kérdezte: manka34 6 hónapja

nárcisztikus

Kedves Szakértők!

Nagyon nagy problémával fordulok Önökhöz! Van/volt egy 2 éves párkapcsolatom, amiben 5 hónapja házasságot is kötöttünk. Ez a párkapcsolat a férjem kezdeményezésére indult, borzasztóan szeretett volna velem lenni, megismerni, mindent megtett azért, hogy vele legyek, és a hosszas udvarlás után így is lett. Minden szuper volt, összeköltöztünk a lakásomban, közben elkezdtünk házat építeni, amit én terveztem, ő kivitelezett, közben megkérte a kezem (fél év után) és szóba került a gyermekvállalás is. Minden remekül haladt egészen addig a pontig, amíg az esküvő szervezéshez nem értünk. Elutasítóvá vált a témával kapcsolatban, persze nem is vártam, hogy olyan lelkes legyen, mint egy nő.. de ez más olyan kategória volt, mintha direkt szabotálni akarta volna az egészet, ezzel sok konfliktust eredményezve. Egyedül semmit sem dönthettem el, de ha meg dönteni kellet a különböző pontokban nem akart vele foglalkozni, mert neki ehhez nincs kedve. Valahogyan mégis eljutottunk a nagy napig és boldogan mondtuk ki az igent. Aztán minden rendben volt, megszűnt az addigi konlfiktus forrásunk, lassan elkezdtünk a gyermekvállalás témájával foglalkozni. Azt gondoltam, hogy közös döntés alapján... de 1-2 hónap próbálkozás után elkezdett rideggé és közönbössé válni, eltávolodtunk, majd egyik reggel közölte, hogy nemi már 1,5 éve pokol mellettem az élete és szeretné ha elköltöznék. (4 hónapja voltunk ekkor házasok). A vád az volt, hogy nekem sohasem elég semmi, sosem tudok örülni semminek sem, és nem tud úgy hazajönni, hogy ne lenne valami nyűgöm, pedig ő csak csendet és nyugalmat szeretne. Némiképp értetlenül és csalódottan, tele kérdésekkel, de elköltöztem már aznap. 1 hét után találkoztunk és azt mondta, hogy az örökös "semmi sem elég"-gel kiöltem belőle a szeretetet és bár nem akar elválni, újra csak akkor tudjuk kezdeni az egészet ha megpróbálom visszaépíteni benne az érzéseket. Így "megengedte", hogy találkozgassunk, hátha... de leszögezte mindamellett, hogy ő borzasztóan jól érzi most magát egyedül, mert végre nyugalom van! Ez nekem igencsak rosszul esik, mert azért én azt gondolom, hogy annyira nem voltam kibírhatatlan, ami miatt így kellene éreznie. Kicsit az az érzésem, hogy minden ígérete, és tervei csak abból fakadtak, mert úgy érezhette, ahhoz, hogy megszerezzen ezeket kell mondania és tennie... és egy idő után elfáradt ebben. A képhez az is hozzá tartozik, hogy neki van már egy kisfia, akit 1 éves korában hagyott el, és kéthetente eddig mindíg mentünk érte, a gyerek nagyon ragaszkodott hozzám, viszont ő igyekezett minél kevesebb időt a fiára fordítani, mindent én csináltam vele (játék, evés, alvás, kirándulás, bevásárlás...), ez már korábban is feltűnt. A kapcsolatunk krízishelyzetbe kerülésével egyidőben a fiával is megszakított minden kapcsolatot, és most azt mondta, hogy nem is biztos, hogy valaha keresni fogja, mert sok vele nyűg. Fogalmam sincs, hogy hová tűnt az első időkben még ragaszkodó, szeretetteljes, kedves ember akivel együtt éltem... Olyan mintha mindenkit elrúgna magától. Most, hogy elköltöztem azt látom rajta, hogy jól megvan, kiegyensúlyozott... mert nem kell magán és a munkáján kívül semmivel sem foglalkoznia. Nagyon nagy fájdalom ez nekem, de főleg a lehetőség elvesztése fáj, ami lehetett volna belőle. Az a kérdésem, hogy mi lehet erre az épeszű magyarázat, és hogy ez pillanatnyi elmezavar vagy most jött ki az igazi ényje? Lehet és érdemes ezért még küzdeni? (Mégiscsak a férjem...)
Válaszukat előre is köszönöm!

0 ember szerint jó kérdés

2 Válasz

  • Major Klára

    2 Major Klára Jó válaszadó mondta 4 hónapja


    Kedves manka34,
    a levelét olvasván számomra már ott kezdődik a probléma, mintha Önt a férje hatalmas lángolása csábította volna a kapcsolatuk felé, és nem teljesen a saját elköteleződése. Mert az övé olyan lehengerlően vonzó volt, amilyen mágnesnek képtelenség ellenállni. Ez nem is lenne gond egészen addig, amíg ez kiszámítható, tartós alapokat nem eredményez. Ám nem így történt, óriási a sokk, amelyek a párja megnyilvánulásai miatt érik, és amit én leginkább egy hullámvasúthoz hasonlítanék. A kettejük párkapcsolatában kicsit soknak tűnik a menny és pokol bejárásának száma. Pontosabban nem csak sokszámú, hanem túl gyakran is váltakozik. Ha egy házépítéshez hasonlítom a kapcsolatukat, olyan, mintha nem biztos alapokon állna, sőt, talán alap sincs hozzá. Azt hiszem, nem állok messze az igazságtól. Mit gondol? Ha végigolvassa a levelét, azt veheti észre, hogy a dolgok kezdeményezése, aztán azoknak az elvetése (vagy épp az ellenkezőjének a felmerülése) mindig a férjétől erednek. Ki tudja ezt követni, kinek van egy ilyen társra, ennyi kiszámíthatatlan szituációra szüksége? Hogy létezik, hogy ez a szabályosan ismétlődő forgatókönyv nem indított be vészjelzéseket Önnél? Ugye világosan értette az üzenetet, miszerint nem lehet attól a nőtől gyereket akarni, akivel pokol együtt élni? Hogy a férje boldogtalanságának Ön a legfőbb oka, aminek felvetésekor maga megalázottan, de teljesen ésszerűen azonnal elköltözik a közös otthonukból, vagyis megoldja a férje számára a krízishelyzetet anélkül, hogy ő bármit is indítványozott volna. A férje ugyan válni nem akar, csak egy kis nyugalmat szeretne (micsoda kényelmes álláspont), amit végre az Ön távozásával megkapott, ennek ellenére „megengedi”, hogy próbaképp kicsit találkozgassanak. Érti, hogy lebegteti, „amennyiben jó kislány leszel, majd meglátom, miként állok az ügyünkhöz”? Arról már nem is beszélve, hogy az Ön miatt átélt lelki megrázkódtatások következményeként egy csöppnyi kisgyerekkel sem akar kapcsolatot tartani. Lelkiismeret furdalás keltésében Nobel-díjat érdemel a férje. Persze csak akkor, ha van rá vevő, de úgy tűnik, egyelőre van. Magam elé képzelem, ahogy Ön még mindig a kiváltó okokon töri a fejét, de be kell látnia, az említett szituációk józan ésszel megmagyarázhatatlanok. Viszont azt remélem, hogy érzi és érti, mennyi vádpontban van bűnösnek kikiáltva. Talán még időben ahhoz, hogy felismerje, amióta a férje felelősséggel tartozik a kapcsolatukért, azóta nem képes felelősséget vállalni. Akinek minden sok, de elsősorban az, hogy felnőtten, éretten kellene viselkednie. Ön a legnagyobb fájdalmaként annyira okosan fogalmazza meg, hogy érezte a lehetőséget a boldogságra, ami mégsem valósult meg és ennek a hitnek az elvesztése drámai. Talán nincs is tisztában azzal, milyen kulcsfontosságú a felismerése. Valóban ez az egyéni krízise egyik legnagyobb oka. Ön jelentősen többet képzelt ebbe a férfiba, mert annyira lehengerlően el tudta hitetni magával azt, amire a Földön minden ember vágyik, de amire ő egyáltalán nem képes. Szörnyű ezt felismerni, még embert próbálóbb feldolgozni. Tudja, ilyenkor sokan esnek abba a hibába, hogy a saját rossz döntésükben látják a hibát. Hogy a párválasztás terén nem voltak elég okosak, előrelátóak, óvatosak, és összekötötték az életüket egy olyan emberrel, aki nem alkalmas … Iszonyatos csapdahelyzet, de ha eljutott odáig, hogy le tudta írni, hát azt üzenem, legyen magára büszke. Mert jelentősen előrébb van – elméletileg. Gyakorlatilag azonban még mindig hinni akar, és próbál az új szabályokhoz alkalmazkodni, pedig ez megoldáshoz nem fogja eljuttatni Önöket, ezt házassági válságok szakembereként bátran ki merem jelenteni. A játszma brilliáns, de hogy tudja, ebbe a férje sosem fog belerokkanni, mert nincs tisztában a saját korlátaival, mínuszaival, problémáival. A történetük végtelenül szomorú, egyben riasztó és elgondolkoztató. A férje nem nőtt még fel, vagy egyelőre nem alkalmas egy társkapcsolatra, de levelezés által ezekbe a részletekbe nem tudunk belemenni. Azonban erre maga nem mehet rá. Amennyiben megoldást, illetve válaszokat akar, az egyéni és a férjével közös munka nem megspórolható. Őszintén üzenem, hogy egy levelezésen messze túlmutat a problémájuk. Ha úgy érzi, személyesen szívesen folytatná tovább a beszélgetésünket, szeretettel várom a jelentkezését.
    Üdvözlettel: Major Klára
    Párkapcsolati és válóperes mediátor
    Életvezetési tanácsadó
    06-30-302-48-03
    www.mediacios-iroda.beszweb.hu


  • Bibók Bea

    1 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 5 hónapja


    Kedves Kérdező!
    Megértem az elkeseredettségét, valóban nagyon nehéz helyzetbe került. Dédelgetett egy álmot, amiről azt gondolta, hogy jözös áloom, a közös élet terve.Ez hirtelen romba dőlt, pedig egy életre terveztek. Úgy érzem, nagyon kevés volt az ismerkedés Önök között, hirtelen elhatározásból fogtak bele a házasságba. Az ismerkedési szakasz arról szól, hogy a kezdeti ideális kép lassan megváltozik egy olyan képpé, amiben már a nehézségek is megmutatkoznak, és ekkor a pár el tudja dönteni, hogy képes-e a másikat a hibáival, a rossz napjaival, nyűgjeivel, kevésbé szerethető személyiségjegyeivel elviselni. Eddig nem jutottak el az ismerkedés során, és van egy érzésem, hogy kellő önismeret hiányában a párja sem tudott felelősségteljesen dönteni.
    Én azt javaslom, ha mindketten nyitottak, akkor jöjjenek el párterápiára, ahol elválik, hogy van-e közös jövőjük, vagy nincs. Van-e elég muníció a kapcsolatban, amiből építkezni lehet. Az a tény, hogy mindketten el akarnak jönni, az már egy erős pozitívum, mondhatnám, egy szándéknyilatkozat.
    Én várom Önöket szeretettel.
    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Pszichológus, szexuálpszichológus
    Párterapeuta és szexuálterapeuta
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia


Új válasz