kérdezte: Anonim Jó kérdező 2 hónapja

Mi a célja ezzel?

Kedves Szakértő!
Párommal 5 év után kb másfél hónapja szakítottunk. Ő 24 éves férfi én 26 éves nő. Egy éve saját vállalkozásba kezdett, ami nagyon döcögősen indul, ennek köszönhetően depressziós lett, és vagy aludt egész nap, vagy szó szerint 24 órákat dolgozott le és semmit nem tett a kapcsolatunkért. Orvoshoz nem akar fordulni. Ő szakított azért elmondása szerint, mert nem érzi már hogy boldog lennék mellette, nem olyan mint az elején, és nincs ereje tenni érte mert semmihez nem érez kedvet és semmi nem okoz neki örömet. A szakítás után viszont megnyílt, minden nap beszéltünk szinte reggeltől estig, minden gondolatát, gondját baját megosztotta velem, sokszor telefonált, kétszer randiztunk is amik szerintem nagyon nagyon jól sikerültek.Újrakezdésről nem beszéltünk, egyelőre nem akartam felhozni, örültem hogy minden jól alakul. Újra éreztem hogy törődik velem, elhalmozott a figyelmével, sokszor mondta hogy nagyon hiányzom, sokat gondol rám. Két hete találkoztunk utoljára, akkor egész éjjel beszélgettünk, nevettünk, és felhozta hogy a munkájának köszönhetően tudnánk Balatonon nyaralni, erre többször visszatért, hogy lenne e kedvem elmenni, és hogy mennyire örülne ha mennénk. Erre igent mondtam, megbeszéltük hogy még a nyáron elmegyünk, még éttermeket is keresett ahová el akart vinni. Viszont kértem őt, hogy csak akkor ígérje meg hogy megyünk, ha biztosan megyünk mert az elmúlt időben sokszor nem tartotta be az ígéreteit és nagyon fog fájni ha megint így lesz. A találkozó után még két napig ugyan olyan volt minden, aztán egyik napról a másikra eltűnt. Először három napig nem írt egy szót sem, és nem keresett. Akkor rákérdeztem mi a baj, amire azt válaszolta hogy csak a munkája, és inkább telefont se vitt magával ha nem volt muszáj a műhelybe, mert nem bírja már elviselni hogy zaklatják a megrendelők, és velünk semmi gond nincs.. Ezt először még el is fogadtam. Utána megint eltűnt három négy napra, majd írt, felhívott, és azt mondta hogy nagyon hiányzom neki és minden nap nagyon sokat gondol rám.Beszélgettünk, majd leírtam neki mindent amit érzek, hogy nagyon fura a viselkedése, és mondja el ha nem akar már engem vagy megismert valakit, mert ez így rossz nekem, erre annyit írt hogy hiányzom neki, és legyek türelemmel. Azóta újra ez van, eltűnik két három napokra, majd előbukkan, úgy mesél a napjáról mintha semmi sem történt volna, becéz mint régen, és mindig mondja hogy hiányzom, bárcsak ott lennék vele, gondol rám, stb.... Nem értem a viselkedését. A depressziója miatt csinálhatja ezt? De az nem gátolta meg eddig abban, hogy keressen, mindig elmondta azt is ha rosszul volt. Vagy próbál túllépni rajtam csak néha még visszahúz hozzám a szíve? Nem értem mi történhetett egyik napról a másikra úgy, hogy előtte újra közel kerültünk egymáshoz és még nyaralást is tervezett.
Köszönöm a válaszát!
Timi

1 ember szerint jó kérdés

2 Válasz

  • Bibók Bea

    2 Bibók Bea Jó válaszadó mondta 2 hónapja


    Kedves Kérdező!

    A leírtak alapján nem derül ki, hogy miért viselkedik így a párja, talán érdemes megkérdeznie tőle. Nem tudhatjuk, mi lehet a háttérben.
    Számomra leginkább az a kérdése, hogy Ön miért teszi magát olyan helyzetbe, ahol biztosan sérül.
    Ha úgy érzi, szüksége van külső segítségre, várom Önt szeretettel.

    Üdvözlettel:
    Bibók Bea
    Pszichológus, szexuálpszichológus
    Párterapeuta és szexuálterapeuta
    30-9345-094
    www.pair-re-pair.webnode.hu
    https://www.facebook.com/szexualpszichologia.parterapia


  • 1 Petúnia Jó válaszadó mondta 2 hónapja

    !

    Tisztelt Kérdező!

    Aki erején felül akar, ígér, nem tudja betartani, kudarc éri. Akinek nincs/nulla a kudarctűrése, az hazudik, mellébeszél, érthetetlenül viselkedik, megdöbbentően, rosszalkodik, bántó, elnyomó, alapvetően idegösszeomlásban van a kudarc miatt. A mércét lejjebb kell tenni, realitás kell a világ dolgaiban és az önismeretben.

Új válasz