de már elegem van abból, hogy mindenki csak piszkál, hogy mit miért vagy miért nem és hogyan csinálok. Másrészt a város, ahol most lakom, az otthonom. Itt születtem, itt nőttem fel, innen költöztünk el. Ide kötnek az emlékek, a barátaim (akikkel ugyan most nem vagyok jóban, de ha lenne erőm, azt is rendbe lehetne hozni), és itt van a párom is, akivel nem szeretném megszakítani a kapcsolatot... Másrészt a családom innen nagyon messze él egy kis faluban, ahol az egyetlen munka, amit találni tudnék az utcaseprés éhbérért, ami nem túl vonzó... Itt mégiscsak több esélyem van munkát találni, amiből esetleg meg is tudok élni.

    Tudom, hogy a párom valahol normálisan látja a dolgokat, és némileg igaza van. Függök tőle, de nem úgy, hogy folyton a nyakán lógok... Csak annyit kérek tőle, hogy támogasson és szeressen... Amit szerintem minden kapcsolatban el lehet várni. És én ugyanúgy támogatom őt. Nagyon sokat segítettem neki mindenfélében, gondoskodó voltam, sokat adtam neki, én intéztem az ügyeit, meg minden, persze önszántamból, kedvességből, hogy segítsem. Mintha a felesége lennék... Neki sosem kellett segítenie a tanulásban vagy ilyenekben, nem kértem, nem is vártam el, nem kellett helyettem megtennie dolgokat, nem úgy függök tőle, mint egy gyerek vagy ilyesmi. Az egyetlen, amire szükségem van, hogy érezzem, hogy mellettem van és elfogad. Mint egy kapcsolatban... Amíg ezt éreztem is, addig sokat segített, rengeteget fejlődtem, sokkal jobb ember lettem mellette. De aztán ezek elmaradtak, amikor úgy érezte, hogy nem akarok semmit sem kezdeni az életemmel. És ezzel elvette tőlem azt, ami erőt adott nekem.
    Tudom, hogy úgy látja, hogy nincs közös jövőnk, közös lehetőségeink. De úgy érzem, téved. Mert elmondta, hogy mit szeretne, mire lenne szüksége, mit várna, és ezeket meg is tudnám tenni. De nem úgy, ha ellök magától. Hogy legyek az a társ, akit szeretne, ha közben elküld? És egyszerűen nem értem meg, hogy ha szeretne valamit, és meg is akarnám tenni, akkor miért adja fel... Mert ha csak egy kicsit kitartana, ha egy kicsit mellettem lenne, ami nem venne el sok időt és energiát a saját életétől, mert sosem voltak nagy elvárásaim... Akkor boldoggá tudnám tenni. De ez így olyan, mintha elvenné tőlünk a boldogságunk esélyét. Mert tudom, hogy mindkettőnknek jó lenne. Én fejlődnék, jobbá válnék, ő megkapná, amit szeretne, és közben jól éreznénk magunkat, ahogy eddig is. Nem kéne érte áldozatokat hoznia, elhanyagolnia a munkáját vagy bármit, semmit nem veszítene, ha megpróbálnánk. A munka neheze rám várna, nekem kéne odatennem magam, nekem kéne megváltoznom. Neki csak mellettem kéne lennie. És nem értem, hogy ha ilyen kevésen múlik, akkor miért nem...

  • 7 ittmost Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Aki téged meg akar alázni ebben a helyzetedben,az valószínűleg nagyobb szarban van,mint te:épeszű ember tudja,h napjainkban nagyon sok párkapcsolat romlik el,és nagyon sokak nem fejezik be az egyetemet,és persze ennél sokal vadabb dolgok is történneka legtöbb emberrel 24 éves koráig,csak keveset lehet erről tudni-de mondjuk egy yieln helyen,minta válaszkereső,találhatsz meghökkentő történeteket.Aki téged bánt,az ezzel a saját életének gázos részeiről próbál megfeledkezni!
    Tudom,h fájdalmas,de párod(exed) normálisan gondolkodik:valószínűleg szeret téged(azért bánik veled még mindig úgy,ahogy),de tisztában van a saját maga és a kapcsolat korlátaival.Szerintem azt is látja,h te nagyon függsz tőle,és ez neki (áés általában az ép lelkivilágú embereknek) nem jó érzés,sőt teher.Sztem ez a legnagyobb akadály,amiért nem akarja a kapcsoaltot javítani,és ezért most hagy el,amikor még lábon állsz,és képes vagy új életet kezdeni-még ha most nem is érzed így.
    Nekem is voltak fiatalon yilen érzéseim,h azt hittem:kizárólag ezzela párral,v baráttal tudok boldog lenni.Aztán jöttek a kellemes meglepetések:hogy van több ember,nő és férfi is,akivel jól érzem magam,és aki jól bánik velem.Olyanok,akikről nem is gondoltam első ránézésre,vagy yolan helyekről,ahonnan nem is számítottam rá. (Én is nagyon zárkózott voltam,szintén problémás családi előzményekkel.)
    Voltak tanárok is,akik beszóltak:nagyon tud fájni,és azt is érzed,h ha ő mondja,akkor igaz lehet..és ezzel jól leküld a padlóra.de nem:pl 4esre érettségiztem egy tárgyból,amineka tanára évszámra meg akart buktatni,és butának nevezett,pedig scak zárkózott és érdektelen voltam,mert más problémák nyomasztottak.. Egy másik tárgyból,amiből általánosban csak 3as voltam,és gimiben csak 2es-3as,abból mentem egyetemre,pár évvel később,és sikeresen elvégeztem..és ismerek magamhoz hasonló példákat.Szóval először is nézd meg, TE szereted-e amit csináltál,és ha igen,akkor fejezd be.Ha van más lehetőséged(most nem kedvről beszélek,hanem lehetőségről) dolgozni menni,akkor pihenj rá kicsit a tanulásra,foylathatod később is.
    Egy új környezet:lakás,munkahely új lehetőség új emberek megismerésére,és új hobbik,életcélok találására.
    Az ember élete azért ürül így ki,mint neked most,hogy legyen hely az újnak,jobbnak.Ezt most biztos nehéz elképzelned,de velem(43éves vagyok) már kétszer megtörtént,h íyg beomlott minden,és mindkétszer sokkal jobb jött utána:oylan dolgok,emberek,lehetőségek,amit elképzelni sem tudtam előtte.
    Az,h soha senki nem volt még rád yieln hatással,az nem a fiú kiválóságát jelzi,hanem azt,h még keveset éltél,kevés embert ismersz.Sok érdekes és jó dolog fog még veled történni,ha elfogadod,h az életed megy tovább,és most egy új,ismeretlen irány felé néz.
    Szerintem legelőször valamiylen szakemberhez menj,mert így az egész életed kiszolgáltatottságban fog telni,ha ennyire nem érzed jól magad egyedül.Így a következő párodra is rá fogsz ragadni,és ő is el fog menni emiatt-józan életösztönből,és nem azért,mert ne szeretne.
    Az csak egy érzés,h egyedül vagya világban.Soha nem vagy egyedül,és vár rád a világban több ember is,akinek még dolga lesz veled.nem szabad ennek az "egyedül a világban"-érzésnek a rabjává válni,mert akkor ellenségnek látod azt is,aki barát lehetne:elveszed saját magad előla lehetőséget a bizalmatlansággal.
    A világgá menés jó dolog,habár ygerekkorunkban azt képzelteték hozzá velünka mesében,h az mára borzasztóság,ha világgá kel menni.És közben a mesékben is a "világban" találja meg mindenki a párját,a boldogulását. Kevés az yioaln ember,aki 24éves korában már a fix helyén van,ahol évekig boldog tud lenni. Sokan mennek távol a családjuktól,fiatalkori környezetüktől,iylen okokból,mint te:h elkerüljék a megfeleléskényszert ésa konfliktusokat-és az új környezetben tudnak boldogságot találni.
    Nem arról van szó,h TE nem kellesz a párodnak,hanem h ő tisztábban látja a közös lehetőségeiteket,és tudja,hogy abból,ami most vagy,nem jönne ki jó dolog kettőtöknek. Előfordulhat az,h ha te magadra találsz,képes leszel egyedül életet építeni,akkor már újra visszamenne hozzád.Szerintem nem gyökérség,amit csinál:észnél van,tudja,h mit akar kapni és mit tud/akar adni a jelen esetben,és látja,h a veled való kapcsolat túlmegy ezeken a határokon,ezért befejezi.
    Ne legyél önzetlen típus,mert aztán az van,h akikkel azt hiszed önzetlen vagy,mégis tőlük várod a viszonzást ahhoz,h értlékesnek v boldognak érezd magad.Legyél önző,a saját boldogságod újtját jelöld ki,és tegyél meg érte mindent.A pártalálás és a családalapítás ne a fő cél legyen,mert így garantálta csalódás.Senki nem fogja,és senkinek nem is dolga azt nézni,h te boldog vagy -e:ezt neked kell összegereblyézni magadnak,és nem egy másik ember vállára tenni azt,h csak akkor leszel boldog,ha vele vagy,és családotok lesz.
    Az pedig nem igaz,h senki nem tart értékesnek:a párod (exed) pont úgy bánik veled,ahogy egy értlékes emberrel bánnak:nem használja ki az érzésediet,nem köt magához,amikor már tudja,hogy ő nem akar veled ,vagyis a mostani éneddel közös életet.és szépen beszél veled még mindig,nem úgy dob ki,mint egy régi ruhát,ami már nem kell.Azért csinál programokat a barátaival,mert ő látja,hogy más irányt kell vennie,és tesz önmagáért,indul az új dolgok felé..(amíg veled volt,nem kellett neki semmi plusz:elég voltál te a boldogságához,most meg üresség vana helyeden,azt tölti ki,és megy az új dolgok felé.)

  • 6 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 5

    !

    Kísérjen el valaki az útra, talán épp apukád párja, talán jobb lenne a viszony, míg náluk laksz, megenyhülne feléd, ha eddig nem csípett, inkább fizesd ki neki az utat. Az öcséd is elkísérhet, neki is kifizetheted, csak akkor a fiúk azt hiszik, foglalt vagy, de kikapcsolódni mégis jó lesz az út, bár aki benned látja meg az igazit, de legalább tetszel neki, az öcséd nem fogja eltántorítani, hogy leszólítson. Azt nem írtad, ki adta a pénzt az egyetemre.

  • 5 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 4

    !

    Ha a megtakarított pénzed mégsem a diplomára szánod, nyugodtan utazz el külföldre, kapcsolódj ki, talán épp ott fogsz megismerkedni a társaddal, van rá példám, a szakítás utáni nyaralásból lett egy jó házasság, és nyugodtan térj vissza apukádhoz lakni, míg nem találsz társat, hisz nem értem, mitől félsz? Bántott? Az öcséd is velük él?

  • 4 Petúnia Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Azt írod, az egyetlen szakma, ami érdekelt, de még sincs benned érdeklődés. Akkor most hogy van ez?

    Másrészt azt írod, az egyetlen dolog, amit igazán szerettél volna, a családalapítás a fiúval.

    Akkor valahogy mégse szakmában kéne gondolkodni, és nem is tudtál, hisz panasz volt rád, amivel te egyet értettél.. Vagy a szakma kap keveset belőled, vagy a család, sérül a család vagy a munka, illetve együtt leginkább. Persze, ez a férfiakra is érvényes, hogy ha a szakmájukban jók, aktívak, sikeresek, a család felé nincs idő. Vannak családcentrikus, feminim férfiak, de nekik nem is megy a szakma, ők meg az asszonnyal tartatják ki magukat, vagy a szüleikkel, de ez egy férfinél nem jó jel, a fiúd ilyen típusnak látszik, hogy nem kíván ő dolgozni, ezért, mikor kiderült, te se, vagyis nem eléggé szerinte, akkor lelépett. Lehet, hogy jól főzne, talán még pelenkázna, takarítana is, sétálna a gyerekkel stb., jobb esetben, de általában végül csak lustulnak, de akkor neked kéne eltartani, kell az neked?

    Akkor szokták utunkat állni, a sors óvó kezeként, még ha durván is, jelen esetben a szakma terén, de a családalapításban is, ha vagy valóban nem vagyunk rá alkalmasak, vagy túl sokat remélünk tőle, magunktól, de alkalmasak vagyunk, csak nem ezzel az elvárással. Ha valóban nem vagy alkalmas, nem igen jártál volna jó tanulmányi eredménnyel évekig, nem haladtál volna, de ha mégis bukdácsoltál volna, még akkor is lehetsz alkalmas egy megfelelő tanárral.., ha a sors ad rá lehetőséget. Egyelőre adott, úgyhogy inkább azt mondanám, alkalmas vagy, de illúziókergetéssel vegyítve, azt kéne kiiktatni, ha sikerül, már nem állja a sors az utadat, kivéve, ha valóban a család a fő álmod, hogy jó anya, jó feleség légy, mert akkor semmilyen szakma nem fogja ezt segíteni, mert kiviszi a koncentrációt másfelé.. Bár az, hogy család, azért nem elsősorban a párkapcsolatról szól, igaz? Inkább a gyerekek a fő szempont, nem? Olyan társat keress, akinek ilyen nő kell, ő lesz a lelki társad, aki nem pénzfejésre használna, mert van neki elég, és amúgyis tisztában van vele, hogy egy nő mikor maradhat igazi nő. Te inkább háttér feleség szeretnél lenni, ha jól látom. Szerintem azt a kettősséget éled meg, amit szerintem egy tipikus Rák él meg, egy tipikus nő, tipikus anya, a klasszikus nő, holdias, szeszélyes, robbanékony, dühöngő, mérgelődő, jin, a klasszikus nő, nőies nő, aki nem tud magáért harcolni, de másért igen. Más szemetét gyűjti, takarítja, átvitten is, más lelki szemetes ládája, ahogy a rák a tengerben.

    Ez a fiú szerintem akkor is megcsalt volna, ha van pénzed, diplomád, munkád, épp ez a jel, hogy nézd meg, a bajban mennyire számíthatsz rá? Gyökér.

    Ez a fickó nem a lelki társad -ebben az állapotában nem-, hisz ő egy pénzkereső nőt akar, te meg gyerekeket, férjet istápolni. Ahogy kiderült, nem lesz belőled pénz, mindenki elhagyott, és barátoknak nevezed őket? Egy fűcsomó is többet ér a lábad alatt barátként, mint ők.

  • 3 udvardi8 Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 1

    !

    még valami: azt, hogy a tanár elutasított is úgy fogd fel, hogy a Te javadat szolgálta. Terelt! Nem volt itt az ideje, hogy akkor azt tanuld! Minden érted van, hogy Neked jó legyen! Minden a javad szolgálja! :) így próbálj meg hozzáállni!

  • 2 udvardi8 Jó válaszadó mondta 1 éve | válasz erre: 1

    !

    és a legjobbakat! :)

  • 1 udvardi8 Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Ne hagyd el magad! Nekem nem ez a feladatod, hogy elhagyd magad! El kellene menned egy kineziológushoz.
    Ne légy áldozat és ne tekints magad annak. Fiatal vagy, okos, kicsit nyiss, minden nap egy kicsit. Meglásd olyan büszke leszel magadra! Ne félj nem esznek meg. És felejtsd el az önsajnálatot. Neked, mint minden embernek feladatod van a Földön, ebben az életben, de az nem az, hogy a megváltoztathatatlanon keseregsz". Kérj égi, angyali segítséget! Kérj és adatik!!! Hidd el! Bejön egy munka, bejön egy kapcsolat csak az agyadat programozd át. Ne félj, nincs mit vesztened csak nyerned!

    http://bookline.hu/product/home.action?_v=Louise_L_Hay_Eld_az_eleted_Lehetosegeink_korlatlanok_&id=101987&type=22

Új válasz