kérdezte: Anonim 6 hónapja

Van még esély a folytatásra?

Kedves Szakértő!

Össze vagyok zavarodva. Több mint egy éve voltunk együtt a párommal, amikor szakított velem tegnap. Meg előzte ezt a döntést, már egy elég feszültség teljes hét, de én úgy gondoltam, hogy sikerül helyre hozni. Neki is, és nekem is nagyon sok a régi sérelmünk, gyerekkorból vagy már felnőtt korunkból. Amikor össze jöttünk, akkor elsőre meg értettük egymást, nagyon jól kijöttünk.

Volt egy lány barátja, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. Nagyon zavart, de nem szóltam róla, mert ki vagyok én, hogy olyat kérjek, hagyja el az egyik barátját miattam. Aztán elő került egy beszélgetés, amiben engem beszéltek ki. Elvileg tanácsot kért, hogy mit kezdjen velem, mert akkor már érzékenyebb voltam az exekkel kapcsolatban, mint kellett volna. Ez is nagyon fájt, de az talán jobban, hogy azt írta ennek a lánynak, hogy ő nincs érzelmileg benne ebben a kapcsolatban, hogy én szerelmes vagyok, de ő nem tud kötődni. Sorról sorra el olvastam, és a szívem szakadt meg. Megbeszéltük, letörölte és le tiltotta mindenhonnan, mert én fontosabb vagyok neki. Nem én kértem, magától.

Aztán történtek kisebb nagyobb dolgok, régi képek elő kerülése, ami az exeket tartalmazta, mappába rendezve, meztelenül. De ezeket megbeszéltük. Utána fél év után össze költöztünk, vettük az akadályokat, elmentünk együtt nyaralni, amit nagyon élveztünk, és nagyon jól működtünk együtt. Majd sor került egy nagy beszélgetésre, ami során kiderült, hogy nem érzi magát hibásnak sem a kibeszélés, sem a képek miatt. Hogy nem akar magyarázkodni, és ő igenis időt szeretne tölteni a barátaival. Amivel nekem nem volt gondom, de úgy gondoltam kicsit sokat el jár ahhoz képest, hogy mennyire szeret és mennyire szeret velem lenni. Ősszel már minden második hétvégén összeröffent a barátaival, vagy éppen hosszú hétvégét csináltak. Engem nagyon megviselt, és próbáltam először szépen, aztán kicsit lélekre hatóan beszélni vele erről.

Egyre több feszültség, egyre több veszekedés. Aztán most az elmúlt héten folyamatosan ingadozott a lelki állapotunk, és a kapcsolatunk is, majd tegnap kimondta, hogy vége.

Magába zárkózott, olyanokat mondott amikkel a földbe döngölt, és fel sem tűnt neki, mert amiatt történt, hogy ő elrendezte magban, és nem érezte a súlyát. Együtt lakunk, úgyhogy le ültünk és megbeszéltük. Hajthatatlannak tűnt, mint egy gép, úgy beszélt, és a legrosszabb, hogy nagyon távol éreztem magamtól. El mondta nekem, hogy velem képzelte el a jövőt, hogy a szíve szakadt meg, amikor a közösségi háló különböző platformjairól letöröltük a közös képeinket, hogy soha nem szeretett senkit ennyire, hogy alig bírja ki, hogy ne érjen hozzám, hogy ne öleljen meg. Én voltam a mindene, de nem működik. Én pedig önuralmat erőltettem magamra, és nem kezdtem sírni vagy könyörögni, de állandóan arra gondoltam, hogy MIÉRT?

Ha szeretjük egymást, akkor miért nem próbáljuk meg helyre hozni? Ha tényleg annyira közel érezzük a másikat, miért nem tudjuk megpróbálni? Tudom, hogy nagy fájdalom, és az is nagy fájdalommal járna, mire helyre hozzuk, de én vállalnám a kockázatot. És folyamatosan csak az jár a fejemben, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem az életem, a mindenem. Megbeszéltük hogy én költözöm, amikor tudok. Képtelen vagyok el képzelni, hogy tudunk majd egymás mellett élni addig, amíg nem találok lakást? Mi lesz ha az idő alatt, neki lesz valakije? Nem mondta el az érzelmeit, hogy képzeli a jövőt, nem tudom hogy gondol e arra, hogy újra kezdjük. Kapkodom a fejem, közben pedig próbálok enni, mert egy hete nem vittem táplálékot. Nem vagyok kapcsolatfüggő, vagy élet képtelen. Rendesen dolgozom, van fizetésem, és előtte 4 évig voltam szingli. Csak egyszerűen annyira szeretem. Sosem éreztem még ilyet.

Nem szeretném elveszteni azt az embert, aki nekem a legfontosabb. Az össze kételyem, és félelmem, rossz be idegződésem ami volt a kapcsolatunk alatt, az el múlt. Ahogy ki mondta, és rá jöttem hogy vége, hogy el vesztettem, át értékeltem mindent. A baj, hogy csak akkor kezdtem el értékelni amim volt, amikor már nincs. Ő pedig azzal a példával állt elő ma reggel, hogy igaz az a mondás, hogy az első nagy szerelem mindig véget ér, de sosem múlik el.

Annyira szeretném, ha lenne közöttünk valami, ha be látná hogy próbálkoznunk kellene, vagyis nem. Mert menne minden.

0 ember szerint jó kérdés

1 Válasz

  • Pásztor Klára

    1 Pásztor Klára Jó válaszadó mondta 6 hónapja



    Kedves Kérdező!


    Ez nem is kérdés, egy részletes és nagy sóhaj Öntől!

    Nem tűnik ki, hogy Önnek bármilyen okból hibáztatnia kellene önmagát! Ideértem az exek meztelen trófea sorozatképeit is.


    A több év szingliség után a párkapcsolat iránti vágy teljesen érthető.

    Nem vagyok túl optimista, de ajánljon fel egy párkapcsolati terápiát a beszélgetéseik közben. Előtte érdemes innen az oldalról több kiváló szakemberrel személyesen egyeztetnie!


    Pásztor Klára
    válás - élettársi viták rendezése
    https://valasmenete.wordpress.com



Új válasz