kérdezte: tothbimbi77 4 éve

Hogy lehet még a tejen szaporítani?

Kisfiam most 14 hetes, inszeminációs probléma mentes terhességem volt, Gergő 2 héttel korábban császármetszéssel jött a világra 2890 g-al. Sajnos a kórházban besárgult illetve antibiotikumot kapott a tej pedig nem lett elég neki így már ott kapott tápszert. Itthon szépen gyarapodott. 2 Hónaposan viszont elkezdte a tápszer elutasítását.Először csak tőlem nem fogadta aztán már senkitől sem. Azóta 4 féle tápszert próbáltunk ki de mindnek ez az eredménye. Szopni 2 óránként szopik, kivéve reggel mert akkor még elég neki a tej. Eddig hetente kb. 200-300 g hízott ez most már lecsökkent 100-140 g környékére. Szinte a cumisüveg látványától sírni kezd. Próbáltunk több fajta üveget, poharat, kanalat de csak minimális mennyiséget fogad el. Olyan mintha csak azt fogadná el ami a ciciből jön ki. A napi tejmennyiségem viszont 400-450ml ami már kevéske neki. A terhességem előtt inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam amire mercformint szedtem. Ezt most a szoptatás alatt nem szedem.
Tudnak e tanácsot adni esetleg,h lehet még a tejen szaporítani illetve milyen módot tanácsolnak még a pótlás beadására?
Lehet, hogy azért utasítja el a pótlást mert annyira ragaszkodik hozzám? Néha csak én foghatom még az apukáját is elutasítja.
Sokat nyűgösködik, rágja a kezét, keveset és kicsiket alszik. Igaz még szép súlyban van(5950 g) és csináltunk laborvizsgálatot ami teljesen jó de szeretném ha nyugodt elégedett babám legyen. Kifejt anyatejet sem fogadja el.
Tanácstalanul állunk a probléma előtt!
Segítségüket és válaszukat előre is köszönöm:Tóth Beatrix

0 ember szerint jó kérdés
Témák:

39 Válasz

  • 39 putnik_judit Jó válaszadó mondta 1 éve

    !

    Kedves Beatrix!
    Az alábbi teakeverék ivását javasolom Önnek: 50g kecskeruta, 30g édeskömény és 30g ánizs keverékéből egy evőkanálnyit kell főzni 1 liter vízben forrás után 5 percig, majd 20 perc múlva le lehet szűrni és a nap folyamán inni.
    Szoptatás alatt nem ajánlom a kávé, tejtermékek , cukrok , erős fűszerek... fogyasztását. Sok vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt egyen.
    Először mindig szoptassa ( így apránként növekszik a tej mennyisége ) és csak aztán pótolja ki tápsszerrel, ha szükséges.
    üdvözlettel: Jutka
    http://borsika-levele.webnode.hu/

  • 38 Csillaglány76 Jó válaszadó mondta 4 éve

    !

    Kedves Beatrix !
    Hozzád hasonló cipőben jártam,de nekem a végére már nagyon sok tejem lett!!
    Hármas ikreknek elegendő.Nagyon sok folyadékot fogyasztottam,de a sűrű fejjésel is tudsz szaporitani anyatejet.Szégyenlem,de valami oknál fogva kivántam a sört szoptatás alatt.Fogyasztottam néha belőle és mint utólag kiderült,ez is szaporitja a tejet!!
    A nőgyógyászomnak elmondtam,h. mi a szitu a sörrel,amit szinte soha nem fogyasztottam azóta sem,és az én kiváló idős orvosom mondta,h. attól szaporodott meg.Én igy jártam...
    De sokáig hihetetlen volt,ám igaz.
    Ja,amúgy tök normális vagyok,a kisleányom pedig átlagon felüli tanuló...
    üdv!
    Babus

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    37 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 36


    Kedves Beatrix!

    Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de nem voltunk itthon, és így netem sem volt.
    Az nagyon jó, hogy a testközelség, együttalvás megtette a maga hatását, és többször szopik a babája, illetve az elutasítás is csökkent. Persze a családi ágy azért akkor működik a legjobban, ha apa sem szorul ki egészen, és legalább az éjszaka egy részét önökkel tudja tölteni (vagy ön vele - ezt már megoldása válogatja).
    Az normális, hogy nappal akkor alszik hosszabban a kisbaba, ha a cici a szájában van - végül is akkor tuti, hogy anya ott van mellette.o)
    Az, hogy a baba nem alszik nyugodtan, mélyen hosszabb ideig, korosztályos jelenség. Persze, szerepet játszhat a meleg is, no meg a mozgásfejlődésbeli változások, amik az idegrendszer érésével járnak.
    Az éjszakai ébredések jó sokáig részei a kisbaba alvásának, de persze mindig vannak többet és kevesebbet ébredős időszakok, attól függően is, hogy épp hol tart a fejlődésben. De azért jó ideig lehet számítani arra, hogy felébred a baba.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 36 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 35

    !

    Kedves Eszter!

    Az ébredések még mindig nagyon sűrűek. Így már állandósult a velem alvás. Apa kiköltözött a nappaliba.
    Az éjszakai együttalvással és szopizással ritkult a cici elutasítások száma. Este szinte csak szopizni akar.
    Napközben sokszor sikerül a fél óra alvást cicin alvással még elhúzni két órára is. Viszont amint kikerül a szájából a cici már ébred is.
    Éjszaka sokat "szenved" , mindig a hasára akar fordulni és mostanság sűrűn fordul oldalra úgy alszik. Nem alszik sokáig nyugodtan, mélyen.
    Gondolom ez a nagy meleg miatt is van.
    Mikorra szokott ez az alvás "probléma" rendeződni?
    Fogacska még mindig várat magára.
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    35 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 34


    Kedves Beatrix!

    Az éjszakai ébredés, még a sűrű ébredés is normális ebben a korban. nem is az éhséggel, hanem inkább az idegrendszer érésével függ össze.
    ha nagyon gyakran ébred a baba, akkor még lehet valami plusz ok is a háttérben az élettani normál viselkedésen kívül, pl. ha fogzik, akkor annak a kényelmetlensége is zavarhatja a kisbabát, vagy ha a mozgásfejlődése épp egy ugrás, új mérföldkő előtt áll.
    A szopi ebben az esetben nem elsősorban az éhség csillapítására szolgál (noha nagyon is jól jön az éjjeli tejcsi!), hanem leginkább a visszaalvást segíti: Gergő meg tud győződni róla, hogy az anyukája, aki biztonságot ad számára, ott van mellette, és a tej egyes összetevői is segítik számára az elalvást. Szóval az egyáltalán nem baj, hogy nem tudja mérni a szopikat, nem is az a lényeg, hogy épp mennyit szopik a baba.
    A napközbeni félórás alvások is az életkornak megfelelőek. Sokszor ha ilyenkor az anyuka is ledől a kisbabával, akkor vissza tudja szoptatni, ha megébred még fél-háromnegyed órára, ezt esetleg érdemes kipróbálni.

    Az éjszakai együttalvás működik, hogy találja? persze az nem várható, hogy ettől kevesebbet ébredjen a baba, inkább hogy kényelmesebb legyen a szoptatás-visszaaltatás, és az anyuka is több pihenéshez jusson.

    Főzelék: a kisbabák szükségletei változhatnak, és ahhoz igazíthatja, hogy épp mit fogad el, hogy mire van szüksége. Szóval ez teljesen rendben van, hogy valamit szívesen eszik, aztán később mégis elutasítja. valószínű, hogy valamikor megint jön majd olyan időszak, amikor elfogadja az adott ételt.

    Üdv: Eszter


  • 34 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 33

    !

    Kedves Eszter!

    Ismét szeretnék Öntől tanácsot kérni.
    Gergő kb. 2 hete éjszakánként sokszor ébred. Este is nehezen alszik el, aztán olyan 2:30 körül ébred és onnan nincs nyugalom. Ott járunk,hogy már vissza sem próbálom rakni az ágyába. A furcsa,hogy szopizik de mindig csak piciket. Elalszik a cicin de ezek már csak fél-egy órás alvások. Napközben is szinte pontosan fél órákat alszik. Étvágya változó, ingadozó. Nem tudom mennyit tud szopizni mert ezt így lehetetlen mérni. Napközben is néha elfogadja, este viszont csak szopizni akar.
    Reggel tejpépet kap tejjel, ebédre főzeléket és kis gyümölcsöt, délután pedig ismét tejpép.
    A főzelékeknél miért van az ha valamit első két alkalommal szívesen fogad aztán mégis elutasítja?
    A gyarapodása szerintem jó de ez az éjszakai ébredések nyugtalanítanak.
    Foga még mindig nem jött ki de nagyon folyik a nyála és dörzsöli az ínyét állandóan.
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    33 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 32


    Kedves Beatrix!

    ha így most jól működik, akkor az nagyon jó. Természetes, hogy a nagy melegben esetleg kicsit kisebb az étvágya. A gyarapodása rendben alakul azóta is?
    Én azt gondolom, hogy a reggeli-esti szopit mindenképp fontos lenne megőrizni, amíg lehet. Ha van lehetősége, kedve, ereje, ideje fejni, akkor azt is érdemes, hogy minél több lefejt tejet tudjon kapni Gergő akár a pépbe keverve, ha úgy elfogadja.

    Üdv: Eszter


  • 32 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 31

    !

    Kedves Eszter!

    Igen a tápszert is megpróbáltam de az sem kell neki.
    Most hajnalban és este szokott szopizni, napközben szinte semmit. Akkor néha üvegből elfogad egy keveset de inkább csak pépben megy be neki.
    Reggel és délután a milumil Ha rízspéppel, délben pedig sinlackal (sárgarépa ill. gyümölcspéppel ízesítve).
    A székletében nem látom viszont emésztetlenül a hozzátáplálást. Napi rendszerességgel van,keményebb állaggal.
    Az étvágya a meleggel vissza esett, fogacska még mindig nem bújt ki. Amúgy a kedve szerencsére jó, nyugodt baba.
    Ön mit javasolna kell e az étkezésen mit és hogyan változtatni?
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    31 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 30


    Kedves Beatrix!

    Elnézést, csak most tudok válaszolni.
    Örülök, hogy Gergő jól van!
    Az, hogy a szájukból kinézi a falatot, jellemző lehet erre az életkorra, de nem azért mintha hamarabb kívánná a szilárd ételeket, hanem mert érdekli őt az a különös dolog, amit a felnőttek művelnek:o)) Bármi mással foglalatoskodna, hasonló érdeklődést váltana ki benne:o)
    Tápszert próbáltak most adni Gergőnek? Teljesen igaza van, hogy tejpépen sem élhet állandóan, és ha kap is szilárd ételeket, az ő emésztőrendszere még elsősorban az anyatej vagy annak hiányában a tápszer feldolgozására van berendezkedve. Az azért jó, hogy a pépet anyatejjel készíti, és így elfogadja Gergő.
    Amúgy a hozzátáplálást már elkezdték, hiszen már kap anyatejen/tápszeren kívül mást, szilárd ételt is Gergő (a tejpép is hozzátáplálás).
    az is fontos, hogy éjjel még elfogadja a mellet és szopizik Gergő! Illetve hogy a testközelt szereti, igényli, és önök meg is adják neki.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 30 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 28

    !

    Kedves Eszter!

    Szerencsére Gergő jól van, elmúlt bármi is kínozta is. Labor eredményei is jók lettek.Foga viszont még mindig nem bújt ki.
    Viszont ismét csak éjjel akar szopizni. A kanalas dolgokat szívesen fogadja de az anyatejet hiába próbálom pépen kívül másként adni neki csak minimális mennyiséget fogad el.
    Szánkból kinézi a falatokat bármit is eszünk mellette.
    Az lehet,hogy ő hamarabb kívánja a szilárdabb ételeket?
    Tegnap megkóstoltuk a sárgarépát és tetszett neki.
    A tejet próbálom fejni,igaz olyan sűrűn nem sikerül. Cumisüvegből picit fogad el belőle aztán jön a tejpép vagy a Sinlac. Kipróbáltam ha a tejet nem fogadja már el cumisüvegből aztán a vizet vagy teát igen. Mintha a tej íze nem tetszene neki. Próbáltam kanállal, pár kanál bemegy aztán csak kiköpi.
    Most is igényli a közelséget de a cicit nem. Hangulata ugyan olyan jó. Ha próbálom ciciztetni picit bekapja de utána csak beszélget és nem foglalkozik vele, ha oda húzom akkor kitekeredik és sír.
    Sűrűn megkínálom cicivel de sajnos mindig ez a reakció.
    Tanácstalan vagyok hogyan tovább. Elkezdjük a hozzátáplálást? Tejpépen sem élhet állandóan.
    Üdvözlettel:Beatrix

  • 29 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 28

    !

    Kedves Eszter!

    Az én drága kisfiam szerencsére naponta változik. Most két napja szopizik. Igaz sajnos tegnap előtt éjjel lázas volt.
    Pici hasmenése volt, étvágytalanság, nyűgösködés, sírdogálás , nyáladzás és alsó felső fogíny bedurranás. Azt gondolom a fogacskák bántják Gergőt.Több embertől hallottam,hogy a fogak ilyen problémákat tudnak okozni. Sokat van kézben, babusgatva, cicire téve és este velem alszik.
    Éjjel is megébredt és amikor csak kérte cicizett.
    Ezzel egy időben a cumit nem is kéri. Ma teát sem akart elfogadni.
    Azt nem tudom mi lesz ha ismét jön a meleg?!
    Panel lakásban(bár bárhol) nehéz a meleget jól kezelni.Van klímánk de azt nem merem használni.
    Remélem a szopizást megmarad de ha nem akkor is lefejem neki amikor csak tudom.
    A héten a súlygyarapodása megállt de nagyon nem volt étvágya, még a kedvelt tejpépet is keveset fogadott el.
    Doktor néninél voltunk szerencsére nem talált nála semmit de ha jövő héten is ilyen marad akkor vissza kell vinnem.
    Mit javasolna a további pótlás adásra?
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    28 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 27


    Kedves Beatrix!

    Igen, a kitekeredés, sírás az lehetséges, hogy a cumisüveg miatt történik, illetve hogy Gergő elutasítja a mellet. Az azért nagyon jó, hogy hajnalban elfogadja, még ha csak egy kis kortynyi időre is.
    És ha nem is szopizik lelkesen, de az is nagyon jó, hogy lefejt tejet tud kapni cumisüvegből.
    nem csoda, ha most nyűgösködik, azt hiszem, a nagy melegben, meg a frontok jövés-menésében még a felnőttek is így érzik magukat. És nem könnyű ilyenkor megvalósítani a sok testközelt sem, mert tényleg összeizzad az ember a babával.

    Ha úgy érzi, hogy nehéz lenne már visszaszoktatni Gergőt újfent a mellre, plusz a pótlást is nehezebb lenne megoldani, akkor az is jó módszer, ha fejni tud, és azt megkaphatja Gergő. Általában érdemes min. 6-8 alkalommal próbálni fejni, persze lehet, hogy ez nem mindig jön össze:o)), de mindenesetre egy jó viszonyszám. És emellett bármikor, ha akár álmában, félálmában elfogadja a mellet, akkor nyugodtan lehet vele próbálkozni.

    Üdv: Eszter


  • 27 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 26

    !

    Kedves Eszter!

    A vizet ,teát most cumisüvegből kapja Gergő.
    Szopizni már egyre kevesebbet akar. Hajnalban éppen kortyol belőle és már alszik is vissza.
    Tegnap délután sikerült altatnom és szopiztatnom 1,5 órát a cicin de este már megint elutasította. Ami új szokása,hogy a cumit elfogadja elalváshoz.
    Pótlásnak tejpépet kap anyatejjel és amit lefejek azt cumisüvegből több részletben megeszi.
    Eddig is fekve szopiztunk de szinte kitekeri magát az ölelésből, sír. Próbáltam másként de még be sem akarja olyankor kapni.
    Altatni nappal most babakocsiban altattam mert annyira össze izzadtunk.
    Ma délelőt aludt egy picit rajtam.
    Nagyon sokat nyűgösködik. Semmi nem jó most neki.
    Nagyon szeretünk a nagymamánál lenni, Gergő is jól érezte magát de hiába kertes ház már ott is nagyon meleg volt.
    Én is jól éreztem magam csak a melegtől kipattogott a mellem és most már az egész testemen vannak piros foltok. Ettől az én komfort érzetem is rosszabb lett. Sajnos a meleget is rosszul viselem, nagyon izzadékony vagyok.
    Próbálom magam sokszor frissíteni de azért ez kellemetlen. Gondolom ez is zavarhatja őt.
    Szeretném ha újra szeretne cicizni de nem szeretném erőltetni.
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    26 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 25


    Kedves Beatrix!

    Igen, a nagy melegben változnak a babák szopizási, evési szokásai, akár alkalmanként csak pár kortyot szopiznak. Az nagyon jó azért, hogy próbálja kínálni.
    A kifejt mennyiségből nem nagyon ítélhető meg, hogy mennyi a tényleges mennyiség. De ha Gergő nem szopizik, és szeretné növelni a tejmennyiséget, akkor meg lehet próbálni többször is fejni, ha esetleg úgy érzi, hogy beleférne a napba. Bármikor meg lehet próbálni, amikor épp ideje-ereje engedi.
    A vizet, teát, pótlást most cumisüvegből kapja Gergő?
    Pótlást most mit kap?
    Az esti összebújásoknál is szerepet játszhat, hogy meleg van, zavarja, ha összeizzadnak. fekve próbálta esetleg szoptatni? Az néha jobban bejön a nagy melegben... Szintén ez befolyásolhatja a nappali alvást. Hogyan szokta próbálni elaltatni nappal?
    A nyáladzás, izzadás is befolyásolja a pisi mennyiségét.

    Persze, a környezetváltozás is számít, meg hogy ön hogyan érzi magát a nagymamánál, mi az, ami ott másképp történik. Mi változott a környezettel együtt, ön hogy érzi magát?

    Üdvözlettel: Eszter


  • 25 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 24

    !

    Kedves Eszter!

    Hajnalban,reggel amikor több tej van még a ciciben. Aztán napközben már csak ritkán kapja be és nem is akar vele foglalkozni.
    Igaz az étvágya is jelentősen vissza esett. Mindenki azt mondja ez a nagy meleg miatt van.
    Megpróbálom 1-1,5 óránként mellre tenni de inkább sikertelen a dolog.
    Gergő szopási reakciójából és a fejések mennyiségén. Naponta 3-4-szer sikerül fejnem 80-100 ml körül.
    Pótlást kétszer fogad el kisebb mennyiségben. Amit inkább igényel az folyadék, vízet esetleg teát. Ezekből kb 100-150 ml.
    Ami változás,hogy az esti össze bújásokat sem igényli. Napközben nehezen alszik el,nyugtalan és keveset is alszik. Nagyon nyáladzik és kevesebb a pisis pelenka is.
    Igaz a múlt héten elköltöztünk a nagy meleg elől a nagymamához, ott kezdődött ez a probléma.
    Gondolja,hogy ez is hatással lehetett rá? Vissza lehet még csábítani a cicire?
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    24 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 23


    Kedves Beatrix!

    Mit jelent az, hogy Gergő csak akkor akar szopizni, ha dől a szájába a tejcsi? Pontosan mit tapasztal?
    Hányszor tud így mellrekerülni Gergő?
    Miből látja, hogy kevesbedik a saját tej? Mennyi pótlást kap most Gergő? Hányszor sikerül fejnie?

    Üdvözlettel: Eszter


  • 23 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 22

    !

    Kedves Eszter!

    Gondolom,hogy nem ez a legjobb megoldás de sajnos eddig ez vált be.
    Gergő sajnos hiába van sűrűn mellre téve csak akkor akar szopizni ha "dől" a szájába a tejcsi. Ebben a melegben meg főleg problémás. A hajnali szopizással nincs gond de napközben van amikor a szájába sem akarja venni. Pár napja kezdi a cumisüveget elfogadni így most amikor nem akar szopizni akkor lefejem és megpótoljuk a kapott tejjel. Viszont a kapott tej lassan elfogy mert a másik baba sem akar szopni.
    Sajnos a saját tej is kezd kevesebb lenni.
    Ilyen esetben van valami javaslata?
    Válaszát előre is köszönöm:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    22 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 21


    Kedves Beatrix!

    Esetleg meg lehet próbálni már az elején föltenni a szoptanítot, amikor tudja, hogy nyűgösebb napszak van, hátha az segít.

    Ha úgy érzi, hogy ez most egy jó, működő megoldás, ami van, akkor az persze nagyon jó:o)) Arra azért mindenképp érdemes törekedni, hogy a baba továbbra is gyakran kerülhessen mellre, és ahogy írtam, és ön is említette, a pépet is lehet anyatejjel keverni. Így várható, hogy az anyatej mennyisége nem csökken, hanem megmarad még jó ideig a szoptatás is.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 21 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 20

    !

    Kedves Eszter!

    A szoptanít csak a szopizás után kerül fel, amikor már csak ki be szippantja a cicit. Ekkor kezdődőik a nyűgösködés,sírás. Ezután jön a szoptanít, először mohon rákap aztán sír, akkor jön a pép a tejjel bekeverve.
    Néha már kihagyom a szoptanítot.
    Pépből a Milumil HA vaníliást kapja, kipróbáltuk a Sinlacot is de ez jobban ízlik neki.
    Amióta pépet is kap, ebéd után jókat alszik. Este is könnyebben megy az elalvás.
    Nagyon szépen eszik kanállal.
    Remélem a tej mennyiség még sokáig megmarad esetleg még kicsit emelkedik.
    Gondolom vannak olyan babák akik előbb kérnek hozzátáplálást.
    Nálunk eddig ez a legjobb megoldás.
    Üdvözlettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    20 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 19


    Kedves Beatrix!

    Amikor ilyen nyűgös, sírós szopi van, akkor már eleve ott volt a szoptanít a mellén, vagy utána teszi vissza mellre ezúttal már szoptaníttal?
    Ha pépet ad neki, mert úgy látja, hogy az beválik, akkor is érdemes lenne olyat választani, ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot és tehéntejet.

    A mérésből, fejésből nem lehet sajnos megállapítani, hogy mennyi tej van. A mell állapota is csalóka, a feszülésnél valójában csak kevés tej van a mellben, de már az sem fér el, összenyomja a környező szöveteket, és ezt érezni feszülésnek. Ráadásul amikor a mell feszül, akkor egy olyan anyag kezd el felszaporodni a mellben, ami leállítja az agyban a tejtermelésért felelős hormon termelődését, vagyis minél többször feszül a mell, annál kevesebb tej termelődik hosszú távon egy negatív visszacsatolásos szabályozási mechanizmus révén.
    Plusz minél puhább a mell, annál zsírdúsabb tej ürül belőle: nemcsak a tej mennyisége, hanem az aktuális összetétele is számít.
    Az természetes, hogy ha gyakrabban szopik, akkor alkalmanként kevesebbet szopizik, míg ha több idő marad ki, akkor többet.
    A tej mennyiségének van egy normális, mindenkinél meglévő napszakos ingadozása is, és valóban, reggel termelődik grammra a legtöbb tej. De ez mindenkinél így van:o)

    Persze, örül az ember, hogy átalussza a babája az éjszakát. De azért ez még egy lehetőség, ha nem is szeretné épp most kihasználni, hogy éjjel is szoptat, mert éjjel nagyon magas a tejtermelésért felelős hormon szintje, és ezt érdemes kihasználni. Amúgy az alvásfejlődés általános menete olyan, hogy a legtöbb kisbaba egy átmeneti időszak után megint elkezd ébredni és többször ébredni éjjel, szóval lehet, hogy a természet ezt amúgy is elrendezi.

    Az jó ötlet, hogy ha már pép, akkor anyatejjel készíti.

    Üdv: Eszter


  • 19 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 18

    !

    Kedves Eszter!

    Gergő amikor jól lakik nyugodt,ellazult,elégedett. Ha pótlásra van szükség már a szopizás végén nyűgös,síros, kezdetben még mohon bekapja a cicit de aztán csak sírdogál,nyűgös,nyugtalan. Ekkor megpróbáljuk a pótlást szoptaníttal de a kezdeti lelkesedés hamar sírásba nem evésbe megy át ekkor szoktam megkínálni péppel. Amit nagy szeretettel fogad el. Néha nem győzöm neki adni, beszél hozzá és a végén megnyugodik. Mindig szopizással kezdünk. Délben és délután szokott kapni pépet és 2-3 kanállal keverünk neki be lazább állagúra.
    A tej termelődését abból gondolom,hogy mérni szoktam és szopizás után szoktam fejni és ezek a tapasztalataim+ Gergő reakciójából látom.Reggelre a mell állapotán is érzem, amit máskor csak akkor ha legalább 3 órát pihenünk. Most 16 óra után nem szopizunk így este 100 ml körül tud szopizni ami előtte néha 50 ml körül volt. Gondolom,hogy én sem vagyok más mint mások de valahogy akkor is így alakul. Idő és pihenés akkor több a tejcsi. A napi mennyiség 430-480 ml között van.
    Az éjjeli szoptatással nem szeretném felkelteni. Most kezd olyan 4-5 közötti időre beállni de akkor már nagyon éhes. Akkor szopizik a nap folyamán a legtöbbet.
    Azt gondoltam a pépet készítem anyatejjel, így az anyatej is bejutna a pótlással. Gergő is szívesen megenné.
    Az újdonság szerintem nem valószínű mert így még semmi mást nem fogadott. Az édes íz már szerintem valószínűbb.

    Üdvözlettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    18 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 17


    Kedves Beatrix!

    Hogyan jelzi Gergő, hogy kérné a pótlást? Amikor próbálja adni neki ilyenkor, akkor mi történik? És mi történik ilyenkor, ha "csak úgy", pótlás nélkül kerül mellre? Köthető ez esetleg napszakhoz?

    Az nagyon jó, hogy ön mellett aludt! igen, biztos, hogy az időjárás is megviseli a piciket, de olyankor a jelzései, az esetleges éberebb állapotok is könnyebben észrevehetők, és meg lehet kínálni mellel a kisbabát.
    Miből érzi, hogy önnek időre van szüksége, hogy teje termelődjön?
    Az élettan az biztos önnél is ugyanúgy működik:o) Abból, hogy mennyit szopik a kisbaba, nem feltétlenül derül ki, hogy mennyi tej van: ha épp olyan időszak van, hogy gyakrabban szopik, akkor biztos, hogy alkalmanként kevesebbet fogyaszt. Ha óránként ennénk, mi sem bírnánk óránként végigenni 3 fogást:o). Ráadásul a baba nem is csak azért szopik, mert éhes: lehet, hogy nyűgös, nem jó a közérzete, fáradt, stb., és akkor csak kevesebbet fog szopizni, mint amikor épp farkaséhes.
    Ha este sokáig szopizik, akkor lehet, hogy reggel nem fér bele annyi. De érdemes lehet esetleg éjjel is megpróbálni megszoptatni.

    nem gondolom, hogy a pótlás adásának módjával lenne a probléma. Elég sokmindent megpróbált, és ha sehogysem fogadja el, akkor lehet, hogy nem erre van szüksége éppen. Ráadásul gyarapszik így is, ami arra utal, hogy a bevitel jó (aki éhezik, az nem valószínű, hogy egyben gyarapszik is).
    Tejpépből mennyit fogad el most? Mikor szokta adni a pépet Gergőnek?
    Nem tudom sajnos megmondani, hogy a tejpépet miért fogadja nagy örömmel, miközben a pótlást elutasítja. Lehet ebben az újdonság is, no és persze a tejpép erőteljesen édes íze. Lehet, hogy érdemes lenne személyesen is megmutatnia tanácsadónak, hogy hogyan szopik Gergő, hogyan próbálja adni a pótlást, hátha akkor kiderül valami.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 17 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 16

    !

    Kedves Eszter!

    Igen Gergő jelzi mikor is kérne pótlást de akkor sajnos sem a donor tejet sem a tápszert nem akarja elfogadni. Akkor jön a sírás a panaszkodás. Nem is szeretném ráerőltetni, hogy egyen még. Csak azt látom,hogy amíg az előző pótlásokat nem fogadja a tejpépet kitörő örömmel és étvággyal kéri.
    Gergő ha elalszik akkor kb.4-5 ig alszik akkor szinte nincs pisi a pelusba, akkor szopik 120-160 ml körül utána vissza alszik 2-3 órára, akkor már van pisi a pelusba. Pici játék és akkor ismét szopizik. Naponta kb 5 pisis pelus van. Dél körül van amikor már kérne pótlást.
    Mi egy pici 1 szobás panelben lakunk így Gergő ágya a mienk mellett van. A napokban többet aludt mellettem mint benne.
    Biztosan ez az időjárás is megviseli.
    13 h körül lemegyünk sétálni és akkor alszik kb 2-3 órát, aztán szopizik és játszunk. Ilyenkor már nem mindig alszik fürdésig.
    Az kb 19 óra körül van, és akkor már nyűgös. Ha alszik akkor is.
    Nálam ez a tejtermelődés valahogy nem így van, nekem idő kell hogy termelődjön.
    Tegnap délután séta után 16 óra előtt szopizott és este első szuszra kitudott szopizni 110 ml tejet, így a komfortszopi nyugisan telt. Igaz így is 22 óra múlt amire ágyába tudtuk tenni. Előző nap 50 ml szopizás után jött a sok sírás,többszöri mellre tétel és 23 óra után mellettem aludt. Ha este sokáig cicizik reggel már kevesebbet tud szopizni.
    Már nem tudom miként tudnám a pótlás módját másként megpróbálni. Cumisüveg, kiskanál, pohár, szoptanít, fecskendő.
    Egyik sem vált eddig be.
    Ön tudna még valamit ajánlani? A pépet miért fogadja jól?
    Köszönettel:Beatrix


  • Schneiderné Diószegi Eszter

    16 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 15


    Kedves Beatrix!

    Ha nem fogadja el a kisbaba a pótlást, akkor először is a baba általános állapotát érdemes megnézni. Azzal mindig óvatosan kell bánni, hogy a szándéka ellenére megetessük-e a babát...általában lehet neki hinni abban, hogy nincs szüksége valamire.
    A Sinlac szintán hozzátáplálásnak minősül. Inkább a donor női tejet vagy a tápszert érdemes adni még ebben a korban, hiszen fél éves korig a kizárólagos tejalapú táplálás az ajánlott.
    A pótlás módját is érdemes lehet feltérképezni, akár azzal kísérletezgetni.
    De ha jól értem, akkor nagyon is van olyan, hogy Gergő kifejezetten jelzi igényét a pótlásra, és olyankor el is fogadja azt, tehát mintha különbséget tudna tenni a helyzetek, állapotok között.
    A gyarapodás teljesen jó. A pisi állaga milyen? Éjjel most ébred, szopik? Az ágya, amiben alszik, hol áll?

    Az esti sírás, hosszasabb elalvás nem biztos, hogy a kevesebb tej miatt van (este grammra mindenkinek kevesebb a teje, de az összetétel más, zsírdúsabb). Lehet, hogy most épp valami fejlődésen megy keresztül, másképp alakul a ritmusa.
    Hogy zajlanak most az esték, mikor van a nyűgösség, sírás?

    A tej a kereslet-kínálat elve szerint termelődik, vagyis minél többet szopik a baba, annál töb lesz a tej (ezért is jók a hosszasabb komfortszopik, mert az is inger a mellnek). Ha kihagy egy szoptatást, akkor nem több, hanem KEVESEBB teje lesz estére! persze, először még túltelítődik a kihagyott szopi miatt, és olyan, mintha sok tej lenne (bár ez nem így van), de utána a szervezet alkalmazkodik, hogy annyival kevesebbet kell termelnie. A tej nem két szopi között gyűlik össze a mellben, hanem nagyrészt szopi alatt termelődik, tehát akkor is van elég, ha épp puhábbnak érzi a mellét.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 15 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 14

    !

    Kedves Eszter!

    Akkor mit szoktak javasolni ilyen esetben ha mégis pótlásra szorul a baba de az eddigi pótlásokat nem fogadja el.
    Hallottam a Sinlacról, arról mi a véleménye?
    Nagyon szeretem ezeket a konforszopikat csak amikor már ilyen hosszú kicsit fárasztó. Viszont Gergő a lényeg.
    A gyarapodása a héten is 130 g, éjszaka szinte nincs pisi a pelenkába.
    Napközben változó a hangulata, reggel még nyugisabb viszont keveseket alszik , estére pedig nagyon fáradt. Reggel 5 h környékén kell akkor még "sokat" szopizik 120-160 ml között aztán még 2 óra alvás és kezdődik a nap.
    Az estének viszont mindig úgy megyünk neki,hogy sírásba torkollik és nehéz elalvásba.
    Erre tudna még javasolni hogy alakítsuk. Jó lenne valami amit az utolsó előtti szopizást kiválthatná és akkor estére maradna elég tej.
    Bocsánat ezért a sok kérdésért és még egyszer köszönöm,hogy válaszol nekünk.
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    14 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 13


    Kedves Beatrix!

    A kisbabák nem csak azért szopiznak, mert éhesek, netán szomjasak, hanem azért is, mert szopizni, anyához odabújni jó és megnyugtató:o) Előfordulnak olyan időszakok, amikor a kisbaba nyugtalanabbul alszik vagy nehezebben alszik el, mert mondjuk front van, fogzik, mozgásfejlődésbeli vátlozás előtt áll vagy épp a napi ciklusa változik, és már nem akkor és úgy álmosodik el, mint annak előtte. Szóval lehet, hogy Gergőnek egyszerűen jólesett szopizni, az anyukájával lenni, és elsősorban a komfortszopira volt szüksége, aminek különösen nagy szerepe van a megnyugvásban és a kötődésben, ezért nem is fogadhatta el a pótlást.
    Ha a pisi, gyarapodás rendben van, akkor ez így oké.
    Aha, a nyálzással is veszthet folyadékot a baba, ha a laborban is rendben találták a pisijét, akkor valószínűsíthető, hogy elegendő a folyadékbevitel.

    Igazából nem azért nem javasolunk szilárd ételt fél éves kor előtt, mert az olyan jól hangzó, kerek szám, és igazából nincs jelentősége. Kb. fél éves kor előtt a baba bélrendszere még nem érett a szilárd táplálék feldolgozására, egyszerűen nem jut belőle hozzá elég tápanyaghoz. viszont a pocakban elfoglalja a helyet a tejecske elől, ami viszont megfelelően tápláló lenne a számára. Ezért is mondjuk, hogy fél éves kor alatt lehetőleg csak anyatej, annak hiányában donor női tej vagy tápszer.
    A tejpép különösen problémás lehet, mert teljes tejet, hozzáadott cukrot tartalmaz, igazából egy éves kor alatt nem igazán lenne ajánlható, de az sem baj, ha egyáltalán nem kap ilyesmit a baba:o) A későbbi allergiás megbetegedés kialakulásának kockázatát is megnövelheti, ha fél éves kor alatt kap ilyesmit a csecsemő.

    Nem, a tej minőségére nem hat a sok folyadékfogyasztás, emiatt ne aggódjon. Mármint hogy nem tud tőle "felhígulni" a tejecske. A túl sok folyadék a tej mennyiségét vetheti vissza, de itt túl sok alatt azt értjük, ami már nem esik jól a mamának, csak úgy önti magába. Ha ön nagyon szomjas, és jólesik sokat innia (és rendben van a cukra is:o)), akkor nyugodtan igyon eleget. És valóban nincs olyan, hogy "erősebb", "zsírosabb" avgy "vizesebb", "gyengébb" tej. mindenkinek épp megfelelő teje termelődik.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 13 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 12

    !

    Kedves Eszter!

    Gergő egyre kevesebbet és ritkábban fogadja el a pótlást. Viszont esténként nehezebben alszik el is. Tegnap este is 70 ml szopizás után 20 ml fogadott el a szoptanít segítségével aztán nagy sírásba kezdett, cicin megnyugodott ismét de már a 3. este,hogy kb. 2 órát komfortszopizik. Erre tudna mit mondani? Még is éhes maradhat?
    Pisit is vizsgáltak neki a laborvizsgálatnál és szerencsére rendben volt. A pelenkákat vizsgálgatom.
    A nyáladzás nálunk nagyon jellemző. Állandóan buborékokat fúj és sokat folyik a nyála.
    Mindent a pici szájába akar tömni.
    Tudom,hogy fél éves koráig nem javasolnak csak anyatejet de tegnap megkóstoltuk a tejpépet és azt nagyon szívesen fogadta. Mint egy kismadár csak nyitogatta a száját. Szemlátomást tetszett neki. Erről mi a véleménye?
    A sok folyadék fogyasztás nincs a tej "minőségére" hatással?
    A védőnőm azt mondta nincs olyan,hogy erősebb vagy gyengébb tej? Ez így van?
    Köszönettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    12 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 11


    Kedves Beatrix!

    Lehet, hogy akkot tényleg azért változó, hogy mikor kéri Gergő a pótlást, mert nem mindig van rá szüksége. És ezek szerint azt is jelezni tudja, amikor épp komfortszopizni szeretne (pl. elalváshoz), és zavarja, hogy még jön a tej/pótlás.
    Az nem baj, ha alkalmanként rövid ideig szopizik, ez akár korosztályos jelenség is lehet. És az nagyon jó, hogy 100 ml körüli pótlás azért lemegy, ez akár teljesen elég is lehet.
    Azt gondolom, hogy inkább a pelenkákat lehetne figyelni, és ha azok rendben vannak, akkor elég hetente mérni Gergőt.
    A széklet valóban ritkul, ahogy nő a kisbaba, de a pisi nem szokott kevesbedni az éréstől. Az azonban előfordulhat, hogy a nagyobb méretű pelusba másképp hat már ugyanannyi pisi, illetve hogy ha a baba izzad vagy nagyon nyálzik, akkor kevesebbet pisil jó bevitel mellett is. Azt is lehet nézni, hogy milyen a pisi: színetelen, szagtalan, vagy épp sűrű, sárga?

    Az jó hír, hogy a laborértékei tökéletesek, különben kicsit aggasztó lenne, hogy ilyen szomjas, hiszen a nagyfokú szomjúság a cukorbetegség tünetei között is szerepel. Ha amúgy minden rendben, akkor nem szükséges visszafognia magát, hallgathat ebben is a szervezete jelzéseire.
    Az orvosával érdemes lenne beszélni.

    Üdv: Eszter


  • 11 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 10

    !

    Kedves Eszter!

    Megnéztem a videót a szoptanít használatához és ahogy ott láttam úgy rögzítettem.Először hagyom,hogy kiszopja a saját anyatejemet és amikor már úgy látom nincs benne akkor kapja csak a pótlást. A pótlás elfogadása változó, tegnapi nap csak este fogadott el de most szépen használta. Amikor már jól lakott kezdte a nyelvével kitolni a csövet, Aztán már csak az altató cici kellett neki.
    Gergőnél minden evés másként zajlik. Próbálom sűrűben cicire tenni de csak párat szippant rajta aztán ki-be veszi a szájába.
    Ma már délután is kérte a pótlást. Most 2 napja nem méregetem. A Szerdán mértük este akkor még 40 g gyarapodásnál járt vasárnap óta.
    A napi pótlások 100 ml körül vannak, kakilni 1-2 naponta szokott.Pisi változó ma délután aludt 3 órát kint a levegőn és utána sok pisi volt a pelusba.Éjszaka keveset pisil, napközben mindig van benne de nem annyi mint a kezdetekkor. A gyermekorvos szerint ez az érés jele.
    A labor értékeim tökéletesek de azért felveszem a kapcsolatot az orvosommal.
    Nagyon sok folyadékot fogyasztok, már-már vissza kell fognom magam.
    Állandóan nagyon szomjas vagyok.

    Üdvözlettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    10 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 9


    Kedves Beatrix!

    Igen, elképzelhető, hogy Gergő már túl nagy a szoptaníthoz. lehet a tejcsi íze is, de még inkább a szonda érzete a szájában. Hol/hogyan próbálta rögzíteni?
    esetleg ki lehet próbálni azt, hogy mellreteszi Gergőt, és amikor már szopik, akkor próbálja a szája sarkánál beügyeskedni a szondát is a szájába.
    Az is működhet, hogy ezt akkor teszi, amikor lement az első hullám tejleadó reflex, de még szopizik Gergő.
    hogy állnak most a pelusokkal? Mert persze ott van az is, hogy nem is biztos, hogy nem elég így is a tejcsi. mennyi pótlást fogadott most el Gergő? A gyarapodás hogyan alakul?

    Arra mindenképp biztatnám, hogy beszéljen az orvosával.

    Üdvözlettel: Eszter


  • 9 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 8

    !

    Kedves Eszter!

    Nagyon jó kis találmány de lehet mi "nagyok" vagyunk hozzá. Gergő állandóan elkapja a zsinórokat és olyan mintha felfedezte volna a turpisságot.Tegnap este sírva fakadt a cicin és le kellett róla venni, aztán megnyugodott. Nagyon minimális mennyiséget fogad el ezzel is. Amúgy ajánlanám mindenkinek aki most kezdi a hozzátáplálást mert tényleg olyan mintha én szoptatnám. Azért még gyakorlunk és lehet ráérez az ízére.
    Olyan lehet,hogy megérzi nem az én tejem és azért sír rajta? Vagy esetleg gyorsan jön rajta? A legkisebb átmérőjű zsinórt használjuk.
    Most megyek először ehhez a doktorhoz mert akihez jártam az most Gergővel együtt messze van. Lehet felveszem a kapcsolatot a régi orvosommal is. Nem adom fel, hogy több tejet tudjak adni Gergőnek.
    Üdvözlettel:Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    8 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 7


    Kedves Beatrix!

    Igen, ez teljesen normális, hogy az újszülöttkori maratoni szopikból erre a korra néha csak pár perc marad:o)) Szóval emiatt ne izguljon:o) Többet számít, hogy hányszor szopizik 24 órában, mintsem hogy épp milyen hosszúak a szoptatások.
    A tejmennyiség normálsi, napszakos ingadozása az, amit a mérések során tapasztal. Reggel mindenkinek több teje termelődik grammra, akár háromszor-négyszer olyan mennyiség, mint este, de az esti tej zsírdúsabb, laktatóbb. Szóval ez természetes, hogy napközben kevesebbeket mér.
    A szoptanít remek ötlet, ezzel jól lehet szoptatás közben pótolni. És az külön jó, hogy anyatejet kaptak.
    Mit szólt Gergő a szoptaníthoz? Milyenek a tapasztalataik?

    Mindenképp ajánlom a laborvizsgálatot és a kontrollt. Sajnálom, hogy az orvosa nem ismeri a tejtermelés és a cukoranyagcsere összefüggéseit. Itt olvashat egy cikket a téma egyik legnagyobb szakértőjétől, sajnos angol nyelven: http://www.lalecheleague.org/llleaderweb/lv/lvaprmay05p27.html
    De épp a közeljövőben lesz egy szakamai továbbképzés az endokrinológiai zavarok és a szoptatás kapcsolatáról, hátha érdekli az orvost: http://www.szoptatasportal.hu/files/tovabbkepzes_2013-06-22.pdf http://www.szoptatasportal.hu/endokrin_zavarok_es_szoptatas

    Ne aggódjon a testközelség miatt! A testközel iránti szükséglet a táplálkozási szükséglettel egyenrangú, vagyis azt mondani, hogy egy anya ne vegye föl a gyerekét, amikor az kézben szeretne lenni, mert akkor elkényeztetődik, épp olyan, mintha azt mondanánk, hogy ne etessük meg a gyereket, amikor éhes, mert akkor elkényeztetjük, és hozzászokik...
    Szóval bátran hordozza, ölelje, ringassa, ezzel biztos, hogy nagyon sokat ad neki. Ahogy azzal is, ha szopizva, mellen alhat el, ha napközben is szundikálhat az ön mellkasán.
    Igen, előfordul olyan, hogy a cumisüveg kontra szopi zavarból a szopi kerül ki győztesen, és ha így van, abban nagy szerepe van a sok testközelnek. És nagyon jó, hogy ennek hatására most el tudtak kezdeni szoptaníttal pótolni.
    nagyon szívesen!:o))

    Üdvözlettel: Eszter


  • 7 tothbimbi77 mondta 4 éve | válasz erre: 5

    !

    Kedves Eszter!

    Gergő tényleg lerövidítette a szopizások idejét, kezdetben 1,5-2 órát is szopizott, most maximum 20-25 perc de van amikor párat szív a cicin is már ki is köpi. Hajnalban vagy reggel amikor kell még nyugodtan szépen szopizik. Akkor még több a tejem is akkor előfordul, hogy 120-150 ml eszik. Aztán napközben ez már 50-90 ml közé esik, de előfordul, hogy 20 ml után már csak be-ki szippantja és mérges lesz.Ekkor még tudok kifejni egy keveset. A pótlásra elkezdtük használni a szoptanít készüléket. Tegnap volt az első nap, még kicsit ügyetlenek vagyunk. Kapunk anyatejet és azzal pótolunk.
    Felvettem a kapcsolatot endokrinólogussal és ő azt mondta nem lehet az ok az inzulinrezisztencia annak,hogy nem szaporodik a tejem.Azért egy laborvizsgálatra és kontrollra elmegyek.
    Gergő tényleg sokszor van kézben, már meg is kaptam,hogy fel van szoktatva. Nem szeretem ha ő nem nyugodt és a karomban mindig megnyugszik.Van egy gyerekdalok cd és az első hangra elmúlik minden bánata.
    Este mindig cicin alszik el, napközben is szokott rajta pihenni.
    Akkor lehetséges, hogy nála így mutatkozott a cumisüveg kontra szopizás zavar?
    Örülök,hogy inkább engem választott.
    Nagyon köszönöm a gyors és biztató válaszait.
    Sok helyen érdeklődtem de sehol nem kaptam válaszokat.
    Üdvözlettel:Beatrix és Gergő:)

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    6 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 4


    Kedves Jutka!
    A kicsi csak akkor tudja beállítani magának az anyatej mennyiségét, ha 1. sem az anyánál, sem a babánál nem áll fönn semmi egyéb akadálya a szoptatásnak, tejtermelésnek, 2. jó technikával szopik, és igény szerint és kizárólag mellrekerülhet. Szóval ez a mondat semmiképp nem általános érvényű, és akár veszélyes is lehet.
    A kecskeruta a vércukorra, cukorháztartásra is hatással van, így ha ez az édesanya használni kezdi, mindenképp fontos, hogy tájékoztassa róla a kezelőorvosát.

    Üdvözlettel: Eszter


  • Schneiderné Diószegi Eszter

    5 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve | válasz erre: 2


    Kedves Beatrix!

    Az nagyon jó, hogy Gergő mindkét mellből szopik. Akár többször is meg lehet őt kínálni, amikor csak annak jeleit mutatja, hogy mellre szeretne kerülni: intenzíven szopizza az öklét, keresgél, nyűgösködik. Az ekkora babák általában min. 10-12x is szopiznak 24 órában, vagyis a szopik száma ebben a korban nőhet is, a korábbiakhoz képest, miközben rövidül a szopizással töltött idő, mert a babák figyelme már jóval terelhetőbb.
    Az nem baj, hogy nem fogad el más folyadékot, igazából nem is érdemes őt vízzel vagy más egyébbel kínálni, erről bővebben: http://szoptatas.cafeblog.hu/2013/01/22/szuksege-van-e-a-szoptatott-babanak-vizre-teara/

    A rángatás, felidegesedés lehet a cumisüveghasználat következménye. Igazából érdemes lenne akár személyesen megmutatnia a babáját szoptatásban jártas szakembernek, aki meg tudja nézni Gergő technikáját, és segíteni tud abban, hogy hogyan lehetne mellen, szopi közben pótolni őt, ha szükséges. Elérhetőségeket itt talál: www.ibclc.hu/tanacsado

    Ez a pótlás nem olyan nagy mennyiség, szóval elképzelhető, hogy akár el is hagyható, főképp, hogy a gyarapodás sem extrém kevés. A születési súly megduplázása után a gyarapodás amúgy is lassulni szokott.
    Az inzulinrezisztanciának viszont lehet köze a fogamzáshoz és a tejtermelőképességhez is. A metformin szedését a szoptatás alatt is folytatni ajánlják, és fontos a vércukor kontrollja, mert a cukoranyagcsere a szoptatás hatására is változik. Mindenképp érdemes lenne beszélnie az orvosával, kontrollt kérnie, illetve megkérdezni, hogy ő mit gondol a gyógyszer szükségességéről, miért javasolta elhagyni azt a szülés után.

    Az remek, hogy a babája sokat van kézben, ölben, ringatva alszik el (illetve elalváshoz is meg lehet próbálni mellretenni).

    Üdvözlettel: Eszter


  • 4 putnik_judit Jó válaszadó mondta 4 éve

    !

    Kedves Beatrix!
    Ha csak anyatejet kap a kicsi, be fogja állítani magának a tej mennyiségét.
    Egy tejszaporító gyógytea recept:
    kecskeruta 100g, ánizs 50g és édeskömény 50g keverékéből egy evőkanálnyit kell 1 liter vízben, a forrás után 10 percig főzni, majd 20 perc múlva szűrni és a nap folyamán inni.
    üdvözlettel: Jutka

  • 3 ban_mariann Jó válaszadó mondta 4 éve

    !

    Kedves Beatrix,
    az alábbi recept sok esetben hozott már eredményt (ha egyébként semmilyen egyéb akadálya nem volt a szoptatásnak). Mivel semmilyen káros anyagot nem tartalmaz, érdemes megpróbálni.
    250g búza megőrölve
    150g árpa lisztté megőrölve
    100g zab megőrölve
    1 marék aprított kesudió
    150g vaj vagy ghí
    150g muscovado-cukor (részben finomított nádcukor)
    a hozzávalókat bioboltban szerezheti be, őrlésre a kávédaráló megfelelő.
    A gabonaliszteket és a diót megpirítja, hozzáadja a vajat, olvadásig keveri.Végül hozzáadja a cukrot, és kb 10mp-ig a tűzön kevergeti. Ez után a tűzről levéve hagyja kihűlni és kis golyókat (mint egy kisebb sárgabarack) formál belőle. (ha túl sűrű a massza némi vízzel hígíthatja)
    ebből fogyasszon naponta 4-5x1-et.
    Ügyeljen a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre.
    Ha lehetséges, vegyszermentes termesztésű zöldséget, gyümölcsöt fogyasszon, amennyire lehet, kerülje a tartósítószeres élelmiszereket.
    Ha nem oldódik meg a probléma, elgondolkodhatunk a bioinformációs kezelésen.

    Üdvözlettel,Mariann

  • 2 tothbimbi77 mondta 4 éve

    !

    Tisztelt. Eszter!

    Gergő kb 8 szor kerül mellre,, mind a kettő mellbol szopizik. Cumit nem fogadta el, bimbóvédőt már nem használunk, cumisuveget pedig ha elfogadja. Pótlást változóan fogadja, van amikor egy kortyot sem van amikor 100 ml környékén. Amikor elfogadta olyan 200-300 ml körül volt. Nem igazán fogad el semmilyen más folyadékot sem. Esetleg egy két korty vizet. Kakis pelus nálunk 1-2 naponta van, de akkor nagy mennyiség. Pisis pelus kevesebb mint régen volt. Amikor kéri mellre van téve de sokszor csak rangatja és felidegesiti. Este cicin alszik el.Éjszaka az ágyában alszik hajnalban- reggel amikor kell marad mellettem. Napközben kézben, ringatva alszik el és ha leteszem felébred, ezért sokszor rajtam alszik. Séta alatt babakocsiban de előtte kézben nyugszik meg. A gyógyszert az orvos utasítasara hagytam abba, kontrollon még nem voltam. Az inszeminacio 2 év sikertelen próbálkozás után következett, nem találtak okát miért nem sikerült. A császármetszésre koldokzsinor tekeredes és valódi csomó miatt vált szükségessé.
    Nagyon köszönöm gyors válaszát.
    Üdvözlettel: Beatrix

  • Schneiderné Diószegi Eszter

    1 Schneiderné Diószegi Eszter Jó válaszadó mondta 4 éve


    Kedves Beatrix!

    Igen, előfordul olyan, hogy a kisbaba elkezdi előnyben részesíteni a szopizást, és ez nem feltétlenül baj. A gyarapodása azért még a normál tartományban van, és az sem biztos, hogy a napi 400-450 gr tej kevés lenne. (Kortól és súlytól függetlenül(!) a babák kb. 400 és 1200 gr közötti menyniségű tejet igényelhetnek 24 órában).
    Az sem biztos, hogy azért szopik a kisfia kétóránként, mert kevés lenne neki a tej. A gyakori, akár két óránál is jóval gyakoribb szopizás normális babaviselkedés.

    Hányszor kerül most mellre Gergő 24 órában? Alkalmanként egy vagy két mellből szopik? Használnak most cumit, cumisüveget vagy bimbóvédőt? Mennyi pótlást kap most így Gergő 24 órában? Mennyi pótlást kapott korábban, mielőtt még nem utasította el?
    Pótláson és tejcsin kívül kap-e bármi mást, akár vizet, teát a babája?
    Pisis-kakis pelenkája mennyi termelődik, tapasztalt-e ebben változást?
    Próbálta-e mellretenni, amikor nyűgösködik vagy rágja a kezét?
    hol szokott aludni Gergő, hogyan szokták elaltatni?
    Mennyit van kézben, ölben?
    A merckformint miért hagyta abba? Volt-e az inzulinrezisztancia miatt kontrollon a szülés óta?
    Miért került sor inszeminációra, milyen probléma állt fönt? Miért volt a császármetszés?

    Üdvözlettel: Eszter


Új válasz