kérdezte: manka34 5 hete

nárcisztikus

Kedves Szakértők!

Nagyon nagy problémával fordulok Önökhöz! Van/volt egy 2 éves párkapcsolatom, amiben 5 hónapja házasságot is kötöttünk. Ez a párkapcsolat a férjem kezdeményezésére indult, borzasztóan szeretett volna velem lenni, megismerni, mindent megtett azért, hogy vele legyek, és a hosszas udvarlás után így is lett. Minden szuper volt, összeköltöztünk a lakásomban, közben elkezdtünk házat építeni, amit én terveztem, ő kivitelezett, közben megkérte a kezem (fél év után) és szóba került a gyermekvállalás is. Minden remekül haladt egészen addig a pontig, amíg az esküvő szervezéshez nem értünk. Elutasítóvá vált a témával kapcsolatban, persze nem is vártam, hogy olyan lelkes legyen, mint egy nő.. de ez más olyan kategória volt, mintha direkt szabotálni akarta volna az egészet, ezzel sok konfliktust eredményezve. Egyedül semmit sem dönthettem el, de ha meg dönteni kellet a különböző pontokban nem akart vele foglalkozni, mert neki ehhez nincs kedve. Valahogyan mégis eljutottunk a nagy napig és boldogan mondtuk ki az igent. Aztán minden rendben volt, megszűnt az addigi konlfiktus forrásunk, lassan elkezdtünk a gyermekvállalás témájával foglalkozni. Azt gondoltam, hogy közös döntés alapján... de 1-2 hónap próbálkozás után elkezdett rideggé és közönbössé válni, eltávolodtunk, majd egyik reggel közölte, hogy nemi már 1,5 éve pokol mellettem az élete és szeretné ha elköltöznék. (4 hónapja voltunk ekkor házasok). A vád az volt, hogy nekem sohasem elég semmi, sosem tudok örülni semminek sem, és nem tud úgy hazajönni, hogy ne lenne valami nyűgöm, pedig ő csak csendet és nyugalmat szeretne. Némiképp értetlenül és csalódottan, tele kérdésekkel, de elköltöztem már aznap. 1 hét után találkoztunk és azt mondta, hogy az örökös "semmi sem elég"-gel kiöltem belőle a szeretetet és bár nem akar elválni, újra csak akkor tudjuk kezdeni az egészet ha megpróbálom visszaépíteni benne az érzéseket. Így "megengedte", hogy találkozgassunk, hátha... de leszögezte mindamellett, hogy ő borzasztóan jól érzi most magát egyedül, mert végre nyugalom van! Ez nekem igencsak rosszul esik, mert azért én azt gondolom, hogy annyira nem voltam kibírhatatlan, ami miatt így kellene éreznie. Kicsit az az érzésem, hogy minden ígérete, és tervei csak abból fakadtak, mert úgy érezhette, ahhoz, hogy megszerezzen ezeket kell mondania és tennie... és egy idő után elfáradt ebben. A képhez az is hozzá tartozik, hogy neki van már egy kisfia, akit 1 éves korában hagyott el, és kéthetente eddig mindíg mentünk érte, a gyerek nagyon ragaszkodott hozzám, viszont ő igyekezett minél kevesebb időt a fiára fordítani, mindent én csináltam vele (játék, evés, alvás, kirándulás, bevásárlás...), ez már korábban is feltűnt. A kapcsolatunk krízishelyzetbe kerülésével egyidőben a fiával is megszakított minden kapcsolatot, és most azt mondta, hogy nem is biztos, hogy valaha keresni fogja, mert sok vele nyűg. Fogalmam sincs, hogy hová tűnt az első időkben még ragaszkodó, szeretetteljes, kedves ember akivel együtt éltem... Olyan mintha mindenkit elrúgna magától. Most, hogy elköltöztem azt látom rajta, hogy jól megvan, kiegyensúlyozott... mert nem kell magán és a munkáján kívül semmivel sem foglalkoznia. Nagyon nagy fájdalom ez nekem, de főleg a lehetőség elvesztése fáj, ami lehetett volna belőle. Az a kérdésem, hogy mi lehet erre az épeszű magyarázat, és hogy ez pillanatnyi elmezavar vagy most jött ki az igazi ényje? Lehet és érdemes ezért még küzdeni? (Mégiscsak a férjem...)
Válaszukat előre is köszönöm!

0 ember szerint jó kérdés

1 Válasz

  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 3 hete


    Kedves Kérdező!
    Megértem az elkeseredettségét, valóban nagyon nehéz helyzetbe került. Dédelgetett egy álmot, amiről azt gondolta, hogy jözös áloom, a közös élet terve.Ez hirtelen romba dőlt, pedig egy életre terveztek. Úgy érzem, nagyon kevés volt az ismerkedés Önök között, hirtelen elhatározásból fogtak bele a házasságba. Az ismerkedési szakasz arról szól, hogy a kezdeti ideális kép lassan megváltozik egy olyan képpé, amiben már a nehézségek is megmutatkoznak, és ekkor a pár el tudja dönteni, hogy képes-e a másikat a hibáival, a rossz napjaival, nyűgjeivel, kevésbé szerethető személyiségjegyeivel elviselni. Eddig nem jutottak el az ismerkedés során, és van egy érzésem, hogy kellő önismeret hiányában a párja sem tudott felelősségteljesen dönteni.
    Én azt javaslom, ha mindketten nyitottak, akkor jöjjenek el párterápiára, ahol elválik, hogy van-e közös jövőjük, vagy nincs. Van-e elég muníció a kapcsolatban, amiből építkezni lehet. Az a tény, hogy mindketten el akarnak jönni, az már egy erős pozitívum, mondhatnám, egy szándéknyilatkozat.
    Én várom Önöket szeretettel.
    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Pszichológus, szexuálpszichológus
    Párterapeuta és szexuálterapeuta
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia


Új válasz