kérdezte: Anonim 8 hónapja

Mi lehet a legjobb döntés?

Jó napot!

Én egy 20 éves lány vagyok, 4 éve vagyok párkapcsolatban. Párom 25 éves, középiskolában ismerkedtünk meg. Már több mint 3 és fél éve voltunk együtt amikor egyszer csak rádöbbentem, hogy talán nem is szeretem annyira, mint azelőtt. Eltávolodtunk egymástól, én munkába jártam, ő nem. Valahogy kiszerettünk egymásból, elkezdtünk veszekedni, majd egyszer felhív telefonon és azt mondja vége, mert már úgy érzi nem szeretem. Ekkor én próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, de szakítottunk. Viszont csak 1 hétig bírtam ki, ez idő alatt úgy éreztem hogy ha ő nincs velem, nincs értelme az életemnek. Nem bírtam tovább és felhívtam, felvette és megbeszéltük hogy találkozunk és mindketten megváltozunk hogy újra legyen egy jó kapcsolatunk. Ez működött is egy darabig, úgy éreztem újra boldog vagyok. Viszont úgy érzem pár hónap elteltével, hogy szeretem de nem szeretem már úgy mint azelőtt. Valahogy az egész olyan megszokássá vált. De nemrégiben megismerkedtem az egyik kollégámmal, szerelmet vallott nekem és ezzel teljesen összezavart. Bevallotta, hogy már 1 éve hogy szeretne velem megismerkedni, nagyon kedvel, pedig nem is beszéltünk 2 mondatnál többet eddig. Úgy gondoltam, hogyha ilyen kedves és bátor hogy ezt bevallotta nekem, akkor szeretnék találkozni vele. Már az első találkozásnál valami megfogott benne, teljesen elvarázsolt a szavaival, a kedvességével, a humorával, megtetszett a személyisége, de tudtam hogy ez bűn és megpróbáltam magamat távol tartani tőle. Találkoztunk még párszor, ebből az lett hogy mégjobban belémszeretett, de én nem viszonozhatom, mert van párom,amit ő is tud. Pár napja úgy döntöttünk hogy nem beszélünk, nem találkozunk mert nem akarja hogy miatta tönkremenjen a kapcsolatom. Viszont azt kérte tőlem, ha vége lenne a kapcsolatomnak, írjak rá és ő várni fog rám. Mindezek után én csak mégjobban össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit tegyek. Ha párommal vagyok a kollégámra gondolok, hogy milyen lenne vele lenni stb. Azt tudni kell hogy a párom szeret, de sajnos nem az a típus aki mindent megtenne értem. Viszont ez a másik férfi tényleg olyan aki mindent félredobna értem, annyira szeret, rengeteg jó tulajdonsága van, ami tetszik. Azt tudni kell hogy ez a kollégám 42 éves, így elég nagy a korkülönbség köztünk, és folyton arra gondolok hogy ez zavaró lenne. Tényleg nem tudom hogy mit érzek igazán, mit kellene tennem. Kérem segítsenek, adjanak tanácsot mit tegyek.

0 ember szerint jó kérdés

Új válasz