kérdezte: Anonim 3 hete

Úgy érzem nem vagyok fontos neki.

Kedves Olvasók, és Szakértők!

Azért írok ide, mert szeretnék egy objektív véleményt kapni (bár úgy lenne az igazi, ha a párom is elmondaná, hogy ő hogy látja). Csak 1,5 éve vagyunk együtt, én frissen végeztem az egyetemen, ő még tanul. Hosszú lett. Nagyon.

Először is a gondok közül azt emelném ki, hogy nem szeret rossz dolgokról beszélgetni, nem akarja rosszul érezni magát, és ezért konkrétan elmenekül, ha el szeretném mondani neki, hogy nekem valami rosszul esett. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Például, hogy csak olyan programokra hajlandó eljönni ahová ő szeretne, vagy hogy mindig várnom kell rá, vagy hogy megígéri, hogy csinál vacsit mire oda érek hozzá a munkából, aztán elfelejti. És ezeket a dolgokat később egyszerűen letagadja. Vagy rosszul emlékszem rá, vagy ő nem tehet róla.

Nem tudok beszélgetni vele a saját problémáimról. Egyszerűen nem mond rá semmit, csak eltereli a szót valami másra. Ha mondom, hogy de valamit fűzzön már hozzá, az a válasz, hogy ne foglalkozzak vele, inkább örüljek, hogy még él mindenkim (szülők, nagyszülők). Vagy hogy hát ő most mit mondjon erre?

Úgy érzem, csak én hozok áldozatot. Mindig én megyek hozzá, mindig én engedek. Az új albérleti szobám még nem is látta, és nem is kíváncsi rá, hol lakom. Sosem ajánlja fel a segítségét, ha megkérem, hogy segítsen, pl. beköltözni, akkor csak azért nem jön be a városba.

Az egyetem után szerettem volna összeköltözni vele, de ő erre még nem állt készen, amit meg is értek. Csak nem könnyű pályakezdőnek lenni pénzügyileg. Meg aztán én jobban igénylem, hogy együtt legyünk. De itt maradtam, hogy sűrűn együtt tudjunk lenni. Erre most bejelentette, hogy próbálja a hét első felére tenni a kurzusait, hogy csütörtökönként hazamehessen besegíteni a családi vállalkozásba. Persze szerinte ehhez semmi közöm, miért kellett volna megkérdeznie. És egyébként sem rajta múlik, ezt mondták neki a szülei.

Ó, és a szülei úgy tervezik egyetem után haza megy, és beköltözik a családi házba, viszi a vállalkozást. Én szeretek önálló lenni. Örülök, hogy nem kell a szüleimre támaszkodnom pénzügyileg. Ez benne nincs meg, bár tényleg nincsenek anyagi gondjaik. Én szeretnék egy saját házat, vagy közöset, de az idő mire összegyűlik. Ő még két évig egyetemista, bár egyidősek vagyunk. Aztán haza szeretne költözni. Egyre inkább szerepelek a jövőbeni terveiben, de azt hiszem továbbra sem veszi figyelembe, hogy mi lenne jó nekem. Az ő szüleivel lakni semmiképpen sem tartozik ezek közé.

Nem tudom hogyan mondjam el ezeket neki, mert amikor beszélni akarok róluk, vagy leráz, hogy majd máskor beszélünk amikor nem vagyok ilyen rossz passzban, vagy eltereli a szót, vagy egyszerűen néz ki a fejéből és nem válaszol, mintha meg sem hallaná. Bennem pedig csak gyűlik a rossz érzés.

0 ember szerint jó kérdés

1 Válasz

  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 2 hete


    Kedves Kérdező!
    A legelső kérdésem az volt, ami megszületett a fejemben, hogy milyen perspektívát lát a kapcsolatban, mi az, ami még ott tartja? Hogyan képzeli el a közös életüket később, ha már az elején ennyire érdektelen a párja. Vélhetően még nem vált le a szüleiről, úgy, mint ÖN, neki még fontos a családi biztonság, az anyukája helyeslése, az, hogy mindenképpen megfeleljen a szülői elvárásnak. Ilyenkor nagy a veszélye, hogy ha a kapcsolat megmarad, akkor Öntől is anyai viselkedést vár, pátyolgatást, támogatást, csakhogy ez a kapcsolat elromlását hozza maga után.
    nekem az a kérdésem Ön felé, Ön tényleg ezt szeretné? Egy ilyen kapcsolatot, amiben leginkább egy elkényeztetett gyermekként van jelen a párja és nem mint egy Férfi?
    Ha Ön úgy érzi, szeretné az érzéseit tisztázni, akkor várom szeretettel a rendelésemen.
    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Szexuálpszichológus
    Szexuálterapeuta
    Szextanácsadó
    Párkapcsolati tanácsadó
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia/


Új válasz