kérdezte: Anonim 2 hónapja

Úgy érzem nem vagyok fontos neki.

Kedves Olvasók, és Szakértők!

Azért írok ide, mert szeretnék egy objektív véleményt kapni (bár úgy lenne az igazi, ha a párom is elmondaná, hogy ő hogy látja). Csak 1,5 éve vagyunk együtt, én frissen végeztem az egyetemen, ő még tanul. Hosszú lett. Nagyon.

Először is a gondok közül azt emelném ki, hogy nem szeret rossz dolgokról beszélgetni, nem akarja rosszul érezni magát, és ezért konkrétan elmenekül, ha el szeretném mondani neki, hogy nekem valami rosszul esett. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Például, hogy csak olyan programokra hajlandó eljönni ahová ő szeretne, vagy hogy mindig várnom kell rá, vagy hogy megígéri, hogy csinál vacsit mire oda érek hozzá a munkából, aztán elfelejti. És ezeket a dolgokat később egyszerűen letagadja. Vagy rosszul emlékszem rá, vagy ő nem tehet róla.

Nem tudok beszélgetni vele a saját problémáimról. Egyszerűen nem mond rá semmit, csak eltereli a szót valami másra. Ha mondom, hogy de valamit fűzzön már hozzá, az a válasz, hogy ne foglalkozzak vele, inkább örüljek, hogy még él mindenkim (szülők, nagyszülők). Vagy hogy hát ő most mit mondjon erre?

Úgy érzem, csak én hozok áldozatot. Mindig én megyek hozzá, mindig én engedek. Az új albérleti szobám még nem is látta, és nem is kíváncsi rá, hol lakom. Sosem ajánlja fel a segítségét, ha megkérem, hogy segítsen, pl. beköltözni, akkor csak azért nem jön be a városba.

Az egyetem után szerettem volna összeköltözni vele, de ő erre még nem állt készen, amit meg is értek. Csak nem könnyű pályakezdőnek lenni pénzügyileg. Meg aztán én jobban igénylem, hogy együtt legyünk. De itt maradtam, hogy sűrűn együtt tudjunk lenni. Erre most bejelentette, hogy próbálja a hét első felére tenni a kurzusait, hogy csütörtökönként hazamehessen besegíteni a családi vállalkozásba. Persze szerinte ehhez semmi közöm, miért kellett volna megkérdeznie. És egyébként sem rajta múlik, ezt mondták neki a szülei.

Ó, és a szülei úgy tervezik egyetem után haza megy, és beköltözik a családi házba, viszi a vállalkozást. Én szeretek önálló lenni. Örülök, hogy nem kell a szüleimre támaszkodnom pénzügyileg. Ez benne nincs meg, bár tényleg nincsenek anyagi gondjaik. Én szeretnék egy saját házat, vagy közöset, de az idő mire összegyűlik. Ő még két évig egyetemista, bár egyidősek vagyunk. Aztán haza szeretne költözni. Egyre inkább szerepelek a jövőbeni terveiben, de azt hiszem továbbra sem veszi figyelembe, hogy mi lenne jó nekem. Az ő szüleivel lakni semmiképpen sem tartozik ezek közé.

Nem tudom hogyan mondjam el ezeket neki, mert amikor beszélni akarok róluk, vagy leráz, hogy majd máskor beszélünk amikor nem vagyok ilyen rossz passzban, vagy eltereli a szót, vagy egyszerűen néz ki a fejéből és nem válaszol, mintha meg sem hallaná. Bennem pedig csak gyűlik a rossz érzés.

0 ember szerint jó kérdés

2 Válasz

  • Major Klára

    2 Major Klára Jó válaszadó mondta 7 hete


    Kedves Ismeretlen,
    mondja, mi a vonzó ebben a sok csalódottságban, kiábrándultságban, elégedetlenségben? Vagyis mi tartja még benne egy olyan kapcsolatban, ahol pontról pontra, témáról témára precízen meg tudja nevezni, mi a nem jó, nem elegendő, nem megfelelő a maga számára? Nem egy rejtély? Olyan, mintha annak megerősítését várná, hogy ebből lépni kell, mégpedig kifelé. Nos, ha erre vár, én megadom az engedélyt. De nem az én szavam a döntő, hanem a magáé. Mit akar valójában? Megváltoztatni őt, vagy látni olyan külső véleményeket, ami által tisztábban döntőképessé válik, mert már ott a csírája az elégedetlenségnek, a szakítás gondolatának, csak olyan nehéz mindezt elfogadni. Egyébiránt megértem, hiszen minden szakítás mögött ott lapul a kudarc érzése, hogy nem jól választottunk. Azzal meg végképp nem akarom vigasztalni, hogy lesz még ilyen, mert nem a „vigasz” szó rá a legjobb. Inkább a tapasztalat szerzést alkalmaznám, és legyen hálás a sorsnak, hogy erre lehetősége adódott. Megtudta például azt, hogy ez a fiatalember a szó legigazibb értelmében konfliktuskerülő, mellébeszélő, ezzel szemben ön egy nyíltan és őszintén tisztázni akaró személyiség. Tanulhatna Öntől, ha erre képes lenne. De a leírtak alapján nem az. Aztán hogy azért-e, mert nem tud, vagy nem akar ennek megfelelni, az már egy második kérdéskör. Mindenesetre jelen állapotában így ismeri őt, nem változik, pedig maga a lelkét is kiteszi, hogy picit előrébb haladjanak. Másfél évük telt el együtt, igazán nem mondhatja, hogy egy döntést elhamarkodottan hozna meg. Talán elfogadja, mint párkapcsolati válságokkal foglalkozó szakembertől, hogy állandó jelleggel nem vállalhat fel olyan szituációkat, amikor Ön veri bele a párja orrát a hibáiba. Elég hálátlan szerepkör, gondolom részleteznem sem kell, hogy miért. Az utolsó mondataira az a válaszom, hogy minden gondolatát úgy kell elmondania a kedvesének, ahogy itt azt leírta. Mert ha vele és most nem megy egy ilyen beszélgetés, akkor megette a fene. Mit gondol, hogy a jövőbeni közös életük felelősség teli pillanataiban - úgy mint önálló otthon megteremtése, gyerekek vállalása és nevelése, a pénzügyeik beosztása, stb, stb, - miként fognak kommunikálni, ha már most azok az elég nyilvánvalóan nem bonyolult kérdések sem mennek? Ha megválaszolja, hiszem, hogy döntőképes is lesz. Amennyiben úgy érzi, hogy személyesen jóval részletesebben, bizalmasabban tudunk szót váltani erről a valóban nem könnyű élet és döntéshelyzetről, keressen meg, várom szeretettel.
    Üdvözlettel: Major Klára
    Párkapcsolati és válóperes mediátor
    Életvezetési tanácsadó
    06-30-302-48-03
    www.mediacios-iroda.beszweb.hu


  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 2 hónapja


    Kedves Kérdező!
    A legelső kérdésem az volt, ami megszületett a fejemben, hogy milyen perspektívát lát a kapcsolatban, mi az, ami még ott tartja? Hogyan képzeli el a közös életüket később, ha már az elején ennyire érdektelen a párja. Vélhetően még nem vált le a szüleiről, úgy, mint ÖN, neki még fontos a családi biztonság, az anyukája helyeslése, az, hogy mindenképpen megfeleljen a szülői elvárásnak. Ilyenkor nagy a veszélye, hogy ha a kapcsolat megmarad, akkor Öntől is anyai viselkedést vár, pátyolgatást, támogatást, csakhogy ez a kapcsolat elromlását hozza maga után.
    nekem az a kérdésem Ön felé, Ön tényleg ezt szeretné? Egy ilyen kapcsolatot, amiben leginkább egy elkényeztetett gyermekként van jelen a párja és nem mint egy Férfi?
    Ha Ön úgy érzi, szeretné az érzéseit tisztázni, akkor várom szeretettel a rendelésemen.
    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Szexuálpszichológus
    Szexuálterapeuta
    Szextanácsadó
    Párkapcsolati tanácsadó
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia/


Új válasz